Pesti Hírlap, 1910. január (32. évfolyam, 1-12. szám)

1910-01-01 / 1. szám

T. előfizetőinket az e­l­ő­f­i­z­e­t­é­s­i összegek mielőbb való szíves megküldésére kérjük, hogy a pos­tán új év körül rendesen bekövetkező torlódás mellett is lapunk folytatólagos megküldése minden megszakí­tás nélkül történhessék. A Pesti Hírlap következő száma a kettős ünnep miatt kedden, január 4-én, hajnalban jelenik meg. A határkőnél. Az esztendő határával elérkeztünk ahoz a határhoz is, ameddig a nemzet türelmessége terjedhet. Ha a becsületes kereskedő őszinte­ségével akarjuk megállapítani politikánkban a nyereségek és veszteségek évi mérlegét, ak­kor nyíltan ki kell jelentenünk, hogy elérkez­tünk a magyar alkotmány csődjéhez. Ha egy üzleti vállalat kerül ilyen krí­zisbe, akkor annak a törvény szerint föl kell számolnia. Ennek a szabálynak megfelelően politikai világunkban pedig le kellene végleg számolniok koronának és nemzetnek. A hagyományos magyar türelem há­romnegyed esztendeig szenvedte el a válság huzavonáját. És most, midőn az új esztendő mesgyéjén országunk gazdasági és kulturális haladását újult erővel kellett volna munkál­nunk, szomorúan tapasztaljuk, hogy a kor­látlan királyi vétójog­ összekötött munkás ke­zeinket és mi nem dolgozhatunk se a magunk, se a dinasztia javára. Az egyéni korlátoltság párosulva a jog korlátlanságával, olyan helyzetet teremtett, hogy az 1910-ik esztendő hajnalán egyszerre megszűnik Magyarországon a törvényes és alkotmányos rend. Beköszöntött az ex-lex, ami magyarul annyit jelent, hogy törvényen kívüli állapot. Előidézte pedig ezt maga a ko­rona, amelynek elsősorban feladata és köte­lessége, hogy a törvényeket megtartassa és megtartsa. Még be sem jutottunk a farsangba és Szilveszter éjszakája után arra kell ébred­nünk, hogy velünk már karácsonykor far­sangi komédiát járattak. Ha a művelt nyugatot igazán becsülete­sen informálnák Magyarország állapotáról, akkor most valóságos operette-tudósítást kel­lene küldeni a külföldi lapokba. Ő felsége bölcs rendelkezése folytán ugyanis most Ma­gyarország olyan szerencsés helyzetben van, aminőbe még egyetlen állam se jutott, ahol értenek a parlamentarizmushoz. Boldog Ma­gyarországnak ugyanis ez idő szerint van két miniszterelnöke, egy tényleges, aki lemondott és egy dezignált, akit még ki nem neveztek. És dupla miniszterelnök mellett az ország ex-lexbe jutott. Az uralkodók, amikor kitalálták a par­lamentarizmust, magukat minden felelősség alól ki akarták vonni. Mert a politikai párto­kat egymásra uszítván, ezeknek veszekedése közben nyugodtan élvezik a leplezett abszolút uralkodás gyönyöreit. Eddig ahány úgynevezett alkotmányos miniszter volt is Magyarországon, mind fe­dezték is a koronát és a nemzet soha nem tette felelőssé semmiért a királyt. Most azon­ban az udvari körök és a bécsi politikusok kitaláltak a magyar-osztrák monarchia szá­mára egy olyan saját külön alkotmányos ural­kodói filozófiát, amely belerántja a király sze­mélyét is a felelősség körébe. Öreg királyunk­nak szájába adják ugyanis most azt a kijelen­tést, hogy a mi súlyos viszonyaink között uralkodónk nem kormányozhatja országait, olyan parlamentárisan, mint más állam feje, mert ő neki nem lehet hivatása csak az, hogy aláírjon, hanem neki befolyást kell gyakorol­ni a politikába, sőt vezetnie kell azt. Ha mondotta ezeket a király, akkor egyenesen őt terheli a felelősség azért, hogy Magyarország politikáját ilyen rossz útra ve­zette. És most már ne uszítsák a politikuso­kat és pártokat egymásra, hogy ezek egymást okolják a törvényen kívüli állapotért. Új esztendő első napján szokás volt ed­dig, hogy az ország vezető politikusaihoz be­szédeket intéztek. Minekutána a bécsi udvari köröknek e kommentárja szerint Magyaror­szág politikáját a király vezeti, most ő hozzá kellene tehát egy beszédet intézni. S ha ő fel­sége egyáltalán meghallgatná a magyar nem­zet szavát, akkor azzal a becsületes őszinte­séggel, amivel legutóbb Justh Gyula, a 48-as párt Mokány Bercije, beszélt a királylyal, el­mondanék neki, hogy mit várunk tőle ebben az új esztendőben. Várjuk mindenekelőtt azt, hogy szün­tesse be az 1909-iki esztendőben követett poli­tikáját és szüntesse be politikai színpadun­kon a léha operettek kultuszát. És legelőször is bocsássa végleges nyugalomba az ő kedvelt operette-komikusát, Lukács László urat, aki fényes bukása után is még folytatni akarja Budapesten nyilvános szereplését. Mit akar még ez az úr tárgyalgatni a poli­tikai pártokkal s Andrássyval, Kossuthtal, Wekedével és Apponyival, amikor kedvence, LILA TEST, SÁRGA SAPKA. A szentimentális Kolonics. Kolonicsot, mikor Budapestre való visz­­szaérkezése után, az első estén fellátogatott a kaszinóba, a nagy dohányzóban legelőször egy rozsdaszintre sült, elegáns öreg úr üdvö­zölte. Rácz báró volt, aki ép fölkelt a karos­­székből, hogy a játékszobába benézzen. — Hurrá, Montecarló réme! — kiál­totta jókedvűen a vén kraktéler, míg a többiek, akik már valamennyien hihetetlen legendákat hallottak a Kolonics mesebeli sze­rencséje felől, valóságos diadalmi tűzzel ráz­ták meg kitűnő tagtársuk kezét. A fiatal­ember szerényen hárította el magától barátai ovációját. — Hát ti komolyan hisztek benne, hogy az is pénz, amit én az aprópénzes erszényem­ben elhoztam? Azok a rablólovagok fél nap alatt legalább kétszer ennyit szednek el az amerikai petróleum-királyoktól . . . Horváth, aki eddig észrevétlenül süp­pedt bele a hatalmas karosszékbe, most he­­lyeslőleg közbevágott: — Hagyjátok, hiszen ennek a szenti­mentális fickónak szive se volt hozzá, hogy a szegény bankon eret vágjon ... Az a ron­gyos milliócska, amit Monte-Gadóból elho­zott, csakugyan nem érdemes rá, hogy ilyen rettenetes zajt üssetek vele . . . Igaz, hogy az egész bankot szétrobbanthatta volna, de az utolsó pillanatban felébredt a lelkiismerete, s majdnem sírva fakadt arra a gondolatra, hogy azokat a becsületes embereket koldus­botra juttatja . . . Kolonics tréfásan legyintett a kezével. — Ne bántsd őket, mert azok csak­ugyan becsületes emberek . . . Sőt azt mer­ném mondani, hogy ebben a romlott világban talán nincsenek is másutt korrekt és jószívű férfiak, mint a monte-carlói bankárok kö­zött . . . Az ifjúság később átvonult a játékte­rembe — a baccarat utóvégre még a legszebb lovagtörténeteknél is jobban érdekli a ma­gyart — míg Kolonics és Rácz báró még egy darabig együtt maradtak a dohányzóban. Az öreg úr jó ideig közömbös témákról beszélge­tett, de végre, hosszasabb köhécselés után, közelebb húzódott a barátjához. — Szeretném, ha őszinte választ adnál egy kérdésemre, mondta zavartan. — Mi az, bátyám? — Tudod, hogy kissé letörtem odaát az angolok között, s most úgy állok, hogy nem igen lesz pénzem a tavaszi versenyek előtt. Bizonyos vagyok ugyan benne, hogy a te ba­rátságodra mindig számí­thatok, de mivel nem akarom, hogy hálátlan fráternek tarts, még a föld alól is előkerítem, a százezer frankodat, hacsak gentlemani szavadra ki nem jelented, hogy a pénzre most egyáltalában nincs szük­séged . . . Kolonics ünnepies és megilletődött arc­cal tekintett a gazdájára. — Mikor adtam rá okot, hogy ennyire megbánts? — kérdezte elérzékenyülve. — Én bántottalak meg? — Nemcsak megbántottál, de igen nagy fájdalmat is okoztál nekem ... Te mondod, hogy ne tartsalak hálátlan fráternek? . . . Hiszen a földkerekségnek se lenne nálam há­látlanabb frátere, ha egy pillanatra is meg tudnék feledkezni róla, hogy egész egziszten­ciámat, egész karrieremet csupán neked kö­szönhetem. Várjon hol lennék most, ha te abban a nehéz pillanatban a jóságos kezedet felém nem nyújtod? . . . Lehet, hogy még mindig sporttudósításokat írnék a Pesti Uj­­ság­nak, de az is lehet, hogy a törvényszéknél vagy a megyeházán dijnokoskodnám . . . Amit elértem, s amit ezután el fogok érni, azt mind kizárólag csak neked köszönhetem . . . Hogy beszélhetsz hát azokról a nyomorult fil­lérekről, amikkel pillanatnyi zavarodból kise­gítettelek? ... A becsületszavamat adom rá, hogy nincs szükségem a pénzre, s hogy akkor leszek a legboldogabb, ha minél tovább meg­tisztelsz azzal, hogy a csekély szívességemet igénybe veszed . . . Rácz báró — szokása szerint — kiköpte a szájából azt a dohánycsomót, amit a ha­vanna­ szivarjáról leharapott. — Ha téged hallgat, az ember, hát még én köteleztelek le azzal, hogy szívességet kér­tem tőled, mondta gúnyosan. Kolonics komolyan bólintott. — Ne tréfálj, mert csakugyan lekötelez­tél vele, kedves bátyám . . . Sőt, h­a nem vennéd rossz néven tőlem, egy percig vissza is élnék a bizalmaddal, s habozás nélkül k’ ) /^JW Budapest, 1910 XXXII. évf. 1. (ll.OSO^zamfVv^ Szombat, január 1. •----------v-------------------------------------------------------------------­-----------------------------------------------------------------------------------------------­Előfizetési árak. Szerkesztőség: w* i­ Budapest, Váci­ körut 78. Egész évre------28 k. — 1. ^ emelet. Félévre ...... lé , — . pl pl bővé a lap szellemi részét Negyedévre ^ ... 7 , — , ^ ^ j| illető minden közlemény ér Megjelenik hétté kitételével szétküldésére vonatkozó fele minden nap. ______________________ / szólalások intézendők. A Pesti Hírlap mai száma 104 oldal és ára 10 fillér.

Next