Pesti Hírlap, 1908. december (30. évfolyam, 287-312. szám)

1908-12-01 / 287. szám

XXX. évf. 287. (10.685) szám Budapest, 1908. Kedd, december Ls Ssorkcentöségr: Budapest, Váci-körút 78. I. omolat, hová a lap szellemi részét­ illető wlo­lan közlemény in*1 tűzendő. Kiadóhivatal, Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és alap szétküldésére vonatkozó fel* szólalá­sok intézendő!.. MSWH Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — t. Félévre . . .... lé .­­ . Negyedévre• • • T­V 9 Egy bóra. .... S . 40 . Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételére! minden nap. JBecsü­let-ügy. Az a kiáltvány, melyet az országgyűlési néppárt (mindössze nyolc tagjának kivételé­vel) a párt lapjának legutóbbi számában irá­ny­ító cikk helyén közzétett s melyben az ország összes katholikus lakosságát forma sze­rint lázítani próbálja a házasságjogi törvény ellen, szerencsésen, hirtelen kinőtte magát egy valóságos becsületbeli ügygyé. Becsületkérdés a koalícióra nézve, hogy ezek után egy pillanatig se tűrje meg kebe­lében a néppártot, de ugyancsak olyan sú­lyos becsületkérdés a néppártra nézve is, hogy a történtek után ne várja be a formá­lis kidobatást­, hanem a maga lábán távozzék abból a politikai szövetségből, amelyben töb­bé helye nincs és nem lehet. Soroljuk föl időrendi egymásutánban ennek a legújabb és nyilván legperfidebb nép­párti puccsnak a fázisait. A m. kir. Curia két heti fogságra és 200 korona pénzbüntetésre ítélt valami Koczarek nevezetű tót papocskát, aki buzdulást kapva a báró S Barkóczy példáján, nyilvánosan bujto­­gatta a népet arra, hogy a polgári házasság törvényes intézménye iránt való tiszteletlensé­gét a házassági jegyzőkönyv aláírásának meg­tagadásával tüntetőleg fejezze ki. Ezt a legfőbb bírósági ítéletet törvény­telennek állítja a néppárt s az izgató papot, mint a liberális Justizmord áldozatát, politi­kai mártírrá avatja, vele a jövendőre nézve szolidaritást vállal s példájának tömeges kö­vetésére nyomtatásban fölszólítja Magyaror­szág összes katholikusait. Távol legyen tőlünk, hogy a kellő mérté­ken túl­menő politikai súlyt, és jelentőséget tulajdonítsunk ennek a klerikális hepciának. Erős a hitünk, hogy a lázi­tó kiáltvány való­sággal csak a néppárt zömének, az analfa­béta katholikusoknak alacsony és sötét réte­geiben fog valamelyes visszhangot kelteni. Be­lőle komolyabb és nagyobb kiterjedésű zava­rok, bonyodalmak, hála a magyar katholiku­­sok, helyesebben katholikus magyarok hagyo­mányos józan mérsékletének s alkuvástalan hazafias érzületének, aligha származnak. Ami magát a néppárt 24 országyűlési képviselőjének ezen meglepetésszerű kiroha­nását illeti, arra nézve az a véleményünk, hogy ép úgy rászolgáltak ezen néplázító cse­lekményükkel a legszigorúbb bírói üldöztetés­re, példásan megtorló ítélkezésre, mint az a szerencsétlen Koczinek, akit most jónak lát­nak modern véres kard gyanánt meghurcolni harcaszerte. A törvény ellen izgatni, tekintélyét tün­tetően lealázni, kisebbíteni nem szabad egy papnak, még kevésbbé szabad egy törvényho­zónak. Erős tévedésben leledzik a néppárt, mi­kor azt hiszi, hogy Koczurekestül együtt nép­szerű mártírkollégiumot alakíthat a vallás­­szabadságot eltipró, zsarnoki szabadelvűség hitelvesztése, politikai és társadalmi lejáratá­sa céljából. ]És ha mind a huszonötüket lecsukat­­ja az erős törvény, tettük, eljárásuk egyetlen józan magyar ember előtt sem talál arra a dicskörös igazolásra, mely a nagy igazságok, munkás, buzgó hit áldozatkész vallóit meg­illeti. A spekulatív, hogy úgy mondjuk, üzleti vértamisán kora elmúlt, hiába kisértik meg a fekete internacionálé lovagjai Franciaor­szágból hozzánk áttelepíteni. A rizikó nélkül vakateresküdő próbát agyonüti egyrészt az élő törvény sújtó ökle, másrészt a higgadt, magyar szivű­ katholikus­­világ gúnyos kacaja. Ez a valószínűségi számításon alapuló végeredmény mindazonáltal nem vetkőzteti ki a néppárt merényletét a ravasz fondorlat, az firtó indulatú, bűnös előremegfontoltság lé­nyegesen súlyosbító körülményeinek kriminá­lis beszámítású köntöséből. Az, amit akarnak ezek az országgyűlési képviselők, szám szerint huszonnégyen, köz­ártalom és országháborító gonoszság. Érte olyan megtorlás jár, amelyet, sem­miféle politikai megalkuvás kedvéért és pa­lástja alatt nem szabad az igazságügyi kor­mányzatnak a független magyar bíró ítélke­zése alól elsinkófálni. Ez azonban csak az egyik, a kisebbik je­lentőségű oldala az izgató kérdésnek. A másik általános, politikai természetű. Nem riadunk vissza attól a látszattól, hogy lorikus ártatlansággal felülünk a nép­párti aqui­nak. Világos, hogy ez a szóban forgó, lázító proklamáció csak takarója egy­ rejtőző cél­zatnak. A néppárt, a koalícióba,s a kormányba való belépésekor hallgatag lemondott az egy- Mire jó a feleség.­ ­A házaséletnek sok súlyos, szervi töké­letlensége mellett megvannak a maga kelle­mes oldalai. Kiemelek most ezek közül egyet, mely a férj számára jár előnynyel s melyet ezek az urak nagyon erősen igénybe is vesz­nek. Persze, a legkevesebb ember veszi észre, hogy mikor történik ez, mivel ennek az előny­nek élvezése rejtett, burkolt formában törté­nik. Minden általánosságnál azonban szebben beszél néhány példa, elmondom tehát ezeket. Nemrég egy kiváló­ írónk könyvéről is­mertetést írtam valamelyik szemlénkbe. Mikor legközelebb találkoztam vele, a megdicsért férfiú megköszönte az elismerést s csupán azt kifogásolta, hogy zsidó származását megem­lítettem. — De, uram, ez hozzátartozik az ön egyéniségéhez s ebben a könyvében különösen nagy szerepet játszik. — Jó, igaz. S én nem is bánom, de a feleségem nem szívesen olvassa, ... Egy más, szintén híres és szintén öre­gebb íróról szintén írtam valamit, ez is megköszönte s kiemelt egy részletet, mely neki nagyon tetszett. Ere én megjegyeztem: — Kérem, ezt én is önre nézve jellem­zőnek tartom. Már évekkel ezelőtt, mikor ön jubilált, ezt a gondolatot különben egy külön kis cikkben kifejtettem. — ügy, ez érdekes. Nem volna szíves ezt a régi cikket a kiadóhivatalban kikérés­től, i­s nekem az illető újságszámot elküldeni? — Kérem, kedves mester ... .Szégyenemre azonban a végrehajtásban nem voltam olyan tökéletes, mint az igérés­­ben. Egy-két hét múlva, mikor a dolgot egé­szen elfelejtettem, szemrehányó arckifejezés­sel fogad a mester: — Na, kedves uram, hiába vártam az újságot!? — Bocsánat, kedves mester, de már szól­tam a szolgáknak a szerkesztőségben, csak­hogy a régi számok a pincében vannak, ne­héz őket kikerestetni. Két hét múlva új találkozás, a mester új szemrehányó pillantása. Én meg is előztem a szóbeli panaszt: — Kedves mester, még ma lemegyek a kiadóhivatalba és saját magam behatolok a pincébe s kikerestetem azt az újságot. Mire a mester, ennyi buzgalmat szinte szégyeivé, szól: — Tudja, kérem, az én kedvemért nem volna érdemes az ujját se mozgatni. Végre is én le tudnék mondani annak a cikknek ol­vasásáról, bármily szép legyen is. De a fele­ségemnek megígértem s ő folyton nógat miatta ... Vannak emberek, akik töméntelen újsá­got elolvasnak,, minden cikket, minden elbe­szélést, verset, sőt folytatásos regényt maguk­ba falnak. Egy ilyen úrral,­aki különben ma­ga is i­e­­beszéltem a minap. Valahogy szóba került egy lap tárcájában folytatásokban kö­zölt elbeszélés, amelyet az illető úr nekem egy­szerre részletesen elmondani kezdett. Az el­beszélés szörnyű volt. A polgári család törté­nete, szabadon Zola Emil után. E család ke­retében a legidillikusabb szerelmi viszonyok­­ uralkodtak. A nagy demokratikus érzés a cse­lédeket is bevonta az érzelmi közösségbe. Sőt a pékgyerek és tejesasszony is részesültek a családi hagyományok melegében. Mindenki szerelme mindenki iránt: ez fejezte ki legjob-­­ban az elbeszélésben uralkodó viszonyokat. Hozzá­téve ehez azt, hogy mindezek a kivá­lóan prózai dolgok dagályos, fellengző, szim­bolista stílusban voltak, méltán kérdeztem megdöbbenve a nekem beszélő írótól: —• Dehát mondja csak, ön az efféléket is elolvassa? Ez már mégis sok a jóból . . . Ő kissé elszégyelte magát. —Nem, ezt nem én olvastam. Érdeklőd­tem a dolog iránt, odaadtam tehát a felesé­gemnek, hogy olvassa el s referáljon nekem. Kilépve végül az Írók társaságából, megemlítek még egy idevágó esetet, mely egy kissé alsóbbrendű emberről szól ugyan, de vi­szont közismert, a lapokban is közölt tény. A német császárról szól. II. Vilmos je­len volt nemrég a Zeppelin újonan készített, kormányozható léghajójának első fölszállásán. Bizonyára átjárta ekkor a sokoldalú fejedelmet az a széles körökben, mondhatnám, bolygó-­ szerte uralkodó kérdés: miért nem léghajózik a német császár? Ő, a hadvezér, költő, ze­nész, fényképész, szobrász, festő, cél­lövő, va­dász, tengerész, miért nem űzi a legmodernebb" sportot s legnemesebb áttörést: azt, amely a levegőben vág utat az emberi haladásnak? Aj felelet erre persze az, hogy, mint jómagunk, legtöbben, a császár is gyáva s nem szívesen­ bízza a kormá­ny­ozh­a­tóság dacára is míg­ mindig nagyon is a szelek játékául szol-­­gáló léggömbre felséges személyét, ezt luxion-­ dani azonban a nagy imperator mégis áthal­­lotta. Persze ő hallgathatott volna, mert hik! A Pesti Hírlap mai száma 44 oldal

Next