Pesti Hírlap, 1909. szeptember (31. évfolyam, 206-218. szám)
1909-09-01 / 206. szám
PESTI HÍRLAP 4 1909. szeptember 1. szerda. pet készíttetett, melynek belseje éles szögekkel van megspékelve. A rögbit jelenleg egy ketrecbe zárva körülhordozzák az egész országban és mutogatják a lakosságnak. A drinai határkonfliktus. Mint irányadó helyről közült, szerdán kezdi meg Losnicán az Ausztria-Magyarország és Szerbia részéről kiküldött vegyes Drina-bizottság működését. E bizottság feladata lesz, hogy megvizsgálja azokat a panaszokat, amelyeket a Drinaszigetek határvonala miatt emeltek. E bizottság jelentése alapján fogják a Drinaszigetek hovatartozásának kérdését szabályozni. A bizottság magyar és osztrák tagjai a bosznia-hercegovinai országos kormány soraiból kerültek ki. Egyházi élet A szegedi katholikus nagygyűlés. A IX. országos katholikus nagygyűlés második napján, hétfőn délben, mint már említettük, a szegedi katholikus körben díszgyűlés volt, amelyen gróf Zichy Nándor királyi tárnokmestert ünnepelték dr Városy Gyula kalocsai érsek elnöklete alatt és dr Zlinszky János javaslatára kimondták, hogy gróf Zichy Nándor nyolcvanadik születésnapját Budapesten ülik meg november 15-én. A hétfő délelőtt a szakosztályok ülésezéseivel telt el, délután 5 órakor pedig a nagygyűlés folytatta tanácskozásait az újszegedi nyitott sátorban. A hétfői nagygyűlés, Gróf Zichy János v. b. t. t. nyitotta meg a hétfő délutáni nagygyűlést, melyen a hódoló táviratra jött királyi válasz felolvasása után rátértek az előadásokra. Dr Dass József paptanár a szocializmusról, mint világnézetről s Magyarországon való kilátásairól beszélt. A szocialista párt — mondotta — vagy elcsapja összes mostani vezéreit, vagy pedig elsöpri az általános elégedetlenség s az állam, mely úgyis megelégelte már garázdaságait. Dr Nagy Emil orsz. képviselő azt a megjegyzést fűzte az előző beszédhez, hogy a külföldi és a magyarországi szociáldemokrácia között az a különbség, hogy az utóbbi tisztára üzlet. A magyar szociáldemokrata vezérek sorsa az lesz, hogy lepiszkálják őket a nép testéről, mint fáról a hernyókat. (Nagy tetszés.) Ezután a népjogok helyes védelméről beszélt. Egész sereg szociális alkotásra van szükség. Többet már be is terjesztett Darányi (Élénk éljenzés), de letárgyalásukra nincs idő. (Fölkiáltások: A bank! A bank!) Bízik benne, hogy eljön Magyarország keresztény reneszánsza. (Zajos éljenzés.) Prohászka Ottokár lépett azután az emelvényre. A kereszt, úgymond, tündöklő fénynyel ragyogott, de újabban a kereszténység mintha elveszteni látszana felséges presztízsét. Új kultúra van keletkezőben, mely fölöslegessé akar tenni minden eddigi intézményt, a Krisztust és az ő kegyelmét. Volt azonban más tárgyi jelenség is. A holttesten minden foszlányában, színében, méreteiben ugyanaz a ruha volt, melyben az élő leányka eltűnt. A vád e jelenséggel is elbánt. Azt mondta: a megölt leánykáról könnyű volt ruháit leszedni s azokat a csereholttestre felöltem. Csakugyan, az édesanya az ő Eszter leánya jól ismert ruháinak vallotta a holttest minden ruhadarabját, de azért ő is elhitte a tömeggel együtt a holttest cserét. A boncolás által nyújtott benső tárgyi jelenségek természetét a nagy tömeg nem érti. Nem értette a vád se. Ezekkel senki se törődött sok ideig, az édesanya épen nem. Ébben nem is láttam én semmi feltűnőt. Hanem volt egyebek mellett egy rendkívül különös egyéni jelenség is. A tehéntiprás által okozott seb hegedősének világos jegye a holttest lába fején, amely ott volt az élő Eszter lába fején is. Világosait megvallotta és meg is mutatta az egyik teljesen illetékes tanú, megnézték az orvosok s az eljáró bírósági személyek is. Ezt a jegyet már nem lehetett csere útján szerezni be. A vád azonban ezzel is elbánt Mind a jegyet, mind a tanúvallomást egyszerűen kihagyta az összes iratokból. Hát az édesanya mit szólt ehez? (Vége következik.) Nem a köznépről van szó, mert ez az összes ideális fogalmait ma is a vallásból meríti s a vallás elvesztésével elveszti minden idealizmusát is, de a kulturember olyan új eszmék iránt érdeklődik, melyekre a vallásnak nincs közvetlen befolyása. A modern kultúra se hittel, se erős lendülettel nem szolgál. Vigyáznunk kell, hogy ne legyen erkölcs nélkül való a vallásunk. A kereszténység teremtsen vállalkozó, az isteni gondolatot kifejleszteni tudó nemzedéket, akkor a kereszténység nem lesz gyászinduló, hanem győzelmi induló. Legyen a mienk a haza, a föld, az ipar, a kereskedelem; ha ezt elérjük, akkor teszszük föl a koronát kereszténységünkre. A közönség folytonos viharos tetszéssel és tapssal kisérte Prohászka püspök beszédét. Még elénekelték a Szózatot s a hétfői nagygyűlés este nyolc órakor véget ért. Kongresszusi lakoma. Hétfőn este kilenc órakor volt a kongresszusi lakoma, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, nagyobbrészt papok. Az első felköszöntőt gróf Zichy János mondotta a pápára és a királyra. A feköszöntő után a jelenlevők a pápai himnuszt és utána a magyar himnuszt énekelték. Azután Lázár szegedi polgármester a püspöki kart köszöntötte föl. Nagy Emil a katholicizmust ünnepelte és gróf Zichy Jánost éltette, mint a pártokon felül álló fajvédelem vezérét. (Felkiáltások: Éljen Rakovszky!) Csernoch János püspök a püspökök nevében is Szeged város felvirágzására ürítette poharát és Lázár polgármestert, valamint Szele Róbert tankerületi főigazgatót éltette. Azután még több felköszöntő hangzott el. A harmadik nap. A nagygyűlés harmadik és utolsó napja kedden reggel 8 órakor a szeged-rókusi templomban szentmisével kezdődött, amely Magyarország Nagy-, asszonyának hódolati ünnepe volt. A szentmisét fényes papi segédlettel Várady L. Árpád c. püspök mondotta. A szentbeszédet, amelyet óriási közönség hallgatott végig, Radnai Farkas besztercebányai püspök tartotta. A szentbeszéd után a közönség a templomtérre vonult, ahol Magyarország Nagyasszonyának gyönyörű szobrát szentelte föl Csernoch János Csanádi püspök. A szobor előtt dr Andor József főgimnáziumi tanár mondott a Mária-kultuszról magas szárnyalású beszédet. A szobrot ezután a nagygyűlés, a Mária-kongregációi, a szegedi és más körök és testületek mint a nagygyűlés misszióemlékét megkoszorúzták. A szoborfölszentelés után délelőtt 10 órakor nyolcas sorokban az ujszegedi sátorházba vonult a közönség a nyilvános záróülésre. A záróülés. A záróülésen gróf Zichy Nándor válaszsürgönyének felolvasása után Dr Krittor Aladár beszélt elsőnek a szent koronáról, mint létünk és fejlődésünk erősségéről s a történelmi visszapillantás után a következőket mondotta: Mikor mi magyarok királyt koronázunk Istennel, a haza jóvoltáért teszszük ezt. A mi tiszteletünk a korona iránt két támponton nyugszik, ugyanazon, mint a szent korona, Isten akaratán és a haza szeretetén; nincs tehát komikusabb látvány, mint mikor azok kiabálják ki magukat a trón támaszainak, azok sietnek felkínálkozni a magyar királynak Bécsben, akiknek mindennapi kenyerük az Isten káromlása, a haza megrugdosósa. Abból a vakmerő hazugságból indulnak ki, hogy a magyar király a magyar nemzetnek kisebbítését akarja. A settenkedők ugyanazok, akik túltesznek a bizantinizmuson. Dr Rott Nándor apátkanonok a keresztény karitásról beszélt. Fejtegette a keresztény szellem átalakító erejét és felhívta a jelenlevőket, hogy fogjanak össze és létesítsenek keresztény alapon álló intézményeket. Ezután dr Kiss János egyetemi tanár, praelátus, tartotta meg nagyszabású, alapos tanulmányokra valló, rendkívül érdekes beszédét, amelyben a hit és a tudomány viszonyáról értekezett. — Az ember egész eszmei világa — mondja beszédében — két forrásból fakad: a hitből és a tudományból s következéskép az ember egész életét, tenden cselekvését és magatartását ez a kettő igazgató ; a hit és a tudomány. És ha fölvetik a kérdést,hogy a kettő közül melyik a szebb, melyik dicsőbb, melyik nagyobb, azt kell felelnünk, hogy a hét magasabbra szárnyal, fenségesebbeket hirdet és többet ígér; a tudománynak pedig az az elsősége, hogy az ember magán és társas életének legközvetlenebb szükségleteiről gondoskodik, időre és keletkezésre a hitet megelőzi, tételeiben ennél nyilvánvalóbb s ennek is alapjául és folytonos támasztékául szolgál. Az bizonyos, hogy mind a kettő szükséges s a kettőnek barátságos frigyben kell élnie. Mivel azonban a hitnek nem célja az ember összes szükségleteit kielégíteni s a természet erőinek mibenlétére és kihasználására nem oktat, sőt alapjában és igazolásában maga is az ész támasztékára szorul, azért szükséges a tudomány is, a földiek és égieknek az az ismerete, melyet az emberi ész a maga erejével elérhet. Annak okáért a tudomány értékelése s a hithez való viszonyának elgondolása is természetszerűen jelentkezik a katholikus nagygyűlés feladatai közt. Hogy a szent hit és a tudomány közt ellentét nem lehet, annak bizonyságául hivatkozom minden idők nagy Hittudósaira, akik a hit vizsgálatával a természeti s bölcseleti tudományok birtokában alázatos és buzgó hivők voltak, milyenek Newton, Descartes, Leibnitz, Volta, Pasteur, Secchi, Cuvier, Ampere, Brunetiére, Balfour, Wasmann s el nem számlálható sokaság. Ugyanennek kiáltó jela volt a katholikusok nemzetközi tudományos kongresszusainak intézménye, amelynek Párizsban, Brüsszelben és Münchenben tartott ülésein, 1888- tól kezdve, a hittudományt kivéve minden szakhoz tartozó tudósok összejöttek s mielőtt tanulmányaik eredményét felolvasták volna, alázattal és lelkesen elénekelték a Hiszekegyet. De nézzetek körül ebben a katholikus nagygyűlésben: nem találtok-e itt százával tudósokat, egyháziakat és világiakat, akik szaktudományaikban jártasak s a hit ellen felhozott nehézségeket és kifogásokat mind ismerik, a hit ellenségeinek műveit olvasták és ezek dacára erősen hisznek. Ellenben — kérdem — akik a hit és a tudomány közt ellentéteket állítanak s a katholikus tudóst elfogultsággal vádolják, azoknak legtöbbje igyekezett-e alapos tájékozódást szerezni arról, mit válaszol az egyház és a hittudomány az ellenük emelt vádakra s az állítólagos ellentéteknél mi az egyház és a hittudomány álláspontja ? De arra is bizvást figyelmeztethetek, hogy vajon a katholikus nagygyűlések tárgysorozatában ismételten előfordulna-e ez a kérdés a hit és tudomány viszonyáról, ha nem volna ez teljesen tisztázott? Igen tisztelt nagygyűlés! Itt, ország-világ előtt valljuk meg, hogy úgy a tudományt, mint a szent hitet Isten megnyilatkozásának és drága ajándékának tartjuk, melyek együttesen a legszebb összehangzásban vezetnek minket földi és mennyei boldogságunkra. Kötelességünknek tartjuk a tudományt minden téren teljes erővel művelni s egyúttal hitünket megtartani és az életben tettre váltani. A tudománynyal szemben a legnagyobb bizalommal vagyunk eltelve, mert nemcsak azt tudjuk, hogy „ég és föld elmúlnak, de az Trr igéi el nem múlnak“, hanem azt is, hogy Isten a tudományoknak is Ura, mert ő adta át a világot az emberek vitatkozására. Goethe szerint a „világtörténelem egyetlen legmélyebb kérdése, melynek minden egyéb alája van rendelve, a hit és a hitetlenség harca“, de a hitetlenség a tudomány mezébe szeret burkolózni s ily meznek igen alkalmas a felületes tudálékosság, melyet az angol Bacon az igazi tudással igy hasonlít össze: „A féltudás elvezethet Istentől, az egész tudás azonban visszavezet hozzá.“ Ebből az a tanulság, hogy tehát jókat kell nyelni a tudás vizéből s a tudományszomjat lehetőleg egészen le kell csillapítani, azaz a tudománynyal nem felületesen, hanem alaposan, szakértően s teljes odaadással kell foglalkozni. A tudománynyal való foglalkozás párosuljon Isten őszinte szolgálatával. A záróbeszédet Csernoch János Csanádi püspök mondotta. — Különösnek fog látszani — úgymond — hogy most, midőn a kilencedik katholikus nagygyűlést tartjuk, s annak is a végéhez közeledünk’, a katholikus mozgalmak jogosultságáról beszéljünk. Az első katholikus nagygyűlés az egyházpolitikai törvények által teremtett új helyzetnek hatása alatt és annak jegyében folyt le. Nem néztük, nem kerestük, van-e jogunk szervezkedni. Ha tehát a katholikus mozgalmak jogosultságáról beszélünk, voltaképen nem azt kutatjuk, van-e nekünk szorosan véve jogunk katholikus mozgalmakat csinálni, hanem azt, van-e elegendő indokunk hitsorsosainkat felvilágosítani, szervezni, és tovább megyek: szükséges-e e fölvilágosítás és szervezkedés? Mert azt, hogy az alkotmányunk által minden egyes honpolgárnak biztosított egyesületi és társulati jogot mi is igénybe vegyük, senki sem tagadhatja meg tőlünk. Ami az egyiknek üdvös, az a másiknak is igazságos, és ami a haza összes polgárainak joga, az nem lehet miránk, katholikusokra nézve kegyelem. De nem erről van szó, hanem arról, amit nemcsak ellenfeleinkkel, hanem, sajnos, katholikus híveink nagy részével szemben is kell bizonyítanunk, vajon indokoltak-e, vagy még határozottabban szólva: szükségesek-e a mi katholikus mozgalmaink? Mert minduntalan azt vetik szemünkre, hogy mi katholikus mozgalmainkkal csak a felekezeti békét zavarjuk, uralomra, éspedig, hogy a ráfogás annál kisporabb és tetszetősebb legyen, papi uralomra törekszünk, vissza akarjuk állítani a sötét középkort, meg akarjuk útjában állítani a haladást, fölzaklatjuk az országot s egymással szembe állítjuk annak lakóit. Mindezek dacára mi mégis azt mondjuk, hogy a katholikus mozgalmak okvetlenül szükségesek és ha azokat előbb nem kezdettük volna, most kellene kezdenünk. Azok az