Pesti Hírlap, 1907. szeptember (29. évfolyam, 208-232. szám)
1907-09-01 / 208. szám
1907. szeptember 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP ____________________41 Steiner Bernát neve feltűnő a díjtalanok sorában, ami az utána jövő „homo novus“-oknál előbb elfogadható. Azért Demeter Konrádról sem mondhatunk kedvezőtlen, bírálatot, úgyszintén a két utolsó szár-oyat próbálgató játékosról. Szokoli Dezsőnek is tanulságul szolgálhat az első próbaversenye. Végül Kovács Gábornak hasonlóképen ajánljuk figyelmébe, hogy előbb könnyebb versenyeken kísérelje meg szerencséjét. A III. nemzeti versenyért a vidékiek (Debrecen, Pécs, Zombor versengnek, mig a fővárosra a második nemzetközi mesterverseny rendezése vár! Heltai H. István: A kertészet köréből. (A málna meg a földi szeder. — A mirna termesztése. — A japáni borbogyó. — A galagonya levelű szedert.) A gyümölcsösben ott, ahol megfelelő alkalmas hely áll rendelkezésre, vagy a veteményes kertben nagyon sok helyen kedvelik a málnát és a szedret, vagy földi szedret. Mind a kettő egy nembe tartozik, amelyből hazánkban 25 fajnál több terem vadon is. Az egyiket a növénytudományban málna- Szedemnek nevezik (Rubus Idaeus), melyet többféle néven neveznek; általánosabban ismeretes, különösen a budapestiek előtt a himpér néven, mondják terdei szedernek is, meg egy kis költőiességgel hordogasszony csipkéjének. A másikat a régi írók Buhus frusicosusnak, az újabbak hedycarpusnak, édes gyümölcsű szedernek, a budapestiek, kiváltképen a budaiak brombérnek mondják, a tizenhetedik évszázadban Lippai mezei szedernek nevezi, mig némely helyt seregély szedernek is mondják. Ezek a növények, kiváltképpen a málna már rég idők óta kedvelt csemege-gyümölcsöt szolgáltatnak s némelykor jó magas áron kaphatók csak a piacon. Magát a málnát ma is még sokféleképen elkészítve használják, amit a mi gondos háziaszszonyaink igen jól tudnak, hiszen már a XVI. és XVII. évszázadban is egyik fő terménye volt a magyar kertnek és gyümölcsösnek a málna is, amelyről Lippai János uram igen érdekes dolgokat beszél, s amiket még nagyon sok vidéken, sőt még Budapesten is hisznek és tudnak. Emigyen ajánl, gatja a mi régi magyar kertészünk, aki az esztergomi érsek urnak Lippai György hertzes ur ő nagyságának kertében akkori időben találtatott gyümölcsökről és növényekről ir: „Szép illatú, mint a vijóla; fellyül fejérük egy kevéssé, mintha a harmat este volna meg; édes is magában, noha kevéssé fojtósocska. Nem nő olly bokrossal, mint a másik (az mezei szedert), hanem imitt-amott eggyenként az ágakon. Nagy hegekbe terem kiváltképen, de a kertekbe is ültetik, hogy hamarább kaphassa ember, mint az eperjet. Nyersen eszik, a gyümölcs között. Igen jó eczetet csinálhatni belőle, jó illatút mint a rosábúl, vagy virolábúl, az melly egésséges, hűvösitő. Eczet agyat is, magától csinál: ha mikor megérik, eczetbe hányják azután, meg egy kevés bort töltenek reá és a napra teszik. Azután megint több bort, még megérik. Ha pedig csupa eczetet töltenek reá, még legjobb: egy akóra kelletik legalább öt, vagy hat iczc. A megveszett eczetet is, meg jobbitva, ha belé teszik, núlepet, igen jót csinálnak belőle nádmézzel, mind a hévség,s mind a szomjúság ellen. A ki jól akar vele bánni, meg kapállya kétszer vagy háromszor, a hegyit is elvágja, mint a rósának, csakhogy nem kell igen alacsonyan hagyni. Lécnek közzé vegyék, mint a rósát, ha utat akar a kertész belőle csinálni; mert igen hajlandó veszszei nőnek. Ennek a gyümölcseit igen szeretik a medvék; azért, mikor megérik, leginkább foghatják őket. A haszna ennek az orvosságokban, az leginkább, mint a’ mezei szedermnek: hogy az szájnak nyallyája ellen igen jó, ha csak rágják— és a gyenge leveleit. Az ágait ha megfőzik, ’s azt isszák, a hasfolyást megállittya, a virágja is, ha borban isszák. A’ kelieeket nem engedi, hogy tovább terjedgyenek, ha az gyenge leveleit réájok kötik, és meg is gyógyitya. A farzsába ellen is jó, ha megtörvén, kenik vele. Az Sz. Antal tüzet is mególdja.“ Csaknem másfélszáz év előtt Csapó József medicináé doctor az ő „Uj füves és virágos magyar kertijében ugyancsak hasonlatos képen ir a boldogasszony tsipkéje vagy Málnafáról, melyet forró betegségben javai, mondván: „Kinyomott levét igen hasznos inni fél—fél kis üveg pohárral, mert a nagy tüzet a vérben coltja, és az ellankadt testet is megvidámítja.“• Ha mi nem is hiszszük mindazt, amit a régiek hittenek, de tudom, a málnaszörpöt jó hideg fröcscsel vagy más egyébként ma is szívesen iszszuk, a lázas betegnek meg alig tudunk kellemesebb italt a jó málnaszörpnél. A málna efféle hasznáról sokszor íttak és sokat is fognak írni, és amint látható, még a kertészettel különlegesen foglalkozó munkák sem kerülhetik ki, hogy meg ne emlékezzenek a hasznáról és gyógyító hatásáról. Noha régi idők óta művelik a kertekben is, mégsem mellőzhetjük a kezelése némely fogásának leírását. A himper vagyis a málna évről-évre vagy hosszabb időközökben gyökérsarjak által újul meg, amelyek őszszel elfásodnak és a második évben a rövidebb melékhajtásokon hozzák a termést, azután azonban elhalnak. Az úgynevezett remontáló vagy folyton termő málna a gyökérsarjakon is hoz termést ugyanazon őszszel, de ez csak szép meleg őszszel érik meg jól és lesz édes és kellemes zamata. A másik fajta szeder, t. i. a brombér vagy földi, mezei szedert a vénebb hajtásokat tovább tartja meg életben és ezek több éven át is hoznak termést. Akinek kedve tartja, ideje és kitartása van, az a két fajta szederjét könnyen termékenyítheti és korcsokat, abajdócokat nevelhet. Érdekes változatok állhatnak elő, amelyeknél legtöbbször a cserje a málna, vagy himpér jellegével, a gyümölcs pedig a földi szedert jellegével bír. Ilyen korcs, vagy a bajdóc, a fekete himpér. A növények fejlődési viszonyait rövidesen leírván, egyúttal a szaporítási módjukra is találunk ebben útmutatást. Nemcsak akként szaporítjuk, miként azt Lippai harmadfélszáz évvel ezelőtt megírta, hanem több más egyéb módjai is vannak. A hidegágyba magját elvetvén, magról szaporítjuk, amihez mindig a legszebb és legjobb gyümölcs magját kell felhasználni. Lehet gyökérdugványok által, gyökérsarjak, tőosztás által és a szederjét a zöld hajtások csúcsainak eldugványozása által, valamint hajtással is szaporítani. A szárról és gyökerekről vett dugványokat a hidegágyban készítjük és meglehetősen nedvesen tartjuk. Gyökérsarjak nagy számmal nyerhetők a szabadból és a szárak csúcsairól szedett dugványokat a szobában is készíthetjük. A szedrek nem,nagy igényűek a talaj tekintetében, de mégis eredeti természetükhöz híven, amelyet az erdőből örököltek, jobban megfelel számukra a televényföld, amely a nyíltabb erdők talajának főrésze. A málna e tekintetben már a legjobban eltér, amennyiben a napos, szabad fok végű helyet és a könnyű talajt jobban kedveli, kivált ha abban meglehetős mennyiségű kálitartalom van. Ez utóbbit könnyen juttathatjuk a talajba, fahamuval való trágyázás által. A földi szedett is szereti ugyan a napos helyet, de jobban terem a védett, árnyas helyen. A málnát, kétféleképen lehet termeszteni. A házi kertben, kicsiben, rácsra húzva, és nagyban, ami a körülményekhez képest igen jövedelmező lehet. Nagyban az egyes cserjéket karókhoz kötözgethetjük 1—10 méter, vagy valamivel távolabb is, de mivel a karózás bizony nagyon megdrágítja a termesztést, a legtöbben karó nélkül termesztik; sokan bizony még a kisebb házi kertben is ekként művelik, mivelhogy ez a módja kevésbbé fáradságos. Minthogy a rács mellett termesztett málna és szedert cserje általában jobban kezelhető, és jobb termést is ad, leírjuk ennek az elkészítése módját. A szederjét sorokba ültetjük és pedig H/1 méter távolságban egymástól. Két ilyen málna- vagy szedersor közé egy-egy szamóca-ágyat készíthetünk. A málnarácsok különösen jó tágasan készítendők, mert tudvalevőleg a málna több napot, meleget kíván és több sarjat is hajt. Szokták a rácsokat, kettőt-kettőt meglehetősen közel egymáshoz készíteni s az egyikhez a termőhajtásokat, a másikhoz a gyökérsarjukat kötözni, amelyekből minden tőnél 8— 10 sarjat hagyunk meg, a gyengéket pedig egyszerűen lenyessük. Azokat a hajtásokat, amelyek gyümölcsöztek, csak akkor nyessük le, ha már a leveleket is lehullatták. Az ültetés idejére vonatkozólag a tapasztalatok különféleségét összegezve, azt mondhatjuk: Meleg fekvésű helyeken, száraz időjáráskor őszszel lehet ültetni, hideg helyeken és ha az ősz kedvezőtlen, úgy tavaszszal tanácsosabb az ültetés. Ha nem lehet őszszel elültetni, akkor a beszerzett növényeket száraz helyen elvermeljük és száraz lombbal betakarjuk. A málnának is, meg a földi szedernek is a művelés útján számos változata keletkezett, amelyek bizont, nem birnak valóban becsesei is. Már a hatvanas évek elején dr Entz Ferenc, a hires magyar műkertész, a mindig becses „Kertészeti Füzetek“-ben azt mondja, hogy 17 fajta málnát hozatott Krauendorfból s két ízben látta termésüket, de bizony akár górcsővel sem lehet azok közt többet, mint három fajtát megkülönböztetni. A most ismert fajták közül valamivel több lesz ugyan a megkülönböztethető, bizony azért valami nagyon sok jó fajta most sincsen. Az elterjedtebb és kedveltebb és így jól is bevált fajták a legtöbb árjegyzékben megtalálhatók. •* •* * A szedernek a fent említett két faján kívül ma a kertészek még más egyéb szederfajokat ismernek és termesztenek, amelyeket messze idegenből, rendszerint Ázsia keleti vidékeiről hoztak egyes kertészetek megbízott utazói, vagy odavaló kertészek. Természetesen ezekről a mi jó öreg Lippnink nem tudhatott még semmit, még a hercegprímási kertben sem. Ilyen Japánban, Koreában és Észak- Chinában honos és ma már nálunk is termesztett szederfaj a Galagonyalevelű szeder, Rubus erataegi folius, amely nem régen került Európába és hozzánk. Ágai, valamennyi felálló, a málna jellegével bír, míg a levelei a galagonya-levelekhez hasonlítanak. A meglehetősen nagy virágok fürtökben állanak az ágak, a vesszők csúcsain; termése fénylőpiros, édes, de nem zamatos. Miután rendkívül bőven termő és gyümölcsöző, termesztése ajánlatos. A gyümölcse nagyságra nézve olyan, mint az erdei málnáé és 7—12 van egy-egy csomóban. Egy 50 centiméter négyzet, vagyis fél négyzetméter területen termő cserje, miután néhány gyerek még jól megszedte 1220 gr. egészen érett termést és még egyszer ennyinél több kisebb és nem egészen érett termést adott, mint azt karlsruhei nagyhercegi kertigazgató, Oraebener L. írja. A gyümölcs jó izü és szép gyümölcs-kocsonyává lett feldolgozva s részben befőzve, s ezen módon elkészitve sokkal jobban maradtak egyben az egyes szemek, mint az erdei málnánál, s így sütemények díszítésére nagyon jól felhasználhatók. Kár, hogy a gyümölcsnek zamatja nincs és hogy a cserje, illetve félcserje, nagyon sok messzefutó sarjat nevel. Aki szereli kertjében a különböző fajtákat, annak a fentiek szerint ajánlani lehet a galagonyalevelű málnát is. * * A reklám a kertészetben is nagy tényező. Egyik másik növény csakis a nagy dobbal tudott magának közönséget szerezni, így a szederfélék között is van egy néhány, amely a harsona által lett ismeretes. Bum-bum címe a csoda málnaszeder! Japán szülötte a híres japáni borbogyó! így kürtötték ezt a nyolcvanas évek végén. Katalógusok, képek, külön ismertetések özönével jöttek és hirdették Child's noir Japanese Wineberry-jét, mint valami kertészeti csodadolgot. Pedig hát e növényt már régebben is ismerték a 70-es évekből. Maximovic Japánból ismertette és mint dísznövényt ajánlotta és a Rubus phoenicolasiust, mint ahogy voltaképen nevezik a japáni borbogyót. Mindenesetre érdekes és sok tekintetben hasznos gyümölcstermő cserje, amelynek gyümölcsei csak igen jó viszonyok között lesznek valamivel nagyobbak a közönséges földiszeder gyümölcseinél, s valamint ebből lehet jóízű szederbort készíteni, akként a japáni borbogyóból is, miért is ennek ennek a különleges neve csak arra való, hogy egy kicsikét megtéveszsze az embert, s valami bortermő cserjét képzeljen magának. Különben a japáni borbogyó gyümölcsei sem különbek ízre és zamatra nézve a közönséges földi szederjénél. Illata bizony nincsen, s aromája sem. Jó talajban bőven terem, de nem ám úgy, ahogy azt a nagy dob híreszteli. Mindenesetre ajánlható a termesztésre, mert mint a szedernek egy érdekes fajtája, nem hiányozhat egy szeder-gyüjteményből sem. Kardos Árpád: Szerkesztői üzenetek. — Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza és névtelen levelekre nem válaszol. — — 20. Manci. Tetszik ismerni azt a jó magyar közmondást, hogy botból beretva nem lesz, sem pedig kutyából szalonna? Röviden, de velősen így fejezi ki a nép azt a meggyőződését, hogy az emberrel veleszületett jellem semmi körülmények közt meg nem változik, sőt ez a jellem minden cselekedetében megnyilvánul. Aki nemes érzésű és jószívű, az hasonló körülmények közt sohasem fog nemtelennek, gonosznak mutatkozni, az álhatatlan mindig ingadozni fog, a makacs embert nem lehet meggyőzni a legnyilvánvalóbb igazsággal, a hitványát maga a római pápa se bírja nemes gondolkozásra. Az ön esetében arról van szó, hogy bízhat-e egy férfiban, aki eddig könnyelmű volt, önt minduntalan megcsalta, folyton bántalmazta, rossz hírét terjesztette, sőt kijelentette, hogy már megutálta önt, szeretni pedig sohasem szerette. Ami ez utóbbi kijelentést illeti, mi nem tulajdonítunk neki különösebb fontosságot. A szavak elröpülnek, a tettek megmaradnak; a jellemet a tettekből kell megítélni, nem egyes nyilatkozatokból, mert ezekhez már a szellemi tehetségnek is van köze, és az ember sokat mond, amiből a jellemre nem lehet következtetni. Aztán a megfontolást még vezérli egy kicsit az elme, de az elhatározás és a tett felé mindig a jellem húzza az embert. Akinek „vérében“ van a könnyelműség, az soha életében nem fog meghiggadni, aki csapodár természetű, az hiába esküszik minden szentekre, mégis csapodár marad. Ha pedig mégis felhagy a csapodársággal, akkor bizonyosan azért hagy föl, mert nem képes többé csapodárkodni. Ha szellemi tekintetben olyan különbség van az emberek közt, mint a vakondtúrás és a Himalaya