Pesti Hírlap, 1909. november (31. évfolyam, 271-283. szám)

1909-11-16 / 271. szám

■i ' ' ' , \ ^ Budapest, 1906. TYYC évf. 271. (10.981) SZfan Kgdd’ ngT°mB' 18-Előfizetést érek, ’ 1 O Szerkesztőség: IV, Budapest, Váci-körut 78. Egesz évre.... 2. k. £. 1/ ^8^ 1. emelet. Félévre ...... hová szellemi^ részét Megjelenik hétfő kivételével ‘ ESTLJiiRLaP szétküldésére vonatkozó fel* minden nap­ ,­g­y­szólalások intézendők. Bécsben, Makó és Budapest után tegnap Bécs következett sorra, jeléül annak, hogy a ma­gyar politikát egy kicsit ott is csinálják. We­­kerle, Andrássy s Kossuth voltak a királynál audiencián. A miniszterelnök a kihallgatás eredményéről csak azt hozta nyilvánosságra, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják, Kos­suth pedig csak annyit mondott, hogy nézete szerint nagyon rövid idő múlva ismét Bécsben lesz. Ebből az ország egyet bizonyosan követ­keztethet, azt, hogy ama fonál nem szakadt el, mint Justhék kivonták, hanem fölvétetett, újra s az új tárgyalások remélhetőleg rövid időn belül békére fognak vezetni. Mi a három miniszter audienciája kö­zül a legfontosabbnak természetesen a Kos­­suthot tartjuk. Tovább megyünk, amióta Kos­suth Ferenc első ízben jelent meg a királynál, 1905 óta, egyetlen audienciája sem lehetett oly fontos, mint épen e legutóbbi. Kossuth Ferenc s a király érintkezését eleddig még mindig feszélyezhette az a kö­rülmény, hogy a Kossuth Lajos fia mint a parlamenti többség vezére, állott I. Ferenc Jó­zsef előtt, pártja programmjához kérve tőle jóindulatot. Hogy ezzel szemben mit kész­­ adni a királynak, azt most mutatta meg iga­zán. Lemondva a széles e világon legdíszesebb parlamenti méltóságról, a többség vezérségé­­ről s tán még a népszerűségről is, állott a ki­rály elé, hogy szétszakadt, kettétört pártja árán biztosítson egy előrevalóbb egyesülést, összeforradást: a királyét a nemzettel. Lehetetlen, hogy a király Kossuthnak ezt az igazán alkotmányos, személyi hiúsá­gon felülemelkedő tettét ne honorálja s ne adja most már ő is kézzelfogható bizonyitékát annak, hogy békét akar, együtt akar haladni a nemzettel. . .■ Szakasztott olyan volt most is a helyzet, mint 1867 előtt, mikor Deákot Bécsben min­denekelőtt arra akarták rávenni, hogy többsé­get teremtsen a kiegyezésnek. Deák felelete erre az volt, hogy a többségről tessék fönt is gondoskodni, lent majd elvégzi ő a többit be­csületes Programm alapján. Ahoz a programmhoz, melynek alapján Wekerle, Andrássy, Kossuth hajlandók az együttműködésre, további kormányvállalásra, most már csak Bécsben kell megszerezni a többséget. De a bécsi többség egyedül a király­tól függ; ha ő úgy akarja, a trónörökös, az udvar, a hadvezetőség, a reichsrath sem fog útjában állni egy új magyar kiegyezésnek. Hogy hadügyi téren nemzeti jogaink fo­kozatosan érvényesülnek-e, ahoz az osztrák parlamentnek semmi köze. Itt csak a király­­lyal, az ő magyar haduk­ mivoltával állunk szemben. S tán a trónörökös s a többi főher­ceg is be fogja látni, hogy a létszámemelés, új véderőtörvény fejében a családi ház fejének engednie kell épen az ő szempontjukból is, a dinasztia érdekében. Gazdasági téren pedig a közös bank sza­badalmának provizórikus meghosszabbítását Ausztria csak úgy érheti el, ha beleegyezik a készfizetések megkezdésébe. A mostani osztrák kormány eleitől fogva erősen ellenezte ezt a magyar kívánságot, „vívmányként“ kezelte ezt a kérdést is s abból indult ki, hogy ami ne­künk jó, az nekik, Ausztriának, már ez ipse rossz. Talán most be fogja látni az osztrák kormány s parlament, hogy a „közös érdek“ osztrákra fordítva nem okvetlenül s nem min­dig azt jelenti, hogy „osztrák érdek“. S ha az osztrák kormány mégis to­vább makacskodik? Akkor valóra kell hogy váljon az, amit ma Kossuth tréfásan, szimbo­­lisztikus értelemben mondott, mikor Bécsben, ebédre hajtatván, kocsijának nekiment egy másik kocsi s eltört rudja a Kossuth kocsijába fúródott. Lám, minő baj történhetik egy Ausz­triával való összeütközés következtében. No de nekünk csak az ablakunk tört ki, ám Ausz­triának a kormányrudja. Mi csöppet sem ragaszkodunk a mos­tani osztrák kormányhoz, de sőt miattunk akár a 14-ik paragrafussal is elintézhetik Ausztriában a készfizetéseket. Minden tehát a királytól függ, egyedül tőle s a magyar béke fejében osztrák háborútól sem kell tar­tania, mert odaát... úgyis dúl már a háború a szlávok s németek között s a 14-ik paragra­fus uralma is beköszöntött. Magyarországon megvan immár minden hajlandóság a békére, többség is van, mely az önálló bank fölállítását kész elhalasztani más becsületes vívmányokért. A Justh-politika, melynek mindenekfölött s minden mást kizá­róan az önálló bank fölállítása csak azért a fő motívuma, mert Kossuth a nemzet vagyo­nából évi félszázalék d­uplaemelést hozott ál­dozatul, hogy a bankkérdésben szabad kezet biztosítson, ez a Justh-politika hamarosan meg fog győződni arról, hogy a nemzet túl­nyomó többsége ama félszázalék miatt nem Az erkölcsi elvek. Pergemó csodálkozva állt meg Tamásiné előtt, aki izgatott, halk hangon szólt hozzá : — Tedd le a kalapod .. . ülj le .. . éppen jó, hogy jöttél. — De hiszen te egészen fel vagy indulva — szólt a nyugodt, magas, barna asszony, amint a remegő, formás kis szőke asszonyt végigmustrálta. •— Kedves Tildám . . . éppen hozzád akartam menni — kezdte a szőke s nyugtala­nul nézett körül a szobában. — Csakhogy jöttél. Fogalmad sincs róla, hogy mi történt velem. — Dehát beszélj az istenért — szólt kiváncsi aggodalommal a vendég, hirtelen le­ült a barátnője mellé. A kis szőke asszony pillái gyorsabban mozogtak, a kendőjével hirtelen végigtörölte a homlokát és az arcát s izgalomtól remegő hangon folytatta : — Én . . . én az uramat ... én meg­csaltam az uramat. — Kivel? — kérdezte hirtelen a másik s megfogta a barátnője kezét. — Tarnay — susogta a szőke. — Tehát Tarnay. Régóta? A szőke a barátnője nyakába borult, re­megő kézzel simogatta végig a szép barna asz­­szony vállát, karját és sírva mondta : — Az első találkánk volt s valaki meglátott, amint a lakásából lejöttem. — Valósággal rajtacsípett. Olyan valaki, aki bizalmasa az uramnak. Aki mindent kifecseg neki. — Kicsoda? — kérdezte hirtelen fel­lobbant kíváncsisággal a barátnő. — Leitner. Leitner az építész, akivel most mindennap dolga van az uramnak. Tudod, a villaépítés ügyében. Nagy barátság­ban vannak. Most is együtt vannak. Már egy félórája. Mindent el fog neki mondani. Iste­nem ! És én nem tudok tagadni, különben is hiába tagadnám . . . Azután annyira izgatott is vagyok . . . kétségbe vagyok esve. — Baj, baj — szólt a barna asszony, — de hát csillapodj kérlek. Végre is nem bizonyos, hogy Leitner beszél, ha látott is. — Persze, persze — felett a szőke s riadt tekintetet vetett az ajtó felé, ■— de éppen ez a bizonytalanság, ez a borzasztó. Beszélni akartam Leitnerrel, de én annyira izgatott vagyok, aztán telefonoztam Tarnaynak is, de nem volt otthon. Könyörgő tekintetet vetett a barátnője arcába. — Te beszélhetnél Leitnerrel . . . Leg­alább megtudnám, hogy mire várhatok. Kérlek, édes Tilda. Beszélj vele. Tudom, hogy barátságban vagytok egymással. Majd elhalkította a hangját s gyorsan susogta: — Ezen a szobán jön keresztül, én be­megyek addig a hálószobába. Tedd meg, édes Tilda. — Megteszem, megteszem — felelt az asszony s egy idcsit nyugtalanul nézett körül — de nem kíséri ki az urad? — Nem — felelte gyorsan Tamásiné. — Mindig csak az ebédlő ajtajáig kiséri. A fejét hirtelen felütötte. Az ajtó felé figyelt­_____________________________ — Jön. Hallod? A dolgozó szoba ajtaja nyílott. Vigyázz, édes Tilda ! Ezzel gyorsan befutott a hálószobába , behúzta maga után az ajtót. A férfi éppen akkor lépett rá. Meglepetés­sel fordult az asszonyhoz . — Leitner . . . valamire kérem — szólt hozzá az asszony. — A barátságunkra kérem. Emlékezhetik, amikor egyszer azt mondta, hogy boldog lenne, ha valami szolgálatot te­hetne nekem. Most megteheti ezt a szolgálatot. — De nagyságos asszonyom . . . Az asszony hirtelen mozdulattal hajolt hozzá : — Mit beszéltek odabenn . . . Mit beszélt Tamásival? Leitner zavarba jött. — Hivatalos dolgok . . . tudja a villa­­építés. — Nem a hivatalos dolgokra vagyok ki­váncsi. Tudja, hogy Tamási nem él valami ideális viszonyban a feleségével . . . hogy elő­adhatják magukat olyan dolgok . . . szóval maga ért engem . . . Vannak dolgok, amit meg lehet bocsájtani . . . A férfi meglepetéssel nézett az asszonyra. — Honnét tudja, hogy én Tamásival ilyesmiről beszéltem? — Tudom — felelte az asszony határo­zottan. — S akarom, hogy válaszoljon a kér­désemre. Miről beszéltek? Diszkréten fogom őrizni. Nyugodt lehet. De akarom tudni. — Végre is Tamási barátom . . . Dehát maga tud erről? — fordult zavartan az asszony­hoz. — Tudok — felelte az asszony. — Mint A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.­’

Next