Pesti Hírlap, 1908. február (30. évfolyam, 28-53. szám)

1908-02-09 / 36. szám

____'40___________________________________ joga van küzdeni a második helyért és akit a második győzött­­?, a harmadik helyért. Ilvként, alkalmunk lesz Bulin (MAC), Mihalicza (RACE), Weinberger (ÚTE), Klein (Törekvés), Szakács (Postás) és Schilling­ (MTK) mérkőzését újra élvezni. A középsúlyúak mérkőzésében, mely teljesen va­sárnapon fog lebonyolíttatni, körmérkőzésben találkozik 7 versenyző köztük Nagy Petelte (MTK), Radvány J. (BAK) és Endrőd­y (Törekvés). A verseny ismét a Vll., Doh­ány­ utca 32. sz. alat­ti iskola tornatermében fog megtartatni; kezdete dél­után fél 3 órakor lesz, míg a versenyzők ugyanott 2 órakor tartoznak megjelenni. A Törekvés Sport Egylet által február 23-án rende­zendő országos birkózó verseny iránt sportkörökben nagy érdeklődés mutatkozik, ekkor veszik fel ugyanis bir­kózóink első ízben a küzdelmet Budapest bajnokságáért. A verseny fényét emeli az a körülmény, hogy a súly­­csoportok győztesei számára a m­agy. kir. államvasutak igazgatósága, a székesfőváros és­­ a „Magyar szent koro­na országai vasutas szövetsége“ egy-egy értékes tiszte­letdíjat ajánlott fel, a rendező egylet pedig aranyérem­mel jutalmazza a bajnokokat. Kövezések — személyenként S korona nevezési díjjal együtt — február 17-éig küldendők el Tibor La­josi titkár címére X., Kőbányai­ út 30. sz. alá. Labdarúgás.­ ­ Szezonnyitó mérkőzés. (BTC—,,33 B FC) Hat heti pihenő után február 9-én, vasárnap, ism­ét megnyílnak a millenáris pálya kapui és megkezdő­dik az eseményekben rendkívül gazdagnak ígérkező tavaszi football szezon. Az esztendő első mérkőzésé­ben a Budapesti Torna Klub és a „30“ KO. lesznek az ellenfelek. Az bizonyos, hogy mindkét csapat tel­jes­­erejét bele fogja vinni a küzdelembe. A BTC, az idén régi hegemóniájához híven, vissza akarja sze­rezni az éveken át elfoglalt legelső pozícióját, m­íg a, ,33-asok be akarják igazolni, hogy a csapat formá­járól szóló hírek a valóságnak megfelelnek és job­bak mint eddig bármikor is voltak. A vasárnapi mérkőzés tehát módfelett érdekes lesz, mert mind a két fél abbeli ambícióját akarja győzelem árán kielégíteni, hogy a sportkörök elismeréssel adózza­nak játékukért. A mérkőzés délután fél 3 órakor kezdődik. Bíró Langfelder Ferenc (MTK) lesz. MTK.—BAK. A közelgő football szezonra való te­kintettel határozta el az MTK. és BAK., hogy vasárnap délután fél három órakor a BAK. Erzsébet királyné­ úti pályáján mérkőzést tartsanak. Ezen­­mérkőzés érdekes­ségét emeli azon körülmény, hogy mindkét fél teljes­ tu­dásával fog küzdeni egyrészt azért, hogy az MTK­ meg­mutassa, miszerint méltó a bajnokság vezető helyére, másrészt azért­, mert a­ BAK. be akarja bizonyítani, hogy­ az őszi szezonban hiányos csapatja nem fejthette ki tel­jes tudását. Előzőleg fél két órakor a második csapatok játszanak.. Mindkét mérkőzést Vámos Soma­ (Főv. M TG.) fogja vezetni. Belépődíj (10 fillér. A Ferencvárosi TC. vasárnap d. u. féi négy órakor tartja harmadik training-mérkőzését, a­ soroksári­ úti pá­lyán. Ellenfele ezúttal a Törekvés BE. lesz. Délelőtt 10 órakor a második csapatok mérkőznek. UTE. — Nemzeti Sport Club: Az­ Újpesti Torna Egy­let vasárnap délután fél három­ órakor­ mérkőzik a Nem­zeti Sport Club fiatal csapatával, az újpesti népszigeti pályán.­­ Turisztika: A Magyar Tanítók Turista Egyesülete folyó hó 6-án tartotta XVII-ik rendes közgyűlését, Mikolik Kálmán társelnök vezetése alatt, ki szép szavakban méltatta a Kóser János elnöklete alatt működő egyesület eredmé­nyes munkásságát. Lissák Kálmán titkár terjedelmes t­itkári jelen­tése után Gyuris Géza pénztáros terjesztette elő jelen­tését, amely szerint az egyesületnek 6417 korona tiszta vagyona van. A MÚTE a múlt évben is , számos kirán­dulást rendezett, amelyek között a legnagyobb a 33 papra terjedő Svéd- és Norvégországi tanulmányút volt. Szervezte ezeken kívül még a szászvárosi, szarvasi, nagybányai, oravicai, tordai, losonci stb. iskolák buda­pesti tanulmányútja it s jelenleg a Tanítók Üdülőháza és a Verédy­ Menedékház felépítésén fáradozik, mely Utóbbira tagjai körében eddig közel 3000 koronát gyűj­tött. Az egyesület, havi folyóirata a Turista Közlöny, melynek XIV-ik évfolyamában 47 nagyobb és számos kisebb közlemény jelent meg. A XVII-ik közgyűlés dr Herrmann Antalt, a kiváló etnográfust és egyet, tanárt tiszteletbeli tagjává választotta. Vívás. A Nemzeti Vivő Club folyó hó 6-án tartotta meg az idei első házi handicap versenyét. A versenyre, mely bővelkedett igen erős küzdelmekben, 21. vívó jelentke­zett. Az eredmény a következő: 1. Garay János, 2. Werkner Lajos scratch­, 3. dr Honda Illés. A jury tag­jai dr Hajdú, dr Nagy Béla, Heller Ágoston és dr Rózsa voltak. Közgyűlés. A Typographia Sport Cl­ub február hó 9-én, délelőtt 9 órakor tartja VI. évi rendes közgyűlését, mely alkalom­mal a klub 5 éves fennállását is ünnepeli. Napirend: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztári jelentés. 4. Folyó évi költségvetés. 5. Leltári jelentés. 6. Indítvá­nyok. 7. Az at­. oszt. szabályzatának jóváhagyása. 8. A vezetőség felmentése. 9. Új tisztikar választása. Ügető ver­senyért. A Budapesti Ügető versen­y-Egyesület, hol­nap, vasárnap, délután 3 órakor az egylet helyisé­gében rendkívüli közgyűlést tart, amelyen­­többek közt az elnökség és a választmány megválasztását ejtik meg. XT Xi iS X i ít i A -U iA 1 iuuo. iemuar y., vawsa.ma.Jti. Az angol tavaszi szezon két nagy handicap­­jére, a Liverpooli nagy akadályversenyre és a Lincolnshire handicapre most jelent meg a teher­­közlés. Rég ideje, hogy ebben a két nagy fogadási versenyben olyan silány klasszist köteleztek volna, mint az idén. Úgy látszik, hogy azok az idők, ami­kor a handicapkben olyan nagy lovak mint Sceptre, St. Maclou, Greg Leg, Wolfs Crag és Martion, Cloister, Manifesto és Ilex vettek részt — elmúl­tak. A Lincolnshireben a francia Lider kapta az öreg­súlyt 58 kilóval s egyetlen ló is az egész lis­tában, mely az első klasszishoz tartozik. Hiszen tavaly az Ascot Gold Cup-ban holtversenyt futott az első helyre a híres The wight Knigthe-el és messze maga mögött hagyta Bridge of Cannyt és a mi Morpeth-ünket. A többi sohasem emelkedett felül a közepes handicap-klasszison. Tavaly és két év előtt súlyos vereség érte ebben a versenyben az angolokat. Mind a két évben a francia Ole vitte el a szép díjat és e kettős győzelmével páratlan re­kordot állított fel. Az idén is nagy kilátásuk van a franciáknak a versenyben, mert Eider még 58 kilóval sincs kisúlyozva, azonkívül pedig valószínű­leg átmegy a csatornán Ascalon is, amely­ayel ta­valyi formái alapján —­­ minthogy csak BT kilót visz — komolyan számolni kell; valamint a há­roméves Monitor, amely tavaly nagyon jó angol klasszisú lovakat vert meg Ascotban s most csak 41 kilót visz. Az angol lovak közül Kaffier Chief­­nek van legjobb esélye. A mén tavaly második volt ebben a versenyben 48 kiló alatt, folyton javuló formát mutatott és most mégis csak három font­tal kell többet vinnie. Jó ch­ance-ja van még Land League-nek, Dean Swift-nek és Hockburne-nak. Az igazi útmutatást ebben a versenyben azonban csak a fogadási lista oldhatja meg, mert tudvale­vőleg bizonyos lovakat hosszú időn át, egyenesen erre a versenyre tartogatnak s hogy azokban mi rejlik, azt csak az istállójuk tudhatja.­­ A Grand Na Honaiban az úgynevezett nagy lovak szintén teljesen hiányoznak, dacára annak, hogy három olyan ló is van a listán, mint Ascetic Silver, Druit­cree és Kurkland, amelyek már megnyerték a versenyt. E három közül az idén csak Drumcree­­nek lehet esélyt, adni, mely aránylag nagyon eny­hén került ki a handicaper keze alól. Nálánál is jobb chance-ja van Red Lad-nak, mely tavaly az utolsó gátnál még nyerőnek látszott, de egy lovas nélkül száguldó lóval összeütközött s felbukott. Na­gyon jól áll súlyban még az angol király lova is, Flaxman, csakhogy ez a különben kitűnő Steepler nagyon gyönge lábakon áll s csaknem minden erős verseny után lesántul. Ilyen lóval pedig a­ liver­pooli pályán, amely tudvalevőleg az egész világon a legnehezebb , nem lehet boldogulni. Chanceos ló Wolfs Folly is. Érdekes, hogy a Grand Na­tionalra az idén két amerikai lovat is neveztek: Chorus-1 és Profét Ill­at. Mindkettő Angliában van már. Odahaza nagy formákat mutattak, de nem valószínű, hogy Liverpoolban is megállják a helyüket. A Przedswit handicap terheit tegnap vett al­kalmunk közzétenni. Meglepetést a teherközlés nem hozott- A súlyelosztást sikerültnek kell mon­danunk. Egyetlen komoly hibát követett el a han­dicaper, még­pedig azzal, hogy a teh­erskála tetejét 63 kilóval szabta meg, ami által a top-wight-ot vivő, különben is magas súlyokhoz szokott lovak ellenében sok olyan lónak nincs esélye, amely kü­lönben kis súlyával jó esélyt vitt volna a starthoz. S épen ezért a legjobb chanceot mi a legmagasabb súlyú lovaknak: Faragónak, Beau merítenek és Emilnek adjuk, csak épen Blizzardnak nem, mely ez idő szerint favorit. A fogadók ugyanis elfelej­tették, hogy Blizzard tavaly nem a klasszisával, hanem kizárólagos korán érettségével nyerte meg a versenyt. A handicapot azonban most kénytelen volt akkori nagy formái alapján súlyozni. Ha más nem is akadna, Emir biztosan meg fogja őt, verni. A középsúlyúak között nem látunk chanceos lovat, a kistechűek közül ellenben komoly ellenfél lehet Meglehet és a rég nem látott Palikám, melyeknek legjobb formájukban még az elől említett három lovat is meg kell verniök. Új jockey. A J. Reeves-istálló egy Pratt nevű ausztráliai jockeyt szerződtetett istállójához. Pratt hazájában jó h­írnevet szerzett magának. Mai­no Károly volt egykori jockeyt úgy a Magyar Lovaregylet, mint az Osztrák Jockey Club a felügyelete alatt álló összes pályákról kitiltotta. A Magyar Lovaregylet igazgatósága az 1908. évre a budapesti, alagi és tatai pályákra a könyv­­fogadási engedélyt az eddigi cégeknek ismét meg­adta s igy az idén pályáinkon a következő könyve­sek fognak működni: Dobrin J. és társa, Edelstein Károly, Horner Arthur, Laekenbacher Ernő, Laekenbacher Felix és Popper Ede. Laekenbacher Ernő, Andrássy­ út I., a folyó év­i klasszikus versenyeire a következő oddsokat jegyzi: Magyar kaucz.díj: 4 Mátka, 5 Guajak, 6 Match­me, 8 Arlesienne, Vigano és Jalouse. Megegyezés szerint a töb­bi. — Király díj: 6 Peregrin, 7 Mátka, Miracle és Lán­goló, 8 Rentier, Fantomé és Guajak, megegyezés sze­rint a többi. — Osztrák Derby: 6 Karaiente és Peregrin, 8 Miracle, 10 Faust, Rentier és Gua­jak, 12 Fantome és Alatschaker, megegyezés szerint a többi Törvénykezés. .. Mármarosszigeten akasztás lesz. Húsz Áb­rahám és Mihálka János, a petrovai halálraítélt­ rablógyilkosok, sorsa már eldőlt- A kir. Curiar II. büntető tanácsa Zárt ülésében csütör­tökön bontot­ta fel a két halálra ítélt rablógyilkos bűnügyének a kabinetirodából leküldött iratait, amelyekhez csatolva volt a legfelsőbb királyi elhatározás, hogy az­ ítélet végrehajtható. A budapesti főügyészség távirati megkeresésére Báli Mihály állami hóhér pénteken már megérkezett Budapestre s itt a dél­után folyamán kötelességszerüleg jelentkezett dr Sélley Barnabás kir. főü­gyészhelyettesnél, a bu­dapesti ügyészség vezetőjénél. A jelentkezés után Báli két segédjével elutazott Máramarosszigetre, ahová szombat este érkezett. A halálraítéltek előtt a döntést holnap, vasárnap, reggel 8 órakor hirdetik ki, míg az akasztás valószínűleg hétfőn reggel 6 órakor lesz. .. •—­ A budapesti kir. kereskedelmi és váltó­­törvényszék megszűnése. A polgári perrendtar­tást életbeléptető törvény tervezete egy kiváló , jól bevált intézményünket, a budapesti kir. keres­kedelmi és váltótörvényszéket akarja megszüntetni. A tervezet 76. szakasza ugyanis, mint az Ügyvédek Lapja írja, így szól: „E törvény életbelépésének napján a budapesti kir. kereskedelmi és váltótör­vényszék működése megszűnik és a budapesti kir. törvényszéknél kereskedelmi szakosztály állittatik fel. A kir. kereskedelmi és váltótörvény­szék elnöki állásának megszűnése következtében a kir. Curial rendes buráinak létszáma 65-re leszállittatik. A törvényszék elnöke a Budapesten székelő bíróságok valamelyikéhez megfelelő állásra, egyéb személy­zete pedig a budapesti kir. törvényszékhez, vagy a pestvidéki kir. törvényszékhez, vagy a budapesti kir. járásbírósághoz helyeztetik át. —­ Az uj polgári perrendtartás. A Budapesti Ügyvédi Körben az új polgári perrendtartásról feb­ruár hó 11-én és 12-én (kedden és szerdán) este fél hét­ órakor tartja folytatólagos vitaestéit az ügy­védjelöltek Országos Egyesülete. A törvényjavaslat még meg nem vitatott részeit dr Potrik Aladár ügy­védjelölt ismerteti. — Letartóztatott oláh agitátor. A budapesti büntető törvényszék esküdtbirósága szombaton ér­deme szerint elbánt eg­y oláh agitátorral, Stoica György lapszerkesztővel, aki a szerkesztésében megjelenő Lupta című román nyelvű politikai napilap 1907. junius 29-iki számában „Nyílt levél a Szörényi határőrökhöz!“ című cikkében durva támadást intézett a magyar nemzet ellen. „Szeretett határőrök! Súlyos időkön me­gyünk keresztül — írja Stoica cikkében — erősen védekeznünk kell az ázsiai támadások elen, me­lyek nemzeti kultúránkat és szép román nyelvün­ket fenyegetik. Az ország gyülekezetében attentá­­tumokat terveznek nem a magyar népek ellen, kik­re egy szerencsés történelmi evolúció révén bele­csimpaszkodott a magyar nép, amely a mi szeren­csétlenségünkre s az ő szégyenére nem nyert sem­mit a királyi uralom 900 esztendeje alatt. Ne cso­dálkozzunk tehát az uratlan törzs barbár fogásain s annál is inkább ne, mivel szemtelenkedése, a melyhez jól ért, gyűlöletre és pártoskodásra kész­teti az ellen is, aki életet adott neki Ausztria el­len, amelyre századok óta támaszkodik. Egész ál­lami alkotása, amely hála helyett, hogy annak­ fentartotta Európa államai közepén Árpád utó­dainak nyomorékjait — mostan hálaképen ennek is a dualizmus által teremtett jogaiból két marok­kal tépni akar. Megemlítettem a méltatlan csele­kedeteket, melyek a magyar nemzet aljas jellemé­ről tanúskodnak, hogy bizonyítsam, miszerint ilyen emberektől, az állam ilyen hivatalnokaitól semmi jót sem várhatunk. Nincs szükségünk a ma­gyar kultúrára, mert nem találunk benne semmit. A magyar kultúra korlátoltakká tesz bennünket s szűkíti ismereteinket. Éhen hal meg a magyar nyelvvel, amint az ember a magyar határon átlép. Szomorú jelenség, hogy a román fiatalság félre­vezetteti magát a magyar kultúra szűk határaitól, amely komolyan semmit sem tárgyal, nincs benne semmi eredeti, semmi jó, teli van hamisításokkal, hogy gyenge világításba helyezze az ú. n. magyar civilizációt. A karánsebesi állami gimnázium „Szörényi magyar királyi főgimnázium“ fényes címmel nem lesz egyéb reánk, románokra nézve, mint a gúnyok vulkánja népünk ellen, a tagadá­sok laboratóriuma, a nemzetiségünk elleni, 3. törté­nelmi hamisságok gyűjteménye, a román­ tanulók a fiatal és tapasztalatlan lelkek komm­tálója.“ A közlemény tartalma miatt a kir. ügyészség magyarság elleni izgatás sajtóvétségéért perbe fogta Stoicát.

Next