Pesti Hírlap, 1910. május (32. évfolyam, 103-128. szám)
1910-05-01 / 103. szám
Budapest, 1910. Vasárnap, május L XXXII. évf. 103. CI022.) sz. Berkesstőség: Budapest, Váci-körút 79. X. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut Ifj., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — f. Félévre.............14 , — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra...........20 -10 , ügyes szám ára 10 t. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A Pesti Hírlap következő száma kedden — május 3-án — hajnalban jelenik meg. Fajok harca. rA föld tudósai kitaláltak oly szerszámot, amelylyel Budapesten megfigyelhetik és megmérhetik a föld távoli rezgését és rengését. Leizmográfnak hívják ezt a műszert, mely a föld forrongását jelzi és papírra veti. Van azonban a népeknek is belső forrongása. Szinte azt lehetne mondani, hogy van népeknek is rengése, nemcsak a földnek. S ezt alig figyeli valaki. A villamos drótok jelzik ugyan a különböző újságok távirataiban az apró jelenségeket, de csak kevesen veszik azt a fáradságot maguknak, hogy összefogó képet igyekezzenek csinálni a népek életéről, az emberek forrongásáról is. Az egész földgömb tulajdonképen egy nagy hangyaboly, amelyben az emberek szorgalmasan dolgoznak, akárcsak a hangyák századokon át. A hangyaemberek gépiesen és bután végezték dolgukat, amit a sors rájuk mért. De egy idő óta megbomlott ez a nagy hangyaboly. Mintha csak valaki egy nagy bottal beletúrt volna. A régi rend megszűnt. A hangyaemberek nem hordják már a rájuk rótt terhet. Mozognak, zsibongnak, ide-oda szaladgálnak. Forr az emberáradat a földgömb különböző részein. Mert beleütöttek két nagy bottal. Az egyik a szocializmus furkós botja volt, a másik pedig a fajszeretet és nemzeti szellem vasvillája. A szocializmus és a nemzeti eszme a legtöbb helyen nem összeforrva, hanem különkülön jelentkezett és sok helyen egymás ellen is fordul. De az kétségtelen dolog, hogy ez a két irányzat külön-külön forradalmakra ösztökéli a népeket. Ahol erősebb a civilizáció, ott az emberrengést jelző seizmográf a szocializmus eszméi által előidézett zavarokról ad hírt. A nemzeti eszme, a fajszeretet, a faji összetartás ösztöne pedig ott idéz elő nagyobb társadalmi és politikai rengéseket, ahol kevesebb a civilizáció. Ez a magyarázata annak, hogy amíg a művelt nyugaton erősebbek a szociális áramlatok, addig a keleten és délen, Ausztriában, Magyarországon és a Balkán félszigeten erősebbek a faji mozgalmak és nemzeti törekvések. A távíró jelentések például jelzik most, hogy a Balkán félsziget népei között forrongás van. Most az albánok mozognak és szeretnék lerázni a török igát, hogy önálló albán királyságot csináljanak. Maga a mozgalom, mint külpolitikai esemény nem elsőrendű fontosságú, mert valószínűleg nagyon hamar elnyomják, de mint jelenség, elsőrendű figyelmet érdemel. Mert jelzi a Balkán félsziget bizonytalan állapotát. S ez minket nagyon közelről érdekel. Általános emberi szempontból pedig jelzi az emberiségnek azt a modern irányzatát, hogy minden népfaj kezd öntudatra ébredni és igyekszik nemzeti államot alkotni. Az emberek faji származásuk és nyelvük szerint akarnak különálló államokká csoportosulni. Ez ennek a kornak legfőbb mozgató eszméje. A fajok fejlődése, öntudatra ébredése és harca, az anyanyelvhez való ragaszkodása, a nemzeti kultúra iránti rajongás és a nemzeti állammá való tömörülés nemes és erős vágya vezeti, mozgatja és izgatja a legkisebb néptörzseket. Ez az újkor szelleme csinálta a legtöbb politikai zavart Ausztriában. Ez forgatta föl Magyarországon a politikai állapotokat. Ez izgatja Horvátországot most és kergeti harcba ellenünk. S ez az áramlat vonul végig az egész Balkán félszigeten. És hol a szerbek, hol a bolgárok, hol az albánok mozgalmaiban nyilvánul meg. Elméleti szempontból természetesnek kell találni és nem is lehet hibáztatni az e fajta mozgalmakat. Bár sok helyen az apró fajok önállósági törekvései beleütköznek a fennálló törvényekbe és államrendbe. Nem lehet azonban teoretikusan eltagadni a népeknek azt a jogát, hogy a faj, nemzeti jelleg és nyelv szerint alakuljanak külön államokká. A polyglott államoknak nincsen sok létjogosultságuk a földön. Mert ezeknél valamely nyelvet vagy népfajt mindig el kell nyomni. És mintha még a civilizált nemzetek is éreznék a távol jövendő századok szelét, mely a térképen csupán egynyelvű, nemzeti államokat fog ismerni. Ezért igyekeznek néhol, mint például Németországban a legnagyobb erőszakkal is beleolvasztani a különböző apró népfajokat az államfentartó fajba. Ezért bír politikai jogosultsággal az államfentartó magyar fajnak az a törekvése is, hogy fajába és nyelvébe beolvaszsza a másnyelvű kisebb fajokat. Az emberiség életében is érvényesül a természetnek az az alapigazsága, hogy az erősebb és műveltebb marad fönn s a gyöngébb és értéktelenebb elpusztul, így történt ez az Vili. Henrik Vilmos. Az Elfi-Heim. A székváros villasorában,ahol a vagyonos patríciusok s a népes, angol kolónia tagjai töltik a koratavaszi hónapokat, messze, már a Louisenwarte szomszédságában, csinos, egyemeletes nyaraló áll, melynek homlokzatán ez a fölírás ragyog: Elsa-Heim. A nyaralót egy költői lelkületű városi tanácsos építtette, de a szelíd, szőke nemzet, akinek nevéről a tuszkulánumot elkeresztelték, egy hirtelen tüdőgyuladás kegyetlenül elrabolta a harmatos rózsafák közül, ahol rövid ideig álmodozó királynőként bolyongott. A gyászba borult férj egy ideig azzal az ötlettel foglalkozott, hogy elköltözött hitvesét követni fogja a sír mélyébe; utóbb azonban meggondolta magát és kishirdetést tett közzé, hogy a nyaralót, megfelelő összeg fejében, bérbeadni hajlandó. A lapon, melyben a hirdetés megjelent, még talán meg se száradt a nyomdafesték, mikor egy tisztes, borotváltképű öregúr állított be a városházára, a tanácsos hivatalába. — Mennyit kér a villáért? — tudakolta a nyaraló tulajdonosától. Hosszabb eszmecsere után, miközben a lesújtott férj úgy alkudott, mirt egy lókupec, az aggastyán kibérelte az épületet, még pedig —így mondta — egy távoli rokona számára, akinek az orvosok a székváros klímáját ajánlották. A távoli rokon, mint utóbb kiderült, Eliane Reynold volt, a világhírű művésznő. Az újságok később megírták, hogy a nagy énekesnő a berlini orvosprofesszorok tanácsára telepedett le a csöndes rezidenciában, mely a tengerhez való közelsége folytán Európának tudvalevőleg egyik legegészségesebb városa. Reynold asszony idegeit ugyanis túlságosan kifárasztotta legutóbbi, amerikai tournééja s az orvosok szigorúan ragaszkodtak ahoz a tilalmukhoz, hogy a művésznőnek féléven át tartózkodnia kell a nyilvános szerepléstől. Eliane Reynold tehát beköltözködött az Elsa-Heim-be, s mivel idegbetegsége, szerencsére, nem fosztotta meg ruganyosságától és életkedvétől, egyáltalában nem gondolt arra, hogy aszkéta módjára tengődjék szomorú magányában. A nyaraló souterrainjében francia szakács ütött tanyát — a kiváló férfiú előzetesen a székváros bíboros-érsekének földi életét igyekezett megédesíteni — a verandán és az előszobákban inasok és szobaleányok sürgölődtek, sőt egy vidám és szeretetreméltó apache is ott lebzselt naphosszat a villa mögött . . . A fiatal, berlini chauffeur volt, aki részint a nagy 60 HP-gépnek, részint a csinos komornáknak szentelte idejét és talentumát. A művésznőt, aki ártatlan bakfis kora óta talán egy pillanatra se vált meg Heller úrtól, egy sajnálatos esemény arra kényszerítette, hogy az ura nélkül élvezze a nyugalom és a pihenés óráit. A Kék griff éttermében, történt, hogy a kis karmester vacsora közben jóízűen felhajtott egy pohár bajor sört (ez volt a zenén kívül egyetlen szenvedélye), de mivel túlságosan mohón ivott, a sör hirtelen cigányútra tévedt s Heller kínosan köhögni kezdett. A művésznő aggódva és megdöbbent arccal tekintett fulladozó urára. — Tudod, hogy nem tetszel nekem? — szólott később, mikor a karmester nagynehezen magához tért. — Mennyiben? —. Egy idő óta gyakran köhögsz s az arcszíned is sápadtabb, mint rendesen. Azt hiszem, sürgős szükséged lenne rá, hogy alaposan kipihendd magadat. — De hiszen húsz év óta talán most köhögtem először! — kiáltott föl a kis muzsikus derűs arccal. Most is csak azért, mert egy korty sör a gégémbe került. A szép asszony azonban komolyan megrázta a fejét. — Heller, te egyáltalában nem törődsz az egészségeddel, — mondta rosszaló hangon. — Tudom, hogy acélból van a szervezeted, de a folytonos használat lassanként még az acélt is tönkreteszi. Szerencsére itt vagyok én, aki nem tűröm, hogy éreztem könnyelműen föláldozd magadat. Micsoda nap is van ma? — Csütörtök, — válaszolta kissé ostoba arccal a karmester. — Helyes, így még két napod van, hogy mindent bevásárolj és elintézz, mert most már szigorúan megparancsolom, hogy haladéktalanul elutazz valahova. Még holnap gondoskodni fogsz hálókocsiról s vasárnap kora reggel vonatra ülsz, hogy Münchenen és Insbruckon át a Riviérára siess. Hat héten át pihenni és mulatni fogsz s addig nem mutatkozol előttem, amíg nyolc kilót nem híztál ... , Heller kétségbeesett mozdulatot tett. — Becsületszavamra mondom, hogy sohase éreztem magam jobban, mint most, — szólott elkeseredve. — Ez épen a fixa ideád, szegény uracskám. A Festi Hírlap mai száma 80 oldal.