Pesti Hírlap, 1908. június (30. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-02 / 132. szám

t. A képviselőház mai ülésén részleteiben is megszavazta az 1908. évi állami költség­­­vetésre vonatkozó felhatalmazási törvényja­vaslatot. Természetesen vita is volt, amelyben báró Thoroczkay Viktor, Bozóky Árpád (2-szer is), Vizy Ferenc, Becsey Károly, Nagy György, Holló Lajos, Simonyi-Semadam Sándor, Gaál Gaszton és Kmety Károly vet­tek részt. Az egyes felszólalásokra Wekerle Sándor miniszterelnök válaszolt. A sok beszéd közül egyedül a Hollóénak lehet nagyobb fontosságot tulajdonítani, ám­bár politikai hiba volt kesergéseivel és pana­szaival itt előhozakodni. Az ilyen dolgokat legjobb pártértekezleten elintézni. Azt pedig hiába jelentette ki, hogy ő csak egyéni né­zeteit fejti ki, mert mint a függetlenségi párt egyik alelnökének megnyilatkozását, nem is lehetett más elbírálásban részesíteni beszédét, mint aminőben részesítették. A néppárt rögtönzött értekezletet tartott hatása alatt a folyosón és szünet után Si­monyi-Semadam Sándor sietett leszögezni nyilatkozatait, de már nem mint egyénét, hanem mint egy nagy párt egyik exponen­­séét. Holló gróf Andrássy Gyula belügymi­nisztert is aposztrofálta. Később aztán híre járt a folyosón, hogy Andrássy állítólag azt mondta Wekerlének: — Válaszolj te Hollónak, mert ha én válaszolok, vége a koalíciónak! Délután 1 órára járt az idő, amikor át­tértek a büntető novella folytatólagos tárgya­lására. Az ülés végét Kelemen Samu beszélte ki. Ez volt eddig a legkomolyabb bírálat, melyben a javaslatot részesítették. Sajnálat­tal jegyezzük fel, hogy a beszéd alatt alig volt nyolc ember a teremben. Úgy látszik, hogy a képviselő uraknak csak Nagy György impo­nál, aki naponta négy-öt beszédnél alább nem adja és összehord tücsköt-bogarat mulat­­tatásukra. A novellával előreláthatólag két nap alatt végez a Ház. A keddi ülés első szó­noka Nagy Sándor lesz. II. A képviselőház ülése június 1-én. Günther Antal, Jekelfalussy Lajos és Josipovics Géza. Az ülés d. e. 10 óra 10 perckor kezdődött. Justh Gyula elnök a múlt ülés jegyzőköny­vének hitelesítése után jelentéseit tette meg, s az újabban beérkezett kérvényeket és feliratokat mu­tatta be. Majd felolvastatta a függőben levő indít­ványok és interpellációk jegyzékét. Apponyi törvényjavaslatai. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter: T. Ház! Van szerencsém benyúj­tani az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről (Éljenzés.) és a gazdasági népoktatásról szóló tör­vényjavaslatokat. (Éljenzés és taps.) Kérem mind­két törvényjavaslatnak . . . Nagy György: Ilyen javaslatok kellenek, nem pedig a tiszti fizetések emelése. (Zaj.) Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter: . . . kinyomatását, a Ház tagjai között való szétosztását és mindkettőnek előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közoktatásügyi és a pénzügyi bizottsághoz, a gazdasági népokta­tásról szóló javaslatot pedig ezenkívül még a föld­­mívelésügyi bizottsághoz is utasítani. (Élénk he­lyeslés és éljenzés.) A Ház ebben az értelemben határozott. Bizottsági jelentések. Baloghy Ernő előadó a közigazgatási és pénzügyi bizottság jelentését nyújtja be a köz­­egészségügy rendezéséről szóló 1876 : XI. tc- II. rész I. fejezetének módosítására vonatkozó tör­vényjavaslat tárgyában. A 7. §. 2. pontjára nézve Zakariás János különvéleményt adott be. Tolnay Lajos előadó a közlekedési és pénz­ügyi bizottság jelentését nyújtja be a vác—buda­­pest—gödöllői villamos vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kelik Iván előadó a vízügyi, közlekedésügyi és pénzügyi bizottságok jelentéseit nyújtja be a vízi beruházásokról szóló törvényjavaslat tár­gyában. Szabó Károly előadó beterjeszti a vízügyi és pénzügyi bizottságok jelentését a rudolfsgnadi ár­­mentesítő és vízlecsapoló társulatnak nyújtandó rendkívüli segélyekről szóló törvényjavaslat tár­gyában. Az appropriáció és tiszti fizetésrendezés. Báró Thoroczkay Viktor: A bányatörvény kodifikálását sürgette. Elnök: Figyelmeztette, hogy itt nem lehet költségvetési vitát folytatni. Csupán a szakasz­hoz lehet szólni. Báró Thoroczkay Viktor: Megjegyezvén, hogy ő csak közérdekből akart szólani, befejezte beszédét. Az 5. szakasznál. Bozóky Árpád ellenindítványt terjesztett be arra nézve, hogy az 1505 : I. tc. 1790 : XIX. tc. és 1807 : X. tcikkekre való tekintettel külön és ki­fejezetten hatalmazza fel a törvényhozás a kor­mányt arra, hogy a törvénybe iktatott egyenes és fogyasztási adókat, jövedékeket, dijakat, bélyege­ket és illetékeket, úgyszintén az általános jövedel­mi pótadó, hadmentességi adó, út-, híd- és révvá­mot, állami vagyon jövedelmeit, az eddigi törvé­nyekben észlelt és a törvényhozás által netalán megteendő módosítások megtartásának kikötése mellett az 1908. évben beszedhesse és a jelen tör­vényben megajánlott kiadásokra fordíthassa. Wekerle Sándor miniszterelnök jogi frivoli­­tásnak tartaná ezt a kérdést most hirtelenében el­dönteni. Bozóky Ulászló törvényére hivatkozott, ám szem elől tévesztette, hogy az egészen eltérő viszonyok közt hozatott. A közigazgatási bizottság már a Bánffy-kormány idejében állást foglalt. Az volt a vitás kérdés, hogy ha — felhatalmazás hiá­nyában — valaki befizeti adóját, el kell fogadni azt vagy sem? A kérdést a mellékkörülmények tisz­tázása nélkül mereven odaállítani, hogy azt nem szabad elfogadni, lehetetlen, legalább a magánjogi viszonyokra való tekintettel. Az a közjogi bizto­­síték, hogy adókat beszedni nem lehet a törvény­­hozás megajánlása nélkül, a vármegyei törvény­ben foglaltatik. Ha tehát az adók beszedhetősége tekintetében határozásra van szükség, ez megtehető a törvényhatósági törvény revideálása útján, vagy majd az adókezelési törvénynél. (Helyeslés.) Bozóky Árpád vitat arra, hogy ellenindítvá­­nyát annak idején a függetlenségi párt is elfogad­ta. Ezen az állásponton volt valamikor a vezérlő­bizottság. Wekerle Sándor miniszterelnök: Nem akart a kérdésben prejudikálni, foglalkozott e kérdéssel régen, de mellesleg törvényhozásilag intézkedni erről a kérdésről azzal járhatna, hogy magánjogi igények érintetnének. Az államnak vannak szerző­dései, melyek értelmében az állam csak akkor vi­heti keresztül a teljesítm­ényt, ha az adók befoly­­tak. (Helyeslés.) A Ház mellőzte Bozóky indítványát. A 7. szakasznál: Vizy Ferenc a tanítók lakbére érdekében szó­lalt fel röviden. Becsey Károly azt javasolta, hogy a hátbér­adó az eddigiektől eltérő módon, a közigazgatási bizottságok útján állapíth­assék meg. Eddig a be­vallás alapján határozták meg. Ez visszaélésekre ad alkalmat. rányi száj gyors szoron­gatásától hirtelen me­legség szállt a testébe. Tűz verte ki az arcát, kivillant a szeméből is. S már eltűnt a szeme elöl a csillag, a vizet se látta, csak a gyermek parányi száját, éledő arcát nézte ébredő örömmel, új, friss élet szállt a tagjaiba, a tes­te valami édes örömtől remegett. A fájdalom még néha feltarajzott a lelkén, de hirtelen el­csitította valami gyönyörteljes, zsongító ér­zés, mely lágyan becézgette, simogatta a lel­két, mint az alkony bíbor hullámai a kis­fia arcát. Megroppant a part fölötte. Öreges em­ber került elébe. Az asszony szíve megdob­bant, az arca megrebbent, riadtan nézett az emberre, hirtelen összehúzta a pruszlikját az öreg ember­­szeme előtt. Amaz nevetett, kivette a pipáját a szá­jából. — Sohse szegyeld magad, galambom, — szólt szelíden s a szeme a gyerek felé mo­solygott. — Öreg legény vagyok már én . . . No. Hát hogy kerültök ide a víz mellé? Hi­szen már esteledik. — Csak úgy . . . elfáradtam . . . leül­tem — suhant ki az asszony száján bátor­talanul. Az arca elpirult, zavartan nézte a vizet, a fél kezével a homokban kaparászott, majd félénken emelte tekintetét az öreg­ember ar­cára s lesütötte a szemét, amint mondta: — A lábam mostam meg. — Ríttál, galambom. A szemedről lá­tom, hogy ríttál! Az asszony szó nélkül fordította el a fejét. Az ember rá-rápislantott. Kiverte a tenyerén a pipáját. Majd egy csöpp hallgatás után mondta: — Minek ii az, akinek ilyen szépséges, egészséges csemetéje van. Szép fának, szebb Elnök: Justh Gyula. Jegyzők: Csizmazia Endre, Dudits Endre és Vertán Endre. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gróf And­­rássy Gyula, gr. Apponyi Albert, gr. Zichy Aladár. Csak ő miatta teszem . . . hogy ne lepjék meg rút álmok . . . hogy ne ébredjen a gonoszra... hogy ne éhezzen, ne fázzon, a szent Jézusom! A fejkendőjét fölvette az öléből. Rádob­ta a feszület alacsony, rácsos kerítésére, föl­állt, lehajolt a gyermekért, fölvette. A gyer­mek megmozdult a takaró alatt. A kis lábá­val egyet rúgott. Az aszony lassan előre lép­kedett a jegenyefák között. A gyermek feje fölé hajtotta a fejét s halkan zümmögve, újra álomba ringatta a kis embert. Egy pillanatra megállt. Ráfigyelt a gyermek halk, egyenletes lélegzetére, majd újra megindult. Lent voltak a víz partján. Visszafordult. A napot már egészen elnyelte a hegy, csak piros tüze lángolt vissza, mintha a hegy mö­gött nagy tűz égett volna.. A jegenyék finom lombcsipkéjét átitatta a bíbor párázat, az apró levelek, ahogy az esti szélben remegtek, mintha aranyzöld gyöngyöket hullattak volna. Az asszony visszafordult. A víz tükre is itta, nyelte a vörös fényt. A túlsó parton halo­­vány, puha ezüst-zöld csomókban olvadt egy­be a rózsaszínű, homokos, alacsony partot beszegő fűzerdő lombozata. Az asszony rálépett a fövenyre. A víz itt sekély volt. Halkan susogva, a fövenyből ki­bukkant apró, gömbölyű köveket nyaldosva, csobbant ki a partra. Letette maga mellé a gyermeket, leült s a cipőjét lehúzta. Még új cipő volt. Sajnálta. Szépen egymás mellé ál­lította. Újra fölállt. Körülnézett. Nem volt senki a közelben, csendes volt a part. A víz susogása hallatszott s egy varjú halk káro­­n­gása, amint magasan átröpült a vízen. Jobb­oldalt, messze rozzant ház állt a part fölött, alatta a víz mellett kis csónak, fűzbokor, a bokor mögül lassú füst szállt az égnek. Lassan fölvette a gyermeket. A szíve erősen megdobbant. A gyermek arcára nézett. Elnök: Következik az 1908. évi állami költ­ségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása s ezzel kapcsolatban a pénzügyminisz­ter jelentése a m. kir. honvédségnél, a m. kir. csendőrségnél, vlamint az állami lótenyészinté­­zeteknél alkalmazott havidíjasok, gyakornokok és hadapródok illetményeinek felemelése, továbbá a honvéd- és méneskari legénység élelmezésének javí­­tása tárgyában. Következik a részletes tárgyalás. Vertán Endre jegyző olvassa a címet és az egyes szakaszokat. A 2. szakasznál, majd a vízre vetett egy komoly pillantást. Be­mártotta a lábát a vízbe s a hideg hirtelen át­futott a testén. Visszahúzta a lábát a vízbőe. A fejét a mellére hajtotta, a szeme átnedvese­dett, a keble, a feje rángatózott s egyszerre a gyermek arcát érintette az arca. A fejét hir­telen fölemelte, nagyot lépett, hogy térdig ju­tott a vízbe s a szoknyája a vizet verte. Egy­szerre hangos sírás bugygyant ki a gyermek száján. Fölriadt s hangosan, élesen, követe­lően visított bele a csöndes tavaszi estébe. Az asszony megrebbent. Ringatni kezdte a gyermeket. Lázasan ingatta a víz fölött a két kezével. A teste borzongott, a foga össze­csattant, a gyermek kirúgta a lábát a takaró alól, a fejét nyugtalanul ide-oda forgatta s a parányi kezével az anyja emlője körül kapa­rászott. Az asszony hirtelen magához szorította a gyermeket. — Éhes! Éhes! — szakadt föl a keblé­ről meleg részvéttel. — Ó kis ártatlanságom! S egyszerre kilépett a vízből. Leült a partra, gyorsan kigombolta a pruszlikját, ki­vette az emlőjét s odanyomta a gyermek szá­jába. Ez mohón kapott belé. Még a kis kezei­vel is belemarkolt a puha, hófehér emlőbe. Nagyokat szuszantott, jólesően elfeküdt az anyja kezén s kéjes gyönyörűséggel, cuppogva szívta magába az él­et adó nedvet. A füzerdő fölött már kigyuladt az esti csillag. Szikrázva égett a bágyadt, kék színű égen. Az asszony hunyorgatva nézte. Valami szelíd zsibbadás bizsergett át a testén, mint- , ha egy kicsit álmos lett volna. A víz lassan,­­ lassan locsogott, az esti szél gyöngédén, si­­­­mogatva bujkált a haja között. A rétről, a­­ jegenyefák friss, enyves leveleiről gerjesztő­­ illat ömlött az orrába. Felsóhajtott. A gyer­­­­mek összeszorított ajkakkal szopott s a­pa- PESTI HÍRLAP 2 1908. június 2., kedd.

Next