Pesti Hírlap, 1907. február (29. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-01 / 28. szám
1907. február 1., péntek. PESTI HIRLA P. 3 kérte a Farkasházy beszédét, hogy az elrettentő példa után aligha kap kedvet valaki egyhamar pénzügyi téren a vele való mérkőzésre. Péntekéjt az appropriációs javaslat részletes vitáját kezdik meg. II. A képviselői ház ülése január 31-én. Elnök: Justh Gyula. Jegyzők: Traisz Aladár, Hath Endre, Egry Béla. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferenc, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Polónyi Géza, Jekelfalussy Lajos, Darányi Ignác, gróf Zichy Aladár és Josipovich Imre. Az ülés kezdete d. e. 10 óra 5 perckor. Justh Gyula elnök megnyitván az ülést, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, jelenti, hogy Polónyi Géza igazságügyminiszter kíván szólani napirend előtt. (Polónyi Géza igazságügyminiszter bejelenti lemondását. Utána Hoitsy Pál beszélt az orsz. függetlenségi és 48-as párt nevében. Az ülésnek erről a részéről lapunk más helyén számolunk be.) Elnök: A napirend előtti felszólalások a házszabályok szerint vita és határozathozatal tárgyát nem képezhetvén, áttérünk a napirendre. Bemutatja Abaúj-Torna és Fejér vármegyék feliratait egy alkalmas sztrájktörvény megalkotása végett, Abaúj-Torna vármegye feliratát és a békésmegyei gazdasági egyesület kérvényét a munkásbajok orvoslása iránt. Mind a négyet kiadták a kérvényi bizottságnak. Bemutatja az összeférhetetlenségi állandó bizottság elnökének jelentését Burdiu Szilárd összeférhetetlenségi ügyében. Az ítéletet a házszabályok értelmében indokaival együtt felolvastatja. Lázár Zoárd, a mentelmi bizottság előadója, a bizottságnak Juriga Nándorkét rendbeli, Jehlicska Ferenc, Szentiványi Gábor, Tutsek Sándor, Polónyi Dezső és Barcsay Andor egy-egy mentelmi ügyére vonatkozó jelentéseit mutatja be. A jelentéseket kinyomatják, szétosztják s annak idején napirendre tűzik. Elnök: Következik napirend szerint az 1907. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Az appropriáció. Juriga Nándor: Miután mi nem fogadtuk el a költségvetést, annál kevésbbé adhatjuk meg a felhatalmazást a megszavazott összegek elköltésére. (Az elnöki emelvény közül egész sereg képviselő beszélget.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek helyükre menni és a szónokot meghallgatni. (Folytonos zaj.) Kérem, név szerint fel fogom sorolni azokat a képviselő urakat, akik helyüket el nem foglalják. Méltóztassanak helyüket elfoglalni! A gyorsírók nem tudnak jegyezni a konverzációtól, amelyet a képviselő urak ézen a gyorsírók előtt folytatnak. _________________ Juriga Nándor: A nagy kapitalisztikus irányzat láttára nem lehet bizalomas a kormány iránt. Vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint a nagy akcionáriusok, nagyvállalkozók segélyezése. Tessék megnézni, hogy Európának melyik országában jár faluról-falura annyi koldus, annyi nyomorult ember, mint épen Magyarországon? Vak, sánta, béna, siket és általában nyomorult Szakoly Tamás: És hazaáruló! Juriga Nándor: Hogy csak egy példát említsek fel: Én mint plébános naponkint tapasztalom. . . . Egy hang (a baloldalon): Már nem sokáig! Juriga Nándor: . . . hogy 30—40 ember is bekopogtat hozzám és alamizsnát kér. Majd a kivándorlásról beszél. Maholnap egyes községekben nem lesz katonaköteles ember, nem lesz munkaerő és a házasságok száma máris feltűnően csökken. Példának okáért csak az én szülőközségemből 1600 lélek van már kinn Amerikában. Egy hang (a jobboldalon): Akár valamennyi kimenne! (Mozgás. Derültség.) Juriga Nándor: Miért lehetnénk tehát bizalommal a kormány iránt? Mert népünknek nincs önkormányzata? Igen, a magyarnak van, de a románnak, tótnak, németnek nincsen. (Nagy zaj és felkiáltások: Rendre!) Elnök (csenget): A t. képviselő úr . . . Juriga Nándor: Tessék megfigyelni! Elnök: Csendet kérek. Mikor az elnök beszél, akkor a képviselő úr hallgasson. (Derültség.) Úgy vettem észre a zajban, hogy a képviselő úr azt mondotta, hogy itt ebben az országban csak a magyarnak van kormánya. . . . Juriga Nándor: Önkormányzata. Kérem, bebizonyítom. Elnök: Tessék folytatni. Juriga Nándor: Minden ember önmagát ugyebár csakis azon nyelven kormányozhatja, amelyet ért. Ez oly világos axióma, hogy ezt mindenkinek el kell ismerni. Már pl Batthyány képviselőtársam, azt hiszem, japánul nem tud. Szeretném én azt látni, hogyan tudná önmagát az ő ítélkezésében, útjaiban, elhatározásában japánul kormányozni. (Derültség.) Förster Ottó: A mentőkért! (Derültség. Zaj.) Juriga Nándor: Erre kiváncsi vagyok! Amíg el nem magyarosodik az egész ország, legalább addig kellene az anyanyelven történnie az önkormányzatnak. (Zaj.) Tehát e téren nem történt semmiféle javulás. Szép szavak igen. Sőt egyetlen község akarta önmagát kormányozni, ez úgy látszik Brezova volt (Zaj) és volt olyan jogtisztelő, buzgó és friss a belügyminiszter úr, hogy az egész képviselő községi testületet felfüggesztette. (Élénk helyeslés. Felkiáltások. Nagyon helyesen tette!) Áttérve az igazságügyre, ki kell jelentenem, hogy itt szép szavakat és ígéreteket hallottunk, de semmiféle, még a legkisebb javulási szándékot sem látom e téren. Hálás lehet azonban a nép és hálás vagyok én is, a volt igazságügy miniszter úr azon kijelentéséért, amelyet márványba kellene vésni, amidőn azt mondotta, hogy: nem bízom bennük, tudom az ő eljárásukat, már t. i. az esküdtszék és a bíróságok eljárását. (Nagy zaj és ellentmondás. Felkiáltások a baloldalon. Ezt nem mondotta, micsoda dolog ez.). Sümegi Vilmos: Hazugság! Ez nem igaz! (Zaj.) Juriga Nándor: Ez volt a kifejezésnek az értelme, ez volt a gondolat. Felülről jellemzi tehát a bíróságot úgy, amint mi azt már nagyon régen tudjuk. Egy hang (a baloldalon): Hivatalos gyakorlatból, ugye? Juriga Nándor: Hivatalos gyakorlatból is. Mert van a bíróságnál igenis egyrészt osztályitélkezés, másrészt nemzetiségi ítélkezés. (Nagy zaj és ellentmondások. Felkiáltások: Ez rágalom! Ezt nem kell eltűrnünk!) Elnök (csenget): Méltóztassanak csendben lenni, mert nem hallom a szónokot. (Halljuk! Halljuk!) Juriga Nándor: Példát hoz fel. Igén is, egészen máskép áll a bíróságoknál a dolog, ha egyszerű parasztember vagy munkásember megy eléjük, mint egy úgynevezett úr. (Nagy zaj és ellentmondás.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, hogy a bíróságokat ilyen módon ne méltóztassék támadni. (Élénk helyeslés.) Az nem felel meg az igazságnak, hogy Magyarországon a bíróság aszerint itél, hogy ür-e valaki vagy nem úr .Az ilyen állítást meg nem engedhetem és ha így folytatja, meg fogom vonni a szót a képviselő úrtól. (Élénk helyeslés. Felkiáltások: Menjen a börtönbe!) Jutriga Nándor: Azonkívül nemzetiségi kérdésekben sokszor másképtél a bíróság, mint talán más ügyekben; várjon . . . Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy ezt a témát ne folytassa, mert ha folytatja, megvonom tőle a szót. (Élénk helyeslés.) Most még egyszer figyelmeztetem, de ezen mostani figyelmeztetés után már nem figyelmeztetés fog következni, hanem az az elhatározásom, hogy megvonom öntől a szót. (Élénk helyeslés. Zaj a közép hátsó padjain.) Juriga Nándor: Ebben a korszakban volt a legtöbb égő seb és ebben a korszakban lobogott legmagasabbra a sovinizmus lángja. Igen, ez a korszak nevezhető a legkrudélisebb soviniszta irány korszakának, (Zaj.) még Bánffynak sem volt olyan krudélis korszaka (Nagy zaj. Felkiáltások jobbról: Rendre!), mert annyi sajtóper (Folytonos zaj.), annyi bezárás, annyi büntetés nem fordult elő, mint most. (Folytonos zaj. Felkiáltások: Rendre!) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Juriga Nándor: Azok a sebek már kissé nyilvánvalók lettek és még nyilvánvalóbbakká lesznek. (Zaj.) Ezzel talán, azt hiszik, hogy saját sebeiket behegesztik s minket halálra üldözhetnek a soviniszták? (Zaj.) Szó sincs róla. Mert annak dacára, hogy annyi csendőr még nem működött és — Nem — ismételte a munkás nyugodtan. — Nem hiszi a Szent Szüzet, a csodatételeit sem? — Nem! És még sok egyebet nem hiszek... A keresztes ember visszahökkent. — Hát miben bizakodik, miben reménykedik a nyomorúság napjaiban? — Ebben ni! — kiáltott fel a munkás és a jobb karjára ütött. Egy kicsit lenézett a földre, majd lassan a szíve táját érintette. — Meg ebben — mondta lassan. — Ebben van az én istenem . . . A nap már lebukott a hegyek mögött, de a fénye még tüzelt s a lágyan remegő víztükör fölitta a színeit. A parti szakadék fölött rét terült el, friss széna illat lengett a két ember feje fölött. A munkás a kezét nyújtotta a keresztes embernek. — Jó éjszakát! — mondta szelíden. — Megyek. Sietek a városba. Reggel munkába állok. Ezzel fordult s nekivágott az útnak. A keresztes ember leült az út szélén. A fejét a válla közé húzta s nézte-nézte sokáig a lassan távozó alakot. Az esthajnal csillag már kigyulladt s mint egy sugaras, tiszta szem nézett le a csendes vízre. A komp lassan visszaindult a túlsó partra. A munkás eltűnt az országút akácai között. A rét szélén kucorgó kis ember még jobban összegörnyedt, előkaparászta zsebéből a kompon összeszedett krajcárokat s lassan számlálni kezdte. Ezzel már le is rúgta a cipőjét, a blúzát ledobta, s belevetette magát a vízbe. Az evezősök most hirtelen megállották. A munkás gyorsan úszott, néhány pillanat, alatt elérte a keresztet, visszaúszott, fellökte a keresztet a kompra s kimászott a vízből. Az emberek a kompon csodálkozva verődtek egy csomóba. A munkás rázta magáról a vizet, a keresztes ember hozzáfordult s hálásan mormogta: —Az Isten áldja meg. Könyörgök a Szent Szűzhöz, hogy töltsemeg békével a lelkét. A munkásember mosolyogva nézett a keresztes ember arcába. — Hagyja. Soha se imádkozzon. Nincsen nekem semmi bajom! A keresztes ember közelebb hajolt hozzá. Lassan suttogta: — Sok, földet bejártam, de még ilyen szent emberre nem találtam . . . A munkás kigombolta mellén az inget, a nap felé fordult, egy gyors pillantást vetett a keresztes emberre. — Szent ember! — kiáltotta s erősen, egészségesen felkacagott. A keresztes ember egy pillanatig hallgatott, majd félénk pillantást vetett a munkásra, aki vizes ruhájával bajlódott. — Ismerek egy csodatevő forrást. Annak a vizéből hozok magának. A munkás derűs fölénynyel mérte végig az embert. — Többet ér annál egy pohár jó bor! A keresztes ember visszahúzódott. Az inge alatt kaparászott. Valamit kihúzott az inge alól. Rápillantott a munkás arcára s a mellette álló embernek egy kis üveg alá foglalt apróságot mutatott. — Ereklye. A Krisztus keresztjéből való. Boldogságot hoz mindenkinek, aki a szájával érinti. A bucsúsok most egyszerre mind körülvették a keresztes embert. Csodálkozva néztek a kezére. Ezüst foglalatban, üveg alatt piciny, korhadt faszilánk volt a tenyerén. A keresztes ember a szájához emelte az ereklyét. Majd sorba járt kézről-kézre. Áhítattal nézegették, csókolgatták. Az öreg asszony még a csomóra kötött kendőjét is kioldozta. Négy krajcárt kaparászott ki belőle. Odaadta a keresztes embernek. A többi is, ki egy, ki két krajcárt nyomott a markába. A komp épen partot ért. A keresztes ember felszedte a batyuját, vállára vette a keresztjét, kibicegett a partra. Ott megállt s nézte, amint a nép lassan elfogyott a kompról. Utolsó volt a munkás. A ruhája még vizes volt. A blúzát a botjára akasztotta, a táskáját a kezébe fogta. Ércesen odaköszönt a keresztes embernek. — Ne adjon isten! S tovább akart menni. Az ember elébe állt. A batyuját letette a földre. A kezét a munkás felé tartotta. A tenyerében volt az ereklye. Remegve, megilletődve mondta: — Ezt az izét ... ezt a szent ereklyét magának adom. A munkás egy pillantást vetett a keresztes ember tenyerén heverő parányi tárgyra. Mosolygott, amint kérdezte: — Minek az nekem? •— Boldoggá teszi. ■— Nem kell. Nem hiszek én benne. — Nem hisz! — kiáltotta a keresztes ember. — Nem, — felelte a munkás. — Nem hisz? — hebegett a másik, — hogy nem hisz benne? Pásztor József.