Pesti Hírlap, 1908. november (30. évfolyam, 262-286. szám)

1908-11-01 / 262. szám

Budapest, 1908. Vasárnap, november 1. Szerkesztőség:­ Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. Előfizetéal iraks WSgéaz évre____2S t. — f. Bélévre ....... 1-1 . — , Negyedévre .. . 7 . — , Sgy tóra..... 2 , 40 , Egyes szitu ára XO f. Begtfletik hétté kivételért! K!Hol?B HZ?. A Pesti Hírlap következő száma kender, november 3-án. hsjraifeen jelenik meg. Szürke napok. Az udvar és a magánember utazgatása között az a­­különbség van, hogy a magán­ember maga fi/.eti ki elutazásakor a hotel­­számláját. Ak­kor pedig. $■/_ udvar utazik el a budavári bőrérből, a számlát rendesen a nem­zet űzeti meg. ___ Rendkívül örvendünk,­­valahányszor öreg királyunk­­megtiszteli Magyarországot azzal, hogy. földjére lép. De az a baj, hogy majdnem mindig veje.jönnek .a. közös miniszterek az üi.eSj, xsl.kkal,­ amit a delegációknak kell meg­tölteni. Mc-t aztán, hogy a zsákok megteltek, .a. delegációk megszavazták a.közös költségve­tést, egyszerre eltűnik az udvar­ is s nekünk megakad itthon a kiegyenlítetlen számla. Na meg sok tanulság, amin elgondolkozhatunk. ..* A legelőkelőbb úri­­házban is megszok­ták kritizálni a vendégeket, mikor már elutaz­tak- De­ nekünk se rójják fel bűnül, ha az ud­­­var­ fényének és árnyának eltűnése után rideg megfontolásai boncolgatják a­ történteket. Öreg királyunk megdicsérte a magyar delegációt, jól viseltük magunkat, mert ke­veset beszéltünk és­­ sok milliót szavaztunk meg. Az udvarnak azt a szemrehányást soha nem lehet tenni, hogy nem­­elég őszinte. Most is teljes őszinteséggel elárulták, hogy akkor vannak mi velünk, megelégedve, ha szolgálat­­készek vagyunk, és scm­pticle politikai ellen­vetést nem teszünk. Kezdünk tehát jó gyerekek igenni, mert nincsenek többé nemzeti követeléseink. A ko­molyan gondolkozó magyar embereknek azon­ban valami nagyon jó benyomást még­sem­ tesz ez a mi jó viselkedésünk. Mert a történe­lem tanúsítja, hogy soha az uralkodók nem honorálták a népek előzékenységét, jámbor­ságát és meghunyászkodását. * " Mi mindig arra voltunk büszkék, hogy minket lovagias magyar nemzetnek neveznek. Nagyon ajánlatos lenne, ha erről a büszkesé­günkről letennénk és nem a lovagiasságra­, hanem az élelmességre törekednénk. .Szűk családi körben a gondos apa úgy cselekszik, hogy a jó viselkedésű fiának ad jutalmat és amelyik rosszul viselkedik, azt megfenyíti. A népek és államok életében azon­ban megfordítva szokott történni. A legrakon­­cátlanabb nemzetek tudnak mindig legtöbbet ki­vívni a maguk számára. ■* Hitbizományok tulajdonosai megtehetik azt, hogy úri nembánomsággal siklanak át fontos kérdéseken és milliós kiadásokon. Egész nemzeteknek azonban minden garasért véres harcot kell vívniok és ha akarnak valamit el­érni akár az uralkodójuktól, akár más álla­moktól, akkor az a szabály, hogy minél többet követeljenek , minél jobban tudjanak fenye­getőd­­ni.' ”­«'• A paktum, melyet a koronával kötöttünk, bizonyos politikai stagnációra ítélt bennünket. A nemzetek fejlődésében azonban a stagnáció tulajdonképen már visszafejlődés. A politiká­ról ugyanis átragad már egész társadalmunk­ra ez,a stagnáció s a vele járó deprimáltsági. Ha egy nemzetnek elfojtják a lelkesedé­sét, ezzel lenyúlták a szárnyait s nem tud többé berek közé, amikor egyszerre csak váratlanul ide csöppentek a Major-féle szanatóriumba, ahol a kis gyámanyjuk boldog zavarral legel­tette rajtuk bámuló gyermekszemét. — Erre a meglepetésre, ugyebár, nem számítottál? — kérdezte kipirulva Pálma grófnő, aki szürke selyem ruhát, karéj kis ka­lapot viselt s inkább hasonlított egy vidéki úriasszonykára, mint a Spérr-Jánossy-csa­lád kényeztetett kis comtesse-ére . . . Martha — válasz helyett — lelkesedve végigcsókolta a kipirult menyecske arcát, s ta­lán vége-hossza se lett volna a csóknak és az ölelésnek, ha Gyergyóy főhadnagy, aki pol­gári ruhájában holmi tejfölösszájú gubancnak látszott, indignálódva meg nem rázza a botrá­nyosan kurtára nyírt koponyáját. — Hát én már egyáltalában semmit se számítok? — kérdezte megbotránkozva. Kaposi Mártin a szigorú figyelmeztetés­re kibontakozott a fiatal­asszony karjaikból, s mosolyogva, fürkésző arccal nézte végig a hajdani cham­pion-lovast. .­­. Szerencsétlen. — mondta aztán meg­döbbenve — a boldogság alaposan, tönk­retette a maga gyönyörűen induló carriére-jét . . . „tg- —Hogy érti ezt? — Úgy érzem, hogy maga kétségbenjtően hízni kezd, szegény, gyámfiam . . . Ha így folytatja tovább, akkor nemsokára megüti a száz kilót, s akkor szeretném látni azt a lo­vat, amivel maga még egyszer elsőnek érke­zik be ... . Pálma grófné gyöngéd pillantást vetett az ura szépen fejlődő tokájára — ő ezért a tokáért lemondott minden jövendőbeli győző­repülni; csak lassan csúszik-mászik a földön, mint a hitvány féreg. A magyar társadalom pedig ma már nem tud lelkesedni semmiért, mert mindabból, amiért valamikor lelkesedett, kénytelen volt kiábrándulni. Most azzal a frázissal hízeleghetünk magunknak, hogy néhány hétig a világpoliti­ka központja volt Budapest. De mérlegeljük higgadtan azt, hogy mi haszna van Ma­gyarországnak ebből a világpolitikából? Ha nem tudjuk fölkelteni társadalmunk­ban a komoly lelkesedést, agitációt és munkát a politikai célokért, akkor azoknak a világ­­politikai eseményeknek, amelyekért most any­­nyi pénzt áldoztunk, nem lesz semmi hasz­nuk Magyarországra nézve. Nem elég, hogy politikailag annektáltuk Boszniát és Hercego­vinát; el kell foglalnunk ebben a két tarto­mányban a magyar iparnak, a magyar keres­kedelemnek és a mezőgazdaság termékeinek is a maga jogosan megillető helyét. «•‹ › A nagyhatalmi állásért és a közös had­sereg emeléséért megszavazott milliókból semmi haszna sem lesz Magyarországnak, ha a magyarság számban és tekintélyben nem érvényesül eléggé abban a közös véderőben. Ha már megszavaztuk a „közös“ millió­kat, próbáljunk annyira élelmesek lenni, hogy­ a közös ügyekből magunknak is igyekezzünk lehető hasznot szerezni. A világon sehol sem lehet olyan szeszé­lyes nemzetet találni, mint mi vagyunk, kik folyton mindig csak nyugati szomszédaink­­ iránt érdeklődünk s abszolúte fogalmunk­­ sincsen arról, ami országaink határain túl, lemről — aztán nagyot sóhajtva borult ismét a testvérkéje vállára. — Csodálkozol, ugy-e, hogy ilyen várat­lanul itt termettünk, kis Márthám? . . . Ne­hogy azt hidd, hogy holmi toilette-ügyek mi­att jöttem Budapestre, hát mindjárt bevallom neked, hogy egészen m­ás dologról van szó: arról, hogy agyonsirnám a szép szemeimet, ha, le, édes gyámanyácskám, a nagy szomorú­ságomon nem segítenél . . . Mert akárhogyan is imádom az uramat (fogja be a fülét, nem kell, hogy maga mindent meghalljon!) mégse vagyok igazán boldog, mert hiányzik vala­mim, ami nélkül üresnek érzem az életemet.... Ez a valami az édesapám szeretete . . . Tu­dom, hogy ő haragszik rám és gyűlöl engem, s ebben igaza is van, mert én csúnyán és há­látlanul viselkedtem iránta . . . Igaza van, ha nem akar többé tudni rólam, de én mégis belepusztulnék a tudatba, hogy a kezét soha­se csókolhatom meg többé . . . Mert rajtad, meg ezen a bolondos fiún kívül csak egyetlen embert szeretek az egész világon, az édes­apá­mat. Az édesanyám meg a nénéim mindig ide­genek voltak hozzám, de az apám szívében csak jóság és gyöngédség volt irántam mind­addig, am­íg oly kegyetlenül el nem váltam tőle. Érted-e már, hogy mire kérlek, kis Márthám? Ha még mindig úgy szeretsz, mint valaha, akkor ki fogsz békíteni az édesapám­mal és az uramat is odavezeted a karjai közé... Hiszen te ép oly kedves vagy neki, mint én voltam valamikor, s ha a te szavad se lenne elég, hát azt is megsúghatod, hogy már a szü­letendő kicsike unokája kedvéért is meg kell bocsátania annak a rossz és szívtelen leányá­nak . . . fmSii i i i n. ■ ii ii J.M m «uw''Jg'Wni Dr KAPOSI MÁRTHA. j Váratlan látogatók. Kaposi Mártha doktornak, aki ép egy öreg, kegyelmes urat kezelt a Finsen-féle gyógy kontóddal, az intézet egyik h­íres szolgá­ja valamelyik délelőtt azt­ jelentette, hogy a társalgótereiyben egy fiatal házaspár várako­zik rá. — Páciensek? —– kérdezte Mártira, mi­, közben a kezeit megmosta. — Alig hiszem, me­rt nagyon frisseknek és jókedvűeknek­­látszanak- Inkább azt gon­dolom, hogy valami nászutas pár, t.legalább a szemükkel majd fölfalják egymást. A '­kisasszony megigazította kissé a tükör -h­it­e hosszú selyemzubbonyát (mely a te­tm­­et 5. szépségét raffináltan kiemelte) az­tán átsétált az elegáns társalgó-terembe, mely-­­­nek ablakai a szanatórium parkjára nyíltak. I KomoP. s.r-v.'.x'ák lépett be, de a küszöbén ban- i­gos örömnsikoltással tárta szét a. karjait. P.z már aztán a meglepetés! — kiál­­i­totta ragyogó, széruméi, míg a várakozó me­nye"'.-1,;';/ szó nélkül a nyakába borátt. A. fiatal pár nem v­olt más, mint Gyer­­gyóy fzáradnagy, meg. Pálma grófnő, a. két szerelmes szökevény, akik mindeddig a világ­tól elvonulva éltek a­ falusi udvarházban s még jóformán ah­oz is lusták voltak, hogy a legjobb barátaikat a hegyi lét­ük felől értesít­sék. Már-már azt­ lehetett, volna hinni, hogy késő aggkorukig sem fognak visszatérni az em­ A Pesti Hírlap mai száma. 68 oldal, /

Next