Pesti Hírlap, 1909. július (31. évfolyam, 154-166. szám)

1909-07-11 / 163. szám

1909. julius 11., vasárnap. PESTI HÍRLAP 11 Mindennapi Problémák. Képzelt betegeit Ilyenkor, julius elején, tömve vannak az orvosi várószobák, még pedig természetesen azok leginkább, melyeknek ajai mögött tekintélyes tanárok vizsgálják a sziveket és a veséket. A sok ember között, aki e napokban szakértelmés tanácsra szorul, bizonyára tömérdek az igazi páciens is, akit csakugyan valami komoly betegség hozott ide a császárkabátos professzor műhelyébe. Ám az igazi betegeknél, akiknek minden okuk megvan rá, hogy keserves panaszokkal gyötörjék meg a türelmes orvos-doktort, talán még több az olyan látogató, akit az érzékeny idegzete és az eleven fantáziája tesz beteggé, vagyis: a képzelt beteg. Tessék csak megkérdezni akármelyik híres tanárt, hány képzelt beteg fordul meg naponkint a rendelőszobájában s hány szomorú tekintetű úr vagy megtört asszony fordul hozzá ezekkel a szavakkal: —Az istenre kérem, mondja meg őszintén, hogy mi a bajom, mert már tovább ezeket a kínszenvedéseket nem állom . . . Vagyis inkább ne mondja meg, mert ha bizonyosan tudom, hogy beteg vagyok, hát azonnal fejbelövöm magamat . . . A doktorok a bizonyítói, mennyi igazság van abban a furcsa állításban, hogy a komoly beteget százszor könnyebben meg lehet nyugtatni, mint az örökké morfondírozó képzelődőt. A luberkulotikus szívesen elhiszi, hogy csak akut rekedtség bántja, melytől pár hét alatt okvetetlen megszabadul, ellenben a hypoehonder, vagy- mint a negyvenes években mondották —- a rásztkóros reggeltől estig sem unná meg a szegény doktor zaklatását s végül is azzal a bizonyossággal távozik a rendelőszobából, hogy gyalázatosan titkolóznak előtte. Haragszik, amiért nem mondják meg neki az igazat, de Mattomban fogvacogva gondol arra, hogy véletlenül mégis megtalálják neki mondani az igazságot, mert ha biztosan tudná, hogy beteg, hát a lelki nyugodtsága is elrepülne a hűtelen egészségével együtt. Hogy tehát mit is akar voltaképen, arra nem igen lehetne választ adni, mert a titkolózásért ép úgy megharagszik, mint ahogy a bizonyosságtól retteg. Hiszi, hogy beteg, de jaj lenne az orvosnak, aki ezt kíméletlenül konstatálná előtte. Szeretne hinni a megnyugtatásban, de meg van győződve róla, hogy a megnyugtató szónak csak szánalom és jólelkűség a forrása. A képzelt beteg, vagy mondjuk, a neuraszténikus, tehát különös állatja a jó istennek, aki közérzés dolgában hasonlíthatatlanul sajnálnivalóbb a tüdővészesnél, mert míg amaz még a sír küszöbén is hisz a maga felgyógyulásában, ő már akkor törhetetlenül agonizál, amikor még húsz-harminc-negyven év van rendelve számára földi tartózkodáskép a gondviseléstől. És talán komikus dolog, de én mégis azt mondom, hogy nem a komoly professzornak van igaza, hanem, a képzelt betegnek. Mert utóvégre — ha kissé filozófiai álláspontra helyezkedünk — nem az igazság a lényeg, hanem az, amit mi, halandó emberek, igazságnak hiszünk. Végeredményében húsz év vagy kilencven év egészen mindegy ebből az érthetetlen földi tengődésből, s a fődolog mindig a magunk lelki állapota, vagyis az a szemüveg, amelyen keresztül az életet, a halált és a saját sorsunkat szemléljük. A tuberkulotikus tehát, aki nem fél a haláltól, de két-három év alatt belepusztul a bajába, föltétlenül boldogabb ember, mint a képzelődő neuraszténikus, aki esetleg mint nagyapa mond búcsút a földi létnek, de közben a haldoklás minden borzalmát átérzi. De van egy másik szempont is, melyet még komolyabban lehet mérlegelni: az, hogy miért képzelem magamat én betegnek, s miért nem rettegsz, atyánkfia, te, attól, hogy időnek előtte elpusztulsz? Ha mind a ketten egyformán egészségesek lennénk, én ép oly jóízűen kacagnék a képzelt betegek bogarain, mint ahogy te kacagsz, mikor az unalmas panaszaimat végighallgatod. Miért tartozom én a hyppehonderek közé, s miért nem tartozik közéjük még száz és száz ember, akit ép úgy ellephetne a hideg verejték arra a gondolatra, hogy rövidesen búcsút fog mondani a napsugárnak? Ha én reszketek, a többi száz pedig nem reszket, akkor bármilyen egészségesnek lássék is a szervezetem — én okvetetlenül betegebb vagyok a többinél, mert nemcsak a szervi szívbaj és a gyomorrák tartozik a betegségek közé, hanem az oktalan félelem is. Elvégre a betegség akkor is betegség marad, ha a világ legkülönb orvosdoktora se tudja kimutatni a látható eredetét. Ne tessék tehát kinevetni a képzelt beteget s ne tessék őt azzal kergetni el a rendelőszobából, hogy kutyabaja. Az orvosnak nemcsak az a hivatása, hogy a beteg gyomrot meggyógyítsa, hanem az is, hogy a félelem és képzelődés kíniait ügyesen kioperálja a páciense lelkéből. Poszton. Meg kellene végre az asszonyokat győzni, a házasság erkölcsjogi formájáról. Jobban mondva: csak az erkölcsjogi formájáról, törülve a házasságnak misztikus, romantikus, hazug oldalát. Magyarán mondva, a szentséges oldalát. Minthogy a szentségesnek nevezett hitből napról-napra észleljük, íme, a házasság szentségi fogalma csődöt mondott az asszony-i világban is! Mert az asszonyok, elindulva a férfiak példáján, a modern könyv- és színpadi irodalom iránytűjén, a főrangú és királyi nők , sneidig esetein, már élelmes patkányok módjára önmaguk kezdik kirágni a sülyedő hajó rozoga oldalát. És az a tájfun, mely a házasság szentségét söpörgeti a világ szikéről, már működik. Pedig valamit meg kellene belőle menteni. Nem a házasságból, nem a szentségből, hanem az asszonyokból, a házasság számára. Valahogy, nem is valami ördöngős úton, meg kellene az asszonyokkal értetni, azaz beléjük kellene nevelni a házasságnak azt a becsületes jogi igazságát, hogy a házasság csak másodsorban érzelmi szerződés és elsősorban két becsületes ember számára: üzleti szerződés, melynek első és legfontosabb pontja: az erkölcsi poszton való állandó kitartás. Az érzelmek változhatnak, a csapások jöhetnek, a férfi lehet szerződésszegő is, de az asszony — bocsánatot kérek, akinek nem tetszik — az asszony: hóban, fagyban, viharban álljon a poszton! A házasság egész felelősségét az asszony viseli. Ifjúsággal, gyengeséggel, ezzel-azzal nem mentegethető ballépése. Gyerekleányt nem kell férjhez adni és érzéki vágyból nem kell a férfinak házasodni. A házasság komoly dolog lenne s nem a nászéjszaka kedvéért kötnék. Férfi és nő szerződést köt a házasságban az erkölcsi kötelességek betartására. S amelyik fél ezt a szerződést megszegi, az csak a férfi lehet, de nem az asszony. És e kérdésnél, melylyel az irodalom annyit foglalkozott és foglalkozik, míg csak ez a világ meg nem változtatja ábrázatát olyanformán, hogy az ég kerül lefelé és a föld gyomra felfelé, egyenlő nemierkölcsi jogokat semmiféle emberi kéz nem osztogathat, csak ha egy másik emberpár kerül egykor a világűrbe: a homunculus-emberpár. Ha az ember vegyileg lesz előállítható. Addig pedig az anyaság és a vérünkbe nevelt őserkölcs törvénye szerint az asszonyt vonjuk felelőségre a családi tűzhely tisztaságáért. Hogy a felelősség ilyen egyoldalú osztogatása igazságos-e, az más kérdés. Nem igazságos, csakhogy a nőt a mártíromság alól sem a feminizmus és semmiféle kultúra diadala nem mentheti fel. Csupán az erkölcsök ősfelfogásának teljes csődje, ami azonban egyszersmind a kultúrának és az egész világnak halála lenne. A nő mártiromságára szüksége van az emberiségnek, mely csak addig haladhat, míg a nő erkölcsi tisztasága útját nem állja. S ha a nő egyszer eloltja a házioltár örökmécsesét az Úr készítheti odafenn a Sodoma és Goraorha elpusztításához szükséges attribútumokat. Igaz, a szentség aranyfüstje lekopott a házasságról, ami nem épen nagy baj, de nem is öröm. A vallás gyönyörű paizs volt az aszszony feje fölött, csakhogy az idő rozsdája elette ezt a paizst. S a vallás helyét egyébbel kell kitölteni a nő lelkében. Műveltséggel, komoly munkával és a kötelesség katonai szigorúsági betartásával. A poszt! Amit élve nem szabad a nőnek elhagynia, akármit ordít is a boulevard-irodalom a gyönge és befonható asszonyfülekbe. A nő kis gyerek korától álljon már ott a poszton. .Legyenek kötelességei, melyeket meg kell becsülnie, respektálnia kell, ha ezalatt csöppenként folyik is el szívének vére. Agyalágyult beszéd az, hogy az első személy én vagyok a világon. Első személy: a kötelesség, a poszt! Azután jövök: én. Ha azonban én jövök először, úgy végezhetem életemet, mint az az előkelő férjes asszony, ki egy hotelágyon a kedvese kezétől agyonlőve pusztult el. Ez az asszony soha életében nem tudta, mint annyi és annyi ezer asszony, hogy mi a kötelesség? Egy tűz volt számára. S az első táncos, aki felhívta, elment vele, de egyenesen a becstelen halálba. Otthagyta a posztot, pedig katona leánya és katona felesége volt. Sub rosa. Alapi hírek. • — (Lapunk mai száma) 64 oldal terjedelmű. A melléklet közleményei: Zavarodás Agráriában, Papp Dezső. — A nagyigmándi vértanuk, Farkas hmed. — Jokohama, dr Bozóky Dezső. — A magyar hírlapirodalom, Bolgár Gyula. — Jób püspök Miramarosban, dr Sztrippai Hiador. —• Solymár egykori rengetegjeinek ősoroszlánjai, Budinszky Károly. — Regénycsarnok. — Solitudo, (v. s.) — ő egyes. Vidéki esetek. — Sakk, Maróczy Gézától. — Szerkesztői üzenetek. _ üzleti hetiszemle. _ Műszaki újdonságok: Találmányok, P. G. (A hirdetések közt.) A tárcában: Magyarok köszöntője Kálvinhoz, Lampérth Gézától; Az elkésett aszszony, Bács Imre; A munkatársiig, Pierre Valdagne. (Személyi hírek.) Dr Tauszk Ferenc egyetemi m. tanár, kir. tanácsos, a Sanatorium Egyesület főtitkára, nyári szabadságát megkezdte és külföldre utazott. Az egyesület központi irodájának vezetését augusztus elsején veszi ismét át, amikorra a fővárosba visszaérkezik. Samassa József egri bíboros érsek Szmrecsányi segédpüspök kíséretében pénteken Bécsbe utazott. Klotild főhercegasszony kíséretével Fiuméból a napokban Alcsuthra megy. — (Bezerédj Viktor államtitkár) Karlsbadba utazott, ahol fürdőkúrát fog használni. Az államtitkár augusztus közepéig marad a cseh fürdőben. — (Új miniszteri tanácsos.) A hivatalos lap szombati száma közli, hogy a király dr Neményi Imre miniszteri osztálytanácsosnak a miniszteri tanácsosi címet és jelleget díjmentesen adományozta. Dr Neményi kitüntetése kétségtelenül örömmel találkozik a magyar kultúra minden igaz barátjánál, mert az új miniszteri tanácsos abban a nehéz és nagy szaktudást igénylő hivatáskörében, amelyet mint a kultuszminisztérium tanítóképzői ügyosztályának vezetője tölt be, nagy szolgálatokat tett már a magyar kultúra ügyének. A király elismerése bizonyára csak növelni fogja e kiváló férfi f a nemes ambícióját és lelkes munkakedvét. (Új hadtestparancsnokok.) Bécsből jelentik, hogy a hadsereg tábornok korában legközelebb több változás lesz. Báró Czibulka tábornok, aki sok éven át volt a prágai nyolcadik hadtest parancsnoka és nemrég mexküli helyére került hadtestparancsnoknak Budapestre, ahol hosszú időn át tevékenykedett herceg Lobkowitz oldalán, nyári tartózkodási helyéről, Gasteinből nyugalomba vonul. Egészségi állapotára való tekintettel nyugalomba vonul Fiedler Ferdinand gyalogsági tábornok, csapatfelügyelő és a hetvenegy éves báró Albori gyalogsági tábornok is. A przemysli tizedik hadtest parancsnoka, lovag Pino Artur gyalogsági tábornok megválik a hadtestparancsnoksági tisztségtől és csapatfőfelügyelő lesz. Przemyslbe utódjául Kummer allábornagyot nevezik ki. A budapesti hadtestparancsnokságot Schreiber Viktor altábornagy veszi át, aki szolgálati idejének nagy részét Magyarországon töltötte és jól beszél magyarul. Őszszel a hadgyakorlatok után még több tábornok vonul majd nyugalomba. (Darányi és a Balatoni vasút.) A vasútmegnyitás örömteljes izgalmai közepette sem feledkeztek meg a balatonmellékiek Darányi Ignácról, a tapolcai kerület képviselőjéről, aki igen sokat fáradt a vasút létrehozása körül. Nevezeteseit nemcsak a tapolcaiak, de Veszprém városa és Balatonfüred község is üdvözlő táviratot intézett Darányihoz. (A király három pozsonyi kis leánynak.)" Pozsonyból táviratoztak: Izabella főhercegnő szombaton adta át ama három leánykának, kik a pozsonyi Szent Erzsébet gyermekotthon felszentelésekor ő felségének csokrot nyújtottak át, a király ajándékát, egy-egy arany nyakláncot ő felsége monogrammjával és a magyar koronával. "