Pesti Hírlap, 1908. június (30. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-14 / 143. szám

1908. június 14., vasárnap. PESTI HÍRLAP ________________________37 Szentgyörgyi Horváthok, gr. Schmidegg, Mihalkovits, gr. Porcia, br. Ghyllányi, Rohon­ Czy, Ghyczy, Gyulai, Jankovits, Illásy, Farkas, Bogyay, Barcza, Késmárky és Barkóczy-csa­­ládok kedves tanyája volt valamikor ez a hegy. A múlt század elején hetekig szólt ott a szüreti muzsika. Jó dolga volt akkor úrnak — cigány­nak. Az „Életképek“ 1844. évfolyamában egy utazó lelkesedve jegyzi föl: „Badacsonynak legnagyobb érdeme, hogy napjainkban, ami­dőn az anyagi érdek rendre irtja ősi szoká­sainkat, itt még fennáll őseink tipikus ven­dégszeretete“ . . . Hatvan esztendő múlt el azóta. Az em­berek megváltoztak. Ridegebbek, barátságta­lanabbak lettek. Ezernyi gond ráncolja hom­lokukat. Tépelődnek, viaskodnak. De a Bala­ton ma is ép úgy mosolyog; haragjában, vi­dámságában ép úgy táncol, mint hajdanában a­­ magyar. Dr. Bognár Mátyás: Föld és katonaság. Aratásra szabadságolják a katonáinkat, Olasz­országban a pármai nagy földműves sztrájk folytán az olasz katonaság földműves elemeit vezénylik ki a mezőgazdaság munkákra, nálunk pedig újabban az a hír került Bécs felől forgalomba, hogy a közös hadügyminiszter legközelebb néhány nagyobb ka­szárnyában a katonaság számára mezőgazdasági tan­folyamokat fog szervezni. Az agrár­politika tehát lassanként kezd bevo­nulni a katonai vezető­ körökbe is. A jelek legalább mindenképen arra mutatnak, hogy e nagy kérdés fontosságát már itt is megértették. Mert eddig ez a két fogalom: katonaság és földművelés, meglehető­sen távol állott egymástól a mi gondolatkörünkben. A földművelésnek nálunk vajmi kevés köze volt a katonasághoz és ami volt, az is a negatívum. A ka­tonaság legföljebb elvonta pár esztendőre a földmű­veléstől a köznép legjobb munkabíró erőit. Más ösz­­szefüggése aligha volt az agrárpolitikával. De így volt ez eddig minden más európai ál­lamban is, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is. Újabban azonban Németország­ban Augsburgban, Darmstadtban, Mainzban a pol­gári­ mezőgazdasági iskolák tanárai, a katonaság csekély töredékének, pontosan az önként jelentkező legénységnek külön előadást tartott, amelyben fel­olvasások keretében igyekeztek kioktatni a katona­ság földműves elemeit a mezőgazdaság teoretikus alaptudományaira és megismertették velük a talaj-, növény- és álattant, felolvasásokat tartottak az ál­lattenyésztésről és mezőgazdasági gépekről. Fran­ciaországban és Belgiumban ugyancsak ezen az ala­pon hozták közelebb a földművelést a katonasághoz, de az érdem, hogy a katonaságot a mezőgazdasághoz minden izében közelebb hozta, valójában Olaszor­szágé. Itáliában, amint ismeretes, a földművelésben­­ és a katonaságnak hozzá való viszonyában a legmos­tohább körülmények uralkodtak egész a legújabb időkig, amikor is a hadügyi kormány legutóbb olyan újítást léptetett életbe, amely e viszonyt a katona­ság és földművelés között, gyökerében megváltoz­tatta, sőt e kettőt valósággal összeköti egymással. Nem arról van szó, hogy csupán nyaranta, az aratá­sok idejére szabadságolják a katonaságnak egy el­enyészően csekély töredékét, hanem sokkal fontosabb újításról. Arról, hogy a katonaságot egyenesen kiok­tatják a földművelésre, de nem csupán teoretikus alapon, hanem inkább gyakorlati úton. Az ország gazdasági életére nézve tétlenségben tespedő nagy embertömeget, a katonaságot, gazdaságilag hasznos munkába fogják. Iskoláztatják. Tanítják. És éppen a földművelésre, gazdasági munkákra, mert Olasz­ország is felismerte a földművelésnek az ország életére nézve vitális fontosságát s bár eddig Itáliá­ban a földművelést jóformán teljesen elhanyagolták, most újabban, csöndben, de hathatósan működve, a lakóság széles rétegeiben nagy mozgalom indult meg ennek fejlesztésére. E mozgalomnak — mely­nek élén az avszlui herceg áll — eredménye az is, hogy a katonaság számára egyenesen mezőgazdasági iskolákat állítanak fel, ahol a köznép soraiból kike­rült legénységet elméleti, de főleg gyakorlati szem­pontokból, kiváló szaktudósok oktatják és a gyakor­lati munkákra minden iskolának néhány hold szán­tóföld is áll — a megművelés céljából — rendel­kezésére. Az olasz katonaság sohasem volt világhírű eré­nyeiről. Könnyen hevülő. Izgága, fegyelmezetlen, indulataiban kiszámíthatatlan, mint amilyen az egész olasz köznép. Hadviselésben éppen úgy, mint béke idején, amikor például zavargásoknál, tünteté­seknél még az ország belső nyugalmának fentartá­­sára sem igen lehet őket használni, s az állam kény­telen erre is a­ Scarabiniek­kel, az olasz csendőröket kirendelni. De a katonai gazdasági iskolák életbe­léptetése után az olasz katonaság most már egyik legelső helyre jutott az esetleges összehasonlítások­nál. Ezekben az iskolákban az olasz katonák, a ka­tonai erények pótlásául, olyan tudást sajátítanak el, amelynek hasznát legelőször maga az ország fogja megérezni gazdasági fellendülésében s ez­által a katonaság az állam életére nézve olyan fontos sze­rephez jut, hogy ez, a legkiválóbb katonai crill-e­­ ki­képzett hadseregek fölé is emeli. Az olasz katonai gazdasági iskola — a Scuola agraria militare —■ egyébként már megkezdte műkö­dését Torinóban és Rómában. Az iskoláknak külön­ szakosztályaik vannak a mezőgazdasági, gyümölcsé­­szeti és veteménykertészeti ágakban s élükön Jer­mina és Chiei-Gemacchio állanak, akik mindketten kiváló gazdasági tudósok. Rajtuk és a polgári fog­lalkozású tanárokon kívül néhány katonatiszt is bel van osztva ezekbe az iskolákba, akik így,­ mind együttesen vezetik az olasz katonaság részére fölál­lított gazdasági intézeteket. Aránylag legtöbb hall­gatója van a gazdasági munkák szakosztályának, a­­hol a föld alkotó­anyagát, kötőszereit, humuszalaku­­lásait tanítják népies alapon, a katonák értelmiségé­nek megfelelően. Továbbá az egyszerű gazdasági eszközöket, valamint modern gazdasági gépeket, sze­­róvezőgépeket, koronák és aratógépek berendezését és azoknak működését is tanítják itt, mind elméleti, mind pedig gyakorlati alapon. Az iskoláknak ren­delkezésére álló néhány hold szántóföldet az eképen kioktatott katonák művelik meg teljesen. Vetnek, aratnak, csépelnek. Gyümölcsfákat oltanak, neme­sítenek. Legutóbb azután a cuneai és milánói gaz­dasági­­kiállításon már a katonai gazdasági iskolák is szerepeltek a kiállítók között és sikerükt egész Itáliában, országszerte nagy megelégedést keltett. E nagy siker pedig nem csupán a kiállított tárgyakban rejlett. Inkább a mögötte lappangó gon­dolatban, abban a felemelő tudatban, hogy mikor ez a legénység, amely ezt az iskolát kitanulta, katonai szolgálati idejének letelte után hazamegy, nemcsak a katonai drillt, a fegyverfogások és marslépések tu­dását fogja hazavinni falujába vagy tanyájára, ha­nem hasznos gazdasági tudást is. így az állam, ha el is vonja egy időre munkájától legjobb munkabíró erőit a katonaság számára, az a pár esztendő, amit itt töltenek, nem veszett teljesen kárba, sőt olyan hasznát látja a köznép soraiból kikerült legénység, amelyet azután élete további folyásában bőven érté­kesíthet úgy a maga, mint pedig az állam hasznára. A katonai gazdasági iskolával így tehát kettős hasznot ér el az olasz állam, s lassanként nagy el­méleti és gyakorlati tudással rendelkező földműve­sekre tesz szert, ami az állam gazdasági életében fontos eredmény. Mert hiszen a földművelésnek az államok életében a legfontosabb szerepe van, Olasz­országban pedig különösen életbevágó a rendeltetése mivel Itália végtelen szegénységének egyik fő oka éppen ezen foglalkozási ágnak hiányában rejlik. Nem tekintve az aránytalanul nagy szőlőtermést, Olaszországnak körülbelül csak az északi részében, a Pó mentén űznek valamelyes földművelést és ott is legkivált csak rizstermeléssel foglalkoznak. .Vete­ményesei és gyümölcsösei is alig vannak Itáliának. Csupán az a gyümölcs — narancs, citrom, füge, gránátalma — terem meg, amely minden nagyobb­nak képesek megingatni. Ezt a tornyot 1462- ben a híres építész, Giorgio Dalmatico építette. Temérdek a templom és a kolostor. Álta­lában rengeteg templom van Dalmáciában. Azt mondják, minden száz emberre esik egy. Mintha csak igazat adna a közmondásnak: a tenger mindenkit megtanít imádkozni. A Stradone jó hosszú. Egészen a Porte Place-ig húzódik. Hasonlatos az olasz váro­sokéhoz. Mindenki az utcán él, itt vannak jobbról-balról a legszebb boltok is. Érdekes a dalmát háziipar sok csinos terméke, a dalmát csipkék, amelyeknek ellentállni nem tud egyet­len egy utazó hölgy sem. Itt van a franciská­­nusok zárdája is. Udvara gyönyörű. Páros osz­lopai fölött kerek lóhereleveles csúcsíves abla­kok. Közepén dús, lombos kert van. Remek ódon tégelyek, korsók díszítik a polcokat. A Dogana, vámhivatal előtt áll a híres, neveze­tes Roland-oszlop. Eredeti márványtábláját, mely Zsigmond magyar király dicsőségét hir­dette, a múzeumokban lepi a por­­— vagy tán bemeszelték — most csak azt olvashatjuk a jó­képű kardos levente fölött, hogy restu váltatott 1897-ben. Háta mögött a Szent­ Balázs temploma, amelyben a város patrónusának ezüstből való szobra áll. Innen érjük el a Rec­­torok palotáját — most osztrák hivatalok van­nak benne ,­s a domot. Ez a barokk­ stilü templom 1713-ban készült, s legnevezetesebb temploma a városnak. Itt őrzik Szent­ Balázs fejét, karját és lábát, Krisztus keresztfájából egy darabkát s azt a gyolcsleplet, amelybe a názárethi kis fiúcskát születésekor betakarták. A hit boldogít — de jaj is volna annak, aki a jámbor sekrestyés előtt skeptikus mosolyra vonná ajkait. Szép képek is vannak, de tekin­­cse Raguzának a dominikánusok templomá­ban levő Tizian Magdolnája. Megálltam a kép előtt, s elnéztem az asszonyt, akinek „vétke megbocsáttatott“, mert „nagyon szeretett.“ Az orgona búgó, síró hangja betöltötte a boltíve­ket, szállt a tömjénfüst. A pünkösdi misét épen akkor végezték el a főoltárnál. Egy fehérru­hás, fiatal dominikánusbarát virágokat szórt a padokban ülő asszonyokra és szelid, mélázó szeméből mintha a Magdolnát megváltó mon­dás ragyogott volna elő: „Bocsássatok meg neki, mert nagyon szeretett . . Igen, a sze­retet mindenek felett való. A Megváltó fölol­­dozta Magdolnát. Tizián művész örök életet adott neki. Mélabúsan szép a kolostor kertje. Való­ságos középkori zárda­kert. Narancsfái alatt, amelynek lombjai közt az év minden szakában aranyosan csillan ki az ízes gyümölcs, fehér­­csuk­ás, komoly barátok járkálnak. Úgy mint hajdan jártak azok a sáppadt, asketa­ papok, akik életüket sárgult pergamenekbe temették. Szónádjukat cinóberbe, aranyba mártva írták szempusztító türelemmel a remek, cifrázott betűket a cellákban, míg odakint forrt az élet, izzóan, forrón sütött a délvidék sugaras napja, illatozott az oleander, bókoltak az ernyőslevelű pálmák s égett, lángolt a gránátok vérpiros vi­rága. Égett, izott, mint a szerelem, s piros volt, mint a vér , amelynek szavát nekik nem volt szabad meghallgatniok. Innen Pille s a San-Giacomo-kolostor felé visz az út. Valaha bencések lakták, remek könyvtáruk is volt, amelyet a francia katonák 1806-ban pusztítottak el. A romantikus zárda­ most elhagyottan áll.­­ Lent a sziklákon tajtékozva törik meg a hullám s odaát látszik Lacroma, a tündérszi­get. Két boldogtalan királyi férfi — Miksa, mexikói császárnak és Rudolf trónörökösnek egykori kedves tanyája. A lovagias, romantikus Miksa meg is énekelte ezt a szigetet s a verset jeles poétánk, Kozma Andor, igen szépen fordította le: Kék Adrián kis zöld sziget­­—■ Az üdvöt én csak ott lelem, Szebb mint ez éden, nem lehet Az álmod, első szerelem . . . így kezdődik a vers. Szegény Miksa csá­szár —, mikor ezeket az idylli sorokat Lacrona pálmái alatt leírta, nem sejtette, milyen ko­mor végzet éri majd a tengeren túl, még délibb, még bujább vegetáció alatt, hogy a ha­lál várja. Tout passe. Az elmúlásról mondanak bús regét a suttogó pálmák, a daliás császár­ról, a boldogtalan királyfiról, akik ezen a szi­geten álmodtak, akik itt élték át életük annyi boldog, üdvösséggel teli óráját ... A kis kas­tély most csöndes. Dominikánusok lakják s imákat mormognak a régi urak lelki üdvéért. Elmegyünk még az Ombla forrásához , amely ugyan felényire sem felel meg a nagy hitének, aztán végre, alkonyatra hajolván a nap, megtérünk a raguzai Imperiál-szállóba. Egy darab Európa ez a Balkánon. Szel­­lős, szép, erkélyes szobák, társalgó-, dohányzó- és ebédlő-termek. Pompás konyha, s ami fő.

Next