Pesti Hírlap, 1907. november (29. évfolyam, 259-284. szám)

1907-11-01 / 259. szám

1907. november 1., péntek. PESTI HÍRLAP ______________________3 Surm­in György déli tizenkét órakor be­fejezi beszédét, kijelentvén, hogy az indemnitást nem szavazza meg. (Társai helyeselnek.) Elnök: Az ülést tiz percre felfüggesztem. Szünet után. Bánffy a nemzetiségi és horvát kérdésről. Báró Bánffy Dezső, Lukács László szerdai beszédének személyével kapcsolatos passzusaira akar válaszolni. Magát az indem­nitást­­a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Kern abból az indok­ból ugyan, amelyből Thaly Kálmán elfogadta, sem abból, amelyből Lukács László nem fogadta el, mert az indemnitás el- vagy el nem fogadása bi­zalmi kérdés nem lehet. Az indemnitás megszava­zása állami szükség. Az állam gépezetének megál­lítása nem helyes, nem indokolt, az exlex behajtása nem a kormánynak csinál nehézségeket, hanem beláthatatlan szomorú következményekkel jár ma­gára az államra nézve, amire pedig nekünk szüksé­günk nincsen. (Mozgás.) A kormány iránt biza­lommal nem viseltetik. Zakariás János: Kölcsönös a bizalmatlanság. Báró Bánffy Dezső: Maga a kiegyezés kér­dése nem elégít ki engemet és egy egész hosszú­­sora részben az alkotásoknak, részben a majdnem két éves kormányzat ideje alatt történteknek, in­dít arra, hogy aggályaim legyenek, hogy bizalom­mal ne viseltessem. Dacára ennek, a szőnyegen levő javaslatot — mint állami szükségletet — el­fogadom. Sokkal fontosabb kérdések megoldása áll előttünk, semhogy ennek a törvényjavaslatnak hosszabb tárgyalásával nehézségeket akarhassunk okozni. (Helyeslés.) Lukács László szerdai beszéde egyik részében valahol azt mondja­, hogy én kimúltam, illetőleg belefuladtam saját politikámba és meghaltam, úgy én, mint a politikám is, hála istennek. Fejfámra, az én politikai fejfámra csak azt lehetne írni, hogy: A. B. F. R. A. Lukács László: Sajtóhiba. (Derültség.) Báró Bánffy Dezső: Tudom, hogy sajtóhiba, mert tudom, hogy nem úgy gondolta, hanem úgy, talán úgy is mondotta, hogy e betűket a fejfámra nem lehet írni. Tudom, hogy boldog feltámadáso­mat a t. képviselő úr nem akarja. Lukács László: A haza érdekeiben. Báró Bánffy Dezső: Tudom, hogy mások sem hívei, sem barátai az én politikai boldog fel­támadásomnak (Mozgás), de mégis egy válaszszal tartozom a t. képviselő úrnak (Mozgás), mert a­mire e házban ez idő szerint számítani nem szok­tam, szavaira éljenzéssel feleltek sokan. (Igaz! Úgy van!) Ez az éljenzés ha nem is teszi azt, hogy politikai boldog feltámadásomat sokan óhajtják, d© teszi azt, hogy a nemzetiségi kérdésben folyta­tott politikámat helyeslik. (Igaz! Úgy van! Taps a baloldalon.) Azt hiszem, helyeslik ebben az or­szágban számosan. Helyeslik mindazok, akik a ma­gyar nemzeti államot kiépíteni, fentartani, jövőjét századokra, évezredekre kiterjeszteni akarják. (Igaz! Úgy van!) Polti Mihály: Non bis in idem! (Mozgás.) Báró Bánffy Dezső: Az én meggyőződésem az, hogy ebben a tekintetben nem lehet eltérés azok között, akik jó hazafiak és engedje meg a t. képviselő úr és engedjék meg mindazok, akik a magyar nemzeti állam kiépítésének tekintetében más nézeten vannak, tévednek, ha azt hiszik, — lehetnek jóhiszeműek a maguk szempontjából — hogy jó hazafias politikát csinálnak. E földön, ha messze időre a magyar állam jövőjét biztosítani akarjuk, egy problémát kell megoldanunk és ez a probléma az, hogy ki tudjuk-e építeni az egységes magyar nemzeti államot. Ha nem tudjuk kiépí­teni, vagy a vállalkozásra nincs erőnk, akaratunk, akkor jövővel magunkat ne kecsegtessük, mert po­­liglott államnak e földön létjogosultsága nincs. Az urak pedig határozottan abban a nézetben vannak, kifejezték többször, talán t­egnap a t. képviselő úr is, hogy oly politikát kell ,­átni és oly poli­tikával lehet itt az érdekeket kielégíteni, a nemze­tiségeket megnyugtatni, amely politika ez állam poliglott jellemét biztosítja. Lukács László: Ez a hazafias politika! Báró Bánffy Dezső: Itt eltérés nem lehet­séges. (Igaz!) Hazafias politika csak az, amely oly célt­ tűz ki, amely ha megvalósul, az állam nem­zeti jellege biztosíttatik. Az a politika nem lehet hazafias, amely a mellét verve hirdeti, hogy jó hazafiak vagyunk, de ha a nemzeti szinű zászlót látják, ha az állam címerét feltűzve látják, akkor az ellen kifogást, tesznek, vagy tüntetnek. (Igaz! Úgy van! Zaj.) Nem jó nemzeti és hazafias politi­ka az, mely a gyermekeknek a különböző nyelvű és­ felekezeti nemzetiségi iskolákban a nemzeti színek, zászlók kitűzését eltiltja. (Igaz! Úgy van!) Lukács László: Alaptalan vád. (Nagy zaj.) Elnök: Felhívom Lukács képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólásával a szónokot zavaruk (Helyeslés.) Lukács László: Kérek szót! Elnök: Nincs szava a képviselő úrnak. Bánffy Dezső képviselő urat illeti a szó. Báró Bánffy Dezső: Köszönöm az elnök úr­nak, hogy segítségemre jött a tekintetben, hogy ne zavartassam, de ő engem egyáltalán nem zavar, főkép azért, mert tudom, hogy amit mondok, az igaz és amit a képviselő úr ezzel szemben állít, általa nem bizonyítható. Állíthat akármit, de egész sora a bebizonyított tényeknek az ellenkezőt fogja mutatni. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés balfelől.) A mai viszonyok között nem gondolok arra, hogy az én politikai feltámadásomnak bol­dog napjai eljönnének. De arra gondolok, hogy sírba helyezett politikámnak legalább egy része, a nemzeti állam kiépítésére való törekvés a maga teljességében, erélyében és erejében érvényesüljön. (Helyeslés balfelől.) Zakariás János: Ebben nincs különbség a magyar emberek közt. Kmety Károly: Ezt nem temetjük el. Báró Bánffy Dezső: Volt egy idő, mikor az igen­­. képviselő úr, mint a memorandum-per egyik hőse, — hogy én is betűket idézzek, a. b. k. r. a­. — a boldog kiszabadulás reménye alatt — ült a szegedi csillagbörtönben. (Felkiáltások: Ha­­zafiasságból.)Ült az én nézetem szerint helyesen s jogosan, mert a memorandummal magával a ma­gyar nemzeti állam érdekei ellen foglalt állást. Nem az én időmben ítéltetett el, Wekerle minisz­terelnök úr volt akkor a miniszterelnök és én . . Wekerle Sándor miniszterelnök: És te meg­kegyelmeztél nekik! (Derültség.) Báró Bánffy Dezső: ... az akkori ítéletnek igazságos és helyes voltát nem kifogásoltam. Igen­­­s, a boldog kiszabadulás reménye alatt ült ott a képviselő úr, és az én időmben nyertek a memo­­randum-per elítéltjei kegyelmet. Kegyelmet nyer­tek azért, mert egy bizonyos leülése után bünte­tésüknek az akkori kormány nem látta szükséges­nek azt, hogy évek hosszú sorára őket ott tartsa, kegyelemre javasolta őket a királynak, mert már magát az elvet, magát a megbüntetés tényét az államfogházban való üléssel elintézettnek tekin­tette. Kegyelmet adott, illetve javasolt a király­nak abban a reményben, hogy az illető urak onnan kijőve, megtanulták azt a bün­tető törvény­k­önyv alapján, hogy a magyar állam érdekei ellen izgat­ni nem szabad, hogy a magyar állam kiépítésére való törekvést megakadályoztatni nem szabad, még olyan utón sem, amilyen után ők akkor azt akar­ták : a magyar király és a magyar kormány ellen az osztrák császárnál keresve orvoslást. Lukács László: Ez nem igaz! (Nagy zaj és ellenmondások. Felkiáltások balfelől. Bírói Ítélet. Megint tagad? Hazudnak!) Sümegi Vilmos: Azóta is mentek többször Bécsbe! (Zaj.) Báró Bánffy Dezső: Én beismerem, hogy az akkori kormány talán túl enyhén járt el. Beisme­rem, mert azóta a viszonyok kétségtelenül­­nagyon romlottak, s ma már a nemzetiségi törekvések nagy hullámokat vernek fel, ma már nem künn a vidéken, a perifériákon, hanem itt a képviselő­házban is hirdetnek elveket, amelyeket akkor csak oda­haza titokban mertek hirdetni és itt ma köve­telnek olyan alakulást a magyar állam számára, amely alakulás a magyar állam számára a halált jelentené. Ti Ház! Ha itt szólanak az urak, egyik durvábban, egyik finomabban, egyik, mint a kép­viselő úr, igen ügyes, körültekintő számítással, annak ne méltóztassanak felülni, mert az, hogy a jó hazafiságot hirdetik és ennek a hazának mint­ igaz honfiai akarják magukat talán jóhiszeműen bemutatni, az csak látszat, ha tekintetbe veszszük törekvéseiket, végcéljaikat. (Úgy van! Úgy van!) Aki ennek az államnak polyglott jelleget akar ad­ni, az én szerintem a magyar államnak nem jó hazafia. A tisztelt urak a polyglott jelleget keresik és a nemzetiségi egyenjogúságra hivatkozva, a­ magyar államnak azt az alapját akarják megin­gatni, amelyen egyedül épült fel. Én beismerem, hogy az 1868 : XLIV. tc. egynémely intézkedése több jogot biztosít, mint amennyit ma élveznek. Azonban méltóztassanak meggondolni, hogy a tör­vénynek azon intézkedései abrogáltattak később alkotott törvényekkel. Ma már ezen törvény min­den betűjére hivatkozni nem jogosult és nem tör­vényes alapon álló­ (Helyeslés a baloldalon.) Saj­nos, a mai körülmények között úgy alakultak a viszonyok, hogy az urak itt beszélhetnek jogosulat­lan sérelmeikről, jogosulatlan igényeikről. Szomo­rú, hogy beszélhetnek, de nincsen más fegyverünk, mint ezzel szemben határozottan a tiltakozás sza­vát felemelni és valahányszor önök jogokat köve­telnek, melyek­hhez igényük nincsen, mindannyiszor elmondani, hogy kívánságaik nem jogosultak és nők és a Tiszavidéknek tekintélyes urai közt még sokan éltek barátai, tisztelői s egykor nagy gyönyörűséggel hallgatói. Talán ne is em­lítsek mást, mint Fáy Andrást, az írót és Kocsi Sebestyén Gábort. De Vahót ellen soha senki föl nem szólalt, hogy Biharitól azt hallotta volna valaha, a Hajvágás az ő alkotása s nem másé. Egyébiránt a mű­ maga csak úgy rávall Rózsa­völgyi lángelméjére s összes alkotásainak álta­lános természetére, mint Bihariéra. Kimondom hát, hogy egykori jeles ba­rátomnak, Káldynak, minden közelebbi indok nélkül határozottan kimondott véleményét föl­tétlenül alaposnak nem tekinthetjük. Erősen kételkedem benne magam is. Rózsavölgyi csak egy év múlva ismerke­dett meg Biharival a Hatvágás alkotása után. Maga a megismerkedés is érdekes, 1811-ben történt. A későbbi Trattner— Károlyi-h­áz akkor még nem volt meg, helyén a Veres Ökörhöz címzett vendégfogadó állt s egyik este jó későn a fogadó kertjében mulatott néhány előkelő barátjával Bihari. Az utcán zene szólt, ismeretlen gyönyörű magyar zenét húzott néhány ügyes zenész. Az első hegedűs remek játékát, minden műveit ember rögtön észrevette, Bihari is. Hallgatózni kezdett. Az első he­gedűs is ismeretlen volt előtte, a zenemű is. Ámulatba ejtette mind a kettő. Fölkelt, kiment az utcára a muzsikusok után. Rózsavölgyi volt az első hegedűs. Éjjeli és utcai zenével kísért haza valakit az akkori szokás szerint. Bihari gyors lépésben sietett utána, míg szemre nem bírta. Egyenesen inté­zett hozzá kérdést, ahogy szokása volt. — Hallottam a muzsikádat. Ki vagy te?­­— Rosenthal! — Zsidó, cigány ,vagy ném­et? — Zsidó. Ezen nem ütközött meg Bihari. Miskol­con is volt akkor igen jeles zsidó zenebanda. — Hát a muzsikát hol tanultad? — Magam csináltam. *— Ember vagy, fiam. Ha elvégezted a munkát, gyere vissza a Veres Ökörbe. Várlak. Én Bihari vagyok. S apai jó indulattal vállára ütött Rózsa­völgyinek, így találkoztak, így kezdődött ismeretsé­gük, amely csakhamar szeretetben teljes ba­rátsággá vált. Szeretetben is, becsülésben is tel­jessé. Rózsavölgyi mindig az első mesternek tekintette Biharit. Ez után nem sokáig maradt Rózsavölgyi Pesten. 1812-ben egyik vásár alkalmával össze­jött a Szlovák-családdal. A család hajai tehe­tős zsidó kereskedő volt. Volt benne szép leány is, Henriette. Megakadt a szeme a leányon. Legszebb dalait legragyogóbb művészettel játszotta el a család előtt, a leány előtt. A leány akkor már teljesen kifejlett hajadon volt, 23­-24 éves. Vagy öt-hat évvel fiatalabb, mint a művész. Beszédbe is ereszkedtek. Még ez évben lerándult Rózsavölgyi Ba­jára, hogy­ éjjeli zenével tisztelje meg Henriette kisasszonyt. Több időt töltött Baján s alkalma lett művészetét a bajai műveit közönségnek be­mutatni. Lángoló lelkesedést támasztott maga iránt Baja összes műveit férfi és nő közönségé­ben. Újra­­visszajött Pestre. De lassankint meg­érlelődött benne az az elhatározás, hogy ott­hagyja a kereskedelmi pályát s egészen a mű­vészetnek fog élni. Ott hagyja Pestet is s elköl­tözik valamerre máshová De hová? Hogy lehet ezt kérdezni? Művészlélek és ifjú ember. Oda, ahol két ragyogó szem várja, Bajára. Véglegesen 1813-ban költözött oda. A következő évben megesküdött a szép hajadon­­nal, Szlovák Henriettel. Boldog házasságban élt derék nejével haláláig harmincnégy éven keresztül. Szülei kezdetben nem­ óhajtották a házasság létrejöttét. Balassa-Gyarmat messze esik Bajától, talán sohase látják egymást. (Vége.).

Next