Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 284-296. szám)

1909-12-08 / 290. szám

1909.­­p­rnius 8., szerda,, mm szen­­ved. — a korona hozzá­m nem szenved, — a korona hozzájárul, a Zichy János-féle kabinet hamarosan megalakul s a Wekerle-ko­rmány talán még e héten meg­kapja a fölmentését. Természetesen arról, hogy az új kor­mány hogyan állja vagy állhatja majd meg helyét, erről ma még nem leh­et írni, erre vo­natkozólag be kell várni a fejleményeket s köztük elsősorban azt, hogy mi az, amire Zichy János vállalkozik. A Kossuth-pártból. — Barabás kibontakozási terve. — Az orsz. 48-as függetlenségi Kossuth­-párt Pannonia-szállóbeli közhelyiségében rendkívül moz­galmas volt az élet kedden. A kora esti órákban Gál Sándor, a képviselői h­áz elnöke, is megjelent a klubban. Később jöttek: Tóth János, Mezőssy Bé­la,­ Désy Zoltán államtitkárok, meg Sághy Gyula alelnök. Az utóbbiak a pártnak a fővárosban időző alelnökeivel együtt a délután folyamán a párt ve­zérénél, Kossuth Ferencnél, voltak tanácskozáson. A párt vezető emberei és a képviselők között aztán élénk eszmecsere indult meg azokról a meg­beszélésekről, amiket a kabinet tagjai a nap fo­lyamán folytattak s amelyekről helyzet-rovatunk bevezető részében, számolunk be. A politikai helyzet jelenlegi állásáról a párt egyik vezető embere tudósítónknak a következőket mondotta: " A kormány mostani sűrű­ tanácskozásain arról van szó, hogy utódul egy olyan embert talál­janak, akit a kooperáló pártok jóakarattal támo­gathatnának. Az alakítandó kormánynak közvetí­tői szerepe voltia. Neveket, mivel folyamatban le­vő tárgyalásokról van szó, korai még emlegetni, annyit azonban mondhatok, hogy a kormány föl­mentése küszöbön van , még ezen a héten megtör­ténik.­­ És mi van Barabás Béla kibontakozási ter­vével, melyről két nap óta annyit beszélnek? — Egy ilyen kibontakozási terv tényleg van, de az egyelőre nem aktuális, csak később lesz azzá. — De hát mégis miről van szó a tervezetben? — A választói reform megalkotásának bizto­sításáról. A közvetítő kabinetnek ez volna ugyanis az egyetlen feladata. Hogy ennek a feladatának megfelelhessen, tekintettel a mostani parlamenti viszonyokra, pártközi bizottság kiküldését hozza ja­vaslatba. A pártközi bizottságban az összes parla­menti pártok részt vennének, m­ ás alkotmánypártból. Az orsz. alkotmánypárt tagjai kedden este nagy számban voltak együtt a párt közhelyiségei­­ben, ahol megjelentek a többi között: Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter, gróf Hadik János és Bolgár Ferenc államtitkárok, Nagy Ferenc, a párt másodelnöke, Chorin Ferenc főrendiházi tag, gróf Semsey László és számos képviselő meg fő­ispán. A pártkörben a tagok élénk beszélgetést folytattak a politikai helyzetről, azután pedig a Hungária-szálló fehértermébe mentek pártvacso­rára. A pártvacsorán gróf Andrássy Gyula bel­ügyminiszter, a párt vezére, Wekerle Sándor mi­niszterelnök és Darányi Ignác földművelésügyi miniszter is részt vettek, akik egyenesen a Kos­suthnál folytatott tanácskozásról jöttek. * A Justh-pártból. A Royal­ Klubban kedden este kevesen jártak fenn, mert a képviselők nagy része vidékre utazott agitálni. Az elnökség részéről Holló Lajos és Ba­konyi Samu alelnökök jelentek meg a körben és a sajtóbizottság tagjaival azonnal tanácskozásra vo­nultak vissza. Az ülésen a vidéki sajtó irányításá­ról volt szó. Később a társalgóban a politikai helyzetről való beszélgetés során gróf Zichy János missziója is szóba került és nem igen bíztak­ a sikerében. Itt említjük meg, hogy gróf Batthyány Tiva­dar alelnök lakásán hétfőn este „nagyfontosságú“ tanácskozás volt, melyen az alelnökökön kívül a párt több jelentősebb tagja is részt vett. A konfe­rencián történtekről nem szivárgott ki semmi hír. PESTI HÍRLAP: Justh Gyula, a párt elnöke, még mindig nem jött meg tornyai birtokáról. A képviselőház összehívása. Wekerle Sándor miniszterelnöknek Gál Sán­dornál, a­­képviselőház elnökénél hétfőn tett láto­gatásához néhány lap kedden azt a megjegyzést fűzte, hogy nevezettek a­ képviselőház összehívásá­ról tanácskoztak. Illetékes helyről megcáfolják a híresztelést. Gál Sándor házelnök, mint már említettük, kedden este kerületébe, Nyárádszeredára utazott és onnan csak a hét végén tér vissza a fővárosba. tá­­volléte alatt az elnöki teendőket Rakovszky István alelnök látja el, * Bécsi lapokból. A bécsi lapok fantasztikus híreket közölnek a magyar válsággal kapcsolatosan. A Neue Kreie Presse budapesti jelentése szerint a minisztérium felmentése valószínűleg csak akkor fog elkövet­kezni, amikor tényleg beköszöntött már az exlex­­ állapot. Az uralkodó a legszívesebben azt venné, ha a kormány a demisszió állapotában is addig vezetné az ügyeket, amíg a végleges megoldás megtörténik; ha azonban a kormány minden áron kívánja a fölmentését, a király ezt megteszi, de csak akkor, ha az exlex állapot tényleg elkövetke­zik; mivel ez azonban csak három-négy hét múlva áll elő, addig a kormány hivatalban marad. Gróf Khuen-Héderváry missziójáról a Neue Freie Presse azt jelenti, hogy a gróf, aki jelenleg hédervári birtokán időzik, magyar politikai körökben elter­jedt hírek szerint már régen készen áll arra, hogy parlamenten kívüli kormány alakítására vállalkoz­zék. Ez a szerep hasonló ahoz, mint amilyet annak idején báró Fejérváry Géza vállalt. Beszélik, hogy báró Fejérváry mostanában, amikor azt kérdezték tőle, hogy hajlandó volna-e ismét ilyen missziót elvállalni, a következőket mondotta: „Engedelme­sen elfogadnám a missziót, de rögtön golyót röpí­tenék agyamba!“ A leghatározottabb tény, hogy Khuen-Héderváry lesz az, kit hasonló misszióval fognak megbízni abban az esetben, ha a dolgok annyira fognak fejlődni, hogy ez okvetetlenü­l szükséggé válik. Beszélik, hogy Khuen álláspontja az, hogy mielőtt ő reá kerül a sor, valamennyi kibontakozási lehetőséget ki kell meríteni, hogy a­­ parlamenten kívüli kabinet kinevezésének kény­szerítő szükségessége nyilvánvalóvá váljék. Kimen­nek ebből az álláspontjából azt következteik, hogy még egy kísérletet kell tenni, vajon nem lehetsé­ges-e egy másik többség-kombináció, nyíltabban beszélve: a Justh-Lukács-kombináció által a ki­bontakozást lehetővé tenni. A Waterland szokott modorában foglalkozik a válsággal, amelyről egyszerre két közleményt is hoz. Az egyik szerint biztos hírek azt mondják, hogy a Kossuth-pártban Kossuth ingatagsága miatt nagy az elégedetlenség és a pártnak számos tagja ki akar válni a pártból. A Justh-pártban már nagyon örülnek annak, hogy a Kossuth­-párt teljesen széthull s a Justh-párt egy tekintélyes­­ tagja maliciával mondotta a múltkor: „Kossuth a szélsőségekben tetszeleg magának. Előbb merev negyvennyolcas politikát, azután bársonypuha bécsi udvari politikát csinált, most megint a negy­vennyolcas örökségre veti magát. Kossuth e frivol játékkal neve fényének utolsó maradékait is el fogja veszíteni és az eddigi vezérből végre is egy pártnélküli vezér lesz.“ A másik közlemény azt mondja, hogy a magyar zsaroló politika a magyar­országi lakosságnál nem talál tetszésre, csakis a fizetett emberek, akiket a függetlenségi párt tart ki, gondoskodnak arról, hogy a forradalmi negy­vennyolcas törekvések állítólagos megnyilatkozá­sokban jussanak kifejezésre. A lakosság legna­gyobb része elátkozza az egész szédelgést és szíve­sebben látná a békés kibontakozást, mint a harcot, amely néhány stréber-politikusnak hoz csak babért. Káját helyesli, a párt várakozási álláspontra he­lyezkedik és egyelőre a függetlenségi párt egyik árnyalatához sem csatlakozik, hanem annak az óhajának ad kifejezést, hogy a különváltak egye­süljenek. Egyben felkérik a kerület képviselőjét, hogy a beszámolóban a Justh-párth­oz való csatla­kozásra irányuló indítványt ne tegyen s amennyi­ben a paksi függetlenségi párt nevében Justh Gyula üdvözöltetnék, úgy Kossuthnak is küldje­nek üdvözlő táviratot. A beszámoló elé nagy érdek­lődéssel néznek. A gazdák az általános választói jog ellen. Több vidéki gazdasági egyesület az utóbbi időben több ízben felhívta az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, figyelmét arra, hogy a vidéki gazdakö­zönséget a választási reform kérdése rendkívüli módon érdekli, sőt izgatja és az általános és egyenlő választói jog ellen a gazda társadalom legszélesebb rétegeiben, különösen a kisgazdák kö­rében nagy ellenszenv tapasztalható. Ez arra indí­totta az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, hogy az általános választói jog kérdését a kebelé­ben működő szociális osztályban társadalmi és nemzeti szempontból tárgyaltassa. A szakosztály a karácsonyi ünnepek után ül össze, referensnek Baross János orsz. képviselőt kérték fel, aki azt el is vállalta. Az akcióba bevonják az összes vár­megyei gazdasági egyesületeket és a gazdaszövet­ség kötelékében álló gazdatársadalmi szervezeteket. Beszámoló: Lukács László orsz. képviselő szombaton Belényesen és vasárnap Vaskohón be­számolót tartott. Mindkét helyen magyarul és ro­­mánul beszélt és azt hangoztatta, hogy Magyar­­országon addig nem lesz csend és béke, amíg a nemzetiségi kérdést a jog, igazság és a törvény szellemében meg nem oldják és amig a nemzeti­ségeknek valami csekély autonómiát nem biztosí­tanak. Belpolitikai hírek. Cáfolat. A Budapesti Tudósító jelenti: A Magyarország kedd esti számában azt írja, hogy a kormány azt tervezi: félretéve minden követe­lését, egyedül a választói törvény megalkotására vállalkozik, amely célból megmarad a kabinet és új kinevezést kap. Ez a közlemény célzatos és tel­jesen alaptalan híresztelés. A paksi függetlenségi párt Justhék ellen. Paksról jelentik: Szerdán, folyó hó 8-án tartja Mádi-Kovách János Justh-párti képviselő Pakson beszámolóját, amelyre Budapestről Holló Lajos, Mérey és Justh János képviselők is lejönnek. A függetlenségi párt nagybizottsága, Flórián István bíró elnöklésével gyűlést tartott, amelyen foglal­kozott Mádi-Kovách János képviselő beszámoló­jával. Dr Grosch József ügyvéd indítványára a gyűlés egyhangúlag kimondotta, hogy tekintettel arra, hogy a pak­si választók zöme Kossuth politi­­ k­ainál hírek. Az osztrák helyzet­ Bécsből jelentik: Dr Glombinsky, a lengyel klub vezérének elnöklésé­vel a német és a szláv pártok kedden délben érte­kezletet tartottak. Miután Glombinsky rámutatott az értekezlet fontosságára és a nép- és államszük­ségletek sürgős elintézésének szükségességét han­goztatta, a pártok elvi álláspontjuk fentartása mellett vitába bocsátkoztak a munkaprogrammról. Tervbe vették a konferencia folytatását is. Beava­tott politikai körökben nem tartják lehetetlennek, hogy a németek és szlávok ideiglenes megegyezésre jutnak, aminek látható megnyilvánulása egy rövid időre szóló munkaprogramra megállapítása lesz. Lueger visszavonul. A bécsiek népszerű pol­gármestere, dr Lueger Károly, úgy nyilatkozott, hogy tartósan kedvezőtlen egészségi állapotára való tekintettel vissza akar vonulni. Ez a hír élén­ken foglalkoztatja most az osztrák keresztény­­szocialista pártot, amelynek­ Lueger a vezére és amelynek tagjai egyértelműen hangoztatják, hogy Lueger polgármesternek nagyon kell kímélnie ma­gát és nem szabad például hosszú üléseken részt vennie, de azért kívánják, hogy Lueger továbbra is megmaradjon a párt élén. Külpolitikai hírek. Az új olasz kormány, Sonnino tárgyalásai mégis eredményre vezettek és hétfőn késő éjjel meghozta a táv­író az új olasz miniszterek névsorát. E sze­rint: miniszterelnök: Sonnino; külügyminisz­ter: Bertolo; belügyminiszter: Salandra; köz­munka­: Carlotia; posta­: Danlo; földmivelé­­si: Fani; pénzügy­: Carmine; kincstári: Rivi­­dini; tengerészeti: Grenet; hadügy­: Spingar­­di; közoktatási: Martini; igazságügyminisz­ter: Finochiaro. Szó van arról is, hogy két új miniszté­riumot állítanak föl, u. m. közmunka- és köz­lekedésit. Az előbbire Luzzuni, az utóbbira Di Nava kinevezését emlegetik. Külügyi államtitkárrá Di Scalea képvi­selőt nevezték ki, aki a múlt évi nagy külpoli­tikai vita alkalmával, amidőn arról volt szó, hogy Tittoninak a hármasszövetség kérdésé­ben bizalmat szavazzanak, a bizalmi szavazat ellen foglalt állást. Az új minisztériumba a parlamentnek

Next