Pesti Hírlap, 1907. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1907-08-01 / 182. szám

Budapest, 1907. XXIX. évf. 182. (10,271.) szám. Csütörtök, augusztus 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal. Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Előfizetési árak: 1 évre .... 28 k. — f. re..............14 „ — , edévre ... 7 . — , bóra..... 2 „ 40 „ ives szám ára 10 f. •jelenik hétfő kivételével minden nap. Veszedelmes hadjárat.­ ­Mondják, hogy a főváros egyik forgalmas­ában valaki egyszer órák hosszat bá­­egy házra és amikor nagy érdeklődése kérdezték, azt felelte: „Bámulom ezt a­­házat, amelyben még nincs szövetkezet“. Belszövetkezetek, a koronatakarékpénztárak szegül elszaporodtak Budapesten és ha­s fővárosunk szűkölködik is egyik-másik ,ezesség nélkül, szövetkezetekben igazán igék vagyunk. Amint ismeretes, az ég egy kincset ad en hazának. A francia egykor császárról a fiának, Róma pedig büszkén mutatja őt. A költő mindezt szépen megénekelte és­ovább él a költő, odasorozta volna Buda­­nevezetességei közé a szövetkezeteket. Nevezetességei ők a mi szépséges főváró­nak, de szomorú nevezetességei, amíg ré­­az uzsora fogalma kedélyes nyárspolgá­­r volt kapcsolatos, addig a gazdasági fel­vívmányaként megjelent a nyilvános adásra kötelezett uzsora a hitelszövetke­­alakjában. A szövetkezeti eszme apostolai­ént képzelték el ezt a gazdasági formációt, ahogyan az idők folyamán átalakult. A jedi kis polgármester, a híres Schultze­­sch, aki a kisiparosoknak és kiskereske­­■k akart olcsó hitelt szerezni, meg hisen, a mezőgazdasági hitelszövetkezetek ?tes vezéralakja nem is álmodták, hogy Írországon egykor milyen furcsa képze­­te és valóságok fűződnek majd a szövet­­k fogalmához. Hiszen kétségtelen, hogy­­megvan mi ná­lunk is tisztes sora a jóravaló szövetkezetek­nek, amelyekre a kisemberek hitele szempontjá­ból nagy szükség van. Csakhogy e jóravaló szö­vetkezetekkel párvonalosan ott van az oszlop­sora azoknak a veszedelmes kis intézeteknek, amelyek néha egy embernek, a vezérigazgató­nak, néha több embernek, az igazgatósági ta­goknak a kedvéért alakultak és a kamatláb nagyságának, a törlesztés feltételeinek a meg­állapításában túlszárnyalták a velencei kal­márt, a hozzájuk képest sokszorosan emberba­rát Shylokot. Régi példaszó mondja, hogy csak az első milliót nehéz megszerezni, a többit hoz­zászerezni könnyű azután. Ezt a közmondást az adósságokra olyként travesztálhatjuk, hogy csak az első adósságtól nehéz megszabadulni, a többitől könnyebben lehet azután. Az elsőtől azonban nem lehet, hogyha, szövetkezeti ez a szerencsétlen tartozás. A hitelszövetkezet fogva tartja a maga emberét, aki űzet, űzet, az évek hosszú során fizet, nagy összegeket és amikor az adósságának nagyságával akar tisztában lenni, évek múltán is csak annyit lát, hogy amit" fizetett, kamatokra fordították és a keze­lés költségeire, a tőkeadósság változatlan ma­radt. Ezeket a hitelszövetkezeteket, ezeket a koronatakarékpénztárakat, az uzsorának e modern rablóvárait, már régen meg kellett vol­na fékeznünk kíméletlen és kemény törvényes intézkedésekkel. A szövetkezetekről változó kor­mányok különböző törvénytervezeteket csinál­tattak, e munkálatok mindeddig tervezetek csu­pán és hogy mikor lesznek törvényekké, a gö­rögök naptárkészítője tudná csak megmondani. A magunk részéről sokszor sürgettük és kívánjuk is­­mentől hamarább a szövetkezetek törvényes rendszabályozását. Ez az álláspon­tunk még nem akadályozhat azonban bennün­ket annak a veszedelemnek megállapításában, amely a szövetkezetek túlnyomó nagy részével ez idő szerint kapcsolatos. Az osztrák-magyar bank már jó ideje, hogy megvonja a hitelt a szövetkezetektől és a hitelmegvonásnak e pél­dáját most már a többi nagy pénzintézet is kö­veti. Ismételjük: a szövetkezetek között sok a­­csapnivaló és a kereskedelmi bonitás szem­pontjából is-nem egy a selejtes közöttük. Az ilyen hitelre nem érdemes szövetkezetnek való­ban nem­ lehet a viszontleszámítás alakjában hitelt nyújtani. A­mikor azonban a hitel meg­vonása nagyméretűvé, sőt maholnap általános­sá kezd lenni, amikor a szövetkezetek ellen hadjáratot nem az állam polgárainak hivatott oltalmazója, nem a törvény indít,­­ hanem társaik, a részvénytársaságok alakjában meg­levő pénzintézetek, akkor az ilyen háborúság­nak nagyon veszedelmesek lehetnek a követ­kezményei. Ha nézzük, miért keletkeztek minálunk akkora tömegben a szövetkezetek, a részvényes pénzintézeteket nem lehet megkímélnünk egy és más szemrehányástól. Azokat a szövetkezeteket leszámítjuk, amiket két-három ember szerep­lő viszketege hozott létre; azokat is, amelyek csak azért keletkeztek, hogy állása legyen a ve­zérigazgatásra kiszemelt úrnak, állása, amelyet akárhányszor hozományként nyújtott át az örömapa neki. Igen sok szövetkezet úgy kelet­kezett azonban, hogy kielégítse a kiskereskedők, kisiparosok, a köz- és magántisztviselők hitel­­szükségleteit. A nagy bankok minálunk még Kocsi Sebestyén Gábor. Irta: EÖTVÖS KÁROLY. NI. A sok villongásnak nem lehetett más mint szakítás. Kétféle elbeszélést is írnt arról, amiként a nagy tudós meg­­ves Kecskemét városától, a múlt század nyolcvanas éveiben szir­­igy viszálya volt a kecskeméti reformált­nak a papjával. Nagyhírű ember volt fia is, de az egyház elöljárói beb­úntak akartak tőle szabadulni. Oly vádakat ellene, amelyeket én nem tartottam knak. Védelmeztem. A vádlók közt­­vol­­ttaim. Azt mondták bizalmasan, ha ki­­t nem bírnak papjukkal, úgy tesznek az eleik tettek Kocsi Sebestyén Ist-Hát azok hogy tettek? Úgy, hogy a kurátor és a presbyterek hozzá, nagy csöndes barátsággal osz­­itak vele, kielégítették mindenből fel­adásul még útravalót is ajánlottak föl nagy hálálkodással, jókívánságokkal kézszorításokkal elváltak tőle. A jó útte, szent a békesség. Hajnalban pe-­i történt. Tiz-tizenkét üres kocsi be­­udvarra s amelyik be nem fért, meg­­van a kapu előtt. Tiszteletes urunkat egész házanépével édes álmából fölverték, min­den cók-mókját, minden ingó-bingóját kocsik­ra rakták, lovait, teheneit a kocsik, után kötöt­ték, még az ólakat, hidast, kosarakat, baromfi­ketreceket is szétszedték s elcsomagolták s úgy el-kihordták a határra, a varjú se károgott utána. Reggelre kelve az egész nagy város azt újságolta úton-útfélen: No, hála isten, az éjjel kihordtuki a papot. Teringettél! Nagy dolog az, ha így tör­tént. Híres Kecskemét városának határa is híres. Akkora, mint az egész Balaton tava. Ha arra Szikra felé, vagy Puszta-Szer felé, vagy délnek a Bugacok felé vitték ki a határra, öreg este előtt oda se érhettek. Szegény pap és háza­­népe hova mehetett onnan? Hiszen nincsenek arra utak se, hanem csak feneketlen buckák. Meglehet azonban, Nagy-Kőrös felé for­dultak a kocsik. Erre­felé nincs messze a ha­tár. A telhetetlen nagykőrösiek úgy is elcsip­kedtek már egy-két ezer holdat a kecskeméti határból. D­e hát ne törjük a fejünket, miként tör­tént. Közel száz esztendeje annak, amikor az eset történt, ha csakugyan így történt. Az ily régi dolgokat tisztába hozni mindig nehéz. Nem is hiszem azonban, hogy egészen így történt. Másféle elbeszélést is hallottam s ezt bizonyosabbnak tartom. A nagy pápai kollégium ugyanis alig tíz-húsz éve kezdett igazán szervezkedni s buz­gó vezetői és gondviselői arra törekedtek,­­ a nagyhírű Mándi Márton István arral intette őket, lehetőleg gyűjtsenek össze minden nagy tudóst az ország minden részéből s így tegyék a kollégiumot az ország legelső főiskolájává. Sárospatak és Debrecen ne büszkélkedjenek ez után Pápa mellett. Jól tudták már azt is, hogy a napkeleti nyelvekben nincs oly nagy tudós több, mint Kocsi Sebestyén István, a kecskeméti pap. No­sza, hívjuk meg nagy tisztességgel. Eljutott hozzájuk a hite annak is, hogy a pap közt és­ egyháza közt egyenetlenség folyik. Legátusok, szuplikánsok elvitték a hírét a Bakonyon túlra is, biztosra vették hát, hogy a tisztes meghívás­nak engedni fog. Engedett is, így lett hírneves pápai ta­nár 1810. után. Itt is halt meg. Visszatért hát, mint dédunoka, régi nemesi nemzetségének ősi szülőföldjére, a Bakony vidékére. Az egész" tiszai Alföldön megt­lódott, hányta-vetette a' sors, sehol nyugtot nem talált, csak életének", hajlott korában az ősi tanyán. Életének továb­bi története és halála már a pápai főiskola tör­ténetéhez tartozik s mi most már nyugodtan­ folytathatjuk fiának, a különös nagy ember­nek, élete leírását. Kocsi Sebestyén Gábornak elemi, közép-, és felső-iskolákban való tanulása csak oly vál­i

Next