Pesti Hírlap, 1909. szeptember (31. évfolyam, 206-218. szám)

1909-09-01 / 206. szám

Felekezeti csoportosulás. A kongresszusok és közgyűlések évadjá­ban egy napra egymás mellé került a katholi­­kusok szegedi nagygyűlése a magyarországi unitáriusok közgyűlésével s a dunáninneni evangélikus egyházkerület ülésével. Mindaddig, míg a különböző felekezetek sokféle című gyülésezése nem lépi túl az egy­ház hatáskörét, a bírálatnak nincs joga za­varni a tanácskozókat. De rögtön előáll a kritika kötelezettsége, mihelyest bármely fe­lekezet körében oly törekvések kapnak lábra, amelyek az illető felekezet saját egyházának határvonalait túllépik és érintik a többi feleke­zetekhez tartozó embereket is. Az igazságos, tárgyilagos kritikának ezt a mértékét kell használni úgy a szegedi ka­­tholikus nagygyűlésre, mint mindenféle fele­kezeti mozgalomra. A katholikus egyháznak nincs meg még a maga autonómiája. A világi elem nem szól­hat bele s még kevésbbé vihet vezető szerepet az egyház dolgaiban. Talán részben ezért csinálják a katholikus nagygyűléseket s ez szolgáltatott ürügyet részben a „katholikus népszövetség“ szervezésére is. Ha jogos és méltányos dolog volt a re­formátusoknak, lutheránusoknak, unitáriu­soknak és a zsidóknak megadni azt a szabad­ságot, hogy papjaikkal együtt vezethessék egyházuk ügyeit, akkor igazságos dolog a katholikusoknak is megadni az autonómiát, bármennyire is ellenkezik ez a római katholi­kus egyház hierarchikus szervezetével. És ha a katholikus autonómiának vol­tak ellenzői, akkor az ilyen „katholikus nép­szövetségi“ és „katholikus nagygyűlések“ még inkább meggyőznek mindenkit az autonómia behozatalának szüksége felől. Mert a törvény útján létesített és mindenféle szabályokkal körülvett hivatalos katholikus autonóm testü­let több törvényes és társadalmi felelősséggel bír, mint egy szabad, alkalmi gyülekezés. A hivatalosan megszervezett autonómia nem térhet le a maga elé szabott útról, nem tévedhet bele a politika berkeibe s ennélfogva nem sértheti a más felekezetek érdekeit sem. Holott a minden felelősség nélkül összehívott „katholikus nagygyűlések“ és a „katholikus népszövetség“ nem nyújthatnak kellő garan­ciát arra nézve, bárminő tapintatos módon igyekezzenek is egyesek azokat vezetni, hogy ne tévedjenek bele a napi politikába és a val­lás szent­ségére alatt ne szolgálják esetleg egyes politikai stréberek törekvéseit. Szükségessé teszi a katholikus autonó­mia létesítését az a körülmény is, hogy királyi dotációkból és magánadományokból oly va­gyonnal rendelkezik a katholikus egyház, amelynek kezelésébe nem árt egy kis nyilvá­nos ellenőrzést belevinni. Ezt természetszerűleg nem teheti a ka­tholikus nagygyűlés, sem a katholikus nép­­szövetség. Ennélfogva az ilyen gyülésezéseknek valami nagy gyakorlati haszna a magyar katholikus társadalomra nem háromlik. A ko­moly alkotó munkára nem nyújt alkalmat az ilyen gyülésezés. Inkább csak a szerepelgetésre és a felekezeti harc szítására. Sok ezer ember jelenik meg az ilyen összejövetelen, nemes hittel, őszinte jóakarat­tal és hitbuzgósággal. S mi őszinte, meleg sze­­retettel fogadjuk úgy papoknak, mint vilá­giaknak azt a törekvését, hogy a vallás segé­lyével igyekezzenek erkölcsösebbé és becsüle­tesebbé tenni társadalmunkat, bármely fele­kezet részéről nyilatkozzék is meg ilyen tö­rekvés. A mi nyugodt szemléletünk észreveszi az ilyen gyűlésezők között azokat a strébereket is, akik, különösen a vezető körökből arra hasz­nálják fel másoknak naiv hitét, hogy a saját céljaik számára kamatoztassák felekezetisé­­güket. Mert hiába mondotta gróf Zichy János beszédében, hogy a katholicizmus védelmére indított mozgalmukat nem akarják bele­szorítani semmiféle politikai párttörekvés prokrusztesz-ágyába, mert számítanak a kü­lönböző pártokhoz tartozó katholikusok támo­gatására,­­ azért ugyanazon a napon Ra­­kovszky István nyíltan hirdette a katholikus népszövetség gyakorlati politikai tendenciáját és kérkedve hirdette a szövetség támadó ha­talmát. Akikhez ezek az urak beszélnek, azok a jámbor, hiszékeny hívők. De a vezető nagy urak csak politikai stréberkedésre, saját ma­guknak érvényesülésére akarják felhasználni a hívők hiszékenységét. „A katholicizmus védelmé­-ről beszélni Magyarországon nevetséges dolog. Mert hiszen senki sem támadja a katholicizmust. Ez a leg­hatalmasabb és leggazdagabb vallásfelekezet. Védőakcióra tehát szükség nincsen. A támadó politika pedig jogosulatlan. Minden egyház maradjon meg a maga kulturális munkájának hatáskörében s ebben fejtsenek ki minél na­gyobb tevékenységet. Arra semnp szükség nincsen, hogy fele­kezetek szerint csoportosuljanak a magyar Solymosiné meghalt. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. I. Több mint huszonhét éve annak, amikor az eszlári vérvád pere megkezdődött s nyolc nap múlva betelik huszonhat esztendeje, ami­kor a nyíregyházi királyi törvényszék mint elsőbiróság kimondta ítéletét, az első fölmentő ítéletet. Az emberi rendes életidőnek nagy része ez, akár kezdetétől előre, akár befejez­­tétől visszafelé számítsuk ez életidőt. Bizo­nyára nem csoda, ha a világhírű per neveze­tesebb alakjai közül oly sokan elmúltak már. Nem igen tudom, a vádlottak későbbi élete miként folyt s miként végződött. Sarf József, „az öreg Sarf“, az egykori templom­szolga csaknem szemeim előtt halt meg éle­­medett korban, de még mindig hatalmas ter­mettel és nem közönséges testi erővel, jó szív­vel, nemes lélekkel és csodálatos vidám elmé­vel. Nagyon sajnáltam, mikor halála hírét hozták hozzám, mert nagyon megszerettem életében. A föld népének egyszerű alakjai közt alig találkoztam az életben valakivel, akit job­ban megkedveltem volna. Évtizedek múltak már el a nagy per befejezte óta, semmi dol­gunk nem volt egymással, de azért évenként többször meglátogatott. Nem volt ugyan mon­dani­valója, nekem se, de szinte érezte, hogy nagy fejét, mosolygó arcát s nemes alkatú, tiszta fényű szemeit, bozontos bajuszát és sza­­kálát szívesen látom magam előtt. Szegény volt teljes életében, mint a tem­plom egere. Az alsó és közepes társadalom közfelfogása szerint határozott jelentése van e fogalomnak: zsidó. Van ebben valami faji, felekezeti, értelmi, erkölcsi, vagyoni, foglalko­zási természetű jelenség. Az öreg Sarfban semmi se volt zsidó. Hogy templomszolga volt, ez az állás a nyomorúságos lakáson kívül nem biztosított neki semmit, legföljebb néhány in­gyen ebédet, vacsorát évenként két-három gaz­dagabb zsidó háznál. De a­ feleséget és sok gye­reket el kellett tartani s bármily szegényesen, ruházni is. Eljárt tehát az öreg Sari helybeli tehetős telkesgazdákhoz mezei munkára, nap­számba. Elsőrangú kedvelt mezei munkása lett a falunak. Erős volt, mint a bika, szorgal-­­­mas és buzgó a munkában, kaszához-kapához­­ tökéletesen értett. Első kaszásnak tartották, s Kevés fiatal, erős parasztlegény győzte vele a­­ versenyt. Ez pedig faluhelyen nagy dolog. A­­ kasza perd­ülése s a köblös zsák vállra vétele. Kevés zsidó ért ehez a nagy világon. De mégis volt benne valami, ami „zsidó“. Vidámsága, élcei, elméssége, szójátékai, durva, és rövid, de talpra esett feleletei, megjegyzései: ezek zsidó eredetre, és zsidó természetre val­lottak. De senkit nem ingerelt, senkit soha , haragra nem gerjesztett, senki fölé kerekedni soha nem akart az elmésséggel. Elméssége és vidámsága se volt tudatos, kigondolt, tanult, elsajátított, hanem csak öntudatlan, ösztön­­szerű, hevenyészett, tele az emberek iránti sze­retettel, bizalommal. Ebben látom fő okát an­nak, hogy mindenki kedvelte. Bölcs ember volt annak dacára, hogy írni-olvasni is alig tudott s földhöz ragadt szegény volt. Bölcse­­sége onnan eredt, ahonnan minden valódi bölcseség: elfogulatlanul, világos látással nézte maga körül a nagy világot, amelytől se nem várt semmit, se nem féltett semmit. Nem volt semmije, amit félthessen. Ki irigyelné tőle szegénységét, zsidó voltát, szeplős felesé­gét, sok gyerekét? A nagy pernek többi főalakja is nagy részben a föld alatt porlik immár. Védőtár­saim közül három jóbarátom hunyt el: Fun­­i­ták Sándor, Heumann Ignác, Horánszky Nán­­­­dor. Mind a három híres tudós egyetemi szak­­­­értő tanár elmúlt azóta: Belky, Mihálkovics,­­ Scheuthauer. Nem élnek már a vizsgálatnál­­ működött járási orvosok se. A hírre vergődött két csendbiztos is: Vay Gyurka és Recsky Bandi régen örök álmát aluszsza. Velük együtt álmodik a nyalka Heuter várnagy s a termetes Kozák őrmester. Száz érdekes apróság s jóízű adoma em­lékezete rajzik a nagy per alakjai körül, ami-­­­kor rájuk gondolok, de nem írom le. A per ide­­ ii Festi Hírlap mai száma 38 oldal. ■ Budapest, 1909._________________________ XXXI éTf. 206. (10.916)Tszám:_____________________Szerda, szeptember 1 Előfizetési írós; SzerteMetéség; Budapest, Váci­ körút 7& Egész év 16------28 k. — L­át emelet. Megjelenik hétfő ivételével szétküldésére vonatkozó fel*

Next