Pesti Hírlap, 1908. október (30. évfolyam, 235-261. szám)

1908-10-04 / 238. szám

> Latitia aostai hercegnő, az 1890 január 16-án 45 éves korában elhunyt Amadeonak, az 1870 decem­ber 4-ikétől 1873 február 11-ikéig volt spanyol ki­rálynak­ „víg özvegye“, a passzionáta bicyklistanő és ugyanakkor Alfréd szász-koburg-gothai trón­örö­kös; július 1-én XXVII. Henrik, a Reuss hercegek ifjabb ágából és neje Elise, 16-án néhai Henrik bardhi gróf. Ezst­ év julius 15-ike és november fe-ike elhozza hozzánk a Bourbon-Orléans ház több ivadékát. Ugyanis ekkor, az 1905 június 13-án el­hunyt József főhercegnek, a honvédség főparancs­nokának akkor 29 éves leánya, Mária Dorottya, jegyet vált és — már csak az 1894. évi XXXI. házassági törvényünk elkerülése céljából is­­— Wienben tartja esküvőjét, a nála két évvel fia­talabb orléansi herceggel, Fülöppel, a francia ki­rályi trón praetendensével November 7-ikétől 9-iké­­ig itt mulatott a folyó évi február 1-én özvegyi gyászba borult és idősb fiát is elvesztett portugáli királyné, Amália. Itt időztek kivüle még Izabella, fő párizsi gróf özvegye leányával, Lujzával és ifjab­­bik fiával, Ferdinánd montpensieri herceggel. Ez­­évből még Nayli egyptomi hercegnőnek június 21- én történt itt időzését említem fel. Valamennyi eddigi­ évek vendégjárását fény­re és érdekességre nézve felülmúlja az 1897-ik év. Június 26-ikától 29-ikéig itt időzik a siami király, Cihulalongkorn, aki nemzeti irodalmából fuvar­számba vehető köteteket ajándékozott néhány könyvtárunknak, köztük a sárospataki főiskoláé­nak. Július 1-én Sándor Frigyes hesseni „landgraf“ feétál járdáinkon, szeptember 19-én a most bűnvádi feltárás alá fogott Eulenburg Fülöp herceg, akkor még gróf. Apropo.s! Egy évvel utána, 1898 február­ban, egy gróf Moltke Kunó és . . . neje szintén itt jártak. Gróf Moltke Kunó, a Harden-per egyik hőse, a Moltke grófok azelőtt Württemberg­ most porosz házából született Neustreliesben, 1847 de­cember 13-án és 1896 március 12-én egybekelt Öz­vegy Kruséné született Heyden Lilyvel, akitől el­vált 1899 novemberben. A K­unó nevet a nagyszámú Moltkéknek, sem a két porosz sem az öt dán vo­nalában senki más nem kapta. Ez év szeptemberének második felében üdvö­zölhettük körünkben hatalmas szövetségesünket, II. Vilmos német császárt. Felejthetlen az a pohár­köszöntő és belevésődött kitörölhetlenül nemzetünk hálás emlékei közé, melylyel az akkor 40-ik életévé­ben járó im­petuosus fejedelem királyunkat és nem­zetünket üdvözölte a szeptember 21-iki díszebéd al­kalmával. Ezen nap ünnepségeit az opera dísz­előadása fejezte be, mely alkalommal szinre kerül­itek: Hunyadi László nyitánya, István király 3-ik felvonása, Bánk bán 1-ső felvonásából a lakoma­részlet és Erkel Ferenc e művei után a Csárdás fia­lett.­22.én, itt időzése negyedik napján, távozott tölünk királyunk ezen legillusztrisabb vendége, a népnek még a b­evonulásakor tanusítottnál is foko­zottabb viharos lelkesedéstől kísérve. Vilmos után, szeptember 28-án és 29-én, egy másik Hohenzollern látogatott ide királyunkhoz. I. Carol romániai király és neje Erzsébet, a buda­pesti egyetem dísztudora, költői nevén Carmen Sylva. A lelkesedés, melyet a nép sorfala az immár Rákóczi-úton bevonuló királyi pár irányában tanu­­soltott, annyira magával ragadta az akkor 54 éves, ide már teljesen megőszült, különben piros pozsgás üde arcú királynét, hogy ő nem jobbra-balra haj­longva, hanem kocsijában gyakrabban föl-fölállva viszonozta az utca köszöntéseit. Este az opera dísz­előadásának programmja a következő volt: Liszt Ferenc II-ik rh­apsódiája, Zichy Géza Alárjának 2-ik és Erkel Hunyadi Lászlójának is 2-ik felvoná­sa, Állaga Géza Romanesque-je és részletek a Csár­dás balettből. Elutazása előtt 29-én, ezredének, a 6-ik­ számú gyalogosoknak tisztikarával ebédelt meg Carol a Katonatiszti Casino akkori dísztermében, melyben ma a székesfővárosi könyvtár van elhelyez­ve. * * . _ * Az 1900-ik év, melylyel a német császárnak ,Kill. Leó, akkor még életben volt pápának kedves­kedő egy döntése szerint a XX. évszázad már meg­kezdődött volna, április 24-én Said Youssone Ghe­­zire hercegnőt Cairóból, jún. 6-án a japán dinasz­tia Kanin-ágából Kotohito herceget hozza főváro­sunkba, ennek kíséretében egy másik herceget is, C­omosada Ivakurát, augusztus 20-án pedig II. Ab­bas Hilmi egyptomi kh­edivét, aki két évvel későb­ben, szeptember 17-én, ismét ellátogat hozzánk. Ez évet, úgy látszik, a messze kelet fejedelmei foglal­ták le maguknak. Szeptember 24-én érkezik ide európai körút­ija alkalmával mint királyunk­ vendége Muzaffer ed Din Perzsiának 5-ik uralkodója, a Kadzsár­­dinasztiából. Apja az Angol királynő-szállodában, ő a Hungáriában volt elszállásolva. Az akkor 47 éves, de mindig fáradtnak látszó sahról itt közlök egy epizódot, melyről akkor néhai gróf Keglevich Istvánnak az intendánsnak kérésére hallgattak. Az operában 25-en Bánk bán és Piros cipő kerültek szinre. A király vendégét persze a király­lépcsőn vezették páholyába. Ezt a lépcsőházat egy nagy fali tükör díszíti, előtte a keramika néhány remekében művirágok, melyek mintha épen frissen szakajtattak volna, csalódásig hasonlítanak a ter­mészetesekhez. Fölmentőben a sah, ki passzionátus virágkedvelő, a tükör­ előtt megáll, a virágok felé haj­lik és szedni akar tartányaikból, de nem bír kihúz­ni egyetlen szál szegfűt se, mert akármelyik virág­hoz nyúl, az mindig magával húzza az egész és pe­dig súlyos csokrot. A királyok királya nem okve­­tetlenkedik s egy részben lemondó, részben meg­vető gesztussal tovább áll. Királyunk képviselője, József főherceg, másnap alcsuthi és margitszigeti virágágyainak, legszebb termékeit viteti az operába, ahová a sah Aida előadásához el is megy. A tegnapi kudarc helyén meg-megállnak a felséges vendéggel, mintha biztatnák a virágszedésre, ő azonban ismét­li fenn jellemzett gesztusait és még csak oda se néz csalódása színhelyére. A sah 27-én innen Konstantinápolyba uta­zott Abdul Hamidot meglátogatni, ahonnan a belgrádi udvar érintésével ide október 7-én tért vissza, már nem mint hivatalos vendég. Újabb hat napot töltött nálunk, ebből egy estét a park­klub­­ban, 8-án a Bajazzokat és She balettet, 10-én a Babatündért, az Észak csillagából az evolúciókat, a Bécsi keringőt és Zulejkát nézte végig. 12-én La­,­woczne—Podvelod­ska—Baku és Tiflis felé tért vissza hazájába. Ez év november 24-én járt nálunk második házasságára lépte után először .„Stephanie, Prin­zessin von Belgien, Gräfin Lónyai.“ Az 1901. év november 18-án Ferdinánd romá­niai trónörökös és 26-án Róbert, a néhai ch­artresi herceg, 1903 november 26-ikától 28-ig VIII. Frede­­rik dán király, akkor még trónörökös, időzik metro­polisunkban, mely alkalommal képviselőházunk egy ülését is végig nézi és különösen megdicséri Ligeti, városligeti Anonymus szobrát, ugyancsak mint trónörökös még az 1904. évi november 22-ikétől 27-ikéig ismét fővárosunkban időzik. Ezen 1904-ik év szeptember 16-án Dani­e, montenegrói trónörö­kös és neje Milicza­­Jutta mecklenburg- -strelitzi hercegnő) jártak itt, úgyszintén folyó évi február 22-én is. 1906 május 20-án a cum­berlandi herceg két fia, György Vilmos és Ernő Ágost, braun­­schweig-lüneburgi hercegek, 28-án Bryan William Jennings, az északamerikai egyesült államok ismé­telten elnökjelöltje, mint Kossuth Ferenc vendé­ge. Előtte még 1906 május 16-án Csung-kuoból (Chinának ez a chinai neve) itt voltak a wu­­csangi alkirály Tuan-fang és a közoktatásügymi­niszter Tai-hung-csi. Ezeket csak mellesleg emlí­tem. Chinában az ott elismert hercegek száma megüti a 6000-et. Vladimir orosz nagyherceg és neje Mária Pavlovna 1907 szeptember 8-án és 27-én időznek Budapesten gróf Fersen és neje incognitójával, fiaik Boris és Andrej nagyhercege 1: 9 évvel előttük nézték meg Budapestet 1898 szeptember 30-án. Egy másik orosz nagyherceget, kortársát, Nikolajevics Mihályt, 26-ik gyalogezredünk tulajdonosát, kirá­lyunk a budai várpalotában szállásolja el mint vendégét 1901 október 30-án. Ezen látogatáshoz fontos politikai kombinációk fűződtek. A folyó év június 2-án a párbajellenes liga kongresszusa ide hozza Don Alfonso de Bourbon herceget és nejét Mária de las Nievest. Július 21-én Seyyid Ali bin Hamud zanzibári szultán szakítja meg nálunk a Bosporustól a Szajna-metropolis felé vivő útját. Uralkodó dinasztiánk tagjainak budapesti tartózkodásairól ezennel bezáródó közleményem hallgat, mert őket nem tekinthetjük idegeneknek, bár, sajnos, hogy többnyire azok. Egyről azonban mégis megemlékezem: a spanyol király anyjának testvéröcscséről, aki 1896. jún. 8-án a millenniumi ünnepségek legfényesebb napján a főhercegek közül egyedül írta alá a nevét magyarul : a Karl Stephan helyett István Károlyt írva. Vadász Ede. 38___________________________________ PESTI BIRL­AP 1908. október 4., vasárnap. Mámor. Ölelj meg édes! Messzi jár a lelkünk, Üdvök földjére, szebb világba szállott! A csillagok itt égnek — nézd — felettünk, Felénk gördülnek nagy, titkos világok, S lángol i­t földünk, a rejtett, a fényes! — Ölelj meg, édes! . . . Add, add az ajkad! Hallod, zeng a dallam, Fölzúg a lelkünk lázas hangban égve! Fehér angyalok hullnak nagy csapatban A liliomok szétdult erdejébe! Fehér liliom mind panaszol, jajgat . . . — Add, add az ajkad! Csókolj csak hosszan! . . .Vérpiros rózsákból Hull ránk egy zápor, s elborít egészen! Pogány isten két besüppedt sírjából: A mámor éljen! A szerelem éljen! . . . Elhalt sziveknek mállott pora dobban: — Csókolj csak hosszan! Te édes, édes! liliomok hullnak, Rózsa pereg, a meny körül ölél! Nem jő a földre soha többé ily nap! így: így csókolj, ölelj, csókolj, ölelj! . . . Miénk a meny, a szív tüze, a vészes . . . Te édes, édes!­­ ... Árkosi Ferenczi Kálmán: Sagitta, a költő. * Berlin, szeptember 30. Sagitta költő s mindjárt hozzá kell tennünk, német költő, ami ebben az esetben nagyon fon­tos, h­a mint minden jóravaló költőnek, neki is nagyon rosszul ment a sorsa. Írta egyre-másra a verseket, ki is adta őket, de sehogysem akarták észrevenni. Sagitta teljes és jótékony homályban pengette a lantját, amelynek húrjain pedig milyen érdekes témáról dalolt. A szerelemről. De nem a közönséges epedő­s gyötrő érzésről, melylyel any­­nyi költő foglalkozott már előtte s utánna. Oh, nem, Sagitta másfajta szerelmi lírát műveit s a műfaj megválasztásában ősrégi mintákhoz, a gö­rög költőkhöz ment vissza. Teokritosz utódjának vallotta magát. De mit kerülgessük a dolgot, Sa­gitta mester a „megnevezhetetlen“ szerelemről da­,­lolt — a homoszexuális szerelemről, amint az egy modern német költőhöz illik. Isten különös csodája, hogy ennek dacára sem vették észre, s ha a kegyes hatóság bele nem­ avatkozik a dologba, talán máig is homályban, marad a jeles költő. Már két kötetet is kiadott, tőle a kiadója, Bernhardt Zack s még mindig nem volt semmi eredmény. De a költészet istennője nem hagyja el az ő kegyeltjét. Jött a Moltke—Harden, Bülow—Brant, Lynar, Hohenau s végül, élt végül az Eulenburg-affaire. Botránynyal volt tele a le­vegő, a szerencsétlen homosexuális emberek botrá­nyával. Vizsgálatok voltak, kihallgatások, tárgya­lások s az újságok napról-napra csak ilyenfajta ügyekkel foglalkoztak. Ekkor érkezett el a Sagitta költő ideje. „Ide hallgassatok, — csak egy szem­­pillantásra! . . . Egy kiáltás Sagittától“ címen egy véres kis röpiratot bocsátott ki, amelyben vé­delmére kelt azoknak, akikhez ő verseket intézett, — védelmére kelt a megnevezhetetlen szerelemnek. És pedig a költő fanatikus elszántságával védte az ügyet. Ezt már aztán az ügyészség is észre­vette s tudomást szerezvén belőle arról, hogy Sa­gitta már régebben ilyen irányban műveli a lírát, előbbi könyveit is kellő figyelemben részesítve, s összes írásait elkobozta, a költő s kiadója ellen pedig a büntető törvénykönyv 184. §-a alapján megindította a bünfenyítő eljárást. Október köze­pén lesz a főtárgyalás. A német sajtó most sokat foglalkozik e do­loggal s ezt a kérdést is, mint a művészi s köl­tői szabadság megsértését tárgyalja. Senki sem tilthatja meg — mondják — hogy a költő őszinte érzelmeit szabadon kifejezze, — végre is ez a költői szabadság legelemibb törvénye. Már most ez a sze­rencsétlen, mondjuk beteg Sagitta tényleg, szerel­met érzett a vele egyneműek iránt. Érezte pedig őszintén és szívből — ez kétségtelen. Az érzelmei­nek kifejezést adott költeményekben és pedig nem is rossz költeményekben. El lehet-e őt azért ítélni? Hiszen, akármilyen furcsa lira, de lira ez mégis, és pedig nem­ affektált, hanem szívből jövő. S elitélheti-e őt ezért a hipokrita jelenkor, mely ugyanekkor az akadémiával adatja ki a görög köl­tőket, melyek írásaiban ugyancsak bőven található fel a homosexuális vonatkozás. Épen úgy, mint a modern Wilde verseiben, vagy akár az örökké mo­dern Shakespeare szonettjeiben. És ez a szeren­csétlen Sagitta nem is csupán magának írt. Bizo­nyosan visszhangot keltett a „költészete“ a vele egy abnormitásban szenvedők között — s mily nagy lehet ezeknek a száma — akiknek vágyait meg­szólaltatta, nekik örömet szerzett. S a betegség, mint költői téma, nagyon is köznapi. A tüdőbeteg poéták telesírták a világot a szenvedéseikkel, miért ne szólhatnának tehát a homosexuális poéták a­­ vágyaikról. Ilyenforma védekezések hangzanak el, ame­lyek azonban kétségkívül nem fogják megakadá­lyozni, hogy a törvényszék Sagittát keményen el ne ítélje. Mert itt a törvény szigorú és kegyetlen. Mentől nagyobb az erkölcsi züllés, a sexuális bű­nök halmaza, annál kegyetlenebb a törvény. Ber- Mínden tiniasszonya is használja, mert az kipróbált, pályázatot nyert repipéket tartalmaz. Ara­dtűzkötésben 5 korona. Kapható minden könyvkereskedésben. 6181

Next