Pesti Hírlap, 1906. december (28. évfolyam, 331-345. szám)

1906-12-01 / 331. szám

1906. december 1., szombat. P E tI r£ I HIRLA E____ _____________3 déki viszonyokat, s saját tapasztalatai alapján nyi­latkozott a szakszervezetek ellen, mert ezek a mun­kásokat erkölcstelenekké teszik, s elvonják család­juktól, a társadalomtól és a nemzettől. Földes Béla: A függetlenségi párt a társa­dalmi kérdéseket nem szocialista és nem kapitalis­ta szempontból ítéli meg, hanem csak azt mérlegeli, hogy nemzeti szempontból mi módon lehet fejlesz­teni. Kétségtelen, hogy a bajok okai a szakszerve­zetekből indulnak ki. Nem lesz érdektelen, ha a szakszervezetek keletkezésével foglalkozunk, melyek Angliából indulnak ki, hol azonban a szervezkedési szabadsággal a nemzeti célok rovására nem éltek vissza. Az angol szakszervezetben csak akkor en­gedik meg a sztrájkot, ha biztos kilátás van kívánal­maik teljesítésére. Az angol szakszervezetek bár nagyban hozzájárulnak a munkások intellektuális képzettségüknek fejlesztéséhez, s bár nagy vagyon felett rendelkeznek, az összes munkásoknak mégis csak körülbelül 10 százalékát ölelik fel. Az angol és magyar szakszervezetek között azonban nagy a különbség. Nálunk a szakszervezetek sok olyan tö­rekvéseket karoltak fel, amelyek pedig a szakszer­vezeti szellemmel össze nem férhetnek. A szakszer­vezet merő ellentétben áll a demokratikus elvekkel, s a politikával egyáltalán nem szabad foglalkoznia. A szocializmusnak egyedül a munkások gazdasági fejlődésére szabad irányulni. Valóságos elfajulása a magyar szociáldemokrácia az eszményi szociál­demokráciának. Hogy azonban ezt a fontos kérdést megoldhassuk, akkor teljesen át kell alakítanunk a társadalmat. Áttér a sztrájk jogosultságának kérdésére. Ná­lunk a jogbiztonság e téren nincs meg. A sztráj­koknak a legnagyobb része eredménytelenül végző­dik. Egy világos eszű szocialistának arra kell figyel­meztetni a munkásokat, hogy ne sztrájkoljanak, mert a munkaadók szervezete sokkal erősebb s annak ellenállni a munkások sohasem fognak. A munkások szervezkedését természetesen a munkaadók szervez­kedése követte s a munkásoknak most elérni vala­mit sokkal nehezebb, mint azelőtt. Fejtegeti, hogy hogyan történik nálunk a gyors meggazdagodás, mely éppen Magyarországon megy a legkönnyebben. A munkásvédelmet sokkal fontosabb kérdésnek tartja a munkásbiztosításnál. Beszél a békéltetés nagy jelentőségéről. Ha a munkások helyes vezetés alá kerülnek, akkor a békéltetéseknek is sokkal több eredménye és a jö­vőben nagy szerepe lesz. A szociális törekvéseket erőszakkal megvalósítani nem lehet, mert a társa­dalom érzését kell átalakítani és megváltoztatni. Jelenleg a vezérek maguk sem értenek a szocializ­mus tanaihoz, hanem pár általános frázissal felsze­relve, nekivágnak a világnak és vezetik a könnyen hivő munkásnépet. Az államrend fölé helyezkedni senkinek sincs joga. Ész és szív kell csak ahhoz, hogy a munkások helyzetén minden téren segíthes­sünk. A költségvetést megszavazza. (Élénk helyes­lés és éljenzés. Szónokot számosan üdvözlik.) Szterényi József: Mezőfi beszéde kényszeríti arra, hogy felszólaljon. Mezőfi­ olyan hangot hasz­nál elvei fejtegetésére, amely még a külső tömeget is izgalomba hozza és amelyen szociális politikát tárgyalni nem lehet. (Igaz! Úgy van!) És ha a Házban ilyen hangok hallatszanak, ezt a hangot vissza kell utasítani. Ha szenvedélytől izzó hangon tárgyaljuk a szocális kérdéseket, nem használunk, hanem ártunk a kérdés érdemének. (Úgy van!) Me­zőfii ad abszurdum vitte a közszükségletek fejtege­tését, melyet sek ilyen értelmet szóló nem tulajdo­nított. Amit a sztrájktörvényre vonatkozólag mon­dott, teljességgel nem állhat meg, mert hisz köte­lező békéltetés, amelyről Mezőfi beszél s általában a többi állításai, amikről úgy beszélt, mintha azok a sztrájktörvényben benne lennének, még csak nem, is céloztattak. A szabályszerű felmondásra különös súlyt fektetünk. De határozottan meg kell állapíta­nunk a munkaadó kizárási jogának határát is. Mezőfi azzal vádolja a kormányt, hogy karha­talommal megy segítségére a munkaadóknak. Ha a kormány a százezrek érdekében nem nyújtana segít­séget némely ipari üzem folytatásához, valósággal bűnt követne el. (Helyeslés.) A sztrájkokat nem a hivatalos szakszervezetek intézik, mert akkor a kormánynak joga volna a beavatkozásra. De igenis a szervezet keretén kívül, mint magánember, a felelősségrevonás alól kibújva, izgatják a szakszer­vezetek tisztviselői a munkásokat. A legnagyobb igazságtalanság a kormányt azzal vádolni, hogy a katonai erőt is a tőke segítségére bocsátja. (Úgy van!) Egy alkalommal, egy békéltetési tárgyalásnál a munkások veztői kijelentették, hogy nem fogad­hatják el a békepontokat, mire ő maga ajánlkozott, hogy közli a munkásokkal a békepontokat, de azt a vezetők — valószínűleg tudták, miért — nem fo­gadták el. Illusztrálja, hogy hogyan bánnak a ve­zetők a sztrájktörővel, mikor az munkába akar állani. Egy esetben egy sztrájktörőt, aki előbb bo­csánatot kért és megbánta bűneit, leköpdösték és ki­rugdalták. Hyen esetek naponként ismétlődnek. (Nagy zaj. Felkiáltások: Gyalázat!) Hát a kormány meg fogja védeni a munkás­szabadságot s nem fogja engedni tovább, hogy a munkások ilyen terrorizmusnak legyenek kitéve. A kormány elismeri a szervezkedés jogosultságát, de ennek keretében visszaélést nem tűr. (Zajos he­lyeslés.) Az utóbbi időben a komoly szociális törekvé­sekre vonatkozólag egy sajnálatos tényt lehet konstatálni s ez az, hogy a munkásvezérek izgatásaik­kal gyűlöletessé teszik a szocializmust a társadalom és a törvényhozás előtt. Arra kéri a Házat, hogy ne ezeknek az izgatásoknak alapján ítéljék meg a munkások ügyét, hanem ettől eltekintve, támogas­sák a kormányt szociális munkájában. (Élénk he­lyeslés és taps.) Sümegi Vilmos a székelyföld érdekében szó­lal föl; ennek a vidéknek a hegyei tömérdek kincse­ket rejtenek magukban a tudósok véleménye szerint. Hatalmas fehér márványbányákat lehetne nyitni, a­melyeknek termése kiállná a versenyt a karrarai márványnyal is. Zakariás János tegnapi felszólalása során meg­emlékezett azokról a visszaélésekről, amelyeket kül­földi gyárosok, iparosok és kereskedők követnek el azáltal, hogy Magyarországon, a mai tulipános vi­lágban, hamis jelzéssel magyar áruként hoznak for­galomba idegen iparcikkeket, sőt túlkapásaikban annyira mennek, hogy áruikat tulipános jelzéssel hozzák nálunk forgalomba. A kereskedelemügyi mi­­niszter rendeletet adott ki a napokban az iparhatá­ron, — úgymond a királyi kézirat, — a legeseménydúsabb és a legemlékezetesebb kor­szakok egyikében súlyos felelősség terhét évekig bátorsággal, erővel és sikerrel viselte és teljesen jogosult megnyugvással válhatik meg oly tevé­kenységi tértől, melyen a monarchiának és házamnak a legkiválóbb szolgálatokat tette .. Andrássy nem vállalt többé mandátu­mot, hanem a főrendiházban foglalta el helyét s utoljára 1889. április 5-én, a véderő-vita al­kalmából a főrendiház egyesült bizottságában hallatta a szavát, ahol kétórás nagy beszédet mondott. A nagy államférfiú ekkor már beteg volt s 1890. február 18-án Voloscában meghalt. Andrássynak éveken át vezérszerepe volt az európai diplomáciában s mindig és minde­nütt megmaradt hű magyarnak és igaz lelkű hazafinak. A monarchia tekintélyének és hatal­mának megszilárdításán dolgozott s ez a leg­válságosabb időkben is sikerült neki. Uralkodók tiszteletét s a legnagyobb diplomaták barátságát szerezte meg s hazájának elévülhetetlen szol­gálatokat tett. A főváros legszebb útját nevezte el róla s a lovas-szobor, mely emlékét örökíti meg, a nemzet ércbe öntött hálája a szabadság­hős és nagy államférfid iránt, aki nemes jelle­mével, fényes szellemével, ritka képességeivel, nyilt egyenességével, gyakran csípős szóki­mondásával mintegy a nemzeti géniuszt képvi­selte a trón és hazája közt. Ősei vérüket, ő pe­dig nagy lelkét áldozta föl hazájáért, amely együtt fog élni és fejlődni az ő tisztán megőr­zött emlékével, Ságokhoz, hogy ily visszaéléseket akadályozzanak meg. Fájdalom, nem elég szigorú az eljárás; itt-ott még találkozunk hasonló rendeletekkel, de ott kínn a perifériákon nem veszik oly komolyan, mint ahogy­ egyáltalában a hazai ipar fejlesztését csak most kezdjük komolyan venni. Az alkalmat megragadja, hogy felszólítást itt i­tézzen elsősorban a 413 magyar képviselőhöz. Nem ismer különböző osztályokat, ismer egységes nemze­tet, amelynek a legszegényebb napszámos és úgy tagja, mint a leggazdagabb arisztokrata. (Élénk helyeslés. Taps.) És hazafias kötelesség teljesítése körül szintén nem ismer különbséget; ha a gazdag arisztokrata nem teljesíti kötelességét, az nem old fel mást az alól, hogy ő se teljesítse, és azt hiszi, ez nekünk kötelességünk leginkább, akik­­ó magyar­ népet képviseljük és künn a nép előtt mindig a ma­gyar ipar védelmét hirdetjük és annak átkát, hogy az osztrák ipar minden pénzünket kiviszi, holott tudjuk, hogy minden fillér, amelyet kiviszünk, csak arra való, hogy erősítse az osztrákokat és gyengítsen minket. Az első tehát ez a 413 képviselő legyen, aki, amint báró Kaas Ivor már 25 év előtt bölcsen és hazafiasan hirdette (Felkiáltások: Éljen Kaas!), hogy addig, amíg az önálló vámterület nem lesz tör­vénybe iktatva, mindenki a háza küszöbe előtt ál­lítsa fel a­z önálló vámterületet. Elsősorban ez a 413 képiselő állítsa fel ezt az önálló vámsorompót, ön­magára nézve mondja ki kötelezőleg, — ne moso­lyogva, mint egyesek — hanem hirdesse és terjeszsze is ez eszmét, akkor lesz joga és kenyere a népnek, és joggal és kenyérrel együtt lesz boldogság és lesz szabad és független Magyarország. (Helyeslés.) Báró Bánffy Dezső kéri, hogy beszédét Hol­nap mondhassa el. (Helyeslés.) Elnök javaslatára a Ház a holnapi ülésre ki­tűzi a kereskedelmi költségvetés tárgyalásának foly­­tatását. Ülés vége d. u. 1 óra 45 perckor­ akadályozta meg azt, hogy Ausztria III. Na­póleonnal nem szövetkezett. A monarchiát ez­zel véres és bizonytalan végű háborútól kí­mélte meg. A dualizmust megbontani törekvő Hohewarth-minisztériumot is az ő erélyes s a király előtt döntő súlyú föllépése buktatta meg. Beust menesztése után 1871. november 4-én Andrássy lett külügyminiszter, még pedig szerfölött válságos helyzetben. A politikai világ robbanó aknákkal volt tele s európai háború fenyegetett. A szerb-török, majd az orosz-török háborúk s a Balkán-államok sorsa a legna­gyobb próbára tették államférfiúi képességét, finom diplomáciai érzékét s bölcs előrelátását. De ő nem habozott, nem ingadozott; amit egy­szer alaposan átgondolt, azon a véleményén többé nem változtatott. Kevesebb éleslátással és diplomáciai tapintattal lángba boríthatta volna a monarchiát. De ő az európai béke és az államok közti békés egyetértés géniusza volt. A vaskancellár mellett nem is volt nagyobb te­kintélyű diplomata Európában. A berlini konferencián mutatta meg ezt, ahol az ő föllépése hiúsította meg az orosz praepotencia érvényesülését. De talán még en­nél is nagyobb diplomáciai sikere volt az utol­só: Ausztriának és a német birodalomnak ki­­békítése s egymással való szövetkezése. E szö­vetségi szerződést 1879. okt. 7-én írták alá s ez volt az ő fényes diplomáciai pályafutásának hattyúdala. Másnap megrongált egészsége miatt lemondott s a király rendkívül meleg hangú levélben búcsúzott tőle, Farkas Em­őd. A helyzet. Három nap múlva megkezdődnek a dele­­gacionális érdemlséges tanácskozások, amikor a delegátusok gyors egymásutánban megismer­kednek az új külügyminiszter expozéjával és az új hadügyminiszter expozéjával. Alkalom nyílik akkor tájékozódást szerezni afelől, hogy miben állapodott meg a magyar kormány egyéb dol­gokban is a közös miniszterekkel. Eddigelé Kossuth Ferenc múltkori felszólalása és Szte­rényi József adatai felvilágosítást nyújtottak­ afelől, hogy a hadügyminiszterrel szemben si­került a hadseregi szállításoknál a magyar ér­dekeket megoltalmazni és biztosítani. Nagy érdekű ez, de főleg a külföld inkább érdeklődik az iránt, hogy a külügyminiszterrel minő meg­állapodásokra lehetett jutni ama kérdésekben, amelyek miatt Jioluchowski megbukott. Következnek aztán a többi részletek és pedig az Ausztriával való vitás kérdések és egy­némely olyan kérdés, amelyet az osztrák dele­gáció megnyitó ülésén már érintettek. A bécsi politikusok részére azonban a válaszokkal legalább is egyenlő jelentőségűek azok az ünnepélyek, amelyek a napokban Bu­dapesten történnek. Az Andrássy-szobor leleple­zése alkalmul fog szolgálni a 67-es alap erősíté­sére oly időben, amikor itt-ott az a hit kezd meggyökeresedni, hogy ettől az alaptól a jövő­ben egészen el akarunk térni. A­ pártfegyelem megbontásánál nagyobb galibát csinálhat egy „temperamentumos“ el­nök. Justh Gyula, a képviselőház elnöke, ma a nyílt ülésen az elnöki székből megintette Kos­suth Ferenc kereskedelemügyi minisztert, a legnagyobb többségi párt vezérét, amiatt, mert nem tudta visszatartani felháborodását és Me­­zőfi Vilmos szocialista tendenciájú állításait közbeszólások formájában visszautasította. Tessék elképzelni Kossuth Ferencet, mint csö­könyös közbeszólót! Kossuth Ferenc maga az udvariasság, maga az előzékenység és a figye­lem. Hát hogyha ő közbeszól, annak bizonyo­san rendkívüli oka van s ez nem lehet a szó­lásszabadság megsértése. Az egész Ház Kossuth Ferenc mellett tüntetett. A folyosón élénken pertraktálták az esetet és megrótták Justh Gyulát. Justh Gyula elnöki jogaira hivatkozott és azt is mondta, hogy inkább lemond elnöki ál­lásáról, semhogy megrovást tűrjön el ő. Persze Justh Gyula azt hiszi, hogy csak neki van joga megrovásokat osztogatni. , Lemondania azonban nem kell, Hanen?» • * * ft

Next