Pesti Hírlap, 1906. december (28. évfolyam, 331-345. szám)
1906-12-01 / 331. szám
Alkotás vagy rombolás ? A törvényhozás arra való, hogy az ország javára alkotásokat létesítsen, a nemzet előrehaladására eszközökről gondoskodjék. Az országgyűlés ily célra csakis a politikai béke idejét használhatja fel. Mert máskülönben, amikor háborúság dúl és izgalom van, amikor a parlamentet valamely nagy ellentét, ami akár a nemzet és az uralkodó között, akár a pártok között keletkezik, akadályozza a békés munkálkodásban, alkotásokról nem lehet szó. A harcban nemcsak a körmök rózsás színe változik át, de a munkás karokból is verekedő és romboló karok lesznek. A jelenlegi idő a béke ideje. A legkedvezőbb helyzet van, amikor egyúttal a pártok egyetértésére is lehet támaszkodni és amikor ki vannak küszöbölve ama kártékony anyagok, amelyek az uralkodó és a nemzet közti jó viszonyt megronthatnák. Ez a békeidő az alkotások ideje. Látjuk, hogy a kormány, amely igazán a nemzetre támaszkodik, egy percet sem akar mulasztani és ami szükséges alkotásra módja kerül, abban nem marad el jóra való törekvésben. Legutóbb a Kossuth Ferenc programmjában találtuk meg a tervek olyan sorozatát, hogy ezeknek megvalósítása az ország lakosságának minden rétege részére az anyagi helyzet javítását, a kereset föllendítését és a munka értékének a növekedését jelentené és ezzel természetesen a magyar államiság erősítését, erkölcsi tekintélyének nagyobbítását és biztonságát. Ebben a programaiban nem a tőkéről és a hatalmasokról való gondoskodás volt az irányadó, hanem osztálykülönbség nélkül a munkával foglalkozók védelme és segítése úgy azok részére, akik egyúttal vagyonukat fektetik be a vállalatokba, mint azok részére, akik két karjuk erejével járulnak hozzá a vállalatok boldogulásához. Ezek közé a tervek közé tartozik, hogy a munkásnépet föl kell szabadítani az izgatók terrorizmusa alól és a szakszervezetek rabbilincse alól. A munkások szabadságát biztosítani kell és ezzel együtt biztosítani lehet a munkaadók exisztenciáját. Igen nagy igazság van abban, hogy minálunk a sztrájkmánia korábban tört ki, semmint iparunk lenne, tehát a szervezetek erőszakosságaiból a munkásosztályra nem származhatik haszon, minthogy csak az ipart tehetik tönkre, de a maguk részére jobb helyzetet nem teremthetnek. Igen fontos tudniillik az a tény, hogy ha a vállalatok nem boldogulnak, sőt hogyha a sztrájkok miatt károkat szenvednek, akkor nem fizethetnek a munkásoknak többet, hanem ellenkezőleg, kénytelenek az üzemet beszüntetni és a munkásnép akkor nem két darab kenyeret kap, mint amivel a sztrájkvezetők biztatják, hanem az egy darab kenyerét is elveszti. Így került előtérbe igen lelkiismeretes feladat gyanánt a sztrájktörvény megalkotásának a kérdése. Fontos feladat, mert miképen lehessen önálló vámterületet alkotni és miképen lehessen ebben hatalmas iparról gondoskodni, hogyha a munkásosztály harcban áll a munkaadókkal, hogyha ahelyett, hogy alkotásokra nyújtana segédkezet, romboló törekvéseinek szerez érvényt. Így ugyanaz, ami a parlamentre nézve igazság, hasonlókép igazság a munkásság valamennyi területére. És a parlamenti béke csak akkor hasznos, hogyha egyúttal másutt is mindenütt béke van, ahol alkotások létesítésére készülnek. Utóbbi időben azonban sajnosan tapasztaljuk, hogy a parlamentben sem becsülik meg eléggé a béke áldását, sőt belülről kifelé olyan törekvéseket lehetett tapasztalni, amelyek arra irányulnak, hogy kint lehetetlenné akarják tenni a békés munkálkodást, dacára annak, hogy bent alkalom nyílik rá. Azokra a felszólalásokra gondolunk, amelyek a képviselőház üléstermében a szocialistákat „támogató“ képviselők részéről elhangzanak. Ezek a felszólalások többet ártanak az igazi szocializmusnak, melynek a munkásosztály javát kellene keresnie, mint a kint elhangzó izgató beszédek. Mert ezekre a felszólalásokra a demagógia mint tekintélyekre hivatkozik. Láthatjuk, hogy mennyire veszedelmes az olyan beszéd, mint aminő ma is elhangzott, hogy a legnyugodtabb és legmegfontoltabb Kossuth Ferencet is a közbeszólások oly sűrű használására, a rögtön való cáfolások oly indulatára ragadta, hogy Justh Gyula elnök úgy elkjezttette a minisztert, hogy nem szabad zavarnia a szónokot. De hát Kossuth Ferenc csak annak a felháborodásának adott kifejezést, melyet mindannyian éreznek azok, akik szívükön viselik az ország közérdekét és akik tudják, hogy mily mérhetlen kár keletkezik abból, ha a munkások megnyugtatása helyett, azokat bujtogatják és bennük a bizalom helyett a bizalmatlanság érzését keltik föl. Egyetlen egy fogadalom pedig átsegítene minket sok bajon. Ennek a fogadalomnak pedig csak annyinak kellene lenni, hogy künt is, Gróf Andrássy Gyula. *— A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A férfiú, kit most együtt fog ünnepelni a király és a nemzet, Bismarck után legnagyobb államférfia volt Európának. Nem a szerencsés véletlennek, nem is magas családi összeköttetéseinek, hanem tisztán csak a saját erejének, hatalmas tudásának, szellemének és európai látókörének köszönhette, hogy egy évtizeden át döntő befolyása volt egy világrész sorsára s az európai békére. Gróf Andrássy Gyula volt az, aki azt a szoros kapcsot, mely a dinasztiát és a magyar nemzetet évszázadokon összefűzte s amelyet 48-ban a kamarilla erőszakosan széttett, ismét egybeforrasztotta. Deák Ferenc nagy műve: a kiegyezés csak holt betű lett volna, ha nincs mellette még egy bölcs elme, aki ennek a valóságban életet és tartalmat adott. Ez a szinte gondviselésszerű tériül, gróf Andrássy Gyula volt, akinek rendkívül "éles észt", gyors ítélőképessége, erős logikája, önálló és eredeti felfogása már gyermekkorában feltűnt Széchenyinek s egyszer azt mondta neki, hogy belőle még minden lehet, ami akar, még Magyarország nádora is. Gróf Andrássy Gyula 1823-ban született, az Andrássyak heliért ágából. Ősi, csikvármegyei székely családból származott, amelynek első kimutatható őse Andoás volt, akit a hagyomány szerint Szent István király a pogány Gyula helyett Erdély kormányzójává nevezett ki. Andrássy Péter, Békési Gáspár híve volt, akinek táborába kétezer székely lovast vezetett. Ha Békési győz a szentpáli csatában, Andrássy bizonyára az új fejedelem kancellárja lett volna, de Báthory István győzött s Andrássy Péter 1578-ban Magyarországba menekült. A császár Krasznahorka várának parancsnokává nevezte ki s ő volt az Andrássy-család tekintélyének, befolyásának és vagyoni jólétének megalapítója. A bárói címet Mikes nyerte, aki Gömörmegye főispánja volt, a grófi rangot pedig Andrássy Gyula dédapja, Károly, a harcmezőn tanúsított vitézségével érdemelte ki. Mária Teréziának egyik leghíresebb tábornoka volt ez, aki huszárezredével tönkre verte a győzhetetlen hirü porosz Ziethen-huszárokat s azonkívül is számos hőstett fűződik nevéhez. Gr. Andrássy Gyula édes atyja szintén Károly volt, anyja Szápáry Etelka grófnő. Manó bátyjával és Aladár öcscsével együtt tanult, nevelőjük Peregrini Elek volt. A középiskolák elvégzése után nagy utazást tett Európában. Beutazta Német-, Francia- és Spanyolországot, meg Angliát. Párizsban történt vele, hogy egy ifjú mágnás barátjával egyfogatú kocsin a városba hajtottak. A ló megbokrosodott és elragadta a kocsit. Az ifjú Andrássy kezébe kapta a gyeplőt s a járda felé rántotta a lovat. Ez megbotlott a feljáróban, Andrássy leugrott, megkapta a ló zabláját s a remegő, horkoló lovat megfékezte. Sokan gyűltek köréje s egyikük sajnálkozva mondta: — Oh, uraim, ugyancsú nap félelmet kellett, kiállaniok. Az ifjú Andrássy büszkén vágta vissza: —Inez nous on n’a jamais peur. (Nálunk sohase félnek az emberek.) S valóban Andrássy soha sem félt. Fö jellemvonása a bátorság, az őszinteség, a villámgyors és lesújtó visszavágás volt. Mikor hazatért, Zemplén megye követté választotta s a szabadelvű ellenzékhez csatlakozott. Széchenyi jós lelke már ekkor észrevette benne a jövendő nagy államférfiút s egy lakomán ekkép szólalt fel: „Elfog a gyötrő kétség, valahányszor eszméim jövőjére gondolok. S íme, a gyötrő kétség eloszlott előttem. Kezdek megismerni egy ifjút, kiben látnom kell szerencsésebb és több eredményűvel dolgozó utódomat. Bízom benne atyja után, de bízom főleg magyar szive és magyar esze után. Éltetem gróf Andrássy Gyulát!“ De az ifjú Kossuth Lajos hive lett, ami nagyon bántotta a legnagyobb magyart. Kendeffyeknél egy estélyen igy fakadt ki ellene: — Kossuth minden fiatal embert megnyer magának. Legszebb reményeimet Andrássy Gyulába helyeztem, tőle vártam a legtöbbet s most ő is cserben hagy . . . Hogy Széchenyi mily nagyra tartotta az ifjú Andrássyt, bizonyság erre az eszményi lelkű hazafi naplójának eme része: 1848. febr. ?. írtam Andrássy Gyulának. Ő az egyetlen talán, aki a mi ügyeinket magasabb szempontból tekinti . . . De már február 10-én keserűen írja, hogy „Andrássy a legkonokabb és legdifficilisebb (ellenzéki), s Kossuthtal paktált. La bataille est perdu. Az ellenzék fejünkre nőtt“. A Pesti Hírlap i i -0 oldal. / V - 1*4 |£J[* 77 Budapest, 1906. XXVIII. évf. 331. (10,060.) szám. Szombat, december 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség:: IB-rész évre .... 28 k. - f. Budapest, Váci körut 78. * 17 __ _____ I. emelet. Negyedévre*!!! _ * hová a lap szellemi részét Megjelenik minden nap, Ünnep szétküldésére vonatkozó félév vasárnap után is. MTO'J szólalások intézendők. _______ _____ _ _ ......................... ..............