Pesti Hírlap, 1907. február (29. évfolyam, 28-51. szám)

1907-02-01 / 28. szám

1907. február 1., péntek. PESTI HIRLA P. 3 kérte a Farkasházy beszédét, hogy az elrettentő példa után aligha kap kedvet valaki egyhamar pénzügyi téren a vele való mérkőzésre. Péntekéjt az appropriációs javaslat rész­letes vitáját kezdik meg. II. A képviselői ház ülése január 31-én. Elnök: Justh Gyula. Jegyzők: Traisz Aladár, Hath Endre, Egry Béla. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferenc, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Polónyi Géza, Jekelfalussy Lajos, Darányi Ignác, gróf Zichy Aladár és Josipovich Imre. Az ülés kezdete d. e. 10 óra 5 perckor. Justh Gyula elnök megnyitván az ülést, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, je­lenti, hogy Polónyi Géza igazságügyminiszter kí­­­ván szólani napirend előtt. (Polónyi Géza igazságügyminiszter bejelenti lemondását. Utána Hoitsy Pál beszélt az orsz. füg­getlenségi és 48-as párt nevében. Az ülésnek erről a részéről lapunk más helyén számolunk be.) Elnök: A napirend előtti felszólalások a házszabályok szerint vita és határozathozatal tár­gyát nem képezhetvén, áttérünk a napirendre. Be­mutatja Abaúj-Torna és Fejér vármegyék felira­tait egy alkalmas sztrájktörvény megalkotása vé­gett, Abaúj-Torna vármegye feliratát és a békés­megyei gazdasági egyesület kérvényét a munkás­bajok orvoslása iránt. Mind a négyet kiadták a kérvényi bizottságnak. Bemutatja az összeférhe­tetlenségi állandó bizottság elnökének jelentését Burdiu Szilárd összeférhetetlenségi ügyében. Az ítéletet a házszabályok értelmében indokaival együtt felolvastatja. L­ázár Zoárd, a mentelmi bizottság előadója, a bizottságnak Juriga Nándor­­két rendbeli, Jeh­­licska Ferenc, Szentiványi Gábor, Tutsek Sándor, Polónyi Dezső és Barcsay Andor egy-egy mentelmi ügyére vonatkozó jelentéseit mutatja be. A jelentése­ket kinyomatják, szétosztják s annak idején napi­rendre tűzik. Elnök: Következik napirend szerint az 1907. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Az appropriáció. Juriga Nándor: Miután mi nem fogadtuk el a költségvetést, annál kevésbbé adhatjuk meg a felhatalmazást a megszavazott összegek elköltésé­re. (Az elnöki emelvény közül egész sereg képvi­selő beszélget.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, szívesked­jenek helyükre menni és a szónokot meghallgatni. (Folytonos zaj.) Kérem, név szerint fel fogom so­rolni azokat a képviselő urakat, akik helyüket el nem foglalják. Méltóztassanak helyüket elfoglalni! A gyorsírók nem tudnak jegyezni a konverzációtól, amelyet a képviselő urak ézen a gyorsírók előtt folytatnak. _________________ Juriga Nándor: A nagy kapital­isztikus irányzat láttára nem lehet bizalomas a kormány iránt. Vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint a nagy akcionáriusok, nagyvállalkozók segélyezése. Tessék megnézni, hogy Európának melyik országá­ban jár faluról-falura annyi koldus, annyi nyomo­rult ember, mint épen Magyarországon? Vak, sán­ta, béna, siket és általában nyomorult Szakoly Tamás: És hazaáruló! Juriga Nándor: Hogy csak egy példát említ­sek fel: Én mint plébános naponkint tapaszta­lom. . . . Egy hang (a baloldalon): Már nem sokáig! Juriga Nándor: . . . hogy 30—40 ember is be­kopogtat hozzám és alamizsnát kér. Majd a kiván­dorlásról beszél. Maholnap egyes községekben nem lesz katonaköteles ember, nem lesz munkaerő és a házasságok száma máris feltűnően csökken. Példá­nak okáért csak az én szülőközségemből 1600 lélek van már kinn Amerikában. Egy hang (a jobboldalon): Akár valamennyi kimenne! (Mozgás. Derültség.) Juriga Nándor: Miért lehetnénk tehát biza­lommal a kormány iránt? Mert népünknek­ nincs önkormányzata? Igen, a magyarnak van, de a ro­mánnak,­ tótnak, németnek nincsen. (Nagy zaj és felkiáltások: Rendre!) Elnök (csenget): A t. képviselő úr . . . Juriga Nándor: Tessék megfigyelni! Elnök: Csendet kérek. Mikor az elnök beszél, akkor a képviselő úr hallgasson. (Derültség.) Úgy vettem észre a zajban, hogy a képviselő úr azt mondotta, hogy itt ebben az országban csak a ma­gyarnak van kormánya. . . . Juriga Nándor: Önkormányzata. Kérem, be­bizonyítom. Elnök: T­essék folytatni. Juriga Nándor: Minden ember önmagát ugyebár csakis azon nyelven kormányozhatja, a­melyet ért. Ez oly világos axióma, hogy ezt min­denkinek el kell ismerni. Már pl Batthyány képvi­selőtársam, azt hiszem, japánul nem tud. Szeret­ném én azt látni, hogyan tudná önmagát az ő ítélkezésében, útjaiban, elhatározásában japánul kormányozni. (Derültség.) Förster Ottó: A mentőkért! (Derültség. Zaj.) Juriga Nándor: Erre kiváncsi vagyok! Amíg el nem magyarosodik az egész ország, legalább ad­dig kellene az anyanyelven történnie az önkor­mányzatnak. (Zaj.) Tehát e téren nem történt semmiféle javulás. Szép szavak igen. Sőt egyetlen község akarta önmagát kormányozni, ez úgy lát­szik Brezova volt (Zaj) és volt olyan jogtisztelő, buzgó és friss a belügyminiszter úr, hogy az egész képviselő községi testületet felfüggesztette. (Élénk helyeslés. Felkiáltások. Nagyon helyesen tette!) Áttérve az igazságügyre, ki kell jelente­nem, hogy itt szép szavakat és ígéreteket hallot­tunk, de semmiféle, még a legkisebb javulási szán­dékot sem látom e téren. Hálás lehet azonban a­­ nép és hálás vagyok én is, a volt igazságügy minisz­ter úr azon kijelentéséért, amelyet márványba kellene vésni, amidőn azt mondotta, hogy: nem bízom bennük, tudom az ő eljárásukat, már t. i. az esküdtszék és a bíróságok eljárását. (Nagy zaj és ellentmondás. Felkiáltások a baloldalon. Ezt nem mondotta, micsoda dolog ez.). Sümegi Vilmos: Hazugság! Ez nem igaz! (Zaj.) Juriga Nándor: Ez volt a kifejezésnek az ér­telme, ez volt a gondolat. Felülről jellemzi tehát a bíróságot úgy, amint mi azt már nagyon régen tudjuk. Egy hang (a baloldalon): Hivatalos gyakor­latból, ugy­e? Juriga Nándor: Hivatalos gyakorlatból is. Mert van a bíróságnál igenis egyrészt osztályitél­­kezés, másrészt nemzetiségi ítélkezés. (Nagy zaj és ellentmondások. Felkiáltások: Ez rágalom! Ezt nem kell eltűrnünk!) Elnök (csenget): Méltóztassanak csendben lenni, mert nem hallom a szónokot. (Halljuk! Halljuk!) Juriga Nándor: Példát hoz fel. I­gén is, egé­szen máskép áll a bíróságoknál a dolog, ha egy­szerű parasztember vagy munkásember megy elé­jük, mint egy úgynevezett úr. (Nagy zaj és ellent­mondás.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, hogy a bíróságokat ilyen módon ne méltóztassék tá­madni. (Élénk helyeslés.) Az nem felel meg az igazságnak, hogy Magyarországon a bíróság asze­rint itél, hogy ür-e valaki vagy nem úr .Az ilyen állítást meg nem engedhetem és ha így folytatja, meg fogom vonni a szót a képviselő úrtól. (Élénk helyeslés. Felkiáltások: Menjen a börtönbe!) Jutriga Nándor: Azonkívül nemzetiségi kér­désekben sokszor máskép­­tél a bíróság, mint talán más ügyekben; várjon . . . Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy ezt a témát ne folytassa, mert ha folytatja, megvonom tőle a szót. (Élénk helyeslés.) Most még egyszer figyelmeztetem, de ezen mostani figyelmeztetés után már nem figyelmeztetés fog következni, hanem az az elhatározásom, hogy megvonom öntől a szót. (Élénk helyeslés. Zaj a közép hátsó padjain.) Juriga Nándor: Ebben a korszakban volt a legtöbb égő seb és ebben a korszakban lobogott leg­magasabbra a sovinizmus lángja. Igen, ez a korszak nevezhető a legkrudélisebb soviniszta irány korsza­kának, (Zaj.) még Bánffynak sem volt olyan kru­­délis korszaka (Nagy zaj. Felkiáltások jobbról: Rendre!), mert annyi sajtóper (Folytonos zaj.), annyi bezárás, annyi büntetés nem fordult elő, mint most. (Folytonos zaj. Felkiáltások: Rendre!) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Juriga Nándor: Azok a sebek már kissé nyil­vánvalók lettek és még nyilvánvalóbbakká lesznek. (Zaj.) Ezzel talán, azt hiszik, hogy saját sebeiket behegesztik s minket halálra üldözhetnek a so­viniszták? (Zaj.) Szó sincs róla. Mert annak da­cára, hogy annyi csendőr még nem működött és — Nem — ismételte a munkás nyugod­tan. — Nem hiszi a Szent Szüzet, a csodatéte­leit sem? — Nem! És még sok egyebet nem hiszek... A keresztes ember visszahökkent. — Hát miben bizakodik, miben remény­kedik a nyomorúság napjaiban? — Ebben ni! — kiáltott fel a munkás és a jobb karjára ütött. Egy kicsit lenézett a földre, majd lassan a szíve táját érintette. — Meg ebben — mondta lassan. — Ebben van az én istenem . . . A nap már lebukott a hegyek mögött, de a fénye még tüzelt s a lágyan remegő víztükör fölitta a színeit. A parti szakadék fölött rét te­rült el, friss széna illat lengett a két ember feje fölött. A munkás a kezét nyújtotta a keresztes embernek. — Jó éjszakát! — mondta szelíden. — Megyek. Sietek a városba. Reggel munkába állok. Ezzel fordult s nekivágott az útnak. A keresztes ember leült az út szélén. A fejét a válla közé húzta s nézte-nézte sokáig a lassan távozó alakot. Az esthajnal csillag már kigyulladt s mint egy sugaras, tiszta szem nézett le a cse­ndes víz­re. A komp lassan visszaindult a túlsó partra. A munkás eltűnt az országút akácai között. A rét szélén kucorgó kis ember még job­ban összegörnyedt, előkaparászta zsebéből a kompon összeszedett krajcárokat s lassan szám­lálni kezdte. Ezzel már le is rúgta a cipőjét, a blúzát ledobta, s belevetette magát a vízbe. Az evezősök most hirtelen megállották. A munkás gyorsan úszott, néhány pillanat, alatt elérte a keresztet, visszaúszott, fellökte a keresztet a kompra s ki­mászott a vízből. Az emberek a kompon csodálkozva ve­rődtek egy csomóba. A munkás rázta magáról a vizet, a keresztes ember hozzáfordult s há­lásan mormogta: —Az Isten áldja meg. Könyörgök a Szent Szűzhöz, hogy töltse­­meg békével a lel­két. A munkásember mosolyogva nézett a ke­resztes ember arcába. — Hagyja. Soha se imádkozzon. Nincs­en nekem semmi bajom! A keresztes ember közelebb hajolt hozzá. Lassan suttogta: — Sok, földet bejártam, de még ilyen szent emberre nem találta­m . . . A munkás kigombolta mellén az inget, a nap felé fordult, egy gyors pillantást vetett a keresztes emberre. — Szent ember! — kiáltotta s erősen, egészségesen felkacagott. A keresztes ember egy pillanatig hallga­tott, majd félénk pillantást vetett a munkásra, aki vizes ruhájával bajlódott. — Ismerek egy csodatevő forrást. Annak a vizéből hozok magának. A munkás derűs fölénynyel mérte végig az embert. — Többet ér annál egy pohár jó bor! A keresztes ember visszahúzódott. Az in­ge alatt kaparászott. Valamit kihúzott az inge alól. Rápillantott a munkás arcára s a mellette álló embernek egy kis üveg alá foglalt apróságot mutatott. — Ereklye. A Krisztus keresztjéből való. Boldogságot hoz mindenkinek, aki a szájával érinti. A bucsúsok most egyszerre mind körül­vették a keresztes embert. Csodálkozva néztek a kezére. Ezüst foglalatban, üveg alatt piciny, korhadt faszilánk volt a tenyerén. A keresztes ember a szájához emelte az ereklyét. Majd sorba járt kézről-kézre. Áhítattal nézegették, csókolgatták. Az öreg asszony még a csomóra kötött kendőjét is kioldozta. Négy krajcárt kaparászott ki belőle. Odaadta a ke­resztes embernek. A többi is, ki egy, ki két kraj­cárt nyomott a markába. A komp épen partot ért. A keresztes ember felszedte a batyuját, vállára vette a keresztjét, kibicegett a partra. Ott megállt s nézte, amint a nép lassan elfogyott a kompról. Utolsó volt a munkás. A ruhája még vizes volt. A blúzát a botjára akasztotta, a táskáját a kezébe fogta. Ércesen odaköszönt a keresztes embernek. — Ne adjon isten! S tovább akart menni. Az ember elébe állt. A batyuját letette a földre. A kezét a munkás felé tartotta. A te­nyerében volt az ereklye. Remegve, megilletőd­­ve mondta: — Ezt az izét ... ezt a szent ereklyét magának adom. A munkás egy pillantást vetett a keresztes ember tenyerén heverő parányi tárgyra. Mo­solygott, amint kérdezte: — Minek az nekem? •— Boldoggá teszi. ■— Nem kell. Nem hiszek én benne. — Nem hisz! — kiáltotta a keresztes em­ber. — Nem, — felelte a munkás. — Nem hisz? — hebegett a másik, — hogy nem hisz benne? Pásztor József.

Next