Pesti Hírlap, 1909. október (31. évfolyam, 244-258. szám)
1909-10-28 / 255. szám
22 PESTI Him, LAP1909. október 28., csütörtök. Vegyes. Vidéki esetek. Egyik olvasónk ismét néhány esetet küldött be arról a vidéki asszonyságról, aki mint analfabéta, csöppent az úri módba és aki az előkelőt, törik-szakad, adni akarja. Meghallván ez az asszonyság, hogy a „társasági tagjai a kaszinó könyvtárából könyveket szoktak kikölcsönözni, nosza ő is beállít a kaszinó könytárosához. A könyv átadása közben kéri a könyvtáros, hogy az Ívre írja alá nevét, elismervén, hogy könyvet kölcsönzött ki. Az asszonyság fogja a tollat és odafirkant egy keresztet. * Egy ízben pénzt vett ki ez az asszonyság a takarékpénztárból. A kapott pénzt elkezdi olvasni, de nagyhirtelen az ötvenedik koronánál abba hagyja, és a többit olvasatlanul eülyeszti pénztárcájába. A pénztáros elcsudálkozik és puszta kiváncsiságból megkérdi, hogy hát a többit miért nem olvassa meg? Mire őnagysága finom mosolylyal így válaszolt : — Ha idáig stimmelt,, azt hiszem tovább is stimmelni fog.* Piócát adott el a lelkiismeretességéről meszsze híres Pörge Bálint Pécskán az odavaló gyógyszerésznek . Az eladás napján éjfél után becsönget a paraszt a patikába. Kiszól a patikus: — Ki az? — Én vagyok a Pörge Bálint, aki az urnák ma piócát adott el. — No, és mit akar? — Azt kérdezem, hogy van-e a piócákon víz? Mert Ica nincs, hát tessék rátenni, mert különben megdöglenek . * Kisteleken ripacsok „működnek", színre kerül „Viola, az alföldi haramia“ című népszínmű, melyben egy plébános is szerepel; de reverenda az bizony nem volt a ruhatárban, kölcsön pedig a kellékes nem kapott; a plébánost játszó színész az utolsó pillanatban úgy segített magán, hogy kölcsön kérte a nagy vendéglő szakácsnéjának fekete alsószoknyáját, hogy ezt vegye magára reverenda helyett! De a szakácsnő közvetlenül a papot domborító színész jelenete előtt állított be az alsószoknyával, úgy, hogy a színésznek csak annyi ideje volt, hogy sebtiben magára húzza a szoknyát, ennek felébe pedig a Ferenc József kabátot. Eképen kiöltözködve a színre lépett, alig szólt azonban pár szót, éktelen kacaj tört ki a nézők között. A szakácsnő szoknyája ugyanis háromfodros volt. (A kerékpárversenyek titkaiból.) A nagy közönség nem is sejti, hogy a kerékpárversenyeken miféle trükkök és sokszor bűnös fortélyok biztosítják egyik-másik versenyző részére a diadalt. Egyik legközönségesebb trükk: szögeket szórni el útközben; egy kis köpönyeg, mely a szöggel telt zacskót eltakarja, megóv a leleplezés ellen. A verseny napját megelőző éjjel az így fölkészült bűntárs szögeket hint széjjel a versenypálya bizonyos megjelölt pontjain. Egy-egy fa, esetleg fal vagy egyéb konvencionális jel figyelmezteti a versenyző bűntársat, hogy most jobbra vagy balra kell kanyarodnia, ahol nincsenek szögek elhintve. Természetesen a be nem avatott többi versenyző mit sem sejtve, halad a pályán előre, míg egyszer csak megakad a gépe. Leginkább motociklistákat használnak föl erre a szerepre. A motociklista a 'versenyzők előtt indul el és amikor azok csapata bizonyos pontra ér, a motociklista hirtelen megáll, mintha gépét igazítaná. A beavatott bűntárs erről azután megtudja, hogy most merre kell haladnia, hogy szögek közé ne repüljön a kerékpárjával. Másik trükk is van, amelynek ugyancsak a kerékpár gummipántjának kilyukasztása a célja. Közönséges sétabotra egy varrótűt alkalmaznak elrejtve, s amikor a versenyző kifáradva egy megállóhelyhez ér, ahol frissítőt vehet magához, an ott ácsorgó kiváncsi emberek legott körülveszik őt és a gépét. Ekkor azután mi sem könnyebb, mint a gummipántot a finom tűvel észrevétlenül megszűrni; bizonyos, hogy a rettegett versenytárs kerékpárja legfölebb egy negyedóra múlva fölmondja a szolgálatot. (Vadászat léghajóról.) Boyce amerikai milliomos, két nagy chicagói hetilap tulajdonosa, hatodmagával legközelebb felette érdekes expedícióra indul. Uganda vidékére, Afrikába fognak utazni, hogy azon a tájékon oroszlánokra és más állatokra vadászszanak. Az expedíció felszerelése majdnem félmillióba kerül és tartalmaz három léghajót, huszonhárom drága fényképezőgépet, egy teljes kinematográfot,hatszáz világító patront, negyven eregetni való sárkányt, egy egész láda vegyészeti cikket, filmeket és lemezeket meg sok egyéb vegyes holmikat. Mintegy négyszáz benszülöttet szerződtetnek majd az expedícióhoz, akiket mozgófényképek bemutatásával fognak megbarátkoztatni. Azonkívül visz magával Boyce grammofonokat a legújabb felvételekkel, hogy a négerek esténkint, a fárasztó napi munka után Tetrazzini és Caruso énekében gyönyörködhessenek. A sárkányokat fotografálásokra fogják használni, ha erre az erős szél miatt a léghajók nem lesznek alkalmasak. Boyce nagyon büszke arra a módszerre, amelylyel oroszlánokat fog éjszaka és a szabadban fényképezni. Az erdőben csalétek gyanánt elhelyeznek egy darab húst. A csalétek köré felállítják a hat legnagyobb fényképezőgépet, amiktől nem messze egy mikrofon lesz, amelyet az expeditorokkal kábel köt össze. A társaság két mértföldnyire helyezkedik el és mindenki a füléhez illeszti a mikrofon hallgatóit. Mikor az oroszlánok megérkeznek, ordításuk és a zsákmányért folyó harcuk hallhatóvá válik a mikrofon hallgatóiban, mire fellángolnak a fényszórók és egyidejűleg automatikusan működni kezdenek a fényképezőgépek. A módszert Amerikában kipróbálták kutyákkal. Boyce már előre örül a rémülten meglepődő oroszlánokat ábrázoló fényképfelvételeknek. (A spiritiszta Lombroso.) Mas Nordan meleghangú cikkben áldoz Lombroso emlékének, akinek követője és barátja volt. Tudjuk, hogy Lombroso életének utolsó éveiben buzgó spiritiszta lett; erre vonatkozólag Nordau ezeket írja: „Eusapia Lombroso édesanyjának úgyszólván az alakját öltötte föl és úgy beszélt hozzá, mint hajdan az édesanyja, amikor még gyermek volt, becézgető hangon. Még a velencei tájszólást is híven utánozta a híres médium, akárcsak az édesanyja beszólt volna hozzá, amikor kettecskén együtt voltak, mert idegenek jelenlétében mindig szabatos olasz nyelven szólt hozzá. Ettől kezdve Lombroso rendületlenül hitt a spiritizmusban. Előttem sohasem szólt erről, de beszélt róla Párizsban a feleségemnek, amiit arra kért, nehogy elárulja előttem titkát, amiért szemrehányástól tartott tőlem, legutóbb azonban mégis legyőzte magában ezt a tartózkodást és azt kérdezte tőlem, mi a véleményem a spiritizmusról. Én szabadon nyilatkoztam a feltett kérdésről. — De hiszen én láttam az édesanyámat, aki ép úgy beszélt velem, mint valamikor régen gyermekkoromban — felelte Lombroso reszkető ajakkal és könybe borult szemmel. — Hát bizony a hallucinációt nehéz megkülönböztetni a valóságtól — jegyeztem meg én. Lombroso fejét rázta és kezét vállamra téve, így szólt: — Ha meghalok, ami valószínű, hogy rövidesen be fog következni, meglátogatlak téged. És ekkor meggyőzlek téged is, te hitetlen Tamás! Mesterem és barátom, ime, azóta meghalt, de biz eddig még nem látogatott meg és én nekem semmi okom nincsen, hogy nézetemet megváltoztassam. De azért hálával gondolok Eusópiára és a spiritizmusra, amiért megvigasztalta és töprengéseit enyhítette a nagy tudósnak fizikai hanyatlása idején.“ — (Boulanger özvegye.) Párizsban — mint annak idején jelentettük — meghalt az egykor sokat emlegetett Boulanger tábornok hetvenkét éves özvegye. A neve Lucie Isanne Alice Renouard volt s becsületes hivatalnoki családból származott, amelynek heves ellenzésével találkozott, amikor a fiatal Boulanger kapitányhoz feleségül akart menni. De a fiatal leány erős jellem volt és keresztül vitte akaratát. Boldog évek következtek, mert a kapitány nagyon szerette szép fiatal feleségét. Ez abban az időben volt, amikor Boulanger egészen III. Napóleon módjára viselkedett. III. Napóleon szakállt hordott s ép oly álmodozónak tüntette fel magát, mint amilyen a harmadik császár volt. Éhez a pseudo Napóleonhoz kitünően illett a szép asszony szigorú lénye. De azután jöttek az évek, amikor a tábornokká lett Boulanger a politikába ártotta magát és a nép kegyét kereste. Az esze egészen megzavarodott, más hölgyek körül legyeskedett s egyszerre csak válópert indított a felesége ellen. Az asszony méltóságtellesen kijelentette, hogy elválik, ha az egyház beleegyezését adja a váláshoz, s amikor a párizsi érsek a hozzájárulást megtagadta, nem lehetett a válásra rábírni. Hősiesen tűrte, életének egyhangúságát és soha panaszos szót nem szólt. De amikor férje megbetegedett, hozzá sietett és hűségesen ápolta. Mindig hű maradt a Boulanger névhez s élete utolsó szakát kizárólag gyermekei nevelésének szentelte. (Kutyák, mint postahivatalnokok.) Bármily véleménynyel legyünk is Cooks Peary északsarki expedícióinak reális voltáról, annyit el kell ismerni, hogy a sarkvidéki kutya nagyszerű szolgálatokat tud tenni az embernek. A kanadai kormány már évekkel ezelőtt nagyszámban vásárolt eszkimókutyákat Labradorban és Grönlandban, a kutyákat Klondike aranytermelő, de vad vidékein, ahol nagyon rossz a posta- és vasútösszeköttetés, a postául szolgáló szánkák elé fogatja. Miután ez, a kísérlet kitűnően bevált, Oroszországban még más módon is a posta szolgálatába akarják állítani a kutyákat. Szibéria távol levő parányi kis falvai között néha hetekig nincs postajárat , ezt most igen eredeti módon próbálják pótolni Tizenkét-tizenhat kutyát szán elé fognak s ez a kutyafogat viszi a postát az egyik helységből a másikba. Itt az első helységben megszokott kutyákat, melyeket rendszerint jól táplálnak, de elutazásuk előtt rosszul, szabadon bocsátják — előbb persze postacsomagokat erősítenek a nyakukba — s a kutyák visszafutnak megszokott helyükre, abba a faluba, ahonnan elindultak. Arról persze hallgat a pétervári krónika, hogy mit tesz, a posta négy lábú hivatalnoka, ha vadállatok, medvék vagy farkasok támadják meg útközben. (Kié az északi sark?) Mig Peary kapitány és Cook orvos azon vitatkoznak, hogy melyikük járt hamarább a nagy jégbirodalom legmagasabb csúcsán, s míg mindketten azt hangoztatják, hogy az első foglalás jogánál fogva az Egyesült Államok tulajdonába ment át a jéghegyek országa, egy pittsburgi ember, Thomas Acheson azt hangoztatja, hogy nemcsak az északi sark, hanem a körülötte elterülő óriási jéghegyek és hómezőségek az ő jogos és elvitathatatlan tulajdona. Acheson birtokában egy okmányvan, melyet a kanadai kormány állított ki 1870-ben, s melyben az foglaltatik, hogy a kormány Acheson katonai szolgálatainak jutalmazásául 1300 akernyi földet ajándékoz az északi sarkon. Acheson 1865-ben lépett a kanadai angol hadsereg szolgálatába. Akkor indult meg a nagy harc az indiánokkal, melynek eredménye az lett, hogy az angolok elfoglalták Ontario, Quebec, New-Brunswick, Nova Skotia és az északnyugati államokat. A diadalmas háború után minden katonának joga volt földet kérni az ottawai kormánytól. A legutolsó ember, aki földért jelentkezett, Acheson volt. A kalandos vérű katona azt kérte, hogy az északi sarkot és a körülötte elterülő nagy jégmezőségeket adják neki. A földosztó társaság nagyot nézett, midőn a különös kérelem elhangzott s egymásra mosolyogtak. Az északi sark felfedezésétől akkor még messze állt a világ, s a felfedezés gondolata úgy élt a köztudatban, mint megvalósíthatatlan álomkép. Acheson kérésébe tehát minden habozás nélkül beleegyeztek, sőt, hogy jószívűségüket bebizonyítsák, a szokásos 130 aker föld helyett 1300 aker területet adtak Achesonnak az északi sarkon. Az okmány kiállítása után mosolyogva mondták Achesonnak, hogy jól vigyázzon az északi sarokra s ne engedje, hogy idegen kezekre jusson. Acheson pedig nyugodtan zsebre gyűrte az okmányt és nyugalmasan várt. Most azután hogy ketten is fölfedezték egyszerre az északi pólust, Acheson érvényesíteni akarja jogigényeit. De nem tudja, hogy fogjon hozzá. Ki ellen indítson pert? Peary, vagy Gook, vagy az Egyesült Államok ellen? S melyik bíróság fog ítélkezni ebben a bonyodalmas és humoros hátterű kérdésben. A nehéz kérdésben az az egyedüli vigasztalása Achesonnak, hogy a kanadai kormány az utóbbi időben lépéseket tett az északi sark megszerzése tárgyában s igy reméli, hogy ha a vitás földsarok Kanada tulajdonába megy át, ő is meg fogja kapni a szerződésben biztosított 1300 aker területet. Mi azonban azt hiszszük, hogy mire a nagy kérdést eldöntik, a 70 éves Acheson már régen a sir ölében fog pihenni s legfölebb a szelleme kalandozza be a világ legészakibb csúcsát. Élve nem látja meg az északi fény birodalmát, melyből oly hatalmas darabot juttatott neki — papíron a ravasz ottawai kormány. (Lombroso mint tanár.) Egy előkelő olasz újságban Lombroso egyik tanítványa érdekes képet fest a torinói orvostani egyetem előadásairól, ahol Lombroso a törvényszéki bonctant adta elő. A már akkor jónevű tanár a legteljesebb szabadságot engedte meg tanítványainak. Mindenki tetszése szerint dohányozhatott, pedig akkoriban a hosszúszárú gipszpipák divatoztak, amelyekből olyan bodor, fojtó füstöt eregettek a diákok, a legerősebb dohányt sziván, hogy a teremben alig lehetett látni. Lombroso szó nélkül tűrte, legfölebb az ablakokat nyittatta ki, ha már fojtogatta a füst. A Világ legtartalmasabb maláta-söre. ' ^ fly»»,a |~|||) Paris, Róma 1909.^ C$97 évJ dó in, étvagy fokozd, csokrély ssorz. VE/ tartalm , jórallk — Kiváló hatású soványok várszegények, gyengélkedők, Abbadozék, tüdőbetegeit, idegesek, álmatlanodnál ■ s szépiátoknál. Bupapesti képviselet: MOSCH B. Király-1. 99 - Árlap Ingyen