Pesti Hírlap, 1910. május (32. évfolyam, 103-128. szám)

1910-05-22 / 121. szám

1910. május 22., vasárnap. PESTI HÍRLAP V­egyes. A Tóld szén- és vas-készlete.­ ­A földben rejlő kincsek nem kimeríthetetle­­nek, sőt belátható időn belül elfogyhatnak. Aki ezt a mondást nem tartja komolynak és tudományos­nak, az olvassa el az ezidei nemzetközi geólogus­­longresatus programmját, melynek úgyszólván leg­fontosabb pontja az a kérdés: mikorra várható a fasércek teljes kiaknázása? Tehát a legtudományo­­sabb, mondhatjuk hiteles formában fogják a világ minden részéből összegyűlt tudósok összeszámlálni is megnézni a földnek vaskészleteit. Épen ilyen tudományos módon foglalkoznak most az ipar második legfontosabb nyersanyagával, a szénnel. Röviden ismertetni fogom mind a két kér­dés mai állását. Első­sorban azt kell kérdeznünk, lehetséges-e a föld belsejében rejlő ipari tárházakat megnézni? Erre a geológia tudománya megadja ugyan az el­méleti feleletet, de ezzel még nincsen megmondva az, hogy a tudomány szerint létező készletekhez az emberi munka hozzá is tud férni. A föld belsejé­ig haladva, 1000 méterenként 30 fok Celsiussal emelkedik a hőség, úgy, hogy például 1336 méter mélységben 43 fok meleg van. 2000 méteres fúró­lyuk eddig a elért maximum, de mint normális mélységet csak 1500 mért számíthatunk és ha a ventiláció technikája nagyot halad is jövőben, mégis megmarad majd egy bizonyos határvonal. Ezt a nor­mális mélységet és a termelés mai méreteit véve alapul, a következő eredményeket kapjuk­: Közép-Franciaorság, Csehország, Szászország és Anglia északi része 100 és 200 év között teljesen ki fogja aknázni szénbányáit. A felsorolt országok többi szénterületei még 200—1300 évig adhatnak anyagot. Bár Belgiumnak, az aacheni és Stuhr­­vidéknek, sőt Észak-Amerikának is 600—700 évi haladéka van. A leggazdagabb Felső-Szilézia, ahol 1000 esztendei termésre lehet számítani. Természe­tesen csak elméleti alapon és az ipar óriási fejlő­dését nem számítva. Sokkal fenyegetőbb a helyzet a vasércek te­kintetében. Sokszorosan felülvizsgált becslés sze­rint a föld kiaknázásra alkalmas vasérckészlete nem több, mint 9250 millió tonna. Ha tehát az ipar vasszű­kletét évi 60 millió tonnának vesszük, ami­­net azonban kb 150 millió tonna nyerskő használta­­k fel, úgy már 60 év múlva teljesen ki volnának aknázva a most ismeretes telepek. Ezt a határidőt meghosszabbíthatja ugyan a technika haladása, a soványabb ércek kihasználása és új telepek felfe­dezése, de mégis csak be fog következni előbb-utóbb a rettenetes probléma, honnan vegyünk vasat? Száz esztendő alig egy pillanat az emberiség életében és így érthető, hogy a tudomány lelkes har­cosai már most kezdenek foglalkozni azzal, miként lehetne pótolni a természet szűkkeblőségét? A szenet illetőleg az az első gondolatunk, va­jon a természet nem teremt-e közben új anyagot? Sajnos, egy napi szénszükségletünk nagyobb, mint századok és ezredek teremtése. A tudományos becs­­lés szerint egyetlen nagyobb szénmező keletkezésé­hez több mint 2 millió esztendő volt szükséges. Azt tehát hiába várjuk, hogy a nap melege szénképző­déshez segítsen bennünket. Nem marad tehát más hátra, mint a nap hősugarait közvetlenül felhasz­nálni. Ez természetesen csak a jövő századok zenéje és most csak mint érdekes számot említem meg, hogy a nap egymaga félmilliószor több hőt fejt ki számunkra egy évben, mint amennyit évi összes széntermelésünkkel elérhetünk. Ebből a tárházból valamit beraktározni, ez volna az emberi ész legdi­csőbb tette. Egyelőre sokkal inkább foglalkoztat bennün­ket a vizierő felhasználása. Ezen a téren máris szép eredményeket értek el világszerte, hiszen ma­ga a kis Svájc majdnem 300.000 lóerőt fejt ki vízi erővel. A Niagara szükség esetén 10 millió lóerőt tudna szolgáltatni. Itt említem meg századunk nagy felfedezését, a rádiumot is, melynek­ csodás erői ismeretesek, de egyúttal emberileg ki nem hasz­nálhatók sok ezer éven belül. Meglepő felfedezése azonban azt a nagy tanulságot nyújtja, hogy az emberi elme még nagyon sok újra fog bukkani már otthonosnak vélt világiban. Ilyen felfedezésre van szükség a vasérc kér­désében is. Ennek a kifogyása lesz az emberiség legóriásibb problémája a jövő században. Egyelőre el sem tudjuk képzelni, mit fognak kezdeni késő unokáink nélküle. Mondhatjuk, hogy egész mai kultúránk ezen az aránylag olcsó és egyelőre nem pótolható ásványon nyugszik. Az aluminium nem­csak hogy drága, de sok célra alkalmatlan is. Ilyenformán érthető kíváncsisággal várja a műszaki világ a stockholmi kongresszus eredmé­nyeit. Ezek fognak irányt mutatni a hangai nem­zetközi értekezletnek, melynek tárgya viszont az a nemzetközi megállapodás, miként lehetne a föld még eddig rejtett érckészleteit felkutatni és kiaknázni. Falus Emil. — (Az angol királyné magyar származása.) Az angol királyné magyar (erdélyi) származásáról már mi is megemlékeztünk; most dr Molnár Gá­bor a s Marosvásárhelytt megjelenő Napló c. lap­ban egész sor új és érdekes adattal bőviti a mi értesülésünket. Gróf Rhédey László — írja dr Mol­nár — kinek elődei 1744. november 13-ikán emel­tettek grófi rangra és neje, báró Inczédi Ágnes, bi­zonyára soha nem álmodtak arról, hogy leányuk utódai valamikor a világ egyik leghatalmasabb tró­nusán fogják betölteni történelmi hivatásukat. Hogy mégis így történt, az a csodálatos női szép­ség varázsának tudható be, mert gróf Rhédey Clau­dia — egyik róla szóló följegyzés szerint — „szebb volt a hajnalhasadásnál és szebb volt a virágfa­­kadásnál; aki meglátta a tökéletes szépséget, an­­nak szive gyönyörűséggel telt el.“ A multszázad huszas éveiben és a harmincas évek elején,­­ az akkori Erdélyi Nagyfejedelemség­nek nemcsak arisztokrata fiatalsága, de tiszteletre­méltó öreg urai és asszonyai is valóságos bucsu­­járást rendeztek Erdő-Szentgyörgyre, hogy lássák az észbontó szépet, amilyen még Phidiás vésője alól sem került ki és amilyent még egyetlen világ­hírű szobrásznak vagy festőnek sem sikerült elő­varázsolni sem márványban, sem festményben. Ehez járult még a szivjóság és az a bájos leányos szerénység, amely egész környezetét megbabonázta, elbűvölte Hogy gróf Rhédey Claudia nevelésére szülei nagy gondot fordítottak és hogy mély val­lásos szellemben nevelték, azt bizonyítja azon rend­kívül ritka kis füzetke is, melynek egyik példá­nyát gyűjteményem is őrzi E nyomtatvány ritka­ságát mutatja az is, hogy nemcsak Petrik Géza hirneves bibliographusunk nem ismeri, mivel ar­ról „Magyarország Bibliographiája 1712—1860“ címü nagy munkájában említés téve nincs, de nem ismeri Szinnyei József sem, aki „A magyar írók élete és munkái“ címü nagyszabású vállalatában, midőn a szerző Her­epei Károly kolozsvári ref. lel­kész életrajzát ismerteti és nyomtatásban megje­lent munkáit elősorolja, e füzetke megjelenéséről vagy kiadásáról mit sem tud. A könyvecske nyolcadrét alakú, 33 lapoldal­lal bir s teljes címe a következő: „A Tiszta Vallásosság Egy Keresztyéni El­mélkedésben, Melyet, — midőn Cs. K. Camerarius Méltóságos Gróf Kis Rhédei Rhédei László Ur, és Báró Intzédi Ágnes asszony ő Nagyságok’, egyet­­len­ egy életben maradt Leányok Kas Rhédei Mél­tóságos Gróf Rhédei Claudia kis-asszony a Szent Lélek kitöltésének öröm Innepén, a’ Keresztyén Vallásban bé-iktattatott, és elsőben élt volna Úri Szent Vacsorával, — az örvendező Méltóságos Úri Szülék, — ’s egy háládatos közönség előtt tartott Herepei Károly kolozsvári Ev. Ref. Pap —m. az Er­dő Szent-Györgyi Ref. Templomba az 1826-dik oszt. Pünköst első napján. Nyomtattatott Kolo’s­­váron a’ Ref. Koll. betűivel 1826.“ Az 1—3. oldal a konfirmáció-ünnepélyt meg­nyitó könyörgést tartalmazza, a 4—33. lapoldala­­kon pedig az ez alkalommal elmondott szent be­széd foglaltatik. Megtudjuk ebből, hogy a csoda­szép grófkisasszony 1826. májusában, tehát 14 éves korában konfirmált az egyszerű kis kálvinista temp­lomban, melynek falai közt ez alkalommal bérces hazarészünk arisztokráciájának szine-java adott egymásnak találkozást. Ott voltak ugyanis a gróf Bánffy, gróf Bethlen, gróf Rhédey, gróf Toldy, gróf Mikes, báró Inczédi, báró Wesselényi családok majdnem teljes számban s hogy fényes diszmagyar öltözeteikkel méltó feltűnést okoztak és hogy az ünnepélyen szintén résztvevő kisközség lakossága olyan fényes gyülekezetet sem azelőtt, sem azután soha nem látott, azt könnyen elképzelhetjük. Here­pei Károly akkor már kolozsvári lelkipásztor volt, s fiatal kora dacára az erdélyi részek egyik legki­tűnőbb szónokának ismertetett el. Beszédében mint­ha látnoki szemekkel és prófétai ihlettel lett vol­na felruházva, már akkor megjósolta, hogy a kis Claudia grófnőre fényes és nagy jövő várakozik.­­ (Mozaik a tűzbiztosítás köréből.) Egyik erdélyi városkában történt, hogy a lokomobilüzemre berendezett, favázas és kátránypapírral fedett gőz­malom porrá égett. A malom 40 ezer koronára lévén biztosítva, a tulajdonos ezen összeg erejéig teljes kártalanítást kért. Noha a telep csakugyan egészen elpusztult, a biztosítótársulat becslői még annyi használható anyagot találtak, hogy a szenvedett kárt csak 16 ezer koronában állapították meg. A károsult ez ellen a lelketlenség ellen tiltakozott, bírói szem­lével, perrel fenyegetődzött, mire a biztosító­társu­lat a kártérítési összeget nagylelkűen 20 ezer koro­nára felemelte. A kárvallott félve a bírói eljárás költséges voltától, szorult helyzetében, mert a pénzre sürgős szüksége volt a felemelt kártanítási összeget teljes kártalanításul egyezségileg elfogadta s az neki ki is fizettetett. A biztosító­társaság tehát 20 ezer koronát meg­takarított. Ám ezzel nem érte be. A társulat ugyanis az egész 40 ezer korona erejéig viszontbiztosítva volt , a viszontbiztosító intézetnél a teljes 40 ezer korona kár megtérítését igényelte, minthogy a biz­tosított malom teljesen elpusztul. A biztosító­ társu­lat ezzel a követelésével is célt ért, mert a viszont­biztosító társulat meggyőződvén a malom teljes el­pusztulásáról, a teljes 40 ezer koronát kifizette, így tehát az alapbiztosítást kötött intézet a megtakarí­tott 20 ezer koronán felül még 40 ezer koronát is kapott. Hogy ezzel a tűzesettel az alapbiztosító inté­zet valóban jó üzletet csinált, bővebb bizonyításra alig szorul. Mikor a kárvallott erről a fényes üzletről ér­tesült, kéréssel fordult az alapbiztosítást kötött tár­sulathoz, hogy abból a nagy haszonból, melyre szert tett, legalább valamicskét juttasson neki pótlólag. Ám ekkor az egyezséget tartották a károsult orra elé, mely szerint egyizben már teljes kártalanitást kapott s igy elismerte, hogy neki már semmi sem jár. (Tűzrendészet.)­­ (Vasárnapi munkaszünet az ókorban.) Az a nagy harc, melyet „a munka robotosai“ (euró­pai nyelven: a szocialisták) indítottak a teljes va­sárnapi munkaszünetért, nem mai keletű. A „pi­henés napja“ a világ teremtésének homályában vész el. Az első keresztények a zsidó sabbatot ün­nepelték, mint máig van is a keleti népek, csak ké­sőbb, Constantinus római császár idejében lett ün­nep a sabbat helyett a vasárnap, mert azon a na­pon támadt föl a Megváltó, akinek tanításait ak­kor kezdték rendszerbe foglalni a tanítványok utó­dai, a gyülekezetek előim­ádkozói, előénekesei és a Mester tanításainak magyarázói: az akkor már alakulóban levő papi rend. A vasárnapi munka­szünet első nyomai e korba vezetnek vissza. A va­sárnapot azzal ünnepelték, hogy e napon böjtölni nem volt szabad, sem térdelni, az imádkozás alatt pedig állani kellett. A „keresztény Isten“ nem kö­vetelt az embertől alázatosságot, hiszen az emberi önérzet ébredésének és a rabszolgaság eltörlésének nagy elveit hirdette az „új hit.“ A papok csak ké­sőbb verték bele az emberekbe az alázatosságot és későbbi eredetű a rabszolgaság visszaállítása is a jobbágyság intézményében. A laodiceai egyházgyű­­lés volt az első, mely határozottan megtiltotta, hogy vasárnap nem szabad polgári foglalatosságo­kat végezni. A római császárok ezt a határozatot azzal toldották meg, hogy vasárnap nem szabad pert folytatni. Constantinus császár különösen is rajta volt, hogy a vasárnap kötelező megtartásának törvényes erőt adjon. Hogy mennyire áthatotta a császárt a Jézus tanítása, mutatja a Vatikánban őrzött rendelete, melyben megparancsolja, hogy „vasárnap minden polgári foglalatosságok közt csak a rabszolgák szabadon bocsátását szabad elő­venni, mert egyedül ez méltó e naphoz.“ Milyen magasan áll a legnagyobb pápák felett is ez a ró­mai csiszár a Jézus emberszeretetének­­ nem röp­ke szavakkal való hirdetésében, de tettekben nyil­vánuló gyakorlásában! Constantinus, aki testestül­­lelkestül katona volt és lángeszű hadvezér, még a hadseregbe is bevitte a vasárnapot; táborozásaiban e napon még a hadgyakorlatokat is megtiltotta és az alábbi imádságot adta ki, melyet az óriási biro­dalom­­ minden részében táborozó katonáinak el kellett mondania e napon. Az ima így hangzott: „Egyedül te vagy a mi Istenünk, segédünk ás királyunk, igy ismerünk és szólítunk meg té­ged. Te érettünk csatákat nyertél és az ellenséget legyőzted. Mi kegyelmed ajándékára jövendőben is reménykedünk. Hallgasd meg könyörgésünket Constantinus császárunkért, tartsd meg őt nekünk még sokáig, mint győzedelmest és véle együtt ép­ségben az egész kegyes hazát.“ Ennek a „legfelsőbb parancsra“ rendelt tá­boriménak (osztrák értelemben ma „Heer's Gebet“ volna) volna azonban rossz oldala is, mert a biro­dalom távoli légióiban sok volt a pogány katona is, akik így képmutatásra kényszeríttettek. Con­stantinus uralkodásának végén az afrikai püspö­kök gyülekezete megkérte a császárt, hogy tiltsa be vasárnapokon a nézőjátékokat. A császár ezt is megtette, de ez a rendelete nem volt népszerű, mert a „panem et circenses“-ért ordító proletárok (a mi szocialistáink ősei) hatalmasan tüntettek ellene és e tilalmat később vissza is vonták. De már akkor a nagy Constantinus nem élt. 45 * Patkány- és egérirtó-bacillus „RATIN"* fertőző betegséget plántál az illető állatfaj között. A m. kir. állami bakteriolo- Sywfl­giai intézet véleménye szerint ..FATIN“ más állatra avagy emberre ártalmatlan. zg£ Prospektust Ingyen küld „RATIN“ Bakterio­lógiai laboratórium vezérképviv­ősége Buda- Steet Rottenbiller­ utca 30 szám. 2600

Next