Pesti Hírlap, 1909. november (31. évfolyam, 259-270. szám)

1909-11-09 / 265. szám

20 PESTI HÍRLAP 1909. november 9., kedd. tanárok: Schwarz Gusztáv egyetemi tanár Pom­­péry Elemér, Bruckmüller Ferenc, Perlmutter Alfréd, Menczer Árpád és Kayser Szilárd szabadalmi bírák, dr Fazekas Oszkár a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület titkára, stb. Az előadó is szükségesnek és indokoltnak tartja a szabadalmi törvény revízióját és a közzétett ter­­vezetet általában megfelelő és érdemes alkotásnak jelentette ki. Az egyes részletekben azonban több rendbeli hiányra mutatott rá. Az érdekes fejtegetést a közönség nagy tetszéssel fogadta. A tárgyhoz ez­után Fodor Ármin kir. táblabiró szólott, aki külö­nösen a szervezetre vonatkozó részt bírálta. — Agyonütött élelmiszerkereskedő. Egy hite­lezési ügyletből kifolyólag Tarsoly Zsigmond ellen­séges viszonyban volt Back Imre élelmiszerárusítóval és ennek családjával. Tarsoly egyszer a zsírt, máskor a tejet Back Imre élelmi­szereire öntötte és azzal fenyegette őt, hogy végezni fog vele. Ez év június hó első napján Tarsoly Back Imrének 18 éves fiát, Back Józsefet is megtámadta, aki a bántalmat el­panaszolta az anyjának és az apjának. Back Imre erre Tarsoly Zsigmond megfenyítésére indult. Mégis találta és revolverét Tarsolynak szegezte. A revolver azonban nem sült el, mire a két ember között dula­kodás támadt s Tarsoly fejbevágta Back Imrét. Back hazament és a fiát meg az albérlőjét, Pinta Miksát magával hívta Tarsoly ellen. Back Imre fej­szét, Back József zsebkést, Pinta Miksa pedig konyha­kést vitt magával. Tarsoly Zsigmondot az élelmiszer­bódénál találták és együttesen erővel nekirohantak. Back Imre fejszével fejbevágta, Pinta Miksa pedig késével szive táján szúrta meg. Tarsoly a szenvedett sérülések folytán rövid idővel utóbb meghalt. Back Imre, Back József és Pinta Miksa halált okozó , súlyos testi sértés miatt kerültek a budapesti esküdt­­bíróság elé. A hétfői nappal kezdődő esküdtbírósági ülés­szak elején Mikovich bíró elnök meleg szavakkal üdvözölte a szolgálattételre behívott esküdteket, aztán ismertette a tárgyalás alá kerülő ügyet. A tár­gyaláson az ügyet dr Pálos kir. ügyész képviselte. Mint védők Szentiváni Gábor, Miheller István és Fried Vilmos szerepeltek. A tárgyalás folyamán mind a három vádlott beismerésben volt. Védelmükre felhozták, hogy jogos védelemből használták Tarsolylyal szemben a fejszét és a bicskát. A vádlottak kihallgatása után a bíróság a nagyszámú beidézett tanút hallgatta meg, azután az elnök a tárgyalás folytatását esti 6 órára halasz­totta el. Az eskü­dtbíróság Papp Imre és társai bűn­­ü­gyében fölmentő ítéletet hozott. — Elítélt leánykereskedők. A budapesti bün­tető törvényszék hétfőn mondott ítéletet Fürst Mórné paksi születésű 55 éves újpesti pékmester felesége, továbbá Ausländer Manóné, szül. Fürst Laura, 41 éves szabónő fölött, akik üzletszerűen foglalkoztak leánykereskedéssel. A bíróság a lefolytatott tárgyalás után Fürst Mórnét két rendbeli kerítés kísérletének bűntettéért két és fél évi fegyházra és 700 korona pénzbüntetésre, Ausländer Manónét pedig egy rend­beli kerítés kísérletének bűntettéért 10 hónapi bör­tönre és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. A har­madik vádlott nő Stein Viktoria, szül. Krausz Regina soroksári születésű lakásadónő ellen dr Aranyiczky kir. ügyész bizonyítékok elégtelensége okából a vádat elejtette s a bíróság Steinné ellen a további eljárást megszüntette.­­ A niem­ei takarékpénztár bukása. Eszé­ken hétfőn tartották meg Zsifkovics Máté, a niemei kerületi takarékpénztár volt igazgatója, ellen sikkasztás miatt indított bűnper főtárgya­lását. Zsifkovics a takarékpénztár bukása után Amerikába szökött, onnan tíz hónap múlva visz­­szatért és önként jelentkezett a bíróságnál. A nyolc napig tartott végtárgyalás hétfői befejező n­­apján a bíróság Zsifkovics Mátét 8 évi súlyos börtönre ítélte. A vádlott testvére, Zsifkovics Fila, aki bátyjának megszökése után ennek vagyonát a saját nevére íratta, öt évi, a kerületi takarékpénz­­tár Filipovics Sándor nevű könyvelője pedig két évi börtönt kapott. Elítélték még a takarékpénz­tár Drugovics József nevű igazgatósági tagját három havi elzárásra, ellenben Kerstner Péter és Angellina házastársukat felmentették. A takarék­­pénztár bukásánál a hitelezők fél millió koronát vesztettek és körülbelül hatvan niemoi család ju­tott a bukás következtében koldusbotra. H lllllla Síp III § Mai rendszeri | __ Válogatható eredeti angol szövetekből, csakis tég mérték és próba után készített elegáns ||| 2 ?A#nyök iwrts ( Átmeneti kabátok) tty? ti I HH Különlegességek télikabát-szövetekben. ||| m JHUCU lisnv, Szekilla-tér hz m BülliUBBBnBBBBB Sport Labdarúgás. Ausztria—Magyarország 2 : 2. November 7-én vasárnap reggel minden álmából ébredő football-barátnak első dolga volt kutató tekin­tettel vizsgálni és égboltozatot: vajon minő idő fogad­ja a délutáni osztrák-magyar mérkőzést? Az idő pedig legszebb napsugaras őszi formá­ban kedvezett a footballisták nagy napjának. És meg­indult a déli órák után a nagy népvándorlás a város minden részéből a milleniáris pálya felé. úgy két óra tájban a Thököly-út csak úgy fek­etéllett a zarándokló tömegtől, ismételten,­­— ki tudja hányadszor? —­ cso­dálkozásra kényszerítve a labdarúgó sportnak nem is­merőseit és nem barátait. És mikor a millennáris pálya hatalmas tribün­jei már a roskadásig megteltek, 10,000 néző üdvrival­gásai közt vonultak ki a porondra két országnak a leg­jobb footballistái, hogy nemes küzdelem keretében tisz­tázzák, vajon melyik kajának labdarúgó sportja a kü­lönb. Feszült érdeklődés leste a Berlinből hozatott , legalább 100 kiló súlyú — bitó jeladását a kezdésre, amely a ránk nézve kedvezőtlen sorshúzás következté­ben bennünket magyarokat illetett meg. A mérkőzés első momentuma osztrák támadás. De már a második percben a bécsi kapus csak kornerre tudja menteni Schlosser pompás lövését. Már az első percekben meggyőződött róla a kö­zönség, hogy a játék nagyon váltakozó és hullámzó lesz. Nagyszerű és gyors összjátékot fejt ki mindkét csapat. A negyedik percben Schlosszer lövése a kapu fölött sü­vít el és az ötödik percben már a magyar kapuban a labda. A jobbszélső Beck beadását Gorszky elhibázza, a labda hirtelen Schmiegerhez kerül, aki kapásból élesen a kapu bal sarkába lő. Közvetlen a felállás után is olyan imponálóan dolgozik az osztrák csatársor, ami részünkről a legna­gyobb aggodalomra ad okot. Lassan azonban a magyarok is lendületbe jön­nek. A csatárok biztosan kombinálnak egészen a kapuig. Ott azonban csődöt mond a tudományuk vagy pedig a fürge osztrák védelmen törik meg. Néhány biztos alkalmat a goallövésre elhamar­kodnak Késmárky és Hlavay, amit rutinhiányuknak tulajdonítunk. A tö-ik percben Hlavay ügyesen szökteti Sebes­tyént, aki speciális trück­jével faképnél hagyja az osz­trák hátvédet és laposan centerez. Hlavay a középre adott labdát kapásból lövi, Kroff menti az éles lövést, de a labdát nem tudja tartani, a szemfüles Schlosszer pedig kihasználva az alkalmat, villámgyorsan ott terem és a kapuba gurítja a labdát. Szinte fölösleges megemlítenünk, hogy leírhatat­lan tombolás kísérte a kiegyenlítő goalt. Mindez azonban nem gátolja meg az osztrákokat abban, hogy nagyszerű játékkal állandóan ne veszélyez­tessék a magyar kaput. Ámde a magyarok se tétlenek, sőt ők még több gyalrúgási alkalmat teremtenek, de — és ezt viszont rovásukra kell írnunk —­ nem tudják azo­kat kiaknázni. A heves és váltakozó támadások közepette, min­den további pozitív eredmény nélkül zárul a félidő. Szünet közben természetesen megindulnak a kom­binálások. Az első félidő képe után,­­ ez igazán nehéz dolog volt. Szembetűnően egyforma volt a két csapat. Melyik ragadja most magához a győzelmet? Találó fe­leletet erre nem igen lehetett adni. Csupán egy volt min­denki előtt bizonyos a félidő után, az, hogy a drága pénzen (250 korona) lehozatott bitó, nem is konyit a bíráskodáshoz. No, de potrohos alakja ismét megjelenik és a további küzdelemre szólítja a csapatokat. A második félidőt ugyancsak osztrák támadás vezeti be. Emiatt azonban nem kell soká búsulnunk, mert a magyar fiúk csakhamar lelkes támadásokkal szorongatják az osztrák kaput, Sebestyén két ízben pom­pásan lefut, beadásait azonban a középen nem értéke­sítik. Harmadszori lefutását azonban már siker kíséri. Pontosan centerezett labdáját Schlosszer közvetlen kö­zelről rettenetes erővel a hálóba vágja. Goal!! Zúg vé­gig a hangorkán a tribünökön. A „tombolás“ még csak megközelítően sem fejezi ki az akkor látottakat és hal­lottakat. Nem is kíséreljük meg leírni az ujjongást, mert gyönge a tollunk ahoz. De íme, a goal nyomában keletkezett üdvrivalgás még el se hagyta egészen ajkainkat, mikor a magyar fiúk már­is újabb és lelkesebb támadásokkal veszélyeztetik az osztrák kaput. Körülbelül 8—10 percig olyan impo­náló fölénynyel szorongatják ellenfelüket, hogy a ma­gyar győzelmet szinte mindenki biztosra veszi. A nagy igyekezetben azonban a csatárok igen so­kat hibáznak, még­pedig közvetlenül a kapu előtt a goal­­rúgás pillanatában. Pedig ez alatt a tíz perc alatt kellett volna, — még csak legalább egy goalt elérnünk — akkor biztos a nagyobb goal arányú győzelem. A második goal után ugyanis az osztrákokon egy kis lehangoltság vett erőt, amelyet még csak fokozott a magyarok tüzes és nagyszerű játéka. Ezt a hangula­tot kellett volna kihasználnunk. Mert az osztrákok nem sokára fölocsúdtak meglepetésükből és újult erővel fog­tak hozzá a mérkőzés megmentéséhez. Míg az első fél­időben a szárnyak közül a jobboldali volt inkább front­ban, ezzel szemben most Andres révén eszközük a leg­veszélyesebb támadásokat. És Andres nagyszerűen meg­felel a bizalomnak. Valahányszor hozzá kerül a labda, az mindig veszélyt jelent a magyar kapura. Egy ízben egy iveit lövését Bihari ügyesen fogja, azonban ahelyett, hogy a labdát kidobná,­­ rúgni akarja azt, a labda azonban megakad a rárohanó osztrák csatárokban és a magyar kapuba kerül. Kínosan szisszen föl a közönség a vendégek goal­jára, míg azok viszont új erőt merítenek az elért siker­ből és ismét veszedelmesen támadnak. Bihari egy izben Lincsevszky hosszú magas lövését halálos csöndben vé­di, néhány szélsők által vezetett lerohanás azonban újra reményt önt az elcsüggedt közönségbe. A hangos bizta­tás azonban már hiába való volt. Az idő letelt és az eredmény nem változott. Kellemetlen epizód fejezte be a mérkőzést. A bí­ró véget jelző sípolása után ugyanis Weisz, az osztrák védelem ellenállása nélkül fa­goült le, amit a bító ter­mészetesen nem vehetett figyelembe. Azonban az ügyet­len bitó működése miatt már úgyis elkeseredett pub­likum szabályokhoz nem értő része a goal érvényesítését követelte és zajosan tüntetett a bitó ellen. Egy pilla­nat alatt a pályára tódult a közönség és fenyegetőkig vette körül a bitót, akit csak a játékosok és szövetségi emberek által alkotott gyűrű mentett meg az inzultu­soktól. Vagy 10 percig tartott, míg az óriási tolongásban a játékosok és bitók öltözőjükbe jutottak Ezután a rendőrség nagy apparátussal fogott hozzá a nézőtér megtisztításához, ami sikerült is neki. A szerencsétlen bitó azonban még­sem menekedett meg egy inzultustól, mert kocsiba szállása alkalmával egy intelligensnek látszó fiatal­ember megütötte. Nem tudunk kellő szavakat találni az ilyen tény­kedések kellő elítélésére. Még ha megérdemelte volna is az illető idegen, szabad-e v­ele szemben, aki a mi ven­dégünk, úgy viselkedni, mint részeg kocsisok egymás között? Vajon mivel tudjuk mi menteni magunkat eme külföldi úriember előtt, aki a mi hívásunkra jött ide, hogy funkciót teljesítsen és akit, mert funkcióját nem tudta jól végezni, inzultusokkal jutalmazunk? A közönség meggondolatlan részének eme visel­kedése sötét pont a vasárnapi nagy nap sport­króniká­jában, amelyet legjobban szeretnénk mielőbb elfelejteni. Ehelyütt kérjük a közönséget, hogy a magyar sport érdekében ne ragadtassa el magát a jövőben szen­vedélyétől és önmagán uralkodva ne lépje túl az úri viselkedés határát. Áttérve most már magának a mérkőzésnek jel­lemzésére, konstatálnunk kell, hogy a játék, különösen az első félidőben méltó volt a legjobb tizenegyek mér­kőzéséhez. A két csapat közül a magyar volt a jobb, de nem sokkal, csupán egy árnyalattal. Hiányzott azonban ezúttal nála a régi híres lel­kesedés, a tűz, amelylyel szemben sokszor a nagyobb tudás is megsemmisül. Ami a csapatösszeállítást illeti, annak voltak hibái. A mi választó­bizottságunknak meg volt az az előnye, hogy ismerte már az osztrák csapat összeállí­tását mielőtt a mienket megalkotta volna. Ez föltétlen előny, melyet azonban a bizottság figyelembe nem vett. Menjünk azonban sorra az egyes játékosokon: Bihari állt a kapuban, nem sok dolga volt, nem mutathatott sokat. A második goal teljesen az ő rovására írandó. Rumbold mint jobb hátvéd brilliáns formát mu­tatott. Gyönyörű rúgásai számtalanszor ünnepeltté tet­ték. Társa, Szendrő, kevésbé biztos játékos, de pompás futásával nagy szolgálatot tett. A védelem összeállítása ellen abszolúte semmi ki­fogásunk nem lehet. A fedezetek közül Károlyról, mint az egész me­zőny legjobb emberéről, kell először megemlékeznünk. Olyan kiváló játékosunk ő, akit már nem a puszta „ta­nár úr“, hanem legalább is az „egyetemi tanár úr“ el­nevezés illet meg. Sok minden képességei mellett külö­nösen nagyszerű fejesei ragadták mindig tapsra a kö­zönséget. A jobb fedezet szerepét Bitó Gyuszi, — úgy, ahogy tőle vártuk — kitűnően töltötte be Nem lehet azonban ezt mondani Gorszkyról, aki teljesen képtelen volt a nagyszerű Beck—Merz oldalt föltartani. A csatársort ugyan szépen támogatta, de ez kevés volt. A csatársorban föltűnt az összjátékra való tö­rekvés. A jobbszélen Sebestyén várakozáson fölül jó volt. Kitűnő technikája nagyban érvényesült és középre­­adásai különösen a második félidőben mintaszerűek vol­tak. A magyarok mindkét go­lja az ő érdeme volt. Mel­lette a fiatal Hlavay játszott, aki a mezőnyben nagyon jó volt, szépen tud labdát adagolni, de ez még mind ke­vés ahoz, hogy valaki válogatott csapatban szerepeljen. Késmárky mint középcsatár ezúttal épen azzal tűnt ki, amivel máskor nem tűnik ki, hogy t­i. nem tu­dott lőni. " Rátérünk most a közönség reménységére, a Schlosszer­-Weisz párra. A FTC­ kitűnő baloldalától várta a közönség a legtöbbet, de talán épen ezért egy kis csalódás volt az eredmény. Hisz a csalódást mi sem bizonyítja jobban mint a közönség hangulat változása irányukban. Míg az első félidőben valahányszor Weisz­­hez került a labda, a közönség orkánszerű rivalgásban tört ki, később már nagyon fölhagyott ezzel. Schlosszer az csak a régi marad. Ő kitűnő volt mint mindig. Sokkal szívesebben láttuk volna azonban

Next