Pesti Hírlap, 1909. január (31. évfolyam, 1-12. szám)
1909-01-02 / 1. szám
Budapest, 1909. XXXI. évf. h (10.711) Sfzám. Szombat, január 2. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre ...... 14 , — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóis..... 2 . 40 . Egyes szám ára 10 . Megjelenik két fő kivételével minden nap. ....~~JB Szerkesztőség:: Budapest, Váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető móden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. T. előfizetőinket az előfizetési összegek mielőbb való szíves megküldésére kérjük, hogy a postán új év körül rendesen bekövetkező torlódás mellett is lapunk folytatólagos megküldése minden megszakítás nélkül történhessék. Újévi nyilatkozatok. . Nagy és nehéz feladatok árnya nehezül 37 új esztendőre. S e feladatokhoz mért nagyfontosságú politikai nyilatkozatokkal vezetik be az új évet vezető államférfiaink. Szavakban rövid, de jelentőségben súlyos ügy Wekerte Sándor miniszterelnök, mint Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter beszéde. Sőt a helyzet képének kiegészítéséhez járul a gróf Andrássy Gyula távirata saját pártjához és a néppárti tisztelgés is. Három nagy és kényes kérdés izgatja most a közhangulatot: a katonai kérdés, a bankkérdés és a fúzió ügye. S ha az összes újévi beszédeket tekintetbe veszszük, úgy ezeknek mozaik-kockáiból egy tiszta, világos kép kivált ki a politikai helyzetről. A miniszterelnök beszéde van természeteseg a legtöbb körültekintéssel megfogalmlt.t, mert az ő helyzete a legkényesebb, ő set hangoztatja, amit egykor Széll Kálmán, épp mialatt tárgyal egy ügyben, azalatt nem nyilatkozhatik részletesen. Kényessé teszi reá nézve azonban a nyilatkozást az a rendkívüli ,remény is, hogy sajátságos politikai helyeikben a miniszterelnök nem vezére egyet Vővárinak sem, tehát a fúzióról egyáltalán ,sem is nyilatkozhatik. A katonai kérdésben azonban már határozottan kijelenti, hogy a létszámemelésről magyar nyelvi engedmények nélkül nem lehet beszélni. Örvendünk rajta, hogy a kormánynak ez az álláspontja s a miniszterelnök nyilatkozatának ez a része megerősíti lapunknak azt a korábbi értesítését, hogy a kormány a magyar nyelvnek jogait előreláthatólag ki fogja terjeszthetni a közös hadseregben. Bizonyos lehangoló érzést kelt azonban a közönségben az a körülmény, hogy a magyar nemzet régi jogainak elismertetéséhez csak alku révén, csak kényszerhelyzetben és csak pénz- és véráldozat árán juthat! Elárulja ugyanis a miniszterelnök beszéde, hogy a nemzetközi helyzet kényszeríti a koronát arra, hogy a létszámemelést kérje a nemzettől s ezért hajlandó valami nemzeti engedményt tenni a magyaroknak. Az újévi nyilatkozatok között ez a legszomorúbb rész. De tanulságos is. Arra tanít bennünket, hogy soha semmit se adjunk ingyen se az udvarnak, se Ausztriának, mert mi sem kapunk semmit „díjmentesen“, legfölebb a kereszteket. A nemzeti ellenállás s az abszolutisztikus kormányzásnak megkísérlése is a katonai kérdés miatt történt. A korona és nemzet között ebben a kérdésben van eddig át nem hidalt ellentét. S az ország jövendő békés haladását csak úgy lehet biztosítani, ha a királyt sikerül kibékíteni a nemzettel. Tehát a katonai kérdések békés megoldása egyformán érdeke koronának és nemzetnek. A királyt a fenyegető háború kényszeríti a függő katonai kérdések elintézésére. De mi nekünk is van egy sürgető okunk. Reánk nézve ugyanis határozottan kedvezőbb lehet a megoldás, ha még Ferenc József királyival intézzük el a kényes kérdést és nem hagyjuk az utódjára, Ferenc Ferdinándra, aki ismeretlenül politikai rébusz gyanánt fenyegeti a jövendő láthatárát. A fúzió kérdésében leghatározottabban beszél a néppárt, midőn kijelenti, hogy a 48-as és az alkotmánypárt fúzióját rokonszenvvel nézi s magának az őrnálló szerepét szánja. Úgy látszik tehát, ebben a tekintetben is beválik az az értesülésünk, hogy a fúzióban a néppárt nem vesz részt, de azért közel marad a koalícióhoz, hogy a legközelebbi választásokba bizonyos szövetségben menjenek be. Ez óvatos mandátumbiztosítás. A fúzió dolgában érdekes lett volna hallani a gróf Andrássy Gyula nyilatkozatát, ha ő a pártjához intézett táviratában csak a választói reformra terjeszkedett ki. Kossuth Ferenc beszéde azonban már tovább megy az átmeneti korszakon, mert jelez oly reformokat, amelyek a fúzió után volnának megvalósíthatók. Tehát Kossuth bízik a fúzió sikerében s már néhány pontban programmot is ad az új pártnak. Kossuth mindenekelőtt Apponyi Albertnek egy oly alkotását jelzi beszédében, mely a vallási békét volna hivatva biztosítani. E rejtélyes célzás mögött nem tudjuk, mi rejlik. Reméljük, hogy mielőbb megadja rá a feleletet maga gróf Apponyi Albert. Ezután még három progratumpontot említ Kossuth: a sztrájkjog szabályozását, a demokrata adóreformot s a tisztviselők szolgálati pragmatikájának megalkotását. Eleve kijelentjük, hogy mindhárom pontot helyeseljük s miután nem tartjuk valószínűnek, hogy ezeket k ...x~" ~ ,~r~ Nagymama mesél... rA gyerekek egész nap rettegtek, bujkál, rémüldöztek, menekültek s azt kívánták: ar soha se lenne este és ne gyújtanák meg a -.elidén világító lámpát. — Hallottátok? Nagymama azt ígérte, hogy maga köré gyűjti az unokáit és a szélivé világitó lámpa fénye mellett elmond egy précsenyi mesét. Szó,ii pő! Ezek a gyerekek ugyanis nem olyan paraból és tintából való angyalkák voltak, iyeneket a gyermekújságokból ismerünk, rémesen, illedelmesen ülő kicsinyek, akik baj alól és tiszta gallér fölött nyitják be a, szemeiket s a szelíden világitó lámpa ■ így ülve a nagymama ajkán csüggnek;s szavazás, közbeszólás, sőt kritizálás nélkül tűrik, hogy az író bácsi őket megnemesítse, buzdítsa s e művelete fejében fölvevén a honoráriumot, magának is csapjon végre egy görbe napot. Nem ilyenek. Azért is tagadom meg tőlük a gyermek szót, a szóból az enyhítő, valósággal eszményítő m-betűt, mely a hétköznapi, kézzelfogható gyerekeket leszűri, megpuhítja és megédesíti. Ezek szüretien, puhítatlan, húsból-vérből való, minden zsírral megkent kis mocskos huncutok voltak, akik mindent tudnak, mindent látnak, mindent olvasnak s akik ezt — a felvilágosítás századában — immár nem is közlesek eltagadni. Tudják, hogy ki hozza a karácsonyfát a vámháttérről, nem tanácsolják, h'.Így annak, amit a gólya röptében elejt, valaki nagyon megörüljön, látják, hogy a ké.-----------vífíi ..... ményseprő nem a gyerekeket, hanem a szolgálót ijesztgeti, tudják, hogy a drótostól mind elment Amerikába és azt mondják, hogy a kerekre nyitott szem, a szelíd fényű lámpa, s főként az, hogy a hallgató a mesélő ajkán csügg, mind csak régi frázis. A nagymama-mesék pedig . .. Bizony csak arra jók, hogy a nagyok ,magukat feldicsérjék s becsapják vele a kisebbeket. — Utánam! Meneküljünk! Mikor ez a vészkiáltás hangzott, az egész kis zsivány-banda falun volt. Alacsony házban, ahol karosszék, lámpa, terítés asztal is volt a mesélő nagymamán kívül. Nem egy ház gyermekei voltak, hanem egy kiterjedt família apróságai, akiket a legszegényebb rokonok gyűjtöttek össze az ünnepekre. Persze, mert hiszen a szegények valami kellemesebb mulatságot, mint a rokoni kötelék erősítése, nem tudnak se kitalálni, se végrehajtani soha. A nagymamát meg a nagypapát majdnem kölcsönkérték a vendégség idejére az ágyneművel és evőeszközökkel együtt. A gyerekek legnagyobb része ugyanis más-más, de a két öreggel testvér nagyszülőkhöz tartozott. Nagymamáét csak egy unokát hoztak, aki aztán, minthogy leány volt, csakhamar élére is állott a bandának. Illett neki. Nemcsak azért, mert öregebb volt pár évvel. de egészen más fajta volt. A többi sárga hajú, málészájú, kerekszemű krumpli-gyerek volt, ez a kislány karcsú, finom arcú, tüzes szemű és dacos állú. S míg a többi kis tucatbeli mind hűségesen beszámolt a család ősrégi származási jelével: az orr balomspáján levő szemölcscsel s a jobb szent alatt levő hármas szeplővel, ennek az unokának tiszta volt az arca. Különös jel gyanánt a bal hüvelykujja elkanyarodott s a jobb füle szegetlenül maradt. Honnan eredt ez? Micsoda szeszélyes játéka lehetett a természetnek? Az öregek régen elfeledték, talán sohasem is magyarázták, hanem hogy a gyerekek ne tudnák, bajos volna állítani . . . Ezt a kislányt Tulkának lutták. Az igazi neve Krisztina volt, az anyja után és a Ladoméry grófok ősanyja után, akire a Tinka családjában, mintha gárdatiszti családban, mindenki igen melegen emlékezett. Bárha csak egy púderes fejű és keményre fűzött derekú arcképről ismerték. De ez a kép oly szép volt, hogy a Tinka nagymamája annak idején rácsodálkozott s behozta a családba a szegetlen, fület, melyet a képen három kis lökni takart fel, de a hagyományok szerint igazi Ladoméry családi jegy volt. A Tinka mamája amiatt, hogy a családi jegyekben ilyen kavarodás történt, bár egyetlen és elkényeztetett lánya volt a nagymama házának, mindig elégedetlen volt. Úgy járt-kelt az egyszerű tiszttartói hajlékban, mint aki eltévedt és keres valamit. De ha megkérdezték, azt mondta, hogy valami titkos finom ösztön kielégítését keresi. Ezt természetesen senki sem értette és a Tinka mamája tovább keresett. Nézett az égre, nézett a földre, bement mindenüvé, még az istállóba is. Itt persze szintén szomjasan maradt a finom ösztön, ellenben Tinka mamája •••felszökött a parádés kocsissal, ami elvégre úri tempónak elég úpi tempó volt. A Festi Hírlap mai száma 72 oldal.