Pesti Hírlap, 1908. február (30. évfolyam, 28-53. szám)

1908-02-01 / 28. szám

Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — I. Félévre..............14 „ — » Negyedévre ... 7 . — „ Egy hóra..... 2 , 40 , Egyes szám ára 10 t. Megjelenik hétfő kitételével minden nap. XXX. évf. 28. (10,428). szám. Szombat, február 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci­ körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci­ körut 73., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők.­ Budapest, XIII.*) Fám­. — Noir! — kiáltott a bankár izgatottan, mire a roulette-asztal mellett ülők elsápadtak s egy pillanatra csönd lett. Még a szomszéd szalonban is elhallgatott a zene, a táncoló párok kiszaladtak s a vendé­gek valamennyien a roulette-asztalhoz siettek. A szemek izgatottságtól ragyogtak, egyik-másik elsápadt, végigfutott rajtuk a hideg, csak egy vörös par­ókás, átlátszó, fekete mousselineba öltözött, márvány­osan fehér arcú, nagyon szép nő ült nyugodtan az asztal mellett s a háta mögött álló harisnyás inas kezéből kivette drá­gakövekkel kirakott ridiküljét és fizette a vesz­teségét, nagy összeget, egy valóságos kis va­gyont. A körülállók megborzongtak s a bankár tiszteletteljesen húzta maga elé a pénzt, me­lyet a nő legyezőjével taszított odébb. Azután fölállt, vállát és karját kiegyenesítette, mint a hattyú hófehér nyakát, melyet sokáig tartott viz alatt s a fejét fölvetette. Fáni volt. Magasabb a többi nőnél, kar­csúbb, szebb, előkelőbb, titokzatosabb és gono­szabb. Telt ajj­a ki volt festve s kék szeme va­lami állandó belső láztól úgy égett, ragyogott, mint a vas a tűzben, aranykék lánggal. Nemi a régi Fáni volt. Uj, szebb, démio­­nibb, elérhetőbb és csábítóbb. *) Befejező közlemény. .... . Egy inas jégbehűtött pezsgővel ment el mellette, megállította. Fölhajtott egy pohári pezsgőt, azután kezét egy bankigazgató karjá­ba fűzte, ki mellette állt. — Tudja, hogy meg van már az uj ban­kom, a filléres bank engedélye? — kérdezte gúnyosan s a szeme megvillant. — Tudom — felelte a bankigazgató ked­vetlenül. — És Budapestnek nem sokára nem lesz szegény embere sem, csak kéregető kol­dusai. — Micsoda idea! — kacagott Fáni. — Ezt a filléres szisztémát előttem már jóval űzték kereskedők, szatócsok. Minden korona után két fillér kamat hetenkint, a nép meg sem érzi és könnyű kölcsönhöz jut. Vagy megérzi? — kér­dezte egy különös tekintettel, melytől a gyémánt inggombos igazgató összerezzent, mintha dele­jes tűt szúrtak volna beléje és bambán elmo­solyodott. — Nem­, nem hiszem, hogy megérezzék — suttogta s alázatos szerelemmel­ nézett föl Fánira. — Rendelkezzék a kölcsönnel,’ nem akarok kevésbbé szolgálatára lenni, mint a­ mi­niszter. — Na lássa! — kacagott Fáni s kihúzta kezét a kövér igazgató karjából. — A népet csak el kell altatni s akkor levághatni kezüket, lábukat, nem érzik meg. Sokat­ és semmitmondóan megszorította az igazgató kezét, aztán egy hires mérnököt intett magához legyezőjével.­­ — Mi van a vén kertészszel? — kérdezte s ugyanazzal a különös pillantással nézett a hatalmas termetű, oroszlánfejű emberre, mint előbb az igazgatóra. A negyvenöt-ötven éves, okos, hideg sze­mű férfi hirtelen elsápadt és zavartan mosoly­gott. — Csodálatos fanatizmussal ragaszkodik az öreg a kertjéhez. Fáni összevonta szemöldökét. — Mindhiába — mondta határozottan — nekem arra a telekre szükségem van, ígér­jen dupla, akár tripla árt érte. — Nem adja — legyintett a mérnök. —­ Már ígértem. Két gyümölcsfa van benne, egy alma és egy dió. Mindegyiket akkor ültette, mikor a két felnőtt korában elhalt gyereke született. Nincs senkije az öregnek, csak ez a két fája. Ha látná, hogy szereti ezt a két fát, mint valami élő lelkeket, lemondana erről a szándé­káról — szólt komolyan a férfi és kérőleg né­zett Fáni csodásan szép szemébe, amint szerel­mesen megcsókolta keztyűtlen kezét. De Fáni hidegen intett. — Még vannak törvények az ilyen ma­kacs, vén bolonddal szemben — mondta közö­nyösen. — Beszélni fogok a belügyminiszter­rel. Nekem ép félmiliót ér meg a telek. És belenézett az oroszlánfejű, darabos arcú, geniális ember szemébe és azt kérdezte tekintetével: megteszed, vagy nem teszed? . . . És a férfi remegve hajtott fejet, ami azt jelen­tette: megteszem! A zene megszólalt benn, a rubinvörös sza­lonban, melyben sajátságos világítás fogta kö­rül a táncoló párokat. Derékig mintha rubin­vörös lángban égtek volna s onnét, le a földig.­ ­ A Pesti Hírlap mai száma 36 oldal. sh» A konzulok és a kereskedelem. A gazdasági kulturfokon álló országokban mind erősebb az a megismerés, hogy a konzul az ország közgazdasági érdekeinek őrszeme az idegen területen. A törvénylátás, amely a leg­­főbb feladata volt a konzulnak valamikor, je­lentőségre nézve mindjobban összezsugorodott. Messzi mögöttünk van az az idő, amikor Olasz­ország ama faktoriákon, amelyeket a Keleten rendezett be, comvles névvel nevezte tisztvise­lőit, akiknek­­ezeken a faktoriákon a törvény­­látási volt a legnevezetesebb feladatuk. A Kele­ten máig is megvan, a Kelet egynémely államá­ban legalább, a korszuli bíráskodás szüksége, de ez a szükség mind kisebb és kisebb területre szorul és a konzuli hivatás, a konzuli tisztség legnevezetesebb részlete mainap a kereskedelem érdekeinek a képviselete. Ahol a konzuloknak nincs meg a kellő közgazdasági képzettségük, Európában minde­nütt úgy segítettek ezen a bajon, hogy kereske­delmi szakembereket adtak melléjük. Ezt Ausz­tria is megcselekedte, amikor néhány kereske­delmi szaktudósítót küldött ki távoli országok­ba és megcselekedtük mi is, amikor előbb a ke­reskedelmi szaktudósítók, utóbb a kereskedelmi múzeum levelezőinek az intézményét teremtettük meg. Újabban — csodálatos módon — miná­­lunk a kereskedelmi szaktudósítók a miniszteri kürökből kerültek ki, pedig a tisztségek betölté­sében nem a bürokrácia szempontjai a fonto­sak, hanem a szaktudósító rátermettsége. Nekünk több rendbeli okunk volt a kon­zuli intézmény fogyatékosságának az ellensú­lyozására. Az első sorban áll ez okok között a konzulok közössége. Ausztriával közösek a mi konzuljaink és a magyar érdekeknek távol föl­deiken nincsen külön konzuli képviseletük. És az Ausztriával közös konzulok képzettsége nem kereskedelmi szakképzettség. A diplomatákkal együtt nevelik az osztrák-magyar konzulokat, holott a mai kor, a gazdasági fejlődés, a világ­kereskedelem szempontjai a konzulok kereske­delmi kiképzését követelik meg. A második ok tehát, amiért szaktudósítókra, levelezőkre szük­ségünk volt, a konzulok fogyatékos szakbeli képzése. Jó iskolába járnak — a bécsi keleti akadémiába, — csakhogy ez az iskola nem a világkereskedelem szükségeinek az iskolája. Épen a konzulok ilyen irányú képzését tekintve, sokszor fölhangzott már a kívánság és hangoztattuk mi is lapunk hasábjain, hogy a konzuli hivatalok diplomáciái meg kezelő sze­mélyzete közé új kategóriát kell ékelni: a ke­reskedelmi személyzetet. És erre a kívánságra megjött a visszhang a külügyminiszter mostani expozéjának a keretében. Jó lesz, ha teljes fi­gyelemmel fordulunk a külügyminiszter kije­lentései felé, amelyeket ebben a tárgyban tett és amelyek arról szólanak, hogy a konzuli hivata­lokat a kiviteli kereskedelem fejlesztő szerveivé kívánja átalakítani. E cél elérésére kettős terve van a miniszternek: a konzuli hivatalokat szervesen össze akarja kötni kereskedelmi in­formátorokkal és kereskedelmi irányban kép­zett tisztviselőkkel. A kereskedelmi informáto­rok — tudósítók, szakértők — a konzul telepén levő kereskedők sorából kerülnek majd ki, ha­táskörüket pontosan meg fogják állapítani, ál­lásuk tiszteletbeli leszen, de hivatalos funkció­juk nevet kap és ebben az elnevezésben, vala­mely kitüntető címben kapják majd meg az el­lenszolgáltatást munkásságukért. A konzuli hi­vatalok kereskedelmi tisztviselői a magasabb rendű szakiskolákból kerülnek majd ki és ta­nulmányaikat elvégezvén, kiviteli cégeknél kell majd gyakorlatot szerezniük, hogy a konzuli hivatalok kereskedelmi szolgálatát a modern közgazdasági élet megkívántatóságai szerint lássák el. A kereskedelmet akarja fejleszteni, a kivitelt akarja szolgálni, úgymond a miniszter, megpendítéseket akar nyújtani, és jobban, ha­tásosabban, mint eddig, a kezére akar járni a kereskedővilágnak.­­­­ Az újítások, amelyeket a kettős­­mon­archia külügyminisztere tervez, új korszakot jelentenek a magyar-osztrák konzuli intéz­ményben. Most már a kereskedelmi szaktudósí­tókon, a kereskedelmi múzeum levelezőin kívül kereskedelmi szakértők és a konzulok kereske­delmi tisztviselői szintén odaszegődnek a kivi­teli kereskedelem szolgálatába. Csak az a baj, hogy a tervbe vett kereskedelmi szakértők és ke­reskedelmi konzuli tisztviselők a kettős mon­archia érdekeit kell hogy szolgálják. Miképen segítsünk ezen az állapoton és miképen hasz­náljunk a magyar kereskedelem érdekeinek? Akként, hogy e kereskedelmi szakértőkre és ke­reskedelmi tisztviselőkre nézve megköveteljük Magyarország quotájának a pontos figyelembe­vételét. A kereskedelmi szakértők — informá­torok, exportek — megfelelő hányadának a ma­­gyar kereskedőkből kell kikerülnie. És a keres­kedelmi konzuli tisztviselőknek — ugyancsak megfelelő arányban — Magyarország kereske­delmi főiskoláinak végzett hallgatóiból kell to­­borzódniok. Magyarországnak néhány kereske­delmi főiskolája van, mindeniknek magas a színtája, e részben tehát nem vagyunk és nem leszünk zavarban, hogy megfelelő szakbeli erő-

Next