Pesti Hírlap, 1908. január (30. évfolyam, 1-27. szám)

1908-01-01 / 1. szám

­Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — f. Félévre ...... lé , , legyetlén» ... 7 . — „ Egy hóra............2 , 40 , Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételétől minden nap. Szerda, január 1. Szerkesztőség: Budapest, Vad­­ körut 78. II. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal, Budapest, Vad­­körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők­ Kérjük ama tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése december végén lejár, hogy az előfizetést — az új év körül beálló postai torlódásra való tekintettel — idejekorán szíves­kedjenek megújítani, különben a lap megküldése félbeszakítást szenvedhet. 1608 és 1908. Az új esztendővel 300-ik fordulójába lép 9. magyar nemzet az 1608-iki dátumnak. A visz­­szaemlékezés csöndes hangulatánál több az, amit a II. Mátyás trónralépésének s a bécsi bé­két becikkelyező országgyűlésnek ez az eszten­deje fölidéz. Ez az esztendő szinte kapóra jön ahhoz, hogy a most következőnek melléje állít­­tassék. A melléállítás igen sokban nem a jelen javára billenti a mérleget. Merjünk számot vet­ni azzal, hogy az akkori magyar alkotmány a mainál egészben erősebb volt. Az akkori magyar alkotmány nem csu­pán óhajként, kérésként, kívánságként iktatta törvénybe a király Magyarországon való tartóz­kodását, de gondoskodni tudott arról is, hogy a távollevő királynak állandó helyettese éljen itt­hon a nádorban. Az akkori magyar alkotmány nem állt meg ott, hogy megállapította: a király ország­gyűlést egybehívni köteles, de szankcióról is tudott gondoskodni, legalább a nádorválasztó országgyűlés egybe nem hívása esetére. Ha a király vonakodott: „az országbírónak vagy en­nek nem létében a tárnokmesternek, tisztségé­nek és hivatalainak teljes elvesztése mellett, ha­talom adatott nádorválasztásra országgyűlést hirdetni és egybehívni.“ (1608. 3. t.-cikk.) Egy fejlődő, történelmi alkotmányban a régi intézményekből nőnek ki az újak. A nádori méltóság, mint a miniszteri fele­lősséggel nehezen összeegyeztethető s a király személyes kormányzása mellett amúgy sem va­lami nagy alkotmányos garanciát­ jelentő intéz­mény, a felfüggesztetett, de a miniszter még nem nádor, akit országgyűlés választ, de egy távollevő királyt a miniszter még nem pótol, s továbbá van-e biztosíték a mai magyar alkot­mányban arra, hogy az országgyűlés működ­hessék még a király akarata — törvénytelen akarata — ellenére is? Így fejlődött volna a magyar alkotmány 300 esztendő óta? A hatályukat vesztett, de másokkal, újak­kal, erősebbekkel nem pótolt 1608-ik évi törvé­nyeink mellett van ennek az esztendőnek leg­alább egy hatályát még nem vesztett, ma is ér­vényben lévő törvénye. Csakhogy annál meg az a baj, hogy ezilőtt is végrehajtatlan. „Gondoskodik ő kir. felsége, nehogy ide­gen nemzetek és más nemzetek emberei magu­kat a magyar kormányzásba beavassák“; — idegen nemzetek és más nemzetek: disztinkció az osztrák tartományokra való tekintettel — „és hogy magyar ügyekben ne másoknak, mint magyaroknak tanácsával, minden valláskü­lönbség nélkül, éljen.“ (1608. 10. t.-cikk.) Ez a törvény tehát ma is él még és még ma sincsen végrehajtva. Az első Habsburg, aki expressis verbis el­ismerte, hogy „unanimi consensu electum fuis­­se“, II. Mátyás volt, az 1608-ban trónralépő. Választás alapján jutottak a Habsburgok trón­ra akkor, Isten kegyelméből való uralkodók ma sincsenek Magyarországon — s ezt a 300 éves fordulón konstatálni nemi annyira nekünk, mint inkább a most uralkodó és a leendő magyar ki­rálynak kellene. De még több is van. A bécsi békét becikkelyező országgyűlésre a vallásszabadság, a szabadelvű­ség minden igaz h­íre büszkén tekinthet még ma is. 300 év alatt ez az egyetlen irány, melyben mindig egyenest fölfelé haladhattunk. Zökkenő nélkül tovább ezen az úton, szép feladata lehet különösen a mai kormánynak, már csak azért is, hogy a titkos klerikális hajlandóságairól táplált vádat végké­pen megdönthesse. Az 1908-ik esztendő még az övé. Az 1908-ik esztendő politikai programm­­jában a parlamenti reform megoldása kétség­telenül a legszebb és legnehezebb feladat. S nem hiszszük még mindig, hogy ebből a feladatból a főrendiházat érdeklő részlet kimaradjon. 1608-ban, 300 esztendeje, hogy az egysé­ges magyar országgyűlés kettévált: alsó- és felső-táblára. Ez időtől beszélhetünk rendi kép­viseletről Magyarországon. Addig egyházi és vi­lági főurak együtt ültek, tanácskoztak, határoz­tak a köznemesekkel s a szabad királyi városok képviselőivel. Addig az összes nemesek gyüleke­zete volt az országgyűlés. 1608-tól kezdődőleg szűnt meg a köznemesi rend személyes megjele­nési joga, jött országgyűlésbe a nemesség többé nem fejenkint, de képviselet útján. S 1608. óta tesznek a személyes megjelenési jogukban to­vább is meghagyott főurak s főpapok külön tes­tületet, felső-táblát. A rendi országgyűlés helyén ma a népkép­viseleti országgyűlés állna. De csak félig; az a­l- Házasság. — Komolyan beszél? — Igen, nagyságos asszonyom, — meg f­ogok házasodni. — Bravó, kedves barátom, ez nagyon okos és nagyon helyes szándék! Rég ismerem önt, legszívesebben látott és legszeretetremél­tóbb vendégeim közé soroztam minden időben ... ezt tapasztalhatta . . . nem kell ismételnem. És bizonyára azt sem kell külön értésére ad­nom, hogy már jó ideje csodálkozással gondol­tam önre, midőn kollégái és barátai rendre megházasodtak — ön azonban csak­ állt ren­dületlenül, mint a sziklakő és egy szempillan­tással sem árulta el, hogy kollégáinak nemes példáján csak egy hajszálnyira is felbuzdult volna. Őszintén szólva, azt hittem, hogy okos ember létére holta napjáig az agglegények ke­serű gárdájába akar tartozni s ezért egy kissé már-már neheztelni is kezdtem önre. Hiába! Ha az ember mama és két felnőtt leánya van, mint nekem — első­sorban ebből a szempont­ból ítél, s a világ összes férjait, szépeket, rúta­kat, eszeseket és ostobákat a szerint ítéli meg, ■hngv hasznavehetők-e vajon, vagy hasznavehe­tetlenek. Igazán nagyon örülök, hogy ön vég­re is rátért a helyes útra és lemondott arról a gyanús dicsőségről, hogy mi — mamák — hasznavehetetlen embernek tartsuk. — Nem, nagyságos asszonyom, nem ké­rek ebből a dicsőségből. — Okosan teszi! Foglaljon helyet és dis­­kuráljunk . . . majdnem azt mondtam, hogy — tárgyaljunk. — Igen, azért jöttem, hogy tárgyaljunk. — Nagyon helyes, hogy nem kerülgeti a dolgot. Szeretem, ha a férfi egyenesen a szeg fejére üt. Ez­ energiára és határozottságra mu­tat. Mielőtt azonban ön leülne szépen ide ve­lem szembe ... a vádlottak padjára . . . mi­heztartás végett kijelentem, hogy mától kezd­ve nemcsak hetenként egyszer, hanem termé­szetesen mindennap szívesen látom. Remélem, hogy ezt maga is természetesnek találja? Fáj­dalom, én már abban a korban vagyok, hogy hasonló őszinteséget bátran megengedhetek magamnak, s az is megnyugtat, hogy ily vilá­gosan gondolkozó, korrekt és okos embernek, nem kell külön is megmagyaráznom, hogy­­ miért látom mától kezdve hétszer szívesebben, mint eddig. Tudja, hogy mire célzok? — Sejtem. — Lám ... és mosolyog. Nem bánom! Koromnak az is egyik előjoga, hogy azon ki­tűnő férfiaktól, akik meg akarnak házasodni, az ilyen suttyomban megkockáztatott pajzán mosolyt, mely veszedelmesen hasonlít a gúny­hoz, — ne vegyem rossz néven. — Isten őrizz, nagyságos asszonyom, én — — Ugyan ne mentegetődzék! Magának jussa van hozzá, érti . . . komoly és indokolt jussa . . . hogy, a mamát, akivel szemben áll, bizonyos fokig ellenségnek tekintse és meg is mosolyogja, ha a mama erre okot szolgáltat. Én, igenis, okot szolgáltatok, mert egy pillana­tig sem burkolódzom az úgynevezett nemes tartózkodás köpenyébe, hanem nyíltan szemé­be mondom, hogy nősülési szándékának szí­vemből örvendek, még­pedig természetesen fő­leg azért, mert azt remélem, hogy egyik, vagy másik leányomat nőül veszi, így ni! Moso­lyoghat, ha tetszik — a maga dolga. Azt azon­ban el kell ismernie, nincs a világon mama, aki őszinteség és bátorság dolgában különb volna, mint én. — Biztosítom, asszonyom, hogy meg­tisztelve érzem magamat . . . — Jesszus, kedves barátom, mi ez? — Igazság. — Az ám! Mezei pipacs és mélyen meg­indító banalitás, amely nem méltó önhöz. Hall­ja, nekem ne citálja a Pesti Műveit Társalgót, különben rögtön ráfogom magára, hogy ami­1­óta elhatározta, hogy megházasodik — azóta sokkal szürkébb lett. — Azt akarja mondani, hogy inkább ha­sonlítok a szamarakhoz? — Jól van, ez a mondat jobban hasonlít magára, mint a „megtisztelve érzem maga­mat“ . . . Csak bátran és vitézül előre! Ebből a házból az összes pipacsok, frázisok és udva­rias hazugságok száműzve vannak. Még bol­dogult férjem sem állhatta őket, pedig ő, sze­gény, sokat bajlódott bonorum inspector ko­rában a tisztelendő klérus tagjaival, kik sze­retik rápermetezni az ember fejére a nyájas szóvirág — pipacsok — illatos tömegét. Ta­pasztalásból tudhatja, hogy ebben a házban két bátor és szókimondó nő lakik ... az egyik én vagyok, a másik Katalin leányom . . . akik nem szeretik a frázisokat. — Sárikáról meg méltóztatott feledkezni, nagyságos asszonyom . . . — Sárika leányomról szándékosan mél­­tóztattam megfeledkezni, mélyen tisztelt ma- A Pesti Hírlap mai száma 64 oldal.

Next