Pesti Hírlap, 1906. november (28. évfolyam, 316-330. szám)

1906-11-16 / 316. szám

______________________________ PESTI HÍRLAP 1906. november 16., péntek. az az igazi bürokratizmus, mely papiros-ten­gerbe fojtotta az adminisztrációt. Egyszerre el­kezdtek termékenyek lenni az irodai akták s egy akta szült tizet. A szoba-adminisztráció kezdte Magyarországot behálózni. Ennek volt aztán köszönhető, hogy ha valakinek bármiféle dolga akadt a hivatalokban, akkor az előszo­bákban kellett töltenie az élete felét. Aki az igazságát kereste a bureaukban, az befe­szült, mire megkapta. Aki a pénzét kereste az iro­dákban, az ráköltötte az egészet, mire hozzá­juthatott volna. Most aztán már odajutottunk, hogy minden ember retteg attól a gondolattól is, hogy valami irodában dolga akad, az irodák hivatalnokai szintén panaszkodnak, mert nyo­morognak, az állam pedig nem bírja meg a mesterségesen csinált bürokratizmus terheit. Hogy lehet már most ezen a hármas ba­jon segíteni? Az államon, a hivatalnokokon s a hivatalokban jussát kereső publikumon? Va­lami nagyon hamarosan bizony nem lehet. Változtatni kell az egész rendszeren. Nem­ sza­bad szaporítani a hivatalokat, hogy több fizetés teljék a hivatalnokoknak. De egyszerűsíteni kell az adminisztrációt, hogy kevesebb hivatal­nok jobban elvégezhesse a közönség dolgát. Egyszerűsíteni az adminisztrációt! Köny­­nyű ezt Magyarországon kimondani. Egész se­reg miniszternek volt már ez a jelszó hangza­tos programmpontja. S tetszik tudni, hogy próbálták megoldani? Úgy, hogy a rendeletek tömkelegét,­a fulladó adminisztráció egyszerű­sítése céljából — újabb rendeletek tömkelegét gyártották. S a hivatalok számának csökken­tése s a kezelés egyszerűsítése fölött való gon­dolkodás céljából — külön hivatalokat létesí­tettek! Hogy egy egyszerű ügy hány hivatalnok kezén megy keresztül Magyarországon, azt csak azok a kevesek sejtik, akik a legsötétebb magyar adminisztráció rejtelmeibe be vannak avatva. .Most már csak egy dolog van hátra: írjanak ki a magyar bürokratizmus megének­­lésére egy­­ bohózat-pályázatot­ nem birta senki. Ellenfelei hát félreálltak, ol­dalt és hátul kerültek, árkok, bokrok, erdők árnyékába húzódtak s onnan röpítették felé a mérgezett nyilakat. A rágalom nyilait. Egyszer csak azt suttogták az emberek, hogy Kerkapoly nemi tiszta kezű. Gazdagodik. Közvagyonból gazdagodik. Állását és tekinté­lyét önző magánérdekei, előmozdítására hasz­nálja föl. Palotákat épít. A szegény pápai kál­vinista tanár milliomossá lesz. Országos köztolvaj! Ezt suttogták, a gyöngék, a hitványok, a kapaszkodók, a népszen­vedél­yek salakjának hí­­zelkedői. A sánták, bénák, siketek, vakok, isten nyomorultjai karba álltak s azt kezdték kia­bálni Herkulesre: — Nyomorék! Kerkapoly nyers és nagy lelke nem törő­dött a suttogással. Nem még a zsivajjal se. Tudta is, érezte is, hogy ő ki. Jól tudta, hogy Deák Ferenc, Ferenc József, a király és gróf Andrássy Gyula öt és minden dolgát tökélete­sen ismeri és tökéletesen becsüli. Ez neki elég volt. Mikor Csillag­ utcai házát építtette, azt mondtam neki: — Jobb lenne ezt a házat nem építeni. Itt mindenki orra előtt van. Gyönge a világ, hall­gat a hitvány telkekre, rágalom támad. Pápai tanár miként építhet Pesten palotát? .Vállat vont s ezt felelte: — Nem élünk a középkorban s nem va­gyok zsidó, hogy rongyos ruhában járjak, va­­gyonom­ eltagadjam, nehogy pénzemért agyon­üssenek. Hát hiszen neki volt igaza. Nos, hát azért beszélek annyit vagyoni dolgairól. Élete, halála fenséges és dicső. Min­den vagyonát hazafias, szent célra hagyta. Még édes felesége se vitt el belőle egy fillért se. Még özvegyi jogairól is föltétlenül lemon­dott. Az a vagyon ma az ország közvagyona. Tudnunk kell, mennyi és miként keletkezett. Én tudom, hát el kell mondanom s be kell mindent bizonyítanom. Akik az igazságot kedvelik, az elmúlt nagy ember életében sok szépséget és sok gyönyörűséget találnak. de egyúttal az alkotmányos élet sötét és undok részeit is megismerik. Kerkapoly a külföldi egyetemek közt legtöbb időt töltött s legnagyobb tanfolyamot végzett a berlini egyetemen. Itt meglehetősen elsajátította a német nyelvet. Darabosan be­szélte ugyan mindig, de gondolatainak alakot tudott adni német szóval és nyelvtannal is. Miként töltötte berlini életét, erről keve­set tudok. Jó­ tudom, tőle hallottam, hogy­ Berlin légköre teljesen megfetelt vágyainak. Berlin akor nem volt világváros, német biro­dalmi egység akkor nem volt, a német nem volt akkor az európai szárazföld leghatalma­sabb nemzete, a német önérzet akkor még nem volt oly bántóan csillogó, mint most. Be­leszeretett Berlin tudományos és komoly szel­lemébe. A porosz munkásság, a porosz tudo­mányosság s­zeges rendszerének a rideg dia­lektika fonalán függő mindensége igen alkal­mas volt arra, hogy tudományszomját fölger­­jeszsze, de ki is elégítse. Neki is feküdt kedvenc tanulmányainak, a bölcsészeinek, annyira, hogy amikor Pápán tanszékét elfoglalta s elő­adásait megkezdette, az emberek úgy beszéltek róla, mint csodálatos tüneményről, mint oly lángelméről, amelyhez hasonlatos eddig nem volt. Még tanártársai is elmentek meghall­gatni. Még híres tanára, Tarczy Lajos, is szen­telt neki néhány órát. A város előkelőségei is be-benéztek előadásaira. A tanuló ifjak elvitték hírét országszerte. A főiskola hitta­ni karának szuplikánsai találkoztak más főiskolák szupli­­kánsaival s ily találkozásnál mindig vita folyt afölött: melyik főiskolának vannak jelesebb ta­nárai? Mielyik főiskola különb? Debrecen-e, Sáros-Patak-e vagy Pápa? A pápai deák in­kább meghalt, semhogy Kerkapoly fölött va­lakit elismert volna valaminek. Ha már Sáros- Pataknak megengedte, hogy Erdélyi János is Valaki, az már nagy dolog volt. Vajon német elmével vagy magyar elmé­vel jött-e haza Kerkapoly Berlinből? E kérdést talán nem érti mindenki. Ta­lán sokan mosolyognak is e kérdés fölött. Sok jó magyarról tapasztaltam, hogy amikor idegen népek közt, idegen társaságban a helyzet. Wekerle Sándor miniszterelnök tegnap este minden előzetes kihirdetés nélkül Bécsbe utazott, kevéssel azután, hogy a miniszteri ta­nácskozást befejezték. A sok politikai baj kö­zött az ilyen öröm, jut legnagyobb öröm gya­nánt a miniszterelnök részére, hogy végre egy alkalommal a képen mehetett el, hogy sem Bu­dapesten, sem Bécsben nem közöltek jelentést az utazásáról. Eddig még, hogyha egy minisz­terelnök Budapestről el is utazhatott titokban, nem érkezhetett meg Bécsbe anélkül, hogy tu­domást ne vettek volna róla. Nem is mese az, hogy egynémely esetben, amikor a király sze­rette volna, hogy a világ semmit se tudjon az eseményekről, az arról szóló jelentést, hogy a miniszterelnök Bécsben van, így kellett fo­gadni: — Tudom, már olvastam a Pressében. , Ám most azt gondoljuk, legkevésbbé fon­tos az a tény, hogy Wekerle titokban utazott, de ha ez örömet szerez, hadd tegyen öröm. A fontosabb kérdés az, hogy mit végzett Wekerle Sándor Bécsben ama pár óra alatt, amíg ott időzött. A Pesti Hírlap tudósítása már a tegnapi miniszteri tanácskozással kapcsolatosan elbe­szélte, hogy jelenleg mely kérdések aktuálisak és eszerint melyekről kell referálnia a király előtt. Az a körülmény, hogy Wekerle egy nap­pal korábban ment Bécsbe, nem változtat a kérdések aktualitásán. A miniszterelnök ma délelőtt tizenegy órakor megjelent kihallgatá­son a király előtt, jelentést tett az általános po­litikai helyzetről, továbbá előterjesztéseket tett a parlament és a delegáció munkarendjére nézve. Kétségtelen, hogy az általános politikai helyzetet a miniszterelnöknek a képen kellett jellemeznie, hogy az ország közvéleménye és a parlament egész többsége, a képviselőház vala­mennyi magyar pártja ragaszkodik a paktum valamennyi feltételének a teljesítéséhez a ké­pen, hogy, a nemzet részére minél előbb meg kell szereznie az összes alkotmánybiztosítéko­­kat és ezen az alapon gondoskodnia a további teendők felől. Ezt a célt szolgálja a költségve­tés napirendre tűzése is, amelylyel azt igye­keznek elérni, hogy még az idén törvényerőre emeljék a jövő évi költségvetési javaslatot s azután a jövő év kezdetén nyomban hozzáfog­hassak a reformjavaslatok tárgyalásához. Az uralkodó ehez az előterjesztéshez hozzájárult. Ám hogy ebben a tekintetben a hozzájárulás kérdéséhez semmi kétség sem fért, bizonyítja az, hogy már a képviselőház mai ülésén a kormány részéről azt a javaslatot tették, hogy a legközelebbi ülésen, e hó 22-én, a képviselő­ház kezdje meg a jövő évi költségvetés tárgya­lását a pénzügyi bizottság ma benyújtott je­lentése alapján s a képviselőház tényleg így ha­tározott. A költségvetés tárgyalásának a lehető­ségét megkönnyíti az a körülmény, hogy nyom­ban a delegáció megnyitása után egy heti szü­net lesz, mert a delegátusoknak időt akarnak adni a közösügyi előterjesztések tanulmányo­zására. Fontosabb része volt a mai kihallga­tásoknak, a Burg szempontjából, a delegacio­nális dolgokra vonatkozó megállapodás. Ezekre nézve előbb tegnap az osztrák miniszterelnö­köt hallgatta meg az uralkodó, minthogy a meg­állapodás tekintetében mind a két kormány egyetértésére van szükség. Azt jelentik, hogy a trónbeszédre vonatkozólag másképen határoz­tak, mint ahogy eddig tervezték és megváltoz­tatták azt a tervet, hogy a mostani delegáció­nál a trónbeszédet mellőzzék. Eddig azt mond­ták volt, hogy a helyzet változatlanságát és azt­ a körülményt, hogy a jelenlegi delegáció csak folytatása a múltkorinak, azonkívül, hogy a régi delegátusok tisztségükben megmaradnak, az­által is szemléltetni kell, hogy az uralkodó­ ne mondjon trónbeszédet. Időközben azonban több oly jelenség merült fel, ami az elhatározás megváltoztatására befolyást gyakorolt. A kül­politikai intrikusok mozgolódni kezdtek. Báró Aehrenthal külügyminiszterré történt kinevezé­sét oly kommentárokkal kísérték, amelyek ve­szedelmesen megingathatták volna a hármas­­szövetségbe és a monarchia külpolitikájának állandóságába vetett bizalmat. Egy új szövet­ségről kezdtek beszélni olyan módon, mintha az már befejezett elhatározás lenne. Egy mentő­akcióról Oroszország hatalmi állása ér­dekében, továbbá egy támadó akcióról Olaszor­szág ellen és végül oly külpolitikai irányról, amely fölkelthette volna Anglia féltékenységét, így aztán nagyobb jelentőségűnek tartották, hogy Olaszország rendkívüli módon megerősíti védelmi hadseregét és hogy Szerbia is sokkal több ágyút rendelt, mint amennyiről szó volt. Ezen zavaros hírek folytán nagyon szükséges­nek találták, hogy a külpolitikai kérdésekben autentikus tájékoztatást nyújtsanak. Aki Bis­­low beszédét olvasta, az már észrevehette, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint ahogy felüle­tesen gondolták. A hármasszövetség változat­lan fenmaradásának olyan erős hangsúlyozása legalább is annyit jelent, hogy valamely­ más

Next