Pesti Hírlap, 1908. június (30. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-14 / 143. szám

1908. junius 14., vasárnap. PESTI HÍRLAP messze van és addig akár három fiatal emberbe is bele­szerethet. Sőt azt is megszeretheti, akit most ki nem állhat. Ez idő szerint tehát épen nem kell aggodalmas­kodnia.­­• Badacsony. Az emlitett urnák a neve a zsidó vallású képviselők névsorában nem található, úgy lát­szik, hogy már nem az. — Temesvári. Már egyszer meg­üzentük, hogy nincs zeneiskolája. A neve a címtárban nem fordul elő. — Állandó olvasó. X. Y. 1. Kész bolond­ság volna, ha a korzón találkozó ismerősök, akik ott egy óra alatt tízszer is szemben találkoznak, mindannyi­szor köszönnének. Azok, akik szeretik egymást, már mo­solyoghatnak egymásra és pedig úgy, amint nekik tet­szik. 2. Nem kell visszavágni, szóba se álljon vele. 3. A társaságban mindig a férfiaknak kellene a beszélgetést megkezdeni, de ez sohasem történt még meg, mert ami­kor beszélni akartak, akkor a nők már javában diskurál­­tak és szóhoz sem engedték jutni őket. 4. Szépítószere­­ket nem tudunk ajánlani. — Tudatlan kis leány. 1. Nem igen van értelme annak, hogy az ilyen fiatal leányok az efajta zöld legények udvarlását elfogadják, de azért minden esetben megteszik. 2. Ha a mamának, meg a pa­pának nincs kifogása ellene, akkor elmehet, de ha a ma­ma, meg a papa józanul gondolkozik, az esetben nem engedi meg. 3. Nem való és nem is helyes. 4. Persze, hogy néninek szólíthatja, ha ez mindjárt rosszul esik is neki. 5. Bizony nagy leány, mert hiszen az eladóleányok közé tartozik. — 1111. számú előfizető. 1. A kérvénye­ket julius 15-ig kell a földmivelésügyi minisztériumba benyújtani. 2. A tanfolyam két évig tart. 3. Ezt a számot nem tudjuk megmondani. — Elemér. Nem közölhető. — Levél. Dolgozata irodalmilag nem értékes s igy a legjobb akarat mellett sem közölhetjük. ■—­ B. 1. Budapest. 11a lesz helyünk, sorát ejtjük. — B. B. A nagyság tárcájánál lapunk kétségtelenül rosszabbakat is közöl, de csak rit­kán. Persze közlésről álmodnia sem lehet. — T. A. Bu­dapest. Közepes dolgozat. Legfeljebb vidéki lap közölné. ■— Több temesvári előfizető. A törvényjavaslat lényege­sebb rendelkezéseit bőven ismertettük, de ha szó szerint közölnénk az egészet, ha 24 oldalt foglalna el s ennek ki­­nyomatására pedig nem vállalkozhatunk. De ennek már azért se lenne sok értelme, mert a javaslaton a képvise­lőház előreláthatólag több módosítást tesz. Különben is, ha a javaslat törvényerőre emelkedik, igen olcsón meg­veheti mindenki. — D. D. Sóhát. 1. Ha ön megkapta köt­vényét, azt a társaságnak nincs joga visszavonni, mert ezzel egy kétoldalú szerződést sértene. Mindenesetre sa­játságos, hogy a Fonciére ilyen módon jár el a felekkel szemben, ami aligha a legjobb ajánló levél. 2. 6—800 ko­rona s útiköltséggel 1000 korona. — NI. Ferenc: Turóc­­szentmárton. Az iroda címe: Budapest, VII., Dohány­ utca 57. szám. — Csütörtök. Sorra kerül. — Fénysugár. Be­­számítlatik a felmondási időbe és semmit utánpótolni nem tartozik. Hiszen erre az időre fizetést nem kapott. — Viktor. Egyik lap sem közli ezt a névsort. — K. L. Kö­szönjük, de az odavaló tudósításokat nem használhatjuk. — B. F. Sátoraljaújhely. Nem közölhető. — F. J. A vers nem vált be. g? /Sc­h t ~jTWolfJakab FE férfi-szabó Budapest f­­­ia Kossuth Lajos-u. 22, 20, 30 és 40 kor.-ás fi ál Kistér-, vászon- és nyers­­:::: selyem-öltönyei :::: Kiváló minőségük és elegáns szabásuk­nál fogva feltűnést keltenek. UTAZÁS, FÜM&éRÉS­ÉS : IrcARAT­ÁSI IDÉNY : V.ÚSZÓ- LUKACS M. köpenyek ruhák KIGYÓ-V. 5. nőtt, férfiak és gyermekeknek, előnyös árban (r'oun­d-palota.) |QIA3A«lGyermekek lábai egészségesek és természetalko­­tott alakjukban maradnak a „Chasal­a“-sandalokban. Egyedüli elárusitás GrEEN RIDOFF főhercegei üdv. szállító és ortopéd­­cipészmester Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 4. sz. FÉSŰ- és GRUBER F. utóda PIPERE­S IV., Kigyó-tér 5. GÉPEK, elismert első­rangú kamarák, Napfény melletti előhivókészülékek 6.50 K-tel töljebb. Minden jobb szaküzletben kaphatók. 3348 KODAK GES. m.b. H., WIEN, I., GRABEN 29. KODAK K ' ■0SAR-a GROBER LAJOS ERTI-emelV.,Kigyó-tér 6. Utazási és sport­cikkek, nyári játékok: Lawn-tennis, diaboló, hintaágyak, f­agy­l­alt g­é­p­e­k stb. Árjegyzéket ingyen küld: Kertész Tódor, Budapest, IV. Kristóf-tér. HOTI­K JOLMI Rovatvezető:Vraróczy Géza. 873. számú feladvány, Matt az ötödik lépésre. 875. számú játszma. Játszották a prágai mesterversenyen 1908 június hó 1-én. Spanyol játék. Világos­ .­­Sötét: pielmann Marshall 1. e2—e4 e7—e5 2. Hg1—f3 Hb8—c6 3. Ffl—b5 a7—a 6 4. Fb5—a 4 Hg8—f6 5. 0—0 Ff8—e7 6. Bfl—el d7—d6 Szokásosabb itt előbb 6. . . b7.—b5. 7. Fa4Xc6+ .............. A mesterek többsége újabban kerüli ezen. cse­rét s helyette c2—c3 és d2—d4-et a gyalogcen­­trumra és tömör figurajátékra játszanak. 7................. b7Xc6 *.i' 8. d2—d4 Hfe—d7 Ez erősebb mint e5Xd4 cserével a centrumot feladni. 9. Hbl—d2 .............. Számításba jön 9. b2—b3 és a futárt b2-re fejlődtetni. 9................. 0—0 10. Hdi2—f1 Fe7—f6 11. c2—c3 13 a 8—b8­­ 12. Hf1—g3 g7—g6 13. Fd­-h6 .............. Számításba jön 13. h2—h3 és előkészíteni f2—f4-et. 13................. Bf8—e8 14. Vdl—d2 Hd7—b6 15. b2—b3 .............. Jobbnak látszik 15. Bal—b1; a tett lépés után az al­bástya nagyon exponált állásban marad. 15................. Fc8—g4! 16. Bel—e3 .............. Világos akceptálja sötét szándékát, de szintén ellentámadásra játszik. Mindenesetre szolidabb volt Fh6—e3 vagy az al­bástyával elmozdulni. 16................. Fg4 X f­3 17. Be3Xf3 e5Xd4 18. Vd2—f4 Hb6—d7 19. c3 X d4 c6—c5 20. e4—e5 .............. Világos gyalogvesztés árán komplikálja az ál­lást, ami azonban hátrányára üt ki. 20................. d6Xe5 21. d4Xe5 Be8Xe5 22. Bal—dl Bb8—b4 23. Vf4—d­ .............. Nem volna kielégítő 23. BdlXd7, Vd8Xd7, 24. Vf4Xf6, 24. . . B,e5—e1+, 25. Hgl—fl, I ■­­ m Pro­dignat Emiltől. Értékpapírokról és sorsjegyekről. — T. I., Boglár. Tőzsdemegbizások eszközlésére úgy az érték­, mint a gabonatőzsdén: Mank és David­­sohn bankcéget (Budapest, V., Nádor­ utca 16. sz.) ajánl­juk. 3 — Taidor. 3992/11. számú Jósziv sorsjegyét 4 ko­ronával húzták ki. — Mariska. Jósziv sorsjegye nem nyert. Osztrák földhitel sorsjegye mely évből való? A következő kérdez­éssködők sorsjegyeit nem húzták ki mindeddig. Ügyvéd. — S. V. — S. F., Újvidék. — Régi előfizető. — K. I.-né, Stész. — 32191. számú elő­fizető. — K. S. — 29413. számú előt., Dávod. — Fulmi­nante. — 3070. — K. I.-né, Tápió-Süly. — M. Gy., Me­zőhegyes. — A. I., Heves. — T. Sz. L. Keszthely. — Elöljáróság, Aszaló. — K. M., Mezőberény — W. M., Felső-Ábrány. — H. K., Szekszárd. — G. A. — 25947. sz. elöl. Szombathely. — F. V., Sásd. — Nagykapos. — Lepsényi Társaskör. — E. L .,Nagykörű. — Karolin, Bu­dapest. — V. G. G. — M. O.-né. — Z. I., Párizs. — Z. I., Ács. — G. Ö. főhadnagy. — Z. K. D. WWW-----------------------------------------­v SAKK. fflJE SL ■ 39 BelXfl-j-, 26. KglXfl, Vd7—dl+ és matt miatt, valamint rossz volna 23. Vf4Xf6, Vd8Xf6, 24. BdlXd7 is, Vf6—h4 miatt. 23................. 24. h2—h3 25. Fh6 X­g5 26. Ve1—c2 27. BdlXd4 28. Vc2Xc7 29. Kgl—h2 Döntő hiba, világos elnézi a következő lépés lehetőségét. Helyesebb volt 29. Hg3­—f1. 29................. Hf6—g4-h feladja. Bb4—d4 F­f­6—g5 Vd8Xg5 Hd7—f6 c5Xd4 Be5—el-f- Kivonat a hivatalos lapból. . Kinevezések, áthelyezések. Az igazságü­gyminiszter Laky Gyula volt igazolványos altisztet a nagyigmándi kiss járásbirósághoz ideiglenes minőségben írnokká ne­vezte ki. Az igazságügyminiszter Gosztonyi István sze­rencsi járási szolgabirót a sátoraljaújhelyi, Jeszenszky Aladár közigazgatási gyakornokot az erzsébetvárosi és Balassa Gusztávot, pestvidéki kir. ügyészséghez be­osztott bírósági jegyzőt a­­pestvidéki kir. ügyészség ke­rületébe ügyészségi megbízottakká rendelte ki. A pénz­ügyminiszter Botka Lajos kaposvári díjtalan pénzügyi számgyakornokot ideiglenes minőségű segélydijas m. kir. pénzügyi számgyakornokká nevezte ki a kaposvári pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez. Névváltoztatások: Goldfeld Ferenc budapesti il­letőségű ugyanottani lakos családi nevének „Gál“-ja, kiskorú Tyulek János kétegyh­ázi illetőségű ugyanotta­ni lakos családi nevének „Teleki“-re, Kohn István nagykőrösi illetőségű dunafö­vári lakos családi ne­vének „Kovács“-ra, Prichl István nemeskéri illetőségű beledi lakos családi nevének „Párkányi“-ra, Neu Béla budapesti illetőségű szegedi lakos családi nevének „Nagy“-ra, Grosz Lajos budapesti illetőségű ugyan­ottani lakos családi nevének „Nagy“-ra, Szauer Dezső budapesti lakos, rendőr és Mária nevű kiskorú leánya családi nevének „Szilágyi“-ra, Vornyik­ József komáro­mi illetőségű ugyanottani lakos családi nevének „Vá­­radi“-ra, kiskorú Schubert Gyula tanitóképző-intézeti növendék, lévai lakos családi nevének „Szentirmai“-ra, kiskorú Belicza Nándor Győző állami tanitóképző-inté­zeti növendék, lévai lakos családi nevének „Lengyel“­­re, kiskorú Köck Gyula lévai lakos, tanitóképző-inté­zeti tanuló családi nevének „Károlyi“-re, kiskorú Wohl Károly lévai lakos, tanitóképző-intézeti tanuló családi nevének „Vágy“-ra, kiskorú Kovalcsik János állami tanitóképző-intézeti növendék, lévai lakos családi ne­vének ,Kürti“-re, Cserba István ipolysági illetőségű érsekujvári lakos családi nevének „Erdősi“-re, Moldo­­ván János vulkáni illetőségű ugyanottani lakos csalá­di nevének „Molnár“-ra, kiskorú Schweiger Andor mű­egyetemi hallgató, budapesti lakos családi írévencse „Szenttornyai“-ra, Sternberg Imre pacsai illetőségű budapesti lakos családi nevének „Szabó“-ra kért átvál­toztatását a belügyminiszter megengedte. Az ügyvédi kamarák köréből. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr Szkalák Gyula ügyvé­det, Kisjenő székhelylyel, az ügyvédek lajstromába föl­vette. A szatmárnémeti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr Láng Gusztáv ügyvédet, Erdőd székhelylyel az ügyvédek­­lajstromába 1908. évi március 11. napjától kezdődő joghatálylyal bejegyezte; dr Szabó Aurél ügy­véd, volt szatmári lakost — más kamara területére történt elköltözése folytán — az ügyvédek névjegyzé­kéből kitörölte; dr Nyilván Aurél ügyvéd, volt nagy­­somkuti lakos ügyvédi irodáját, a kamara területén Szinérváraljára 1908. évi április 2-án helyezte át. A szatmárnémeti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr Losonczi Nagy Géza, dr Ambrózy Sándor és dr Dénes Viktor ügyvédeket, Szatmárnémeti székhelylyel, az ügyvédek lajstromába bejegyezte. A szatmárnémeti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Venglárcsek Ist­ván ügyvéd, volt szinérváraljai lakost folyó évi május 26-ik napján történt elhalálozása következtében , az ügyvédek lajstromából kitörölte és irodája részére gond­nokul Losonczy Atilla szinérváraljai ügyvédet rendel­te ki. Pályázatok: Sopron iparostanonciskolájánál egy igazgatótanitó és egy tanitói állásra jun. 15-ig. — A hódsági jbnál dijnoki állásra 2 h. a. — A kolozsvári egyetemen könyvtári szolgai állásra jul. 15-ig. — A sepsiszentgyörgyi számvevőségnél számvevői állásra 2 hét alatt. — A szegedi áll. szemgyógyintézetnél gondno­ki állásra 2 hét alatt. — A pozsonyi jbnál jegyzői ál­lásra 2 hét alatt. — A békéscsabai jbnál irnoki állás­ra jul. 13-ig. — A kaposvári tvszéki fogháznál fogház­­őrmesteri állásra 2 hét alatt. Árverések a fővárosban. Hulitius Károly ing. Kmetty-utca 20. jun. 30. — Dr Révész Tivadar és tár­sa ing. Főherceg Sándor-tér 3. jun. 15. — Konta Gyu­la és neje ing. Telep-utca 75. jun. 15. —­ Ligeti Jenő és társa ing. Akadémia-utca 15. jun. 15. — Altmann Bernát és társa i­ig. Dohány-utca lb. jun. 15. — Gei­­ringer Mór ing. Nagymező-utca 40. jun. 15. — Erdélyi Arnold ing. Sziv-utca 51. jun. 15. — Rosner Zsigm­ond­ és neje ingat. jul. 11. Alkotmány-utca 14. Árverések a vidéken. Guruby Dezső ing. Felcsu­­ton, jun. 17. — Szaák János ing­. jul. 15., Gödöllőn. — Weigand István és n. Nagytétény, jun. 20. —­ Tolnai Zsigmond ing. Koltán, jun. 16. — Borosnyai Izidor ing. Erzsébetvárosban, jul. 20. — Perge és Rozslay ing. jun. 15., Nagyváradon. — Feri Vilmos ing. Temesvárott, jun. 19. — Sztárna József ing. Tasnádon, jun. 26. — Kornea Anna ingt. jul. 1., Temesvárott. — Özv. Cserta Lajosné ingt. jul. 6., Pécsett. — Hankovszky Lajos és n. ingt. jul. 8., Kecskeméten. —■ Czerankó András és n. ing. jul. 25., Királyh­elmecen. — Adjukievicz Tadeusz ing. Zajzonban, jun. 26. — Dr Pálföldi Lajos és n. ing. jun. 25., Dunafökrváron. — Vas Sándor és trsa ingt. júl. 15., Rákoson. — Vukonyanszki Szvetozár és n. ingt

Next