Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 297-309. szám)

1909-12-16 / 297. szám

PESTI HÍRLAP 1909. december 16., csütörtök. 2 Báró Eötvös József írja, hogy a budgetmegtagadási jog értéke épen abban rejlik, miként föl lehet tenni mindkét részről annyi észt, hogy e joggal valóban élni ne kelljen. Senki sem mondhatja, hogy, mert e joggal most már élni kell, mindkét részről hiányzott annyi ész, mely ahoz kellett volna, hogy a dolgok idáig fajulását megakadályozza. A nemzet részéről bizonyosan nem hiányzott. A helyzet. Khuen és Lukács a királynál. A Kossuth-párt az indemnitás ellen. A kormány fölmentése küszöbén? A román kereskedelmi szerződés. A trónörökös nyilatkozata: Lady Codiva és Coventry hercege. A Pesti Hírlap olvasóit nem fogja túlságosan meglepni az a hír, mely szerdán délután kelt szárnyra és melyet, ime, autentikusan hitelesítve is jelenthetünk, hogy t. i. Lukács László és gróf Khuen-Héderváry Károly péntekre meghívót kapott Bécsbe audienciára. Mi már napokkal ezelőtt jelentettük, hogy Bécsben rászánták magukat a Khuennal való kísérletre. Az utóbbi néhány nap alatt egy utolsó próbálkozás folyt ugyan a Wekerlekabinetnek valamilyen formában való reaktiválása érdekében, de ez a próbálkozás nem sikerült és így programm szerint következik Khuen meg Lukács meghivatása. Mindkettejük meghivatása közvetlenül a kabinetiroda útján történt, holott parlamentáris tomák szerint a hivatalban levő miniszterelnök útján szokták a politikai audienciákra szóló meghívókat kézbesíteni. Ebből is kitűnik, hogy sem Khuen, sem Lukács meghivatására nem Wekerle miniszterelnök tett előterjesztést. Nem is tehetett Wekerle ilyen előterjesztést. Egyáltalán a miniszterelnök a bécsi merevség folytán már hetek óta nem tehetett mást, mint csupán azt, hogy a maga kormányának fölmentését sürgette. Tudjuk, hogy ő felségére ez a sürgetés eddig nem igen hatott és váltig hirdettük, hogy most már csak valamilyen tényleges esemény bekövetkezése provokálhatja a korona döntő elhatározását. Ilyen tényleges esemény, kettő is, veti most előre árnyékát s úgy látszik, hogy ez bírta rá az uralkodót Lukács és Khuen meghivatására, akiknek személyét egyébként azok az udvari körök portálják, melyek a jelenlegi kormány kibontakozási programmjának elfogadását sikeresen meghiúsították. Az egyik esemény, mely a király elhatározó lépését provokálta, a romániai kereskedelmi szerződés életbe léptetésével függ össze, a másik esemény pedig a Kossuth-párt állásfoglalása az indemnitás ellen. A román kereskedelmi szerződést ez év december 31-éig kellene életbe léptetnie a kormánynak. A király különös súlyt helyez ennek bekövetkezésére, mert hír szerint a szerb háborús veszedelmek idején sajátkezű levélben ily irányú ígéretet tett a román királynak, viszonzásul azért a baráti támogatásért, amelyre a román király a monarchia irányában készen állott. Most azonban a kormány, hivatkozással lemondott állapotára, vonakodott a romániai kereskedelmi szerződés életbeléptetésére vonatkozó intézkedéseit megtenni s igy a király személyes ígéretének teljesítése került veszedelembe. Erre már végre ő felségének is sürgősen más kormányra lett szüksége, olyan kormányra, mely hajlandó — esetleg rendeletileg is — a romániai kereskedelmi szerződést életbeléptetni. Az indemnitásra nézve is ugyancsak kimerítő információkat kaptak a bécsi körök oly irányban, hogy maga Kossuth legfölebb az indemnitási javaslat beterjesztését tűri, ezt is csak azért, mert az 1897 : XX. t.-c. parancsolóan elrendeli, de a Kossuth-párt — Apponyi és még néhány Kossuth-párti képviselő kivételével — nemcsak hogy meg nem szavazza az indemnitást, hanem egyenesen meg akarja tiltani az 1910. január 1-én túl hivatalban levő bármily kormánynak, hogy külön miniszteri aláírást igénylő utalásokat teljesítsen. Hogy a bécsi köröknek ez utóbbi értesülése mennyire helyes volt, kitűnik a Kossuth-párt szerda esti értekezletéből. (Részletes tudósításunk alább bőven ismerteti az értekezlet lefolyását. — Ezen a konferencián mindössze Apponyi miniszter és Deésy államtitkár szólalt fel az indemnitás elfogadása mellett, mig a párt zöme ezt lehetetlenségnek minősítette. Elvben el is fogadták már gróf Bethlen István oly irányú javaslatát, mely szerint a Ház ne is tárgyalja az indemnitást, hanem írjon föl sürgősen a királyhoz parlamentáris kormány kinevezése érdekében, amennyiben pedig 1910. január 1-éig ez meg nem történnék, a Ház elvárja, hogy az akkor hivatalban levő kormány semmiféle rendkívüli utalást ne eszközöljön. Ez az utalványozási tilalom notandum bene nem a tisztviselői fizetésekre, hanem elsősorban a közösügyi kiadások utalványozására vonatkozik. A román kereskedelmi szerződés életbeléptetésének megtagadása egyrészt, az indemnitás leszavazásának, illetőleg az utalványozási tilalomnak veszedelme másrészt, meggyőzte a bécsi köröket, hogy most már nem babra megy a játék, Így fanyalodtak rá aztán arra, hogy sürgősen Bécsbe hívják Khuent meg Lukácsot. A politikai világot legfölebb az lepheti meg, hogy miért egyszerre mind a kettőt hívják Bécsbe? Gróf Khuen-Héderváry Károly meghivatásának nincs is semmi logikus értelme. A gróf úrnak pártja nincs, dicstelen emlézetü kormányelnöklete alatt pedig épenséggel nem bizonyult ügyes embernek, — igazán nincs is más ajánlólevele, mint az, hogy állítólag mindenre kész, a többi közt arra is, hogy akár tizenötször egymásután választtat, még ha tizenötször egymásután meg is bukik. Ez mindenesetre jó ajánlólevél a bécsi körök szemében, mert az ilyen embernek nem lesznek közjogi skrupulusai arra nézve, hogy rendeletileg életbe léptesse a romániai szerződést, sem arra nézve, hogy ex-lex alatt is mindent szállítson Bécsnek. Csak az a kérdés, hogy Lukács Lászlót is részesíteni akarják-e majd Khuen-Héderváry kormányzatának dicsőségében? Lukács László óvatos ember hitében áll, inkább ravasz, mint erőszakos, ő már júniusban is, amikor homo régiósként jött, szépen összepaklizott Justhékkal, azóta is sűrűn tárgyalt velük és állítólag kész megállapodásra jutott Justhékkal, mely nem válik ugyan rögtön aktuálissá, de az új választások esetében már messzemenő támogatást biztosít Justhéknak, hogy ők jussanak többségre s igy aztán a választás után nyíltan is megegyezhessen velük. A kérdés tehát az, hogy Lukács László is hajlandó-e lejáratni magát a Khuen-féle kabinetben, vagy pedig szárazon tartja majd a maga puskaporát, amíg Khuen elintéz mindent, amit ma a Lukács—Justh-féle társaság erkölcsi okokból nem intézhet el, de aminek vállalása és fedezése lesz majdan a béke ára. E kérdésre talán már kettejük pénteki audienciája hozza meg a választ. Egyelőre maradjunk annál a fénynél, hogy Khuen is, Lukács is péntekre meghívót kapott a királyhoz és hogy ebből a kormány tagjai még január 1-je előtt bekövetkező fölmentésük reményét merítik. Addig is, amíg a fölmentés meg nem történik, a kormány mindenesetre kénytelen az indemnitást beterjeszteni. Hír szerint, minthogy a pénteki ülés csupán formált ülés, Wekerle szombaton fogja az indemnitási javaslatot beterjeszteni igen rövid beszéd kíséretében, amely egyszerűen utal a törvény parancsoló rendelkezésére. Hétfőn a Ház nem fog ülést tartani, mert hétfőre van kitűzve az új házelnökség bemutatkozó audienciája s így legjobb esetben kedden vagy szerdán kerülhet az indemnitás a plénum elé. Hiába no. Nem láthatja őket. A pálmabokor hatalmas árnyékot vet. Hanem neki jók a fülei is. Már messziről meg szokta hallani az arab nők víg nevetését, mikor fürdeni jönnek. Pedig olyankor a víz mélyén van mindég. Most is hallja, tisztán,akármilyen lassan beszélnek is. — ... Henry, ez így nem mehet tovább. — Az uram már alighanem sejt valamit s ő hirtelen haragú ember . . . képes lenne megölni. ... Az erődben nem találkozhatunk. Itt meg . . . Henry, én félek most is . . . A leselkedő csíkor esküdni mert volna, hogy szavak helyett egy szerelmes csók sóhajszerű muzsikáját hallja. Aztán újra csak az asszony beszélt. — ... Látod, Henry . . . szeretlek. Te vagy mindenem ... de nem merek többet kijönni. Az uram felébredhet, akármilyen jó alvó . . . Nem talál maga mellett . . . Utánam jön ... A kert ide nyílik s a kis vasajtót nyitva kell hagynom. A csíbor azon vette magát észre, hogy a parton van. Látni is akarta őket, a betyár. A tiszt egy pálmához támaszkodva ült s átkarolta az asszonyt. Úgy nézett rá, mint ahogy az égre szokás, mikor legszebben ragyognak a csillagok. Az asszony két kezébe fogta azt a szép férfi-arcot s mindent feledve, csókolta vadul, szenvedélyesen . . . Csak a csíbor vette észre, hogy a bokor másik felén egy harmadik alak áll. Úgy van öltözve, mint a hadnagy csakhogy keskeny, egyenes kardja a kezében van s szakálla olyan fehér, mint fején a patyolat-turbán. Aztán csak annyit látott még a kíváncsi csíkor, hogy a fiatal hadnagy felugrik helyéből s újra visszaesik. Ijedten vetette magát tavacskájába viszsza. Szinte megdermedt annak a szép asszonynak a rémes sikolyától. Egyszerre úgy érezte, hogy egy hirtelen támadt hullám felkapja s viszi le sebesen a mélybe, az után a könnyű ruhás szép asszony után, aki előbb még gondtalanul adta és vette is vissza rögtön forró csókjait. Megzavarodva vetette fel magát újra a felszínre. Ott fenn már csendes volt minden. Az erőszakosan kettévált hullámok egybeolvadtak újra, s lecsillapodtak. Odasiklott a fűszálhoz, felkapaszkodni. Úgy talán majd megérti a történteket. Nem értette meg. Egy-egy rövid, halk hörgést hallott csak s azt a fehér szakállú férfit látta. Most ép oly mozdulatlanul állt, mint először a hadnagy s sötét szemeivel mereven nézte a vizet. A csíbor összeborzadt. A fűszál mellett vékony patakban folyt le a tóba valami piros nedv s langyossá tette körülötte a hús cseppeket. Lebukott a mélybe, felkelteni a kis tó legöregebb lakóját. Az majd megmagyarázza amiket látott, de ostoba csíbor feje megérteni nem tud. Legioner.