Pesti Hírlap, 1908. október (30. évfolyam, 235-261. szám)
1908-10-04 / 238. szám
1908. október 4., vasárnap. PESTI HÍRLAP Hazajáró lélek. I. A fene lutrisok Csahók plébános urnáik két sorsjegyet küldtek próbaképpen. — No Anti, — monda az öreg szentatya a harangozónak, — ezeket a fickókat megtartsuk ! Egyiket én, másikat te. Hátha szerencse hull öreg fejünkre. Anti bácsi kötélnek állt. Megosztoztak a sorsjegyen. Anti övét a kalapja bélése alá retté ; plébános ur pedig övét a matrikula lapjai közé, nehogy a Bözse kisasszony szakácsnő mindent, felkutató keze reá találjon. Ezzel az Istennek jóravaló szolgája és bojtára várták a jó szerencsét. Antinak be is ütött cauda módra : ezer koronát nyert. E szerencse esemény hire megzavarta az egész falu nyugalmát. Búcsút jártak Anti házához. Sőt mi több, még a szomszéd faluból is átjöttek tudakozódni, hogy igaz-e ez a hallatlan nagy eset, nem bolondozik-e ez a burokban született Anti ? Plébános úr is vakarta a fejét, noha éppen nem viszketett... — „Én Isten szolgája, Anti pedig az én szolgám, mégis én vagyok a vesztes, ő pedig a nyertes fél. Nem jól van ez, nem jól!“ Mikor pedig a címére érkezett nyeremény pénzt átszolgáltatta Antinak, mint illik, menybéli Urát vette méltatás alá nagy fejcsóválással. — Hallatlan nagy kegyelme ez az Urnak, Anti. Hallatlan ! — Majd pedig vállon ragadta a szerencsés Antit. — Hej, te, Anti te ! jó lesz ám gondolkodni a lelkedről is, tudod, hogy már nem sok van hátra minekünk. — No mi a plébános úrral annyira menynyire annak is elégséget teszünk, hisz mindennap a templomba járunk . — tréfálkozék a kisebbik öreg. Lévén Anti testben, lélekben és hivatalban is kisebb főnökénél. — Nem úgy Anti, nem úgy. Az nem elég az üdvösségre. Nem tudjuk, hogy mire jut a lelkünk ? Mert hidd el, hogy rosszak vagyunk. Azért úgy tanácskép azt mondom, hogy jól tennéd, ha azt a pénzt vissza adnád nekem mise alapítványra. Lásd, akkor halálod után minden évben mise lesz szolgáltatva lelki üdvösségedért. Az Úr úgyis azért áldott meg vele, hogy segíts a lelkeden. Anti megfontolandónak találta a dolgot. — Hüsze, mond valamit a plébános úr, azért majd meggondolom a dolgot. — Úgy-ugy, gondold meg, kedves testvér, mert hát tudod azt jól, hogy a lelki üdvösség a fő. Az Úr pedig megmutatta, hogy téged mennyire szeret. Anti megfontolás végett Icighez ment. Icig kora nagy segítség a megfontolás műveletére. Anti különben nem a plébános úr ajánlatát vitatta meg az Icig szeszével. Dehogy. Más bibije volt. Hej ! Naca, Naca, Csiszárék Nacája, mit míveltél boszorkány szép ábrázatoddal, hogy a vén Anti szive újra rügyezni kezdett ? Igaz, láttam már elöregült gyümölcsfát évekig virágzás nélkül, alig-alig egy pár lombbal. Míg egy nyár elején elkésve, egy hóval később, mint a többi fák, nyit halvány reszkető virágot, s jött a forró napsugár, szerelmi mámorában vagy tán boszos haragjában megfojta virágzásában a vén körte fát. Hej Anti! és ti többi véri Antik, miért nem látjátok meg a nagy példát mutató bölcs természet örök törvényeit ? ! Anti rossz helyen keresett tanácsadót, mert a bor érdekelt fél, ugyanis jóbarát a szerelemmel. Tehát a megfontolás eredménye oda lyukadt ki, hogy Anti megkérte a Naca tésztás kezét. No úgy, hogy ép kenyeret dagasztott akkor az üdvösséget mutató, de poklot rejtegető szép arc és termet birtokosnéja. — Mimi ? — Légy a feleségem ! — Lesz az ördög ilyen vén gazembernek. — Mindenemet rád hagyom. — Ühüm ! de hátha sokáig elél maga. — Ist azt szeretném ! — No úgy nem menek. De ha tudnám, hogy egy pár hónap múlva meghal, s mindenét rám hagyja, akkor még meggondolnám a dolgot. — Komisz vagy. — Komisz a baka kenyér. — Hozzám jössz hát ? — Hát-hát tudja mit ? — Holnap majd valamit mondok. Naca még aznap tárgyalásba bocsátkozok Csicsóval, ki a plébános urat boldogító kocsiskodásával. Csicsó is üzleti szempontból fogta fel kedvese szerencséjét. Naca feleségül megy a vén harangozóhoz, ha az mindenét reá köti és hamarosan özvegygyé fog lenni (úgy hogy arról majd ők is gondoskodnak, nemcsak az Úristen), s aztán elveszi a Csicsó, így lett a határozat. Valami azért mégis bökte a Csicsó oldalát. — De az irgalmát, Naca, aztán legyen eszed, ne merd ám szeretni azt a vén gazembert. — Szeresse a kólika, — mondá megnyugtató hangnyomatékkal a Naca, így hát a Nacából hamarosan harangozóné lett. Hiába akarták lebeszélni az öreg Antit bolondságáról. Ott volt a testvérnénje, az ihászné, no meg a plébános úr is, mit el nem követtek, hogy megakadályozzák ezt a boldogtalan frigyet! Hasztalan volt minden szép és jó beszéd, az Anti megbogarasodott fejének, akarom mondani szívének. Inkább haragra lépett testvérével és főnökével, azzal gyanúsítván őket, hogy pénzére áhítoznak. A lakodalom nagy és víg volt. Anti bácsi megtáncoltatott boldogot, boldogtalant. Mondták többen, hogy úgy is a vesztét érzi a vén bolond. Hanem aztán megkezdődtek a nem szeretem napjai. Szegényre borzasztó mód rájárt a rúd, illetve a sodrófa. Enni nem kapott. Saját házában nem volt helye. Éjjelre a pajtában kuporodott össze. A meleg szobába Csicsó kvártélyozta be magát. Nem mert azért senkinek sem panaszkodni az öreg. Hisz megmondták neki előre. Úgy botorkált, lógatta bűnbánó fejét, mintha mindig az orra vére folyt volna. Nem is igen mutatta magát a faluban. Többnyire a szőlőhegyen őgyelgett. Úgy télvíz idején aztán végleg eltűnt. Jó idő eltelt, mire megtalálták Bödő Miska pincepadlásán a gerendán függve. Szegény Anti bácsi ! Szegény Anti harangozó ! Kár volt, vesztedre nyerted azt az ötszáz forintot. S ha nyerted is, miért a pokol útjára használtad föl? Nem kellett volna arra jutnod, hogy még ki sem harangozzanak. Hej pedig de sok megboldogultat elkongattál a másvilágra. Csahók plébános úr megtagadta tőle az utolsó végtisztességtételt. Ő egy öngyilkost nem szentelhet be. Hasztalan volt az ihászné testvérének minden könyörgése, hogy ne engedje szegény öcscsét úgy eltemettetni, mint az elhullott barmokat szokás, — ő nem teheti meg. Úgy ment el az öreg néni a szomszéd faluba a lutránus mesterért, hogy legalább egy imát mondjon szerencsétlen öccse felett. Szegény Anti bácsi így érte — vagyis dehogy is érte meg, hogy tekintve az ő igaz keresztény katholikus mivoltát — egy lutránus — nem is pap, hanem csak mester imádkozta és énekelte el utolsó útjára. Pedig világéletében semmikép sem tudták volna reá venni, hogy egy lutránus szertartású temetést végignézzen. Különben az igazhitű falubeliek is megbotránkoztak ezen. A búcsún előimádkozó Mihókné indítványa folytán messziről nézték a temetést. “Még csak az kellene, hogy egy lutránus mester gajdolását meghallgassák.“ II. Naca menyecske csak is annyi ideig özvegykedett, mennyire a törvény kötelezte. Igaz, hogy addig sem akart páratlanul lenni. De a törvény — törvény ! Egy kicsit várni kellett. No azért elérkezett az új lakzi ideje is. Naca úgy akart viselkedni, mintha még leány lett volna. Koszorút tett a fejére, de a goromba jegyző levetette vele. Hej ! Micsoda szilaj mámoros táncot járt vőfélyeivel! Repültek, mint a szélvész valami német hopszazszáre. De im, úgy éjfél körül olyan csendesség lett a lakodalmas házban, mintha mindenki megnémult volna. Valami különös zörgés hallatszott a padlásról. Egy elkezdte : — Az öreg Anti lelke jött haza kisérteni! Több se kellett. Kihúzódtak mind az udvarra. S a zörgés nem múlt. Lassankint minden vendég úgy eltűnt a lakodalmas házból, mint a nicki ember szűre. A zörgés másnap sem múlt el. Alkonyatra egész népcsődület verődött össze a kisértetes ház körül. S ez így ment napról-napra. S nem akadt az egész faluban olyan bátor ember, ki fel mert volna menni a padlásra. Valóságos rémület szállta meg a falu népét. Csicsó pedig italra adta magát. Egész nap a korcsmában lakott. Tellett a lutris pénzből. Az ital pedig, köztudomású dolog, hogy különböző lelki állapotokat tud előidézni. Persze embere válogatja. Egyik ember hőssé lesz tőle, a másik gyáva, ki pedig szerelmessé. Sokakat virtuskodóvá tesz. Vannak olyanok is, kik sírnak tőle. Némelyiknek borzasztó csókolózási kedvet szerez : csókol, akit elől-utól talál, embert, asszonyt, gyereket, kutyát, macskát. Szép számmal vannak azok is, kiket megvadít a szesz : ordítoznak, ütnek, vernek, törnek, zúznak. Ezek közé tartozott Csicsó is. Természetes, hogy a Naca nem örült annak, hogy ilyen állapotban vetődött haza a férj. — Hej, céda asszony, gyere ki ! — ordítozott Csicsó bedülöngélve az udvarra. Naca kijött a kedveskedő szólításra a olyan varga-villámlás következék közöttük, hogy az utcán haladó csendőrök figyelmét is felkelté. Repültek egymás fejéhez bögrék, csizmák s mi egyebek, amik csak repülni képesek, — természetes, hogy megfelelő hangkisérettel:— Megállj, kutya, azért is megmondom az egész falunak, hogy te kötötted fel az öreg uramat! — Mindjárt széttéplek, ha nem hallgatsz ! Hát nem te biztattál?! Az utcán fülelő csendőröknek nem kellett több, nyakon csípték az enyelgő házaspárt. Durkó Pál csendőrörsvezető úr nem hiába a rimány-majori kanász fia, de érti is a mesterségét. Szép szóval, meg amolyannal, tenyérrel és puskatussal hamar kisimogatta pasasaiból, hogy a szegény Anti bácsi nem a maga erejéből került a kötélre, Csicsó is segített neki Naca menyecske jóváhagyásával. III. Durkó úr a történtekről jegyzőkönyvet vett föl a kísérteties házban. Durkó úr nem szeret semmi zajt, ha ir, azért indulatosan kiáltott a jelen volt bíróra és esküdtekre, hogy ki a menykő zörget a padláson? Bicsák biró uram leejté kezéből a kucsmasapkáját, makogva mondá, hogy az elhunyt lelke jár haza kísérteni. — A tüzes, villogós, menydörgős menykő ! Érti? — s lecsapta törjengős indulatában tollát Durkó úr. — Menjen csak fel, s nézze meg, ki dühödik odafenn? — É-én? — Hát ki a pokol, ha nem maga? — Én, kérem alásan, — mondá reszketve a biró úr, — fel nem megyek, ha az egész falut nekem adják is. Inkább engem is kisérjenek be. Azalatt az esküdt urak mind kisompolyogtak. Utánok hátrázott a biró úr is s a magas küszöbhöz érve kibukfencezett a szobaajtón.— Azt a kutyafáját az ilyen hősöknek ! Hát fölmegyek magam. De jaj lesz annak a hazajáró lelketeknek ! — ordítozott Durkó úr s felmászott a padlásra. — No hát, kutya lélek, ide vele ! Hol vagy hát? — kiáltott a padláson s nézegetett mindenfelé. Végre észrevette, honnét jó a zörgés. Megroggyant még az ő kemény ina is: az eresz fölötti sarokban egy szűkszájú bugyiga korsó mozgolódott magától zörögve. — De aki istened van, ha jó, ha gaz lélek vagy, de agyon zúzlak ! Teljes erejével vágott kardjával a korsóra. Csörömpölve, ezer darabra zúzódott a korsó. S mi volt benne? Hát egy hatalmas patkány, mely az ütéstől kiadta páráját. — Netek a hazajáró zörgő lelketek ! — dobá le Durkó úr a szájtátó tömeg közé. Szemek kimeredtek, fülek megcsendül ___________________41