Pesti Hírlap, 1908. május (30. évfolyam, 106-131. szám)

1908-05-01 / 106. szám

Bidapest, 1. XXX. é­vf. 101. (10.50.) szára, Péntek, május 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. £151. étévi árak: Egész évre. . . . 28 k. — f. Félévre ......lé » — » Negyedévre ... 7 . — ■ Egy hóra..... 2 . év , Egyes szám ára 10 l. étfő kivételével en nap. ' s. vaj. MfáSmmmmSSmimmm ■ t Hírlap következő száma a nyomdai toájus 1-ei szünetelése miatt vasárnap, má­­nasban jelenik meg. i­yhozás és a törvénykezés háza. •­be a politika és a politikusok bele­­vatkozn­a, majd mindig inficlálódik. A törvényhozó urak most legújabban a­­ . Lengyel—sajtóper alkalmából a tör­veyzés menetébe akarnának beleavatkozni. . . szedelmesebb dolog volna. A politika rdlatná az igazságszolgáltatást, a politikusok indulatai se nem esi­­­k meglehet, hogy harc támad alkot­­■ ötünk két vára, a törvényhozás , a t­­örvénykezés háza között. Mondá­­s föl­ösleges, hogy ennek a harcnak a gazság adná meg.­z egész Polónyi—Lengyel-sajtópört a­ki gyűlölködés támasztotta. Hiába az­­t akarnak adni neki erkölcsös tenden­­s. K­tszik belőle a személyes gyűlölködés, irigykedés és a politikai hoszúállás. A távolálló higgadt közvéleményt ugyan­is azért nem tudja illúziókba ringatni a nagy lárma, mert hiszen a pernek összes szereplőit, vádlottat és panaszost, s összes tanukat és védőket még nemrégiben egy táborban lát­tuk. A fővárosnál vagy a parlamentben mind igen jó barátságban voltak s igen sokszor „együtt dolgoztak“. Egyiknek sincs tehát sok joga a másiknak szemrehányást tenni. S egy­­egy tanúnak kihallgatásánál eszébe jut az embernek az a népies mondás, hogy „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű“. A politikai gyűlölet tajtékzása az egész tárgyalás. S most az a veszedelem fenyeget, hogy a politikai szenvedély, amit ez a tárgyalás fölkavart, el­ragadja a képviselőket s azt az egyetlen fix­pontot, ami lebegő állapotaink közepette az egyedüli szilárd hely, a bírói függetlenséget s a törvénykezés házát is megtámadják. Arra akarják bírni az igazságügyminisztert, hogy avatkozzék be az igazságszolgáltatás meneté­be, mert Zsitvay Leó elnök tárgyalási módja sokaknak nem tetszik , mert a tárgyaló­terem karzatának kiürítésével s néhány kép­viselőnek kiküldésével a képviselői immuni­tást megsértette. Mindenekelőtt kijelentjük, hogy nagyon helytelenítjük a képviselőknek ama tenden­ciáját, amelylyel immunitásukat mindig elő­térbe tolják. Nagyon sok visszaélés történik ezzel az immunitással. Azt mindenesetre ki lehet erről mondani, hogy a törvényszékek tárgyaló­termében semmi érvénynyel sem bírhat. A képviselői immunitásnál sokkal fon­tosabb az országra nézve a bírói immunitás. S ezt sértenék meg a képviselők, ha bele akar­nának avatkozni a törvénykezésbe. A szenvedélyek tombolása közben sem szabad megfeledkezni a jogról és törvényről. Ez pedig világosan megmondja, hogy Zsitvay Leónak s az ország minden bírájának nem lehet bírája a parlament s az igazságügymi­niszter. Ha bármelyik hibát követ el, az ő fó­rumuk a magyar királyi Curia. Arra a veszedelmes térre nem engedjük lépni Magyarországot, hogy a jogszolgáltatás menete a változó politikai fórumok ítélkezése és rendelkezése alá bocsáttassék. Belepusz­tulna ebbe az ország. Emlékezzenek rá politikusaink, hogy még a letűnt darabont-kormány sem tudott és mert hozzányúlni a bírói függetlenséghez s ez volt e nehéz korszakban egyetlen vára alkotmá­nyunknak. Micsoda eljárás volna, ha most a koalíció támadná meg ezt az egyetlen igazi alkotmánybiztosítékunkat. Ezzel csak azt do­kumentálnák politikusaink, hogy nekik a bí­rói függetlenség is csak addig kell, míg a tet­szésük szerint jár el. Ne arra törekedjenek a képviselők, hogy politikai szenvedélyeiket érvényesítsék még a törvénykezés házaiban is, hanem arra, hogy az igazságügyi palotából vigyék át a törvény­­tiszteletet s egymás megbecsülését a parlament épületébe. Elhiszszük, hogy a hallgatóságnak ne­héz megtartania a higgadtságát a Polónyi— Lengyel-per tárgyalásánál. A felek és a tanuk oly gyűlölettel támadnak egymásra, akárcsak egy véres párbajnál. De hát tessék megvárni nyugodtan a végét. Ez is csak bekövetkezik egyszer. S mire odaérünk, a nagy közönség annyira elunja, hogy nem is fog az ítélet iránt túlságosan érdeklődni. A közönséget leginkább csak az érdekelné, ha Lengyel Zoltán meg­csinálná azt a szellemes tréfát, hogy leleple­zéseit folytatná ezután a per egy-két­­ ta­núja ellen. A törvényhozásnak csupán egy szem­pontból van nézetünk szerint köze ehez a por­hoz. Abból a szempontból, hogy ez a per világraszóló ékesszólással hirdeti törvényke­zési rendünk helytelenségét a becsületsértési és rágalmazási perekben. Az elégtétel-szerzés­nek, a becsület rehabilitálásának, az igazság­szolgáltatásnak valóságos paródiája ez. Nevet­ségessé teszi a külföldön egész Magyarorszá­got a lefolyása, akármilyen legyen is a vége. Itt van a feladata a törvényhozásnak. Tessék Téli rege. (Dalmű három felvonásban, egy változással. Shakespeare színművéből irta W­illner M. A., for­dította Dóczi Lajos. Zenéjét szerzette Goldmark. A m. kir. operaházban először színre került 1908. április 30-án.) A havasok magas csúcsaitól csak nehe­zen búcsúzik az alkonyodó nap. Utolsó csók­jaira elpirul a hó­vidék; bíborfényben ragyog, még akkor is, mikor a nap már elmerült. És gyémánttá válik minden apró hókristály. Csillog, ragyog — tündöklő, de hideg fényben. Mert hideg ott fönn minden: az alkonyodó nap csókjául csak elpirul, de föl nem meleg­szik a hegytető. És sugárzó fénye nem kelt életet, mint a hajnal irigyfakasztó pirja; csak az utolsó, búcsúzó sugarakat tükrözteti visz­­sza, mintha meg akarná hosszabbítani azok emlékét. A Téli rege is ilyen Alpenglüben. Hóbo­­rította hegycsúcs ragyogása búcsúzó nap su­garaiban. Csodaszép alkonyat tündöklő, su­gárzó fénye. Csodálkozva nézzük, ragyogását bámuljuk, ha nem is melegítenek sugarai . . Úgy hat reánk ez a mű­, mint egy antik márványszobor. Csupa erő, fenség és harmó­nia, de a márványa hideg. Bámuljuk alkotó­jának teremtő géniuszát, mely a merev kő­ben alakot ölt és megtestesíti gondolatait — de a matériát fölmelegíteni nem tudja. Mégis gyönyörködünk benne. Avagy nem gyönyör­ködtet az a hideg, élettelen márványtömb is, melyet Milói Vénusznak neveznek? Persze a Téli regé­ben már nem viríta­nak a Libanon cédrusai. A fiatalság szerelem­­ittas epedését, erőtől duzzadó erotikáját itt az élemedett aggkor nyugodt életfilozófiája pótol­ja; a reményt a rezignáció. Már nem a szen­vedélyek viharos óceánján hajóz feszült vitor­lákkal Goldmark, nem: a révben, part mel­lett, nyugodtan evez. De még mindig danol, és dala még mindig szép és megkapó. Szívből fakadt és szívhez szóló. Homérosz is aggas­tyán volt, Oszián is , és énekük túlélte sok ezer év fiatal dalárainak szózatát. Goldmark is, még aggkorában is na­gyobb poéta, mint az élők bármelyike. Verdi halála óta az élő zeneszerzők legnagyobbika, sőt minden idő és minden korszak zeneszerzői közt egyike a legkiválóbbaknak. Hat színpadi művet írt eddig, mindegyikben másként nyi­latkozik meg alkotó ereje. (Mint azt már más alkalommal, legutóbb ez év január hó 1-én, újév napján megjelent Téli rege-cikkünkben is részleteztük.) A Sábában erotikus és exoti­­kus, érzéki és szenvedélyes, fiatal szívének összes vágyai és sóvárgásai jutottak itt kife­jezésre, igazán emberi szenvedélyekből eredő konfliktusok adták a mű tartalmát. A Mer­­linben az érzéken túli világba, a démonok és tündérek birodalmába kalandozott s mintegy a negyedik dimenzióból merítette impresszióit; fagyos históriai események váltakoznak ab­ban varázsképekkel és tündérregékkel; egy­felől ködös lovagalakok, másfelől jósok, poko­li démonok és titokzatos tündérek a cselek­­vény vivői. A Házi tücsök, harmadik dalmű­ve, ellenben bájos zenei idill, csupa verőfény, tavaszi hangulat, élet és vidámság; itt élő, hétköznapi emberek a szereplők, akik szeret­nek és féltékenykednek — de itt is beleszól a tündérvilág sejtelmes miszticizmusa a reá­lis cselekvénybe .­ A Hadifogoly a klasszi­kus ókor tükre, nemcsak cselekvénye idejét és keretét, hanem a benne mutatkozó harmó­niát (nem zenei értelemben véve a szót), a forma és tartalom közti kongruenciát tekint­ve. Ellenben a reá következő Berlichingeni Götz egy darab dramatizált középkor, korhű zenei és scenikai színezéssel, Melpomene és Thália egyesülése dióval, minden jelenésé­ben a világtörténelem pulzusa lüktet. Hatodik és legújabb művében, a Téli re­gében, minden korábbi művéből van egy-egy vonás; benne van a Sába érzelmessége és a Merlin titokzatos tündérvilágának földiek szá­mára érthetetlen miszicizmusa (a kővé vált Hermione ébredése, stb.), benne van a Házi tücsök idillikus hangulata (a második fölvo­nás pásztor jelenései) és a Hadifogoly klasszi­kus, hellászi világa, nemcsak jelmezben és díszletben, de életfelfogásban is; végül a Götz erőteljes, vad és nyers szenvedélyeinek bru­tális ecsetelésével is találkozunk e műben — gyakran még azonos zenei frazeológiával is kifejezve. És mégis: mind e diszparát vonás dacára egységes, egyöntetű“ művészi alkotás benyomását kelti bennünk. A Téli regét, mint említettük, a bécsi főpróba után írott és lapunkban újév napján megjelent cikkünkben már részletesen ismer­tettük (ez volt egyáltalán a legelső kritika, mely Goldmark legújabb művéről valaha m­eg- A Pesti Hírlap mai száma 38 oldal.

Next