Pesti Hírlap, 1908. augusztus (30. évfolyam, 184-208. szám)

1908-08-13 / 194. szám

1908. augusztus 13., csütörtök. FESTI HÍRLAP 2t­ sasági ország polgárai, hogy egy férfi, akit a szü­letése haszontalan semmitevésre s egyszersmind egy trón lépcsőjére juttatott, elszabadítja magát a feszélyező békék alól és saját akaratából helyét jó megálló emberré lesz. Ausztriát én két okból hagy­tam el. Egy főhercegnél a születése hozza magával, hogy haszontalan ember, olyan ember, aki felett mások akarata az úr, akinek nincs joga sem gondol­kodni, sem cselekedni. Helyőrségi életet éltem béke idején. Szolgáltam a haditengerészetnél. Nagy ran­gom volt a gyalogságnál, tényleg azonban csak egy zászlóalj parancsnoka voltam. Tizenhat éves korom­ban könnyű büntetést kellett elszenvednem, s ez volt életem legmozgalmasabb eseménye, azután tel­jes egyhangúság következett, teljes tétlenség. Éle­temet így szorították szűk keretekbe. Nem azért mentem Svájcba, mert a Habsburgok onnan szár­maznak, hanem, mert Svájc a szabadság s a munka országa. Bevégeztem műegyetemi tanulmányaimat Zürichben és mérnöki oklevelet szereztem. Mérnök vagyok, s tudok pénzt keresni, így legalább nem kell nagyon is terhelnem egykori családom költség­vetését. Feleségül vettem egy porosz leányt, akinek a bátyja nem élhet a tengeri levegő nélkül. Azért jöttem Franciaországba, mert ez az ország szabad és népe vendégszerető. Ekkor belépett az asszony. Típusa az egysze­rű német nőnek. Odalép a férjéhez és megcsókolja. A beszélgetés lassan kint a politikára terelő­­­dik át. in— A keleti események nagyon érdekesek’, — mondotta Wölfling Lipót — de hogy mi lesz a vé­gük, azt nem lehet még tudni. Azt azonban valószí­nűnek tartom, hogy a bolgár fejedelem a nagy zűr­zavarban megszerzi magának a királyi koronát. Oh, ő nagyon ügyes ember. A törökországi események nem igen hiszem, hogy tetszenének Vilmos császár­nak. ő az ottomán önkényuralmat könnyű szerrel igazgatja tetszése szerint, de a parlamenttel szem­ben kisebb lesz a hatalma.­­— (Mennyire hallatszik el az emberi hang?) Az amerikai Coloradoban érdekes kísérleteket vé­geztek a minap arra nézve, hogy milyen messzire hallatszik el az emberi hang. Kitűnt, hogy ez a tá­volság átlag 30 kilométert is kitesz. A kísérletet oly módon végezték, hogy egy ember egy hegy tetejé­ről elkiáltotta ezt a szót: „Bob“. Tőle négy és fél­­kilométernyire ugyancsak egy hegy tetején állt egy másik ember, aki a „Bob“-szót egész tisztán meg­értette. Persze a távolság, amelyben az emberi hang még megérthető, egyének és éghajlat szerint válto­zó. Hideg éghajlat alatt sokkal messzebbre elhal­­latszik a hang, mint száraz, meleg éghajlat alatt. Ezért van, hogy télen messzebbről meghalljuk a ki­áltást, mint nyáron. Eoster hadnagy, aki egy expe­díciót vezetett az északi sarkra, azt mondja, hogy egy tőle két kilométernyire lévő társával egész tisz­tán meg tudta magát értetni. S Sir Taim Franklin meg azt írja, hogy ő sohasem tudta magát megér­tetni távolabbról mint 500 méterről. Joung orvos azt mondja, hogy Gibraltában 16 kilométernyire is elhallatszik az emberi hang. A fizikából mindenki tudja, hogy ez a távolság a víz alatt és általában sűrű közegben, megsokszorozódik. A genfi-tón veg­­zett kísérleteknél például 140 kilométer távolságot értek el. Franklin megemlíti, hogy a vizen 800 mé­ter távolságból meghallotta a két kő összekoccanását.­­ (Drágakőutánzatok üvegből.) A hamis drágakövek előállítása három szakaszból áll: a ti­tokban tartott olvasztásból, a nyomásból és a csi­szolásból. A nyers alkatrészek összekeverése után a keveréket basikus béléssel ellátott tégelyekben megolvasztják. A közönséges üvegtől ez az üvegpép főleg nagyobb fok­ú­­szilárdsága és magasabb sűrű­sége által különbözik. A nyersanyagok minősége, különösen a kvarcé, rendkívül fontos. re­ndszerint a hegyikristály megőrölt porát, mely a kereskedés­ben kvarcliszt név alatt ismeretes, használják. A mesterséges drágakövek alapkompozícióját­ a „strass“ képezi, mely hegyikristály, minium, ége­tett borax, salétrom, fehér arzén és üvegpor össze­olvasztása után jön létre. Az előállítandó drágakő minősége szerint ezt a strasst a megfelelő fémoxyd­­dal festik­ meg, így ni. az aranytopáz tüzet az uran­­oxyd adja, a turmalin zöldes kék színét koba­tkar­­bonát segítségével idézik elő, a saphirt kobaltkar­­bonát és rézkarbonát keverékével, smaragdot réz- és vasoxyddal, rubint antimonittal festik meg. 18 —24 órai egyenletes hevítés után az olvasztás meg­történt. Ezek után a formálás következik, melyet külön műhelyben visznek véghez. Az üvegdarabokat itt fehérizzásig hevítik, formáló fogóval a kívánt alakra formálják, ezután cserépfazekakban lassan lehűtik. Ez utolsó művelet után a durva drágakő a csiszoló műhelybe kerül, ahol homokkő és vasko­­rongok segítségével megcsiszolják. A végső csiszo­lás fa vagy ónkorongokkal történik, melyekre vas­­oxydot vagy ónoxydot hintenek.­­ (Meteorok.) 1866-ban Magyarországon egy 250 kilogramm súlyú meteorit hullott le, 1888- ban a Missouri állambeli St. Genevieben egy 244,5 kilogrammos, a finnországi Bergában pedig ,több szemtanú jelenlétében egy 325 kilogramm súlyú tü­zes meteorit hullott le. De ezek még jóformán kis kavicsok azokhoz a meteoritokhoz képest, amelye­ket a föld különböző pontján találtak, anélkül, hogy tudnák mikor hullottak le a földre. A me­­teoritokat ugyanis különösen, ha nagyobb mennyi­ségű vasat tartalmaznak, könnyen föl lehet ismer­ni. 1902-ben Willamette Oregonban (Amerika) egy pompás struktúrájú meteorkövet találtak, amely­nek súlya 13.500 kilogramm volt. A berlini geoló­giai gyűjteményben is van egy 1 kilogrammos da­rabka ebből az égi kolosszusból. Még mnél is na­gyobb az a kő, amelyet Campo del Cieleben (Argen­tina) találtak. Ennek 20.880 kilogramm a­ súlya. Ca­pe Yorkban egy kerek számban 40 ezer kilogrammos, Banchitonban pedig egy 50 ezer kilogrammos me­teoritet találtak. Porto Alegreben 1900. február 21- én egy meteor hullott le, amelynek átmérője ma­gasságban 26 méter, szélességben pedig 17 méter volt. A legtöbb meteor azonban a föld légkörébe jutva, esés közben szétpattan apró darabokra. Egy 1869-ben a svédországi Hesle közelében lehullott meteor 500 apró darabra pattant széjjel s a legna­gyobb darabok súlya nem volt nagyobb 1,8 kilo­grammnál. Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt Ko­lozsvárott egy lehulló meteort figyeltek meg, amely­nek szertepattanó darabjai körülbelül 25 kilomé­ternyi területen hullottak le. Körülbelül 100 ezer apró darabra hullott ez a meteor s a legkisebb da­rabja 1 gramm, a legnagyobb 35 kilogramm volt. Dacára az eléggé sűrű meteorhullásnak, múlt hó­napban történt Amerikában az első eset, hogy egy lehulló tüzes meteor agyonütött egy embert.­­ (Növényi tej.) Egy japán folyóirat olyan tejről tesz említést, mely növényből készül. A sója­­babot ugyanis először vízben megpuhítják, aztán szitán keresztülnyomkodják, a szitán átcsurgott anyaghoz kevés cukrot és foszforsavas káliumot ke­vernek és addig főzik, míg tejsűrűségüvé nem lesz. Ennek a növényi tejnek a színe egészen olyan, mint a tehéntejé, íze is alig különbözik tőle, igen tápláló és olcsó, épen ezért a japán háziasszonyok igen szí­vesen használják főzésre.­­ (London’gyomra.) Egy londoni lap sta­tisztikát készített azokról a terményekről, amelyek London piacára kerülnek. Azonban ezen statiszti­kában nicsenek hiteles adatok a Covent-Garden zöldség- és gyü­mölcsvásárjáról, mert ezeknek a be­szolgáltatását a tulajdonos megtagadta. De dacára ennek, mégis legalább megközelítőleg megállapítot­ta, hogy London naponta 3000 tonna burgonyát, 750.000 fej káposztát és körülbelül 90.000 liter ba­bot és lencsét fogyaszt. Szerkesztői üzenetek. — Kéziratokat a szerkesztőség nem, ad vissza és névtelen levelekre nem válaszol. — — Vandalizmus. Körülbelül igaza van, hogy a neveletlenek városa Budapest. Aki nem hiszi, sétáljon naponta pár órát és figyeljen. Olyan ta­pasztalásokat fog tenni, hogy felfordul a gyomra. Tudniillik, ha nem , neveletlen az illető maga is. Mert ha neveletlen, akkor nem fog látni semmi különöset. Az utcákon nem találni egyetlenegy házat, amely be ne volna firkálva, piszkolva, amed­dig a kéz fölér. Az inasgyerekek és csibészek cse­lekszik ezt. Nekik örömük, hogy trágár rajzokat, szavakat szerkesztenek minden sima falra, minden kerítésre. Mindenütt, ahová egy szó elfér, talá­lunk is szót, többnyire ocsmányal, krétával, plaj­­bászszal írva. A sétatereken kivétel nélkül össze­vissza van faragva minden pad, részint monogram­mokkal, részint pornográf szavakkal. A terek és fák vaskerítései szintén. Ahol sodronyból való a kerítés, elszaggatják vagy legalább megrongálják. A filigrán vaskerítéseket apránként letördösik. A vaslábú, nehéz padokat hányszor látni megcsonkít­va! Ha arra használnák, amire valók, úgy évszá­zadokig kellene tartaniok. Budapesten tíz esztendő múlva ki kell őket cserélni. Az itteni durva neve­letlenség nem ismer könyörületet. Könnyebb a lelke némelyik embernek, ha valahol kárt csinál­hat, avagy ott hagyhatja a mocskos névjegyét. Nem vandalizmus ez, hanem neveletlenség. A közönséges, minden szép és jó iránt vak gyűlö­lettel eltelt egyén megnyilatkozása. Az olyan egyéné, aki még az iskolakerülést se folytatta so­káig. Mert aki szeretett iskolába járni, az ilyene­ket nem tesz. Schopenhauer mondja írásai egyikében, hogy némely ember csak azért képes gyilkolni, hogy áldozata zsírjával a csizmáit megkenhesse. • Hát nem minden ilyen ember gyilkol. Hanem gyilko­lás helyett, amelyért mégis csak felelni kell, egyéb neveletlenségekben nyilvánítja a mivoltát. Kárt és rondaságot csinál, mert neki ez élvezet. A rend­őr? Napjában százszor lát ilyeneket. De nálunk nincs utasítva a rendőr, hogy fogja fülön a kárt és rondaságot csinálókat is. Nálunk tehát a hatósá­gok érzéke is hiányzik. Ami az állatkínzást illeti, ezen a téren néha mégis beavatkozik a rendőr. De azért Budapesten száz közül kilencvenkilenc állatkínzás megtorlat­­lanul marad. Van még ezerféle egyéb neveletlen­ség, amely mindennapos. Felháborító például a diskurzus, amit munkások néha az utcán folytat­nak. Mintha egyedül volnának az óceán egyik el­hagyatott szigetén, gyalázatos kifejezésekkel trak­­tálják egymást, bakamódra káromkodnak, mind­ezt teszik a járókelők füle hallatára. Még gyö­nyörködnek is röhögve, ha a közönség szégyenke­zik. Nyolc-tíz éves gyermekektől is hallani olyan beszédeket, hogy az embernek a vére fellázad. Azonban a rendreutasítás egy pár pofonnal: ez tiltva van. A rendőrség? Nem csinálhat semmit, mert az ilyen dolgokra nincs paragrafus. Köz­botrány okozása? Ugyan kérem, miért kellene a mosdatlan szájú embereket megfenyíteni? Had fejlődjön ez a budapesti specialitás. Talán ez az elve a hatóságoknak. Azonban tömérdek úri ember, aki az intel­ligenciához tartozónak véli magát, Budapesten egy húron pendül a kocsisokkal. A kávéházakban és vendéglőkben kell őket megfigyelni. Úgy beszél­nek és bánnak a pincérekkel, mint a kapcájukkal. Azt hiszik, hogy a nyomorult pár hatosért, amit ott elköltenek, előttük mindenki hasra esni Löte­­■les. Arra az álláspontra, hogy minden ember egyen­lő, csak a foglalkozása más, ők képtelenek föl­emelkedni. Soha azt a szót, hogy „kérem“, ki nem mondják. Még kevésbbé köszönik meg, ha a pincér hoz valamit nekik. Úgy tekintik azt, aki kiszolgál, mint valami rabszolgát. Ebédnél vagy vacsoránál ülünk egy előkelő vendéglőben és jóízűen falatozunk. Egyszer csak a szomszéd asztalnál elkezd krákogni és köpködni egy úr, olyan hangosan, olyan élvezettel, olyan osztenzációval, mintha rajta kívül senki se volna ott. Ez az utálatos szokás a kontinensen nálunk van legjobban elterjedve. Még Amerikában se krá­­kognak és köpködnek annyit, mint Budapesten. Persze, bölcs Salamon szerint a saját excremen­­tuma nem undorítja az embert. De undorít mást. Azért a jó nevelésű ember olyan csendesen és disz­kréten használja a zsebkendőjét, hogy senki se veszi észre. Nálunk Budapesten néha örülhet a külföldi, ha nem köpnek a­ tányérjába. Kérdezősködünk valamely utca vasty középü­let után? Tíz közül kilenc esetben goromba vá­laszt kapunk. Egy bérkocsisnak nem lehet olyan gavallérosan fizetni, hogy ne keveselje, még­pedig feltűnően. A munkásnép általában gyűlölettel néz minden jól öltözött emberre. És ha kellemetlen­séget csinálhat neki, kéjjel csinálja meg. Szóval: virul Budapesten a közneveletlenség. Sehol úgy nem igazolódik be a közmondás igaz­sága, hogy „homo homini lupus.“ Előzékenység, udvariasság, alig ismert fogalmak. Az iskolák vá­sott kölykeiből lesznek a vásott emberek. Nem is tanítják nálunk sehol, hogy a társas érintkezés­ben mutassunk jó nevelést. Vagy huszonöt év előtt azért kellett kiadni a „Pesti művelt társal­gót.“ Úgy látszik, hogy az egykor nevezetes könyv­ből bizony nem művelődött és nem nevelődött a mai nemzedék. Egyedül a sajtó irtja a neveletlen­séget. Az aszfaltbetyárságot, ezt a szintén buda­pesti specialitást, már félig kipusztította. Talán sikere lesz a többi neveletlenség kipusztításá­­ban is. Amerika egyes városaiban egyesületek ala­kultak az udvarias modor elterjesztése végett.

Next