Pesti Hírlap, 1908. október (30. évfolyam, 235-261. szám)

1908-10-01 / 235. szám

Budapest, 1908.XXX. évf. 235. (10.633) szám Csütörtök, október 1. Előfizetési árak: Egész évre.. . . 28 k.—f. Félévre . . .* Negyedévre " * Egy hóra, . 240 , ügyes szám ára 100. Megjelenik fiérfa kivételére! misden nap. Szerkesztőség:: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illet® minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal, Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. A választói reform javítása. 5 Még csak főbb vonásaiban és alaptételeiben ismeretes gróf Andrássy Gyula választói reformja, máris előtérbe tolul a javítás szüksége. Az erős és beható kritika nemcsak jogosult, hanem kötelességszerű is ilyen fontosreformnál. Tehát Andrássy nem veheti rossz néven és semmi tekintetben sem veheti személye ellen irányult támadásnak, ha törvénytervezetét minden oldalról alaposan megkritizálják. *' A föltétlen dicséret és a föltétlen gáncs mellett csak a tárgyilagos kritika jár haszonnal az országra nézve is. A törvény olyan irodalmi munka, amelyet tulajdonképen egy ember nem végezhet el. Ez nem lírai költemény, amelyet csak egy költő szülhet az ihlet percében; a törvény egy egész országnak mindennapi életét kormányozza, tehát hozzászólása van az egész országnak. És a törvény szerzője tulajdonképen csak összeszerkeszti a nemzeti óhajtásokból leszűrődött praktikus igazságokat. A törvényszerkesztő miniszternek tehát nem szabad csökönyösen ragaszkodnia a saját gondolataihoz, még kevésbbé a saját kifejezéseihez. Csupán az elveihez kell ragaszkodnia. S ha ez elvek érvényesítéséhez mások jobb eszközöket és módokat ajánlanak, mint amineket ő maga kieszelt, úgy az ország érdekében el kell fogadnia a mások indítványait is. Úgy ismerjük gróf Andrássy Gyulát, hogy az államférfiúi bölcseségnek bírja azt a fokát, hogy el tudja képzelni a más gondolatát is helyesnek és okosnak. Ez ad reménységet nekünk arra, hogy a választói reform tényleg jobb lesz, mint aminőnek most tervezik vagy híresztelik. **•Amit eddig a választói reform tervezetéről a nyilvánosságra hoztak, nem sokat használt a reformnak. Mert az egész alkotás nagyon bonyolultnak, komplikáltnak tetszik s ennélfogva bő alkalmat nyújt arra, hogy egyes részleteibe belekapaszkodjanak. Andrássy célját, hogy tudniillik a választói jogosultság oly módon terjesztessék ki, hogy ne veszélyeztesse se a műveit elemeknek, se a magyarságnak szupremáciáját, minden józan eszű magyar ember csak helyeselheti. Az a baj azonban, hogy a miniszternek törvénycsináló munkatársai nem tudták olyan világosan, szabatosan és egyszerűen megkoncipiálni magát a törvényt, mint ahogy annak irányát a miniszter kijelölte. Kívánjuk, hogy semmiféle kellemetlen jóslásunk soha be ne következzék. De emlékeztetjük olvasóinkat arra, hogy mi idejében figyelmeztettük Andrássyt, hogy ne csináltassa a választói reform törvénytervezetét a saját minisztériumában, amely a Kristóffy-féle rossz tervezetet is csinálta. Mert nem fogják tudni megérteni az ő egyenes, magyaros intencióit. Andrássy nem hallgatott ránk. És most, hogy kezd nyilvánosságra kerülni a belügyminisztériumban készült tervezet, napról-napra nő ellene a közvéleményben, politikai körökben és sajtóban a hangulat. És utólagosan be fogja látni, hogy sok kellemetlenséget szereztek neki törvénycsináló munkatársai. És ami hibákat csináltak ezek, azt majd ő lesz kénytelen a parlamentben kijavítani . Már most is konstatálhatjuk, hogy mennyivel jobb lett volna a törvénytervezetet tiszta, világos, elvi alapra fektetni. Ha az államnak az a célja, hogy a választói jog kiterjesztése mellett megvédje a magyarságnak és a műveltségnek hegemóniáját, tessék ezt a célját nyíltan, őszintén, céltudatosan és következetesen keresztülvinni a törvényjavaslatban. De ne próbálják ezt a célt kerülő úton elérni. Ma ugyanis többszörös kerülő úton bujkál a reform. Először is a plurális jog kodifikálásával próbálja kijavítani azt a hiányt, hogy nyíltan, nem kötötte a választói jogosultságot a magyarul írni és olvasni tudáshoz. A második kerülő út pedig a választókerületek új beosztása. De mielőtt erre az utóbbi kerülő útra elindulna a kormány, kénytelen azt is megkerülni előbb a vármegyék új beosztásával. Már most megállapíthatjuk, hogy a választói reform törvényjavaslata semmit sem fog érni a magyarság szempontjából a pluralitás mellett, ha a választókerületek új beosztását is meg nem szavazza a parlament. Tehát föl kell állítani majd a junkumot a választói jog törvényjavaslatának és a választói kerületek beosztásának megszavazása között. Még a király ő felsége sem döntött véglegesen a reform elfogadása fölött, tehát a közvélemény is fentarthatja magának azt a jogot, hogy a törvénytervezet ismerete után döntsön véglegesen. De két előzetes kifogást már most teszünk és kérjük a képviselőket, hogy ennek érvényt szerezzenek majd a parlamenti tárgyalásokon. Az első kifogásunk Andrássy tervezete ellen az volt, hogy az analfabétáknak szavazati jogot adott, holott maga Kristóffy sem kívánta idáig kiterjeszteni a politikai jogosultságot. Igaz ugyan, hogy Andrássy közvetett A kis tolvaj. Valamelyik mellékutcában jártam, mikor egy bérkaszárnya kapuja előtt a nagyvárosi csoportosulások ismert képe tárult elém. Belülről a házból zavaros kiáltások össze-visszasága hangzott ki, a kapu előtt utcai semmittevők s a házban lakók cselédsorban levő, bámészabb osztálya alkotott mozgolódó, lármás gomolyagot. Mivel a tömeg úgyis elállta az utamat, inkább engedtem a kapu irányába vonó sodrásnak, semhogy egy vargabetű megcsinálásával vagy úttörő könyöklökésekkel arra igyekeztem, hogy túlkerüljek rajta. Mikor azonban a kapuhoz értem, ezt egy marcona férfiú, valószínűleg kényuraságát ez alkalommal különösélelmességben kimutató házvezető bezárta. A vasdíszítéssel elhálózott üvegablak mögött nagy sokadalom, zavaros ideodamozgás látszott s mindebből kiemelkedett egy rendőr zilált árvalány-bokrétája. Egy hirtelen orrunk előtt becsapódó ajtó fölébreszti még akkor is a belépés vágyát, mikor a nyitott ajtóval szemben ez nem buzgott valami különösen. Erősen kopogtattam tehát s az előbbi zord kéz, az önérzetes kopogtatásból tévesen a belépésre való jogot s nem csupán a kíváncsiságot olvasván ki, kinyitotta az ajtót. Ekkor már a kapuközi gomolyag zűrzavara világos, áttekinthető csoportosulássá tisztult. A középen egy rendőr állt, vele szemben egy kövér asszony s egy sovány, kopott fiatal ember. Nyilvánvalókig ezek voltak a szereplők. Köröskörül pedig az utcai és házbeli bámészkodók, mint nézőközönség állottak. Egykettőre megtudtam, mi történt. A fiatal, kopott ember a harmadik emeleten, ahol a kövér asszony lakott, hónapos szobát vagy pláne heti ágyat szemlélt meg s közben, mialatt a háziasszony kilépett a szobából, elcsent egy értékesebbnek látszó könyvet. A nő észrevette s akkora zajongással, melylyel csak százezreket érő családi ékszereket illenék hajszolni, utánavetette magát a tolvajnak s talprazaklatta az egész házat. Pár másodperc múlva az ifjút néhány lakó elfogta, rögtön megjelent a rendőr is s a gúnyolódó, szitkozó sokaságtól körülvéve rögtön faggatni kezdte a szegény tolvajt. Az egész látványból két dolog ragadta meg figyelmemet. Az ifjú és a könyv. Amaz egy nyurga, hosszú, görnyedt testtartása, hosszú fekete hajú ifjú volt, valami vegyüléke a művésznövendék és a tanárjelöltnek; mindenesetre egy igazi szellemi proletár. Hosszú, fényes, itt-ott már zöldbe játszó redingot volt rajta, kezében egy törött nyelű esernyős lábán két idomtalan, vastag sarkú, össze-visszafoltozott cipő. Halvány arcszíne, elkényszeredett arckifejezése, fénytelen szeme oly belső, lelki életet sejttettek, mely teljesen megfelelt e külső nyomorúságosságnak. S a könyv egy szürke, kopott, de testes kötet volt, melyről néhány lépésnyiről látható betűkkel feketéllett a szerző neve: Schopenhauer. A pesszimizmus bölcselőjének neve által ébresztett hangulat annyira illett a szegény, rajtakapott legény lényéből áradó szomorúsághoz, meggyötröttséghez, nyomorúságához! Egy pillanatig az a föltevés villant át agyamon, hogy ez a szegény fiú ugyanabból az érzésből kifolyólag kaphatott a hirtelen eléje került könyv után, amelylyel a gyermek kedvenc édessége, az iszákos pálinkája után nyúl. Az élete kiközösítettje, a földi szerencse emez árvája számára édes mákony, hódító szellemi pálinka lehetett Schopenhauer . . . Nem fűzhettem tovább a föltevéseim láncolatát. A rendőr hangosabb beszéde figyelmessé tett. — Hogy hívják magát? Igazolja magát. Rövid szünet után, mely alatt a fiatalember arca még egy árnyalattal halványabbá fehérült, elhangzott: — Kovács Géza. — Tessék igazolni magát. Reszkető kapargatás a kabát különböző zsebeiből előszedett misék, inkább papír-rongyok közt következett erre. Látszott, hogy a szegény ember nem tart egyetlen papírost se arra alkalmasnak, hogy vele igazolja magát. Alakján ekkor már oly reszketések hullámzottak végig, melyek bennem egy közeledő ájulás föltevését ébresztették. Egy szánalomroham hatása alatt tehát előléptem. — Én igazolom. Ismerem. Kovács Géza, a Rákóczi-úton, velem egy házban lakik. — S ki az úr? — kérdé a rendőr. Megmondtam a nevem s ezt a zsebemből elővett különböző névjegyekkel, pecsétes, arcképes nyomtatványok egész kis gyűjteményével bizonyítottam is. Polgári énem eme dús megvilágításából néhány sugár esett a szó- A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.