Pesti Hírlap, 1908. június (30. évfolyam, 132-156. szám)
1908-06-14 / 143. szám
1908. június 14., vasárnap. PESTI HÍRLAP ________________________37 Szentgyörgyi Horváthok, gr. Schmidegg, Mihalkovits, gr. Porcia, br. Ghyllányi, Rohon Czy, Ghyczy, Gyulai, Jankovits, Illásy, Farkas, Bogyay, Barcza, Késmárky és Barkóczy-családok kedves tanyája volt valamikor ez a hegy. A múlt század elején hetekig szólt ott a szüreti muzsika. Jó dolga volt akkor úrnak — cigánynak. Az „Életképek“ 1844. évfolyamában egy utazó lelkesedve jegyzi föl: „Badacsonynak legnagyobb érdeme, hogy napjainkban, amidőn az anyagi érdek rendre irtja ősi szokásainkat, itt még fennáll őseink tipikus vendégszeretete“ . . . Hatvan esztendő múlt el azóta. Az emberek megváltoztak. Ridegebbek, barátságtalanabbak lettek. Ezernyi gond ráncolja homlokukat. Tépelődnek, viaskodnak. De a Balaton ma is ép úgy mosolyog; haragjában, vidámságában ép úgy táncol, mint hajdanában a magyar. Dr. Bognár Mátyás: Föld és katonaság. Aratásra szabadságolják a katonáinkat, Olaszországban a pármai nagy földműves sztrájk folytán az olasz katonaság földműves elemeit vezénylik ki a mezőgazdaság munkákra, nálunk pedig újabban az a hír került Bécs felől forgalomba, hogy a közös hadügyminiszter legközelebb néhány nagyobb kaszárnyában a katonaság számára mezőgazdasági tanfolyamokat fog szervezni. Az agrárpolitika tehát lassanként kezd bevonulni a katonai vezető körökbe is. A jelek legalább mindenképen arra mutatnak, hogy e nagy kérdés fontosságát már itt is megértették. Mert eddig ez a két fogalom: katonaság és földművelés, meglehetősen távol állott egymástól a mi gondolatkörünkben. A földművelésnek nálunk vajmi kevés köze volt a katonasághoz és ami volt, az is a negatívum. A katonaság legföljebb elvonta pár esztendőre a földműveléstől a köznép legjobb munkabíró erőit. Más öszszefüggése aligha volt az agrárpolitikával. De így volt ez eddig minden más európai államban is, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is. Újabban azonban Németországban Augsburgban, Darmstadtban, Mainzban a polgári mezőgazdasági iskolák tanárai, a katonaság csekély töredékének, pontosan az önként jelentkező legénységnek külön előadást tartott, amelyben felolvasások keretében igyekeztek kioktatni a katonaság földműves elemeit a mezőgazdaság teoretikus alaptudományaira és megismertették velük a talaj-, növény- és álattant, felolvasásokat tartottak az állattenyésztésről és mezőgazdasági gépekről. Franciaországban és Belgiumban ugyancsak ezen az alapon hozták közelebb a földművelést a katonasághoz, de az érdem, hogy a katonaságot a mezőgazdasághoz minden izében közelebb hozta, valójában Olaszországé. Itáliában, amint ismeretes, a földművelésben és a katonaságnak hozzá való viszonyában a legmostohább körülmények uralkodtak egész a legújabb időkig, amikor is a hadügyi kormány legutóbb olyan újítást léptetett életbe, amely e viszonyt a katonaság és földművelés között, gyökerében megváltoztatta, sőt e kettőt valósággal összeköti egymással. Nem arról van szó, hogy csupán nyaranta, az aratások idejére szabadságolják a katonaságnak egy elenyészően csekély töredékét, hanem sokkal fontosabb újításról. Arról, hogy a katonaságot egyenesen kioktatják a földművelésre, de nem csupán teoretikus alapon, hanem inkább gyakorlati úton. Az ország gazdasági életére nézve tétlenségben tespedő nagy embertömeget, a katonaságot, gazdaságilag hasznos munkába fogják. Iskoláztatják. Tanítják. És éppen a földművelésre, gazdasági munkákra, mert Olaszország is felismerte a földművelésnek az ország életére nézve vitális fontosságát s bár eddig Itáliában a földművelést jóformán teljesen elhanyagolták, most újabban, csöndben, de hathatósan működve, a lakóság széles rétegeiben nagy mozgalom indult meg ennek fejlesztésére. E mozgalomnak — melynek élén az avszlui herceg áll — eredménye az is, hogy a katonaság számára egyenesen mezőgazdasági iskolákat állítanak fel, ahol a köznép soraiból kikerült legénységet elméleti, de főleg gyakorlati szempontokból, kiváló szaktudósok oktatják és a gyakorlati munkákra minden iskolának néhány hold szántóföld is áll — a megművelés céljából — rendelkezésére. Az olasz katonaság sohasem volt világhírű erényeiről. Könnyen hevülő. Izgága, fegyelmezetlen, indulataiban kiszámíthatatlan, mint amilyen az egész olasz köznép. Hadviselésben éppen úgy, mint béke idején, amikor például zavargásoknál, tüntetéseknél még az ország belső nyugalmának fentartására sem igen lehet őket használni, s az állam kénytelen erre is a Scarabiniekkel, az olasz csendőröket kirendelni. De a katonai gazdasági iskolák életbeléptetése után az olasz katonaság most már egyik legelső helyre jutott az esetleges összehasonlításoknál. Ezekben az iskolákban az olasz katonák, a katonai erények pótlásául, olyan tudást sajátítanak el, amelynek hasznát legelőször maga az ország fogja megérezni gazdasági fellendülésében s ezáltal a katonaság az állam életére nézve olyan fontos szerephez jut, hogy ez, a legkiválóbb katonai crill-e kiképzett hadseregek fölé is emeli. Az olasz katonai gazdasági iskola — a Scuola agraria militare —■ egyébként már megkezdte működését Torinóban és Rómában. Az iskoláknak külön szakosztályaik vannak a mezőgazdasági, gyümölcsészeti és veteménykertészeti ágakban s élükön Jermina és Chiei-Gemacchio állanak, akik mindketten kiváló gazdasági tudósok. Rajtuk és a polgári foglalkozású tanárokon kívül néhány katonatiszt is bel van osztva ezekbe az iskolákba, akik így, mind együttesen vezetik az olasz katonaság részére fölállított gazdasági intézeteket. Aránylag legtöbb hallgatója van a gazdasági munkák szakosztályának, ahol a föld alkotóanyagát, kötőszereit, humuszalakulásait tanítják népies alapon, a katonák értelmiségének megfelelően. Továbbá az egyszerű gazdasági eszközöket, valamint modern gazdasági gépeket, szeróvezőgépeket, koronák és aratógépek berendezését és azoknak működését is tanítják itt, mind elméleti, mind pedig gyakorlati alapon. Az iskoláknak rendelkezésére álló néhány hold szántóföldet az eképen kioktatott katonák művelik meg teljesen. Vetnek, aratnak, csépelnek. Gyümölcsfákat oltanak, nemesítenek. Legutóbb azután a cuneai és milánói gazdaságikiállításon már a katonai gazdasági iskolák is szerepeltek a kiállítók között és sikerükt egész Itáliában, országszerte nagy megelégedést keltett. E nagy siker pedig nem csupán a kiállított tárgyakban rejlett. Inkább a mögötte lappangó gondolatban, abban a felemelő tudatban, hogy mikor ez a legénység, amely ezt az iskolát kitanulta, katonai szolgálati idejének letelte után hazamegy, nemcsak a katonai drillt, a fegyverfogások és marslépések tudását fogja hazavinni falujába vagy tanyájára, hanem hasznos gazdasági tudást is. így az állam, ha el is vonja egy időre munkájától legjobb munkabíró erőit a katonaság számára, az a pár esztendő, amit itt töltenek, nem veszett teljesen kárba, sőt olyan hasznát látja a köznép soraiból kikerült legénység, amelyet azután élete további folyásában bőven értékesíthet úgy a maga, mint pedig az állam hasznára. A katonai gazdasági iskolával így tehát kettős hasznot ér el az olasz állam, s lassanként nagy elméleti és gyakorlati tudással rendelkező földművesekre tesz szert, ami az állam gazdasági életében fontos eredmény. Mert hiszen a földművelésnek az államok életében a legfontosabb szerepe van, Olaszországban pedig különösen életbevágó a rendeltetése mivel Itália végtelen szegénységének egyik fő oka éppen ezen foglalkozási ágnak hiányában rejlik. Nem tekintve az aránytalanul nagy szőlőtermést, Olaszországnak körülbelül csak az északi részében, a Pó mentén űznek valamelyes földművelést és ott is legkivált csak rizstermeléssel foglalkoznak. .Veteményesei és gyümölcsösei is alig vannak Itáliának. Csupán az a gyümölcs — narancs, citrom, füge, gránátalma — terem meg, amely minden nagyobbnak képesek megingatni. Ezt a tornyot 1462- ben a híres építész, Giorgio Dalmatico építette. Temérdek a templom és a kolostor. Általában rengeteg templom van Dalmáciában. Azt mondják, minden száz emberre esik egy. Mintha csak igazat adna a közmondásnak: a tenger mindenkit megtanít imádkozni. A Stradone jó hosszú. Egészen a Porte Place-ig húzódik. Hasonlatos az olasz városokéhoz. Mindenki az utcán él, itt vannak jobbról-balról a legszebb boltok is. Érdekes a dalmát háziipar sok csinos terméke, a dalmát csipkék, amelyeknek ellentállni nem tud egyetlen egy utazó hölgy sem. Itt van a franciskánusok zárdája is. Udvara gyönyörű. Páros oszlopai fölött kerek lóhereleveles csúcsíves ablakok. Közepén dús, lombos kert van. Remek ódon tégelyek, korsók díszítik a polcokat. A Dogana, vámhivatal előtt áll a híres, nevezetes Roland-oszlop. Eredeti márványtábláját, mely Zsigmond magyar király dicsőségét hirdette, a múzeumokban lepi a por— vagy tán bemeszelték — most csak azt olvashatjuk a jóképű kardos levente fölött, hogy restu váltatott 1897-ben. Háta mögött a Szent Balázs temploma, amelyben a város patrónusának ezüstből való szobra áll. Innen érjük el a Rectorok palotáját — most osztrák hivatalok vannak benne ,s a domot. Ez a barokk stilü templom 1713-ban készült, s legnevezetesebb temploma a városnak. Itt őrzik Szent Balázs fejét, karját és lábát, Krisztus keresztfájából egy darabkát s azt a gyolcsleplet, amelybe a názárethi kis fiúcskát születésekor betakarták. A hit boldogít — de jaj is volna annak, aki a jámbor sekrestyés előtt skeptikus mosolyra vonná ajkait. Szép képek is vannak, de tekincse Raguzának a dominikánusok templomában levő Tizian Magdolnája. Megálltam a kép előtt, s elnéztem az asszonyt, akinek „vétke megbocsáttatott“, mert „nagyon szeretett.“ Az orgona búgó, síró hangja betöltötte a boltíveket, szállt a tömjénfüst. A pünkösdi misét épen akkor végezték el a főoltárnál. Egy fehérruhás, fiatal dominikánusbarát virágokat szórt a padokban ülő asszonyokra és szelid, mélázó szeméből mintha a Magdolnát megváltó mondás ragyogott volna elő: „Bocsássatok meg neki, mert nagyon szeretett . . Igen, a szeretet mindenek felett való. A Megváltó föloldozta Magdolnát. Tizián művész örök életet adott neki. Mélabúsan szép a kolostor kertje. Valóságos középkori zárdakert. Narancsfái alatt, amelynek lombjai közt az év minden szakában aranyosan csillan ki az ízes gyümölcs, fehércsukás, komoly barátok járkálnak. Úgy mint hajdan jártak azok a sáppadt, asketa papok, akik életüket sárgult pergamenekbe temették. Szónádjukat cinóberbe, aranyba mártva írták szempusztító türelemmel a remek, cifrázott betűket a cellákban, míg odakint forrt az élet, izzóan, forrón sütött a délvidék sugaras napja, illatozott az oleander, bókoltak az ernyőslevelű pálmák s égett, lángolt a gránátok vérpiros virága. Égett, izott, mint a szerelem, s piros volt, mint a vér , amelynek szavát nekik nem volt szabad meghallgatniok. Innen Pille s a San-Giacomo-kolostor felé visz az út. Valaha bencések lakták, remek könyvtáruk is volt, amelyet a francia katonák 1806-ban pusztítottak el. A romantikus zárda most elhagyottan áll. Lent a sziklákon tajtékozva törik meg a hullám s odaát látszik Lacroma, a tündérsziget. Két boldogtalan királyi férfi — Miksa, mexikói császárnak és Rudolf trónörökösnek egykori kedves tanyája. A lovagias, romantikus Miksa meg is énekelte ezt a szigetet s a verset jeles poétánk, Kozma Andor, igen szépen fordította le: Kék Adrián kis zöld sziget—■ Az üdvöt én csak ott lelem, Szebb mint ez éden, nem lehet Az álmod, első szerelem . . . így kezdődik a vers. Szegény Miksa császár —, mikor ezeket az idylli sorokat Lacrona pálmái alatt leírta, nem sejtette, milyen komor végzet éri majd a tengeren túl, még délibb, még bujább vegetáció alatt, hogy a halál várja. Tout passe. Az elmúlásról mondanak bús regét a suttogó pálmák, a daliás császárról, a boldogtalan királyfiról, akik ezen a szigeten álmodtak, akik itt élték át életük annyi boldog, üdvösséggel teli óráját ... A kis kastély most csöndes. Dominikánusok lakják s imákat mormognak a régi urak lelki üdvéért. Elmegyünk még az Ombla forrásához , amely ugyan felényire sem felel meg a nagy hitének, aztán végre, alkonyatra hajolván a nap, megtérünk a raguzai Imperiál-szállóba. Egy darab Európa ez a Balkánon. Szellős, szép, erkélyes szobák, társalgó-, dohányzó- és ebédlő-termek. Pompás konyha, s ami fő.