Pesti Hírlap, 1907. szeptember (29. évfolyam, 208-232. szám)

1907-09-01 / 208. szám

1907. szeptember 1., vasárnap. PEST­I HÍRLAP ____________________41 Steiner Bernát neve feltűnő a díjtalanok sorá­ban, ami az utána jövő „homo novus“-oknál előbb elfogadható. Azért Demeter Konrádról sem mondhatunk kedvezőtlen, bírálatot, úgyszintén a két utolsó szár-­oyat pró­bálga­tó játékosról. Szok­oli Dezsőnek is tanulságul szolgálhat az első próbaversenye. Végül Kovács Gábornak hasonlóképen ajánl­juk figyelmébe, ho­gy előbb könnyebb versenyeken kísérelje meg szerencséj­ét. A III. nemzeti versenyért a vidékiek (Debre­­cen, Pécs, Zombor versengnek, mig a fővárosra a második nemzetközi mesterverseny rendezése vár! Heltai H. István: A kertészet köréből. (A málna meg a földi szeder. — A mirna termesztése. — A japáni borbogyó. — A galagonya levelű­ szedert.) A gyümölcsösben ott, ahol megfelelő alkalmas hely áll rendelkezésre, vagy a veteményes kertben nagyon sok helyen kedvelik a málnát és a szedret, vagy földi szedret. Mind a kettő egy nembe tarto­zik, amelyből hazánkban 25 fajnál több terem va­don is. Az egyiket a növénytudományban málna- Szedemnek­ nevezik (Rubus Idaeus), melyet többféle néven neveznek; általánosabban ismeretes, különö­sen a budapestiek előtt a himpér néven, mondják terdei szedernek is, meg egy kis költőiességgel hor­­­dogasszony csipkéjének. A másikat a régi írók Bu­hus frusicosusnak, az újabbak hedycarpusnak, édes gyümölcsű szedernek, a budapestiek, kiváltképen a budaiak brombérnek mondják, a tizenhetedik év­században Lippai mezei szeder­nek nevezi, mig né­mely helyt seregély szedernek is mondják. Ezek a növények, kiváltképpen a málna már rég idők óta kedvelt csemege-gyümölcsöt szolgáltat­nak s némelykor jó magas áron kaphatók csak a piacon. Magát a málnát ma is még sokféleképen elkészítve használják, amit a mi gondos házi­asz­­szonyaink igen jól tudnak, hiszen már a XVI. és XVII. évszázadban is egyik fő terménye volt a ma­gyar kertnek és gyümölcsösnek a málna is, amely­ről Lippai János uram igen érdekes dolgokat be­szél, s amiket még nagyon sok vidéken, sőt még Budapesten is hisznek és tudnak. Em­igyen ajánl­, gatja a mi régi magyar kertészünk, aki az esztergo­mi érsek urnak Lippai György hertzes ur ő nagysá­gának kertében akkori időben találtatott gyümöl­­csökről és növényekről ir: „Szép illatú, mint a vi­­jóla; fell­yül fejérü­k eg­y kevéssé, mintha a harmat este volna meg; édes is magában, noha kevéssé foj­­tósocska. Nem nő olly bokrossal­, mint a másik (az mezei szedert), hanem imitt-amott eggyenként az ágakon. Nagy hegekbe terem kiváltképen, de a ker­tekbe is ültetik, hogy hamarább kaphassa ember, mint az eperjet. Nyersen eszik, a gyümölcs között. Igen jó eczetet csinálhatni belőle, jó illatút mint a ro­sábúl, vagy virolábúl, az melly egésséges, hűvö­­sitő. Eczet agyat is, magától csinál: ha mikor meg­érik, eczetbe hányják az­után, meg egy kevés bort töltenek reá és a napra teszik. Az­után megint több bort, még megérik. Ha pedig csupa eczetet töltenek reá, még leg­jobb: egy akóra kelletik legalább öt, vagy hat iczc. A meg­veszett eczetet is, meg­ job­­bi­tva, ha belé teszik, núlepet, igen jót csinálnak belőle nádmézzel, mind a hévség,­­s mind a szomjú­ság ellen. A ki jól akar vele bánni, meg­ kapállya kétszer vagy háromszor, a­ hegyit is elvágja, mint a rósának, csakhogy nem kell igen alacsonyan hagy­ni. Lécnek közzé vegyék, mint a rósát, ha utat akar a kertész belőle csinál­ni; mert igen hajlandó veszszei nőnek. Ennek a gyümölcseit igen szeretik a medvék; azért, mikor megérik, leginkább foghatják őket. A haszna ennek az orvosságokban, az leg­inkább, mint a’ mezei szedermnek: hogy az szájnak ny­allyája ellen igen jó, ha csak rágják— és a gyenge leveleit. Az ágait ha meg­főzik, ’s azt isszák, a hasfolyást megállittya, a virágja is, ha borban isszák. A’ keli­­eeket nem engedi, hogy tovább terjedgyenek, ha az gyenge leveleit réájok kötik, és meg­ is gyógyi­tya. A farzsába ellen is jó, ha megtörvén, kenik vele. Az Sz. Antal tüzet is meg­óld­ja.“ Csaknem másfélszáz év előtt Csapó József me­dicináé doctor az ő „Uj füves és virágos magyar kertijében ugyancsak hasonlatos képen ir a boldog­­asszony tsipkéje vagy Málnafáról, melyet forró betegségben javai, mondván: „Kinyomott levét igen hasznos inni fél—fél kis üveg pohárral, mert a nagy tüzet a vérben c­­oltja, és az el­lankadt tes­tet is megvidámítja.“­­• Ha mi nem is hiszszük mindazt, amit a régiek hittenek, de tudom, a mál­naszörpöt jó hideg fröcscsel vagy más egyébként ma is szívesen iszszuk, a lázas betegnek meg alig tudunk kellemesebb italt a jó málnaszörpnél. A málna efféle hasznáról sokszor íttak és so­kat is fognak írni, és amint látható, még a kerté­szettel különlegesen foglalkozó munkák sem kerül­hetik ki, hogy meg ne emlékezzenek a hasznáról és gyógyító hatásáról. Noha régi idők óta művelik a kertekben is, még­sem mellőzhetjük a kezelése némely fogásának leírását. A himper vagyis a málna évről-évre vagy hosszabb időközökben gyökérsarjak által újul meg, amelyek őszszel elfásodnak és a második évben a rövidebb melékhajtásokon hozzák a termést, azután azonban elhalnak. Az úgynevezett remontáló vagy folyton termő málna a gyökérsarjakon is hoz ter­mést ugyanazon őszszel, de ez csak szép meleg ősz­szel érik meg jól és lesz édes és kellemes zamata. A másik fajta szeder, t. i. a brombér vagy földi, mezei szedert a vénebb hajtásokat tovább tartja meg életben és ezek több éven át is hoznak ter­mést. Akinek kedve tartja, ideje és kitartása van, az a két fajta szederjét könnyen termékenyítheti és korcsokat, abajdócokat nevelhet. Érdekes változa­tok állhatnak elő, amelyeknél legtöbbször a cserje a málna, vagy himpér jellegével, a gyümölcs pedig a földi szedert jellegével bír. Ilyen korcs, vagy a­­ bajdóc, a fekete himpér. A növények fejlődési viszonyait rövidesen leírván, egyúttal a szaporítási módjukra is találunk ebben útmutatást. Nemcsak akként szaporítjuk, miként azt Lippai harmadfélszáz évvel ezelőtt meg­írta, hanem több más egyéb módjai is vannak. A hidegágyba magját elvetvén, magról szaporítjuk, amihez mindig a legszebb és legjobb gyümölcs mag­ját kell felhasználni. Lehet gyökérdugványok ál­tal, gyökérsarjak, tőosztás által és a szederjét a zöld hajtások csúcsainak eldugványozása által, vala­mint hajtással is szaporítani. A szárról és gyökerekről vett dugványokat a hidegágyban készítjük és meglehetősen nedvesen tartjuk. Gyökérsarjak nagy számmal nyerhetők a szabadból és a szárak csúcsairól szedett dugványo­kat a szobában is készíthetjük. A szedrek nem,nagy igényűek a talaj tekin­tetében, de mégis eredeti természetükhöz híven, a­melyet az erdőből örököltek, jobban megfelel szá­mukra a televényföld, amely a nyíltabb erdők tala­jának főrésze. A málna e tekintetben már a legjob­ban eltér, amennyiben a napos, szabad fok végű he­lyet és a könnyű talajt jobban kedveli, kivált ha abban meglehetős mennyiségű kálitartalom van. Ez utóbbit könnyen juttathatjuk a talajba, fahamuval való trágyázás által. A földi szedett is szereti ugyan a napos helyet, de jobban terem a védett, árnyas helyen. A málnát, kétféleképen leh­et termeszteni. A házi kertben, kicsiben, rácsra húzva, és nagyban, ami a körülményekhez képest igen jövedelmező lehet. Nagyban az egyes cserjéket karókhoz kötöz­­gethetjü­k 1—10 méter, vagy valamivel távolabb is, de mivel a karózás bizony nagyon megdrágítja a termesztést, a legtöbben karó nélkül termesztik; sokan bizony még a kisebb házi kertben is ekként művelik, mivelhogy ez a módja kevésbbé fárad­ságos. Minthogy a rács mellett termesztett málna és szedert­ cserje általában jobban kezelhető, és jobb termést is ad, leírjuk ennek az elkészítése módját. A szederjét sorokba ültetjük és pedig H/1 méter távolságban egymástól. Két ilyen málna- vagy sze­dersor közé egy-egy szamóca-ágyat készíthetünk. A málna­rácsok különösen jó tágasan készítendők, mert tudvalevőleg a málna több napot, meleget kí­ván és több sarjat is hajt. Szokták a rácsokat, ket­tőt-kettőt meglehetősen közel egymáshoz készíteni s az egyikhez a termőhajtásokat, a másikhoz a gyö­kér­sarjukat kötözni, amelyekből minden tőnél 8— 10 sarjat hagyunk meg, a gyengéket pedig egysze­rűen lenyessük. Azokat a hajtásokat, amelyek gyü­mölcsöztek, csak akkor nyessük le, ha már a levele­ket is lehullatták. Az ültetés idejére vonatkozólag a tapasztala­tok különféleségét összegezve, azt mondhatjuk: Meleg fekvésű helyeken, száraz időjáráskor őszszel lehet ültetni, hideg helyeken és ha az ősz kedvezőt­len, úg­y tavaszszal tanácsosabb az ültetés. Ha nem lehet őszszel elültetni, akkor a beszerzett növénye­ket száraz helyen elvermeljük és száraz lombbal be­takarjuk. A málnának is, meg a földi szedernek is a művelés útján számos változata keletkezett, ame­lyek bizont, nem birnak valóban becsesei is. Már a hatvanas évek elején dr Entz Ferenc, a hires magyar műkertész, a mindig becses „Kerté­szeti Füzetek“-ben azt mondja, hogy 17 fajta mál­nát hozatott Krauendorfból s két ízben látta ter­mésüket, de bizony akár górcsővel sem lehet azok közt többet, mint három fajtát megkülönböztetni. A most ismert fajták közül valamivel több lesz ugyan a megkülönböztethető, bizony azért valami nagyon sok jó fajta most sincsen. Az elterjedtebb és kedveltebb és így jól is bevált fajták a legtöbb árjegyzékben megtalálhatók. •* •* * A szedernek a fent említett két faján kívül ma a kertészek még más egyéb szederfajokat ismer­nek és termesztenek, amelyeket messze idegenből, rendszerint Ázsia keleti vidékeiről hoztak egyes kertészetek megbízott utazói, vagy odavaló kerté­szek. Természetesen ezekről a mi jó öreg Lippnink nem tudhatott még semmit, még a hercegprímási kertben sem. Ilyen Japánban, Koreában és Észak- Chinában honos és ma már nálunk is termesztett sze­derfaj a Galagonyalevelű szeder, Rubus erataegi folius, amely nem régen került Európába és hozzánk. Ágai, valamennyi felálló, a málna jellegével bír, míg a levelei a galagonya-levelekhez hasonlíta­nak. A meglehetősen nagy virágok fürtökben álla­nak az ágak, a vesszők csúcsain; termése fénylő­piros, édes, de nem zamatos. Miután rendkívül bő­ven termő és gyümölcsöző, termesztése ajánlatos. A gyümölcse nagyságra nézve olyan, mint az erdei málnáé és 7—12 van egy-egy csomóban. Egy 50 centiméter négyzet, vagyis fél négyzetméter területen termő cserje, miután néhány gyerek még jól megszedte 1220 gr. egészen érett termést és még egyszer ennyinél több kisebb és nem­ egészen érett termést adott, mint azt karls­­ruhei nagyhercegi kertigazgató, Oraebener L. írja. A gyümölcs jó izü és szép gyümölcs-kocsonyá­vá lett feldolgozva s részben befőzve, s ezen módon elkészitve sokkal jobban maradtak egyben az egyes szemek, mint az erdei málnánál, s így sütemények díszítésére nagyon jól felhasználhatók. Kár, hogy a gyümölcsnek zamatja nincs és hogy a cserje, il­letve félcserje, nagyon sok m­esszefutó sarjat nevel. Aki szereli kertjében a különböző fajtákat, annak a fentiek szerint ajánlani lehet a galagonyalevelű­ málnát is. * * A reklám a kertészetben is nagy tényező. Egyik másik növény csakis a nagy dobbal tudott magának közönséget szerezni, így a szederfélék kö­zött is van egy néhány, amely a harsona által lett ismeretes. Bum-bum c­íme a csoda málnaszeder! Japán szülötte a híres japáni borbogyó! így kürtöt­ték ezt a nyolcvanas évek végén. Katalógusok, ké­pek, külön ismertetések özönével jöttek és hirdették Child's noir Japanese Wineberry-jét, mint valami kertészeti csodadolgot. Pedig hát e növényt már ré­gebben is ismerték a 70-es évekből. Maximovic Ja­pánból ismertette és mint dísznövényt ajánlotta és a Rubus phoenicolasiust, mint ahogy voltaképen nevezik a japáni borbogyót. Mindenesetre érdekes és sok tekintetben hasznos gyümölcstermő cserje, a­melynek gyümölcsei csak igen jó viszonyok között lesznek valamivel nagyobbak a közönséges földisze­­der gyümölcseinél, s valamint ebből lehet jóízű szeder­bort készíteni, akként a japáni borbogyóból is, miért is ennek ennek a különleges neve csak arra való, hogy egy kicsikét megtéveszsze az embert, s valami bortermő cserjét képzeljen magának. Kü­lönben a japáni borbogyó gyümölcsei sem különbek ízre és zamatra nézve a közönséges földi szederjénél. Illata bizony nincsen, s aromája sem. Jó talajban bőven terem, de nem ám úgy, ahogy azt a nagy dob híreszteli. Mindenesetre ajánlható a termesztésre, mert mint a szedernek egy érdekes fajtája, nem hiányozhat egy szeder-gyüjtem­ényből sem. Kardos Árpád: Szerkesztői üzenetek. — Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza és névtelen levelekre nem válaszol. — — 20. Manci. Tetszik ismerni azt a jó ma­gyar közmondást, hogy botból beretva nem lesz, sem pedig kutyából szalonna? Röviden, de velősen így fejezi ki a nép azt a meggyőződését, hogy az emberrel veleszületett jellem semmi körülmények közt meg nem változik, sőt ez a jellem minden cselekedetében megnyilvánul. Aki nemes érzésű és jószívű, az hasonló körülmények közt sohasem fog nemtelennek, gonosznak mutatkozni, az álhatatlan mindig ingadozni fog, a makacs embert nem lehet meggyőzni a legnyilvánvalóbb igazsággal, a hitvá­nyát maga a római pápa se bírja nemes gondolko­zásra. Az ön esetében arról van szó, hogy bízhat-e egy férfiban, aki eddig könnyelmű volt, önt mind­untalan megcsalta, folyton bántalmazta, rossz hírét terjesztette, sőt kijelentette, hogy már megutálta önt, szeretni pedig sohasem szerette. Ami ez utób­bi kijelentést illeti, mi nem tulajdonítunk neki kü­lönösebb fontosságot. A szavak elröpülnek, a tettek megmaradnak; a jellemet a tettekből kell megítél­ni, nem egyes nyilatkozatokból, mert ezekhez már a szellemi tehetségnek is van köze, és az ember so­kat mond, amiből a jellemre nem lehet következtet­ni. Aztán a megfontolást még vezérli egy kicsit az elme, de az elhatározás és a tett felé mindig a jel­lem húzza az embert. Akinek „vérében“ van a könnyelműség, az soha életében nem fog meghig­­gadni, aki csapodár természetű, az hiába esküszik minden szentekre, mégis csapodár marad. Ha pe­dig mégis felhagy a csapodársággal, akkor bizonyo­san azért hagy föl, mert nem képes többé csapodár­­­kodni. Ha szellemi tekintetben olyan különbség van az emberek közt, mint a vakondtúrás és a Himalaya

Next