Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 297-309. szám)
1909-12-16 / 297. szám
Budapest, 1909. UT1. évf. 297. (11.007) BZám ______ Csütörtök, december 18. Előfizetési árak» Szerkesztőség: Egész évre .... 28 k. — L x, emelet, Félévre.............14 , — , Pl Rt hová a lap szellemi részét Negyedévre^. . . 7 , — , ^ minden közlemény ia* Megjelenít hétfő kivételére! szétküldésére vonatkozó felé minden nap, szólalások intézendők. Budapest, Vádiköntt 78. ... "".............. ’ ! ~ 1 " ‘ "..." Nincs indemnitás. Pénteken a Wekerle-kormány benyújtja az indemnitási javaslatot a képviselőházban. Ugyancsak pénteken audiencián jelenik meg a királynál Lukács László és gróf Khuen- Héderváry Károly. Ezzel eldőlt az indemnitás sorsa is. Ha eddig habozni lehetett még a felelősen, melyet az indemnitás megszavazásának kérdése provokált, Lukács és Khuen királyi kihallgatása épen a legjobbkor jött ahoz, hogy most már igazán vége szakadjon minden halogató, ingadozó, optimista politikának. Most már egészen világos az is, hogy a Wekerle-kormány csupán kényszerűségből vetette föl az indemnitás kérdését. Nevezetesen a törvény azt parancsolja, hogy a kormány az indemnitási javaslatot a parlament elé terjeszsze. De a kormányra csak az a kötelesség hárul, hogy a költségvetés provizórikus fentartására fölhatalmazást kérjen; hogy azt meg is kapja, arra, azt hiszszük, most már talán ő maga sem gondol komolyan. Egyetlen esetben lehetett volna beszélni arról, hogy a parlament indemnitást adjon, ha új választásra, a nemzet döntésének idejére kérték volna azt tőle. Lehet, hogy sokan, az utolsó óráig is a mérsékelt politika hívei, még az esetben is hajlandók lettek volna az indemnitás megszavazására, ha az indemnitási javaslat beterjesztésével egyidejűleg valamely deklaráció, királyi kézirat biztosítékot nyújtott volna afelől, hogy az indemnitásra csupán a Wekerle-kormány számára, a királylyal folytatandó tárgyalások idejére, tehát a végleges királyi döntésig van szükség. E végsőkig opportunus politika hívei talán sikerrel tudták volna védeni amaz álláspontot, hogy ha az indemnitás nem tagadható meg attól a kormánytól, mely a nemzet döntésére akarja bízni a továbbiakat, úgy nem tagadható meg attól a kormánytól sem, mely viszont egy a nemzetnek kedves királyi döntés reményében kér rövid időre szóló fölhatalmazást. Igaz ugyan, hogy a nemzet döntése csak három havi terminushoz van kötve, mivel a törvény parancsa szerint a föloszlatott parlament legkésőbb három hóra hívandó újra össze, holott a királynak már sokkal, de sokkal hosszabb időt engedett a nemzet a töprengésre s a végleges elhatározásra. De, ismételjük, egy, a nemzetnek kedves királyi döntés reményében akadtak volna talán elegen, akik készek lettek volna rövid indemnitásra is a király s a Wekerle-kormány további tárgyalásainak idejére. Most azonban? Most immár láthatjuk a körvonalait amai királyi döntésnek. Most egészen világossá vált az út, melyen a király a kibontakozást keresi. Most bizonyosak lehetünk afelől, hogy a királyi döntés, melyet várunk, nem olyan lesz, aminőt vártunk. Nem lesz többé a nemzetnek kedves, remélt döntés. Lukácsot és Khuent hívja a király maga elé akkor, mikor a Wekerle-kormányt már fölhatalmazta az indemnitás beterjesztésére. Kinek a tanácsára hívja maga elé Lukácsot és Khuent? A Wekerle-kormány ezt nem tanácsolhatta a királynak. Nyilvánvaló, hogy a király, akinek ugyan alkotmányos rendünk szerint joga van miniszterein kívül mások tanácsát is meghallgatni, de soha sem miniszterei megkerülésével, miniszterei tanácsa nélkül, sőt ellenére — nyilvánvaló, hogy a király, aki mégis így cselekszik, nincs többé bizalommal miniszterei irányában. Ha a Wekerle-kormány ezek után is indemnitást kér a parlamenttől, akkor ezt csak azért teszi, mert lemondását a király még mindig nem fogadta el , mert szigorúan a törvény betűihez tartja magát: nem akarja, hogy utódjai azzal vádolhassák, hogy ők az ex-lexért nem lehetnek felelősek, mert a Wekerle-kormány elmulasztotta kötelességét, nem terjesztette a parlament elé az indemnitást, ők tehát mossák kezeiket. Nem, ezt a szívességet nem fogják megkapni az utódok. Nem fognak arra támaszkodhatni, hogy az ő ex-lexben való utalványozásukért a múlt kormány a felelős, mely a parlamentnek nem adott módot arra, hogy az indemnitás fölött határozhasson. A Wekerle-kormány, ime, módot fog adni erre és akkor, mikor a király már Lukácscsal, Khuennal tárgyal, semmi esetre sem fog bizalmi kérdést csinálni az indemnitásból. Semmi esetre sem fogja kívánni, hogy iránta való bizalomból adjon a parlament fölhatalmazást neki és ma, mikor úgy lehet, hogy holnap már mások fogják e fölhatalmazást kihasználni. Ezzel szemben pedig a parlament kötelessége csak az, hogy az indemnitást megtagadja, sőt hogy az újévtől való utalványozást egyenesen eltiltsa. Sajnos, a fonál újra megszakadt király és nemzet közt. A nemzet kénytelen kétélű jogával élni, meg kell tagadnia az indemnitást, az adószedést önmagától. Új előfizető, aki december 1-től vagy 15-ikétől egyszerre három hónapra küldi be az előfizetés díját (7 koronát), valamint az oly hónapos előfizető, aki negyedévre kiegészíti előfizetését, szintén díjtalanul és bérmentve kapja meg a Pesti Hírlap 1910. nagy képes naptárat, mely gazdag, mulattató és közhasznú tartalma mellett, az elmúlt év főbb eseményeit 36 oldalt kitevő sikerült képekben mutatja be. Egy holdas éjszakán, A kis tavacska sima tükrén jókedvű csíkor korcsolyázik. Hatalmas lökésekkel hajtja magát előre, éles cikcakkokban. Egy cseppet se törődik vele, hogy keskeny, hosszúkás hullámfodrok támadnak sötétbarna teste nyomán. Őt nem bántja, hogy az üveglaphoz hasonló vízfelületet megzavarja szeszélyes játékával. Ő csak mulat, szökell, korcsolyázik. Örül a szabadságnak, az életnek, a neki óriásinak tetsző vízbirodalomnak. Azt hiszi, az ő játékát nézni hajolnak a parti bokrok a víz fölé. A környező datolya-pálmák is csak érte vannak ott. Védeni az ő tavát széltől, vihartól, a sivatag homokfelhőitől. A sötétkék égről néhány csillag nézi magát a víztükörben. A bolondos csíbor egyikről a másikra ugrál s roppantul örül, hogy az a néhány csillagkép vibrál, rezeg a támadó hullámpásztákban. Azt hiszi, az ő erőteljes rúgása ingatja helyeiken. Az éjszaka csendes, holdvilágos. A hatalmas pályaakoronák közt játszadozva siklanak a tó felé ezüstfehér sugarak. Egy-egy néha fészkében szerelmeskedő madár párra esik s megvilágítja őket. Ijedten húzódnak el egymástól a kis szárnyasok, ők csak diszkréten, az éj homálypalástjától védve szeretkeznek. A fényes holdsugár zavarja őket. Szégyenüik magukat. A csíbor hirtelen megáll. Hosszú, széles árnyék támad körülötte. Boszankodva, kissé ijedten vizsgálja az elsötétült vizet. Majd dühösen néz a part irányába. Ki meri zavarni mulatozását? Az oázisnak nincsenek vadállatai, melyek az éj mindent elfedő homályában jöjjenek inni a kis tó friss vizéből. Barna, márványbőrű arab nők is csak nappal fürdenek a hűvösvizű kis tóban . . . Azokat nem is bánja. Azok jöhetnek. Játszani szokott velük. Combjaikhoz üti erős fejét s azok sikítva, kacagva ficánkolnak a habokban. Elégedetlenül bukik a víz alá s pár tempóval a szél felé löki magát. Egy kis fűszál hajlik le a partról. A hegye majdnem éri a vizet. Annak segítségével félig kiemeli magát a tóból. Meglepődve vizsgálja a parton állót. A homály erős ugyan, de az ő szemei jók. Karcsú, magas, szélesvállú férfi a csíkor megzavarója. Annak az árnyéka vetődik a vízre, megnagyobbodva. Aranygombos, égőpiros, testhez álló kabátot visel, meg sokráncú, térdnél összecsatolt, szoknyaszerű kék nadrágot. Lábain a sárga, puhabőrű, ezüsttel hímzett sarkantyús csizma, meg az oldalán függő keskeny, egyenes kard, még inkább a fehér patyolat-turbán mutatja, hogy a férfi katonatiszt. A Ben-Zireghi spahi-eskadron egyik hadnagya. A csíbor egy darabig csudálkozva nézi. Az ő nyugtalan, folyvást játszó, mozgó természete nem tudja megérteni, miért áll az a tiszt olyan mozdulatlanul, mellén összefont karokkal. A hold tovább halad az égen. Most már nem zárják el a kis tavacskától fényes sugarait az irigy pálmafák. Megvilágítja a parton álló spahi hadnagyot is. A patyolat-turbánnak nincs ellenzője. A holdsugarak hozzáférhetnek árnyék nélkül , ahoz a szép, barna, szakállas férfi archoz. Az a szép férfi mozdulatlanul áll. Nagy, puha nézésű szemei a tóban vibráló csillagokat nézik. Azoknak a fénye visszatükrözik az ő szemeiben is. A bolondos csíbor még jobban kiemelkedik a vízből. Hogyne! Nem tudja megérteni, miért rezzen össze az a nagy, erős, afrikai katona. Pedig csak a vállát érintette meg valaki, aki zajtalanul hajtotta félre a pálmabokrokat, hogy egészen melléje léphessen. Hozzá még, a tiszt megijesztője nő. És pedig szép. Óh, nagyon szép, tejbőrű, édes asszony. Ezt meg tudja állapítani az ugrifüles csíbor. Hisz’ annyiszor körülúszkálja a tóban fürdő arab nőket s megnézi jól arcaikat is, mikor néha a víz alá buknak. Erre az arcra is ráismer. Ez csak egyedül szokott fürdeni. A déli órákban. Ismeri jól. A legszebb az összes asszonyok között, kik az ő tavában szokták lehűteni forró tagjaikat. Ez a Ben-Zireghi spahi ezredes felesége. Az ugrifüles csíkor irigykedve nézi, hogy az a szép hadnagy átöleli annak a szép aszszonynak a derekát, sőt meg is csókolja — hosszan, sokszor. Boszankodva mászik feljebb a hajlós fűszálon, ő látni akar. Azok pedig leültek egyik pálmabokor mellé. A Pesti Hírlap mai száma 38 oldal.