Pesti Hírlap, 1909. január (31. évfolyam, 1-12. szám)

1909-01-02 / 1. szám

Budapest, 1909. XXXI. évf. h (10.711) Sfzám. Szombat, január 2. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre ...... 14 , — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóis..... 2 . 40 . Egyes szám ára 10 . Megjelenik két fő kivételével minden nap. ....~~­JB Szerkesztőség:: Budapest, Váci­ körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető móden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci­ körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. T. előfizetőinket az előfizetési öss­­z­egek mielőbb való szíves meg­küldésére kérjük, hogy a postán új év körül rendesen bekövetkező torlódás mellett is lapunk folytatólagos megküldése minden megszakítás nélkül történhessék. Újévi nyilatkozatok. . Nagy és nehéz feladatok árnya nehezül 37 új esztendőre. S e feladatokhoz mért nagy­­fontosságú politikai nyilatkozatokkal vezetik be az új évet vezető államférfiaink. Szavakban rövid, de jelentőségben súlyos ügy Wekerte­ Sándor miniszterelnök, mint Kos­suth Ferenc kereskedelmi miniszter beszéde. Sőt a helyzet képének kiegészítéséhez járul a gróf Andrássy Gyula távirata saját pártjához és a néppárti tisztelgés is.­­ Három nagy és kényes kérdés izgatja most a közhangulatot: a katonai kérdés, a bank­kérdés és a fúzió ügye. S ha az összes újévi beszédeket tekintetbe veszszük, úgy ezek­nek­ mozaik-kockáiból egy tiszta, világos kép kivál­t ki a politikai helyzetről. A miniszterelnök beszéde van természet­­es­­eg a legtöbb körültekintéssel megfogal­­ml­t.­­t, mert az ő helyzete a legkényesebb, ő s­e­t hangoztatja, amit egykor Széll Kálmán, é­pp mialatt tárgyal egy ügyben, azalatt nem nyilatkozhatik részletesen. Kényessé teszi reá nézve azonban a nyilatkozást az a rendkívüli ,re­mény is, hogy sajátságos politikai hely­­ei­kben a miniszterelnök nem vezére egyet­ Vő­várinak sem, tehát a fúzióról egyáltalán ,sem is nyilatkozhatik. A katonai kérdésben a­zonban már határozottan kijelenti, hogy a létszámemelésről magyar nyelvi engedmények nélkül nem lehet beszélni. Örvendünk rajta, hogy a­ kormánynak ez az álláspontja s a mi­niszterelnök nyilatkozatának ez a része meg­erősíti lapunknak azt a korábbi értesítését, hogy a kormány a magyar nyelvnek jogait előreláthatólag ki fogja terjeszthetni a közös hadseregben. Bizonyos lehangoló érzést kelt azonban a közönségben az a körülmény, hogy a ma­gyar nemzet régi jogainak elismertetéséhez csak alku révén, csak kényszerhely­zetben és csak pénz- és véráldozat árán juthat! Elárulja ugyanis a miniszterelnök be­széde, hogy a nemzetközi helyzet kényszeríti a koronát arra, hogy a létszámemelést kérje a nemzettől s ezért hajlandó valami nemzeti engedményt tenni a magyaroknak. Az újévi nyilatkozatok között ez a legszomorúbb rész. De tanulságos is. Arra tanít bennünket, hogy soha semmit se adjunk ingyen se az udvar­nak, se Ausztriának, mert mi sem kapunk semmit „díjmentesen“, legfölebb a kereszteket. A nemzeti ellenállás s az abszolutisztikus kormányzásnak megkísérlése is a katonai kérdés miatt történt. A korona és nemzet kö­zött ebben a kérdésben van eddig át nem hi­dalt ellentét. S az ország jövendő békés hala­dását csak úgy lehet biztosítani, ha a királyt sikerül kibékíteni a nemzettel. Tehát a katonai kérdések békés megoldása egyformán érdeke koronának és nemzetnek. A királyt a fenyegető háború kényszeríti a függő katonai kérdések elintézésére. De mi nekünk is van egy sürgető okunk. Reánk nézve ugyanis határozottan kedvezőbb lehet a megoldás, ha még Ferenc József királyival intézzük el a kényes kérdést és nem hagyjuk az utódjára, Ferenc Ferdinándra, aki isme­retlenül politikai rébusz gyanánt fenyegeti a jövendő láthatárát. A fúzió kérdésében leghatározottabban beszél a néppárt, midőn kijelenti, hogy a 48-as és az alkotmány­párt fúzióját rokonszenvvel nézi s magának az őrnálló szerepét szánja. Úgy látszik tehát, ebben a tekintetben is be­válik az az értesülésünk, hogy a fúzióban a néppárt nem vesz részt, de azért közel marad a koalícióhoz, hogy a legközelebbi választá­sokba bizonyos szövetségben menjenek be. Ez óvatos mandátum­biztosítás. A fúzió dolgában érdekes lett volna hal­lani a gróf Andrássy Gyula nyilatkozatát, ha ő a pártjához intézett táviratában csak a vá­lasztói reformra terjeszkedett ki. Kossuth Ferenc beszéde azonban már tovább megy az átmeneti korszakon, mert je­lez oly reformokat, amelyek a fúzió után vol­nának megvalósíthatók. Tehát Kossuth bízik a fúzió sikerében s már néhány pontban pro­­grammot is ad az új pártnak. Kossuth mindenekelőtt Apponyi Albert­­nek egy oly alkotását jelzi beszédében, mely a vallási békét volna hivatva biztosítani. E rej­télyes célzás mögött nem tudjuk, mi rejlik. Reméljük, hogy mielőbb megadja rá a felele­tet maga gróf Apponyi Albert. Ezután még három progratumpontot em­lít Kossuth: a sztrájkjog szabályozását, a de­mokrata adóreformot s a tisztviselők szolgála­ti pragmatikájának megalkotását. Eleve kije­lentjük, hogy mindhárom pontot helyeseljük s miután nem tartjuk valószínűnek, hogy ezeket k ...x~" ~ ,~r~ Nagymama mesél... rA gyerekek egész nap rettegtek, bujkál­­, rémüldöztek, menekültek s azt kívánták: ar soha se lenne este és ne gyújtanák meg a -.elidén világító lámpát. — Hallottátok? Nagymama azt ígérte, hogy maga köré gyűjti az unokáit és a széli­vé világitó lámpa fénye mellett elmond egy p­récsenyi mesét. Szó,­ii pő! Ezek a gyerekek ugyanis nem olyan pa­ra­­ból és tintából való angyalkák voltak, i­­­yeneket a gyermek­újságokból ismerünk, ré­m­esen, illedelmesen ülő kicsinyek, akik baj alól és tiszta gallér fölött nyitják be­­­ a, szemeiket s a szelíden világitó lámpa ■ így ülve a nagymama ajkán csüggnek;­­s szavazás, közbeszólás, sőt kritizálás nél­kül tűrik, hogy az író bácsi őket megnemesítse, buzdítsa s e művelete fejében fölvevén a hono­ráriumot, magának is csapjon végre egy gör­be napot. Nem ilyenek. Azért is tagadom meg tőlük a gyermek­ szót, a szóból az enyhítő, va­lósággal eszményítő m-betűt, mely a hétköz­napi, kézzelfogható gyerekeket leszűri, meg­puhítja és megédesíti. Ezek szüretien, puhítatlan, húsból-vér­­ből való, minden zsírral megkent kis mocskos huncutok voltak, akik mindent tudnak, min­dent látnak, mindent olvasnak s akik ezt — a felvilágosítás századában — immár nem is közlesek eltagadni. Tudják, hogy ki hozza a karácsonyfát a vámháttérről, nem tanácsol­ják, h'.Így annak, amit a gólya röptében elejt, valaki nagyon megörüljön, látják, hogy a ké­.-----------vífíi ..... ményseprő nem a gyerekeket, hanem a szolgá­lót ijesztgeti, tudják, hogy a drótostól mind el­ment Amerikába és azt mondják, hogy a ke­rekre nyitott szem, a szelíd fényű lámpa, s fő­ként­ az, hogy a­ hallgató a­ mesélő ajkán csügg, mind csak régi frázis. A nagymama-mesék pedig . .. Bizony csak arra jók, hogy a nagyok ,magukat feldicsér­jék s becsapják vele a kiseb­beket. — Utánam! Meneküljünk! Mikor ez a vészkiáltás hangzott, az egész­­ kis zsivány-banda falun volt. Alacsony ház­ban, ahol karosszék, lámpa, terítés asztal is volt a mesélő nagymamán kívül. Nem egy ház gyermekei voltak, hanem egy kiterjedt família apróságai, akiket a legszegényebb rokonok gyűjtöttek össze az ünnepekre. Persze, mert hiszen a szegények valami kellemesebb mu­latságot, mint a rokoni­ kötelék erősítése, nem tudnak se kitalálni, se végrehajtani soha. A nagymamát meg a nagypapát majd­nem kölcsönkérték a vendégség idejére az ágy­neművel és evőeszközökkel együtt. A gyerekek legnagyobb része ugyanis más-más, de a két öreggel testvér nagyszülőkhöz tartozott. Nagy­mamáét csak egy unokát hoztak, aki aztán, minthogy leány volt, csakhamar élére is állott a bandának. Illett neki. Nemcsak azért, mert öregebb­­ volt pár évvel. de egészen más fajta volt. A többi sárga­ hajú, málé­szájú, kerekszemű krumpli-gyerek volt, ez a kislány karcsú, finom arcú, tüzes szemű és dacos állú. S míg a többi kis tucatbeli mind hűségesen beszámolt a csa­lád ősrégi származási jelével: az orr balom­s­­páján levő szemölcscsel s a jobb szent alatt levő hármas szeplővel, ennek az unokának tiszta volt az arca. Különös jel gyanánt a bal hüvelykujja elkanyarodott s a jobb füle szeget­lenül maradt. Honnan eredt ez? Micsoda szeszélyes já­téka­ lehetett a természetnek? Az öregek régen elfeledték, talán sohasem is magyarázták, ha­nem hogy a gyerekek ne tudnák, bajos volna állítani . . . Ezt a kis­lányt Tulkának lu­tták. Az igazi neve Krisztina volt, az anyja után és a Lado­­m­éry grófok ősanyja után, akire a Tinka csa­ládjában, mint­ha gárdatiszti családban, min­denki igen melegen emlékezett. Bárha csak egy púderes fejű és keményre fűzött derekú arcképről ismerték. De ez a kép oly szép volt, hogy a Tinka nagymamája annak idején rá­csodálkozott s behozta a családba a szegetlen, fület, melyet a képen három kis lökni takart f­el, de a hagyományok szerint igazi Ladoméry családi­ jegy volt. A Tinka mamája amiatt, hogy a családi jegyekben ilyen kavarodás történt, bár egyet­len és elkényeztetett lánya volt a nagymama házának, mindig elégedetlen volt. Úgy járt-kelt az egyszerű tiszttartói hajlékban, mint aki el­tévedt és keres valamit. De ha megkérdezték, azt mondta, hogy valami titkos finom ösztön kielégítését keresi. Ezt természetesen senki sem értette és a Tinka mamája tovább keresett. Nézett az égre, nézett a földre, bement mindenüvé, még az is­tállóba is. Itt persze szintén szomjasan ma­radt a finom ösztön, ellenben Tinka mamája •••felszökött a parádés kocsissal, ami elvégre úri tempónak elég úpi tempó volt. A Festi Hírlap mai száma 72 oldal.

Next