Pesti Hírlap, 1908. március (30. évfolyam, 54-79. szám)
1908-03-26 / 75. szám
*1908. március 26., csütörtök PESTI HÍRLAP A két szegény. — Tíz, frank az ára, uram, olyan jó kutya! . . . Igen, uram, már nem nagyon fiatal; mikor apámét kapták, én még egész kicsi voltam, van már hét-nyolc éve. De nemi azért akarjuk eladni, mert már megvénült Fanor; nagyon régen tart már ai morte-saison, nem bírjuk tovább ezt az állapotot, magunknak sincs már kenyerünk. Hát elküldték apámék a kutyavásárra, ha valaki megvenné Fanort, megtakarítanánk azt a kicsit, amit megeszik és az ára nagyon jól esnék a családunknak. . . . Oh! nem, asszonyom, soha sem volt harapós és nem kell attól félni, hogy bántaná a gyereket. Inkább odahaza, a mi házunkban minden gyereknek ez a barátja a kapusétól a hatodik emeletiekig. Akárhányszor elkéri tőlünk egy nigy mama, ha a piacra megy, hogy a kicsinyeket őrizze. Fanor oda fekszik az ablak elé és nem engedi, hogy odamászszanak, télen nem engedi, hogy a hidegre menjenek. . . . Hogy itt, ezen a helyen nincs szőre? Nem, asszonyság, nemi betegség miatt van; égés az; bizony úgy van, ahogy mondom: egy kislányt őrzött egyszer, aki mindenáron a tűzbe akart markolni. Fanor meg előtte forgolódott, hogy oda ne engedje s utoljára egészen leégett a nyakáról itt a vállánál a szőr. ... De szeretném, ha ez a nagy hölgy venne meg, Fanor, tudom, nála volna mit enned és senki sem venne meg. . . . Miért sírsz, Fanor? Látod, én nem sírok. Az én szemem ragyog és olyan jól érzem magam, mintha csak játszanánk, de biztosítalak róla, Fanor, hogy csak szórakozottságból... .. . Látod, ez a sok kutya itt mind eladó, mint te, Fanor . . . Kicsi kutya, nagy kutya mind itt szokta a gazdáját megváltoztatni. ... Tíz frank, uram, nagyon jó kutya. .. . Milyen boszúság, aki csak elmegy előttünk, mind azt mondják rád: „oh, ez a kutya nem szép“. Mintha jelentene valamit; nem vagy szép, igaz, de olyan jó vagy. Ők nem tudják, hogy az a fontos, a jóság, hogy az mindent magában foglal, amit csak kívánhat az ember. Különben is tévednek, mert ha csúf volnál, haragudnának rád az emberek. Hát nem szeretnek téged a gyerekek odahaza, a házban, az utcán? Inkább szaladnak utánad, kergetőznek veled, lovasidit játszanak a hátadon . . . Emlékszel, Fanor, mikor kicsi voltam, együtt jártunk iskolába, elkísértél a kapuig és sohasem történt meg, hogy négy órakor már ne vártál volna. A tanulók már mind ismertek és mikor a sorok elhaladtak előtted a járdán, nem lehetett egyebet hallani: „Fanor, itt van Fanor“. Sok gyerek nevetve hívott magához: „Gyere, Fanor, velem, elviszlek“, a füled botját se mozdítottad. De ha valamelyik sírva ment, otthagytál engem, hozzámentél, gyöngéden hozzádörgölőztél, hogy megmutasd neki, még nem hagyta el az Mész világ. És ha valaki azt mondta: „Fanor, ma kettest kaptam“, vígan csóváltad a farkad, „ma egyest kaptam“, akkor még vígabban. De ha valaki azt mondta: „ma hanyag voltam, megbüntettek“, eleresztetted a fejed és lecsüngetted az orrod. . . . Tíz frank az ára, uram . . . nem, nem kevesebb . . . . . . Hát mikor egyszer az a kocsis úgy ütötte a nagy ostorával a lovát, mert nem bírta elindítani a kocsit. Hogy vonítottál minden ütésére, Fanor. Olyan erősen ugattad, hogy utoljára abbanhagyta az egészet, azt mondta: „Bánom is én, veszszen ott a kocsi, ahol van“ és leült a járda szélére. Óvatosan közeledtél hozzá, megnyaltad a kezét, az meg káromkodott, elkergetett, szeretett volna mindent összetörni. Régen volt, elmúlt már ez is. * * * . . . Tíz frank az ára, uraim, hölgyeim. . . . Hallod, Fanor: „A gazdája ép olyan csúf, mint a kutya“. Az a szép ruhás kislány úgy fintorgatja ránk az arcát, mintha mi haragítottuk volna meg. • Eh, mint! igen, Fanor, az nem a mi hibánk, nem lehet mindenki szép. Ne törődjünk vele, örüljünk, hogy nemi vagyunk rosszak. Ha hallom, hogy hangosan mondják, milyen csúnya vagyok, mindig nevetek. Ha néked mondja valaki, hogy az vagy és fölemeli a lábát, hogy oldalba rúgjon, sohse morogj, csak hagyd ott, nézd végig, mintha azt mondanád neki: „ön azt akarja, hogy szeressék?“ Különben is, ha nemi vagyunk is szépek, mi szeretjük egymást. Bizony, hétfőn én is új gazdához megyek kifutónak, biztosan találkozunk egymással Párizsban, Fanor. Nekem kosai lesz a hátamon, abban fogom hazavinni a piacról a holmit, lehet, hogy te meg egy kocsiba leszel befogva úgy segítesz majd húzni. Ha találkozunk, én mindig melletted fogok menni. Talán csak olyan gazdákra találunk, akik nem fognak ütni bennünket. Vagy legalább ha ütnek is, csak tudjuk, miért... mert az nagyon rossz, ha az ember kikap és nem tudja, miért . . . Végre is, ha játékból ütik az embert, az is fáj. Emlékszel még, Fanor, mikor a gyerekek háborút játszottak, kérdezték tőled: „Kivel tartasz, Fanor? Az oroszokkal, vagy a japánokkal? Az angolokkal, vagy a búrokkal?“ Te mindenkivel vele tartottál, a japánokkal is, az oroszokkal is ... Te a békével tartottál. Te azt szeretted, mikor papíron játszottunk, olyankor leültél, mint akit legjobban érdekel, úgy ültél volna naphosszat. Pedig egyszer, Fanor, te is haraptál, mikor a rendőrségtől jöttek egy bérlőt -erőszakkal kilakoltatni. Te nem tudtad, Fanor, nemi tudtál egyebet, mint hogy négyem vannak egy ismerős ellen, aki védekezik, aki kiabál, mialatt azok ostromolják . . . nemi értetted te azt . . . Épen mint én, Fanor, engem is vertek már meg ilyesmi miatt . . . nem értettem én se, hogy ha azok erősebbek nálam, nekik van igazuk. Egy patkány volt az oka, amit a gyerekek fogtak egy házromboláskor, vagy tizenketten kínozták, gyötörték a szegény állatot és én magam voltam, aki ezt láttam és egy alkalmas pillanatban tönkretettem a jó mulatságot, a vadászatot, mert fellöktem azt, aki épen akkor akarta, a patkányt megdobni. Milyen dühösen rohant nekem, a többiek is mind ütöttek . . . . . . És hát talán gazdag leszek! Visszavásárollak, Fanor, sohasem hagysz el többet. Meg fogsz hízni, mert aki gazdag, az asztalnál ül, úgy eszik eleget, mindenféle ételt, még reggel is. Mindig ott lesz a helyed az én székem mellett. . . . Tíz frank, uram, nagyon jó kutya ez . . . óh! nézze csak meg, a kutyák épen olyanok, mint az emberek, a szemükből meglátszik, ha rosszak. Nézze csak a Fanor szemeit, milyen bátran, őszintén mutatja meg a lelkét. .. . . Igen, uram, nagyon jól tud vigyázni, mindent megért. . . . Hát megveszi ön? Milyen jól tud ön választani! ... Az egész piacon nincs ennek párja. . . . Ali, nem, ha zsineget nem köt a nyakára, nem tudja elvinni. Tudni kívánja,hol lakik apám,, hogy igazolja a kutyát? Igen, hiszen erre az óvatosságra szükség van. De én, én is megkérdezem öntől, hol lakik, hadd mehessek el én is önhöz, hogy Fanomét kérdezősködhessem. . . . Hát . . . igen . . . igazán elviszi? Persze, már a pénzt is ideadta nekem. . . . Csak azt szeretném még megmondani, hogy Fanomat nincs semmi hibája. Ha véletlenül rosszat tesz is, ne tessék, ütni, az elvadítja. És ha nem lesz képes arra, hogy olyan legyen, amilyennek ön szeretné, az az én hibám. . . . Bocsánat, hogy lehajoltam . . . Oh! semmi. Uram, csak azt néztem meg, jól meg van-e kötve a zsineg a nyakán. .. . Rajta, Fanor, öleljük meg egymást ... Leon Frapié. I Kölcsönkönyvtár! A „MODERN KÖNYVTÁR“ (Budapesten, Király- utca 70. szám, Telefon 82—24) előfizetőinek finds- 9 pesten házhoz szállítja, vidékre postán küldi a leg- 9 újabb magyar, német, francia és angol könyveket. 9 WHST" Tessék ismertetést kérni! Ja .ti 9 A Pesti Hírlap telefonja: Szerkesztőség: 26—45 Kiadóhivatal 26—40 Vegyes. * (Még egy bölcs Salamon.) Amióta Salamon király meghozta a maga szentenciáját, igen sok bíró pályázott már salamoni babérokra. (De aránylag kevésnek sikerült!) Most pl a walsinghami bírónak sikerült egy bölcs Salamonhoz méltó ítéletet produkálnia. Milligan a neve, de ezentúl Salamon lesz bizonyára. Egy elvált házaspár elegyedett keserű vitába. Oh, nem a gyermekekért. Ezeken szépen megosztoztak. Hanem a macskájuk miatt olyan perpatvar kerekedett köztük, hogy az egész grófságban beszéltek róla. Milligan bíró elé került a dolog, aki úgy tapasztalta, hogy itt az idő arra, hogy Salamonná evangeáljon. Azt, mondta a két félnek mélyreható fontolgatás után, hogy menjen be egyikük az egyik, másikuk a másik benyílóba. Ott kap mindenikük egy levelet s válaszoljon rá. A bíró e levelet írta: Uram! Mennyiért adná el a macskát az esetre, ha mis Cursonnak ítélnék oda? A feleség ugyanilyen levelet kapott. A férj így felelt: Oda adnám 25 koronáért, ha nem az enyém volna. De mivel az enyém, hát semenynyiért. Lady Curson röviden azt felelte: 80 korona. A biró így döntött: Arra a meggyőződésre jutottam, hogy lady Curroné a macska. Neki ítélem oda s férje, mi Henry Male, tartozik viselni a költőiségeket. (Japán harci dal.) A japánok dicsősége a nagy háború óta egyre hatalmasabban domborodik ki s vele együtt dagad a nemzeti önérzet. Erősen érezhető ez a japán iskolákban, de még inkább a kaszárnyákban, melyekbe valamicskével szívesebben vonul be a japán ifjú, mint a mi kaszárnyáinkba. Erről ír Tolusakov úr, egy japánul beszélő orosz, aki könyvet írt abból az ötletből, hogy nyomtatásban is megjelent a japánok harci dala. Ebben — írja Tolusakov úr — kidomborodik egész mivoltában a japán néplélek. Már a háborúban is énekelték imitt-amott, de még nem alakult ki teljesen se zenéje, se szövege. Ez is igazolja, hogy a nép ajkán termett, a nép szülötte tehát teljes egészében. Tolusakov prózában adja vissza, mint ez itt is látható: Dicsőségteljes Japán! Zászlód a fölkelő nappal együtt ragyogva, fenségben bejárja az egész világot! Hatalmas úr a mikádó. 50 milliónyi nép a japán, de nagyságát a nép rendíthetetlen hazaszeretete és vitézsége biztosítja. Az ellenfél nagysága ellenben csaláson, hazudozáson s a szomszédok lelkiismeretlen kifosztásán alapszik. Ártatlan embereket öldösnek lakásra, feldúlják a békés polgár otthonát és síró csecsemők fejét is veszik. Nem bocsátja meg az Isten a barbár szlávságnak! 60 különféle törzs alkotja a 150 milliós szláv népet s mégse volt mersz benne, a Persili öböl mellett ránk törni, a maroknyi japánra! Még a félelmes kozák is megfutott elölünk! Fel, japán vitézek! fel! Ne hátráljatok soha! . . . Nézzetek merészen szembe a halállal! . . . íme, itt a tavasz! . . . Nekünk virágzik a mező! Nekünk kel fel a napunk! Legyetek rettenthetetlenek, Japán fiai! Fel Port-Arthur, fel Charbin ellen! Tűzzétek fel a felkelő nap lobogóját Ural legmagasabb bérceire! Vissza a sztárokkal Moszkvába, az ő régi fővárosukba és sötét erdeikbe! — (Miben hasonlít Krisztus Buddhához?) Korántsé mélyreható theológiai fejtegetésről lesz itt szó. Foneher professzor a sorbonneban előadást tartott, melyben utalt arra a feltűnő hasonlatosságra, amely egy líuhodhiában lelt Krisztus-szobor és egy pendsabi Buddha közt félreismerhetetlenül észrevehető. Egyáltalában erősen észrevehető más szobrokon is, ami kétségtelenül az európai és pedig a görg kultúra befolyására vall. A szobor egész fiziognomiája, továbbá a hajdisz, de leginkább a ruha árulja el ezt. Nem szűk, rövid ruha fedi a kő-Buduha tagjait, hanem hosszan elömlő, togaszerű, szépen redőzött öltönydarab. Mindez arra vall, hogy a görög művészet vagy már Nagy Sándorral tört utat Ázsiába, vagy később az elkerülhetetlen kultúrfolyamat hatása alatt került oda. (Elkésett szezon.) Ebben a meglehetősen rosszul kezdődő esztendőben minden elkésik. Itt maradt a szeles, esős-havas tél, amely olyan rendetlen, mintha ősz volna. Norvégiában persze ez szerencseszámba megy a Frier Zig szerint. T. i. ott most tovább tart majd a téli szezon. A téli sportokat javában űzik a nagy hegyek országában, hol egyszerre vehető hófürdő a napfürdővel akkor, amikor mi rekkenő kánikulát nyögjük. A királyi pár isi olc járkál most felváltva az egyes „fürdőhelyek“ közt. Ez a norvég szezon meglehetősen aggodalomkeltő, mert ha ez így tart, nagyon kérdéses, nem esnek-e kétségbe maholnap a mi fürdőtulajdonosaink, akik már-már kétségbeesve vizsgálhatják a barométert a 17