Pesti Hírlap, 1910. május (32. évfolyam, 103-128. szám)
1910-05-22 / 121. szám
1910. május 22., vasárnap. PESTI HÍRLAP Vegyes. A Tóld szén- és vas-készlete. A földben rejlő kincsek nem kimeríthetetlenek, sőt belátható időn belül elfogyhatnak. Aki ezt a mondást nem tartja komolynak és tudományosnak, az olvassa el az ezidei nemzetközi geóloguslongresatus programmját, melynek úgyszólván legfontosabb pontja az a kérdés: mikorra várható a fasércek teljes kiaknázása? Tehát a legtudományosabb, mondhatjuk hiteles formában fogják a világ minden részéből összegyűlt tudósok összeszámlálni is megnézni a földnek vaskészleteit. Épen ilyen tudományos módon foglalkoznak most az ipar második legfontosabb nyersanyagával, a szénnel. Röviden ismertetni fogom mind a két kérdés mai állását. Elsősorban azt kell kérdeznünk, lehetséges-e a föld belsejében rejlő ipari tárházakat megnézni? Erre a geológia tudománya megadja ugyan az elméleti feleletet, de ezzel még nincsen megmondva az, hogy a tudomány szerint létező készletekhez az emberi munka hozzá is tud férni. A föld belsejéig haladva, 1000 méterenként 30 fok Celsiussal emelkedik a hőség, úgy, hogy például 1336 méter mélységben 43 fok meleg van. 2000 méteres fúrólyuk eddig a elért maximum, de mint normális mélységet csak 1500 mért számíthatunk és ha a ventiláció technikája nagyot halad is jövőben, mégis megmarad majd egy bizonyos határvonal. Ezt a normális mélységet és a termelés mai méreteit véve alapul, a következő eredményeket kapjuk: Közép-Franciaorság, Csehország, Szászország és Anglia északi része 100 és 200 év között teljesen ki fogja aknázni szénbányáit. A felsorolt országok többi szénterületei még 200—1300 évig adhatnak anyagot. Bár Belgiumnak, az aacheni és Stuhrvidéknek, sőt Észak-Amerikának is 600—700 évi haladéka van. A leggazdagabb Felső-Szilézia, ahol 1000 esztendei termésre lehet számítani. Természetesen csak elméleti alapon és az ipar óriási fejlődését nem számítva. Sokkal fenyegetőbb a helyzet a vasércek tekintetében. Sokszorosan felülvizsgált becslés szerint a föld kiaknázásra alkalmas vasérckészlete nem több, mint 9250 millió tonna. Ha tehát az ipar vasszűkletét évi 60 millió tonnának vesszük, aminet azonban kb 150 millió tonna nyerskő használtak fel, úgy már 60 év múlva teljesen ki volnának aknázva a most ismeretes telepek. Ezt a határidőt meghosszabbíthatja ugyan a technika haladása, a soványabb ércek kihasználása és új telepek felfedezése, de mégis csak be fog következni előbb-utóbb a rettenetes probléma, honnan vegyünk vasat? Száz esztendő alig egy pillanat az emberiség életében és így érthető, hogy a tudomány lelkes harcosai már most kezdenek foglalkozni azzal, miként lehetne pótolni a természet szűkkeblőségét? A szenet illetőleg az az első gondolatunk, vajon a természet nem teremt-e közben új anyagot? Sajnos, egy napi szénszükségletünk nagyobb, mint századok és ezredek teremtése. A tudományos becslés szerint egyetlen nagyobb szénmező keletkezéséhez több mint 2 millió esztendő volt szükséges. Azt tehát hiába várjuk, hogy a nap melege szénképződéshez segítsen bennünket. Nem marad tehát más hátra, mint a nap hősugarait közvetlenül felhasználni. Ez természetesen csak a jövő századok zenéje és most csak mint érdekes számot említem meg, hogy a nap egymaga félmilliószor több hőt fejt ki számunkra egy évben, mint amennyit évi összes széntermelésünkkel elérhetünk. Ebből a tárházból valamit beraktározni, ez volna az emberi ész legdicsőbb tette. Egyelőre sokkal inkább foglalkoztat bennünket a vizierő felhasználása. Ezen a téren máris szép eredményeket értek el világszerte, hiszen maga a kis Svájc majdnem 300.000 lóerőt fejt ki vízi erővel. A Niagara szükség esetén 10 millió lóerőt tudna szolgáltatni. Itt említem meg századunk nagy felfedezését, a rádiumot is, melynek csodás erői ismeretesek, de egyúttal emberileg ki nem használhatók sok ezer éven belül. Meglepő felfedezése azonban azt a nagy tanulságot nyújtja, hogy az emberi elme még nagyon sok újra fog bukkani már otthonosnak vélt világiban. Ilyen felfedezésre van szükség a vasérc kérdésében is. Ennek a kifogyása lesz az emberiség legóriásibb problémája a jövő században. Egyelőre el sem tudjuk képzelni, mit fognak kezdeni késő unokáink nélküle. Mondhatjuk, hogy egész mai kultúránk ezen az aránylag olcsó és egyelőre nem pótolható ásványon nyugszik. Az aluminium nemcsak hogy drága, de sok célra alkalmatlan is. Ilyenformán érthető kíváncsisággal várja a műszaki világ a stockholmi kongresszus eredményeit. Ezek fognak irányt mutatni a hangai nemzetközi értekezletnek, melynek tárgya viszont az a nemzetközi megállapodás, miként lehetne a föld még eddig rejtett érckészleteit felkutatni és kiaknázni. Falus Emil. — (Az angol királyné magyar származása.) Az angol királyné magyar (erdélyi) származásáról már mi is megemlékeztünk; most dr Molnár Gábor a s Marosvásárhelytt megjelenő Napló c. lapban egész sor új és érdekes adattal bőviti a mi értesülésünket. Gróf Rhédey László — írja dr Molnár — kinek elődei 1744. november 13-ikán emeltettek grófi rangra és neje, báró Inczédi Ágnes, bizonyára soha nem álmodtak arról, hogy leányuk utódai valamikor a világ egyik leghatalmasabb trónusán fogják betölteni történelmi hivatásukat. Hogy mégis így történt, az a csodálatos női szépség varázsának tudható be, mert gróf Rhédey Claudia — egyik róla szóló följegyzés szerint — „szebb volt a hajnalhasadásnál és szebb volt a virágfakadásnál; aki meglátta a tökéletes szépséget, annak szive gyönyörűséggel telt el.“ A multszázad huszas éveiben és a harmincas évek elején, az akkori Erdélyi Nagyfejedelemségnek nemcsak arisztokrata fiatalsága, de tiszteletreméltó öreg urai és asszonyai is valóságos bucsujárást rendeztek Erdő-Szentgyörgyre, hogy lássák az észbontó szépet, amilyen még Phidiás vésője alól sem került ki és amilyent még egyetlen világhírű szobrásznak vagy festőnek sem sikerült elővarázsolni sem márványban, sem festményben. Ehez járult még a szivjóság és az a bájos leányos szerénység, amely egész környezetét megbabonázta, elbűvölte Hogy gróf Rhédey Claudia nevelésére szülei nagy gondot fordítottak és hogy mély vallásos szellemben nevelték, azt bizonyítja azon rendkívül ritka kis füzetke is, melynek egyik példányát gyűjteményem is őrzi E nyomtatvány ritkaságát mutatja az is, hogy nemcsak Petrik Géza hirneves bibliographusunk nem ismeri, mivel arról „Magyarország Bibliographiája 1712—1860“ címü nagy munkájában említés téve nincs, de nem ismeri Szinnyei József sem, aki „A magyar írók élete és munkái“ címü nagyszabású vállalatában, midőn a szerző Herepei Károly kolozsvári ref. lelkész életrajzát ismerteti és nyomtatásban megjelent munkáit elősorolja, e füzetke megjelenéséről vagy kiadásáról mit sem tud. A könyvecske nyolcadrét alakú, 33 lapoldallal bir s teljes címe a következő: „A Tiszta Vallásosság Egy Keresztyéni Elmélkedésben, Melyet, — midőn Cs. K. Camerarius Méltóságos Gróf Kis Rhédei Rhédei László Ur, és Báró Intzédi Ágnes asszony ő Nagyságok’, egyetlen egy életben maradt Leányok Kas Rhédei Méltóságos Gróf Rhédei Claudia kis-asszony a Szent Lélek kitöltésének öröm Innepén, a’ Keresztyén Vallásban bé-iktattatott, és elsőben élt volna Úri Szent Vacsorával, — az örvendező Méltóságos Úri Szülék, — ’s egy háládatos közönség előtt tartott Herepei Károly kolozsvári Ev. Ref. Pap —m. az Erdő Szent-Györgyi Ref. Templomba az 1826-dik oszt. Pünköst első napján. Nyomtattatott Kolo’sváron a’ Ref. Koll. betűivel 1826.“ Az 1—3. oldal a konfirmáció-ünnepélyt megnyitó könyörgést tartalmazza, a 4—33. lapoldalakon pedig az ez alkalommal elmondott szent beszéd foglaltatik. Megtudjuk ebből, hogy a csodaszép grófkisasszony 1826. májusában, tehát 14 éves korában konfirmált az egyszerű kis kálvinista templomban, melynek falai közt ez alkalommal bérces hazarészünk arisztokráciájának szine-java adott egymásnak találkozást. Ott voltak ugyanis a gróf Bánffy, gróf Bethlen, gróf Rhédey, gróf Toldy, gróf Mikes, báró Inczédi, báró Wesselényi családok majdnem teljes számban s hogy fényes diszmagyar öltözeteikkel méltó feltűnést okoztak és hogy az ünnepélyen szintén résztvevő kisközség lakossága olyan fényes gyülekezetet sem azelőtt, sem azután soha nem látott, azt könnyen elképzelhetjük. Herepei Károly akkor már kolozsvári lelkipásztor volt, s fiatal kora dacára az erdélyi részek egyik legkitűnőbb szónokának ismertetett el. Beszédében mintha látnoki szemekkel és prófétai ihlettel lett volna felruházva, már akkor megjósolta, hogy a kis Claudia grófnőre fényes és nagy jövő várakozik. (Mozaik a tűzbiztosítás köréből.) Egyik erdélyi városkában történt, hogy a lokomobilüzemre berendezett, favázas és kátránypapírral fedett gőzmalom porrá égett. A malom 40 ezer koronára lévén biztosítva, a tulajdonos ezen összeg erejéig teljes kártalanítást kért. Noha a telep csakugyan egészen elpusztult, a biztosítótársulat becslői még annyi használható anyagot találtak, hogy a szenvedett kárt csak 16 ezer koronában állapították meg. A károsult ez ellen a lelketlenség ellen tiltakozott, bírói szemlével, perrel fenyegetődzött, mire a biztosítótársulat a kártérítési összeget nagylelkűen 20 ezer koronára felemelte. A kárvallott félve a bírói eljárás költséges voltától, szorult helyzetében, mert a pénzre sürgős szüksége volt a felemelt kártanítási összeget teljes kártalanításul egyezségileg elfogadta s az neki ki is fizettetett. A biztosítótársaság tehát 20 ezer koronát megtakarított. Ám ezzel nem érte be. A társulat ugyanis az egész 40 ezer korona erejéig viszontbiztosítva volt , a viszontbiztosító intézetnél a teljes 40 ezer korona kár megtérítését igényelte, minthogy a biztosított malom teljesen elpusztul. A biztosító társulat ezzel a követelésével is célt ért, mert a viszontbiztosító társulat meggyőződvén a malom teljes elpusztulásáról, a teljes 40 ezer koronát kifizette, így tehát az alapbiztosítást kötött intézet a megtakarított 20 ezer koronán felül még 40 ezer koronát is kapott. Hogy ezzel a tűzesettel az alapbiztosító intézet valóban jó üzletet csinált, bővebb bizonyításra alig szorul. Mikor a kárvallott erről a fényes üzletről értesült, kéréssel fordult az alapbiztosítást kötött társulathoz, hogy abból a nagy haszonból, melyre szert tett, legalább valamicskét juttasson neki pótlólag. Ám ekkor az egyezséget tartották a károsult orra elé, mely szerint egyizben már teljes kártalanitást kapott s igy elismerte, hogy neki már semmi sem jár. (Tűzrendészet.) (Vasárnapi munkaszünet az ókorban.) Az a nagy harc, melyet „a munka robotosai“ (európai nyelven: a szocialisták) indítottak a teljes vasárnapi munkaszünetért, nem mai keletű. A „pihenés napja“ a világ teremtésének homályában vész el. Az első keresztények a zsidó sabbatot ünnepelték, mint máig van is a keleti népek, csak később, Constantinus római császár idejében lett ünnep a sabbat helyett a vasárnap, mert azon a napon támadt föl a Megváltó, akinek tanításait akkor kezdték rendszerbe foglalni a tanítványok utódai, a gyülekezetek előimádkozói, előénekesei és a Mester tanításainak magyarázói: az akkor már alakulóban levő papi rend. A vasárnapi munkaszünet első nyomai e korba vezetnek vissza. A vasárnapot azzal ünnepelték, hogy e napon böjtölni nem volt szabad, sem térdelni, az imádkozás alatt pedig állani kellett. A „keresztény Isten“ nem követelt az embertől alázatosságot, hiszen az emberi önérzet ébredésének és a rabszolgaság eltörlésének nagy elveit hirdette az „új hit.“ A papok csak később verték bele az emberekbe az alázatosságot és későbbi eredetű a rabszolgaság visszaállítása is a jobbágyság intézményében. A laodiceai egyházgyűlés volt az első, mely határozottan megtiltotta, hogy vasárnap nem szabad polgári foglalatosságokat végezni. A római császárok ezt a határozatot azzal toldották meg, hogy vasárnap nem szabad pert folytatni. Constantinus császár különösen is rajta volt, hogy a vasárnap kötelező megtartásának törvényes erőt adjon. Hogy mennyire áthatotta a császárt a Jézus tanítása, mutatja a Vatikánban őrzött rendelete, melyben megparancsolja, hogy „vasárnap minden polgári foglalatosságok közt csak a rabszolgák szabadon bocsátását szabad elővenni, mert egyedül ez méltó e naphoz.“ Milyen magasan áll a legnagyobb pápák felett is ez a római csiszár a Jézus emberszeretetének nem röpke szavakkal való hirdetésében, de tettekben nyilvánuló gyakorlásában! Constantinus, aki testestüllelkestül katona volt és lángeszű hadvezér, még a hadseregbe is bevitte a vasárnapot; táborozásaiban e napon még a hadgyakorlatokat is megtiltotta és az alábbi imádságot adta ki, melyet az óriási birodalom minden részében táborozó katonáinak el kellett mondania e napon. Az ima így hangzott: „Egyedül te vagy a mi Istenünk, segédünk ás királyunk, igy ismerünk és szólítunk meg téged. Te érettünk csatákat nyertél és az ellenséget legyőzted. Mi kegyelmed ajándékára jövendőben is reménykedünk. Hallgasd meg könyörgésünket Constantinus császárunkért, tartsd meg őt nekünk még sokáig, mint győzedelmest és véle együtt épségben az egész kegyes hazát.“ Ennek a „legfelsőbb parancsra“ rendelt táboriménak (osztrák értelemben ma „Heer's Gebet“ volna) volna azonban rossz oldala is, mert a birodalom távoli légióiban sok volt a pogány katona is, akik így képmutatásra kényszeríttettek. Constantinus uralkodásának végén az afrikai püspökök gyülekezete megkérte a császárt, hogy tiltsa be vasárnapokon a nézőjátékokat. A császár ezt is megtette, de ez a rendelete nem volt népszerű, mert a „panem et circenses“-ért ordító proletárok (a mi szocialistáink ősei) hatalmasan tüntettek ellene és e tilalmat később vissza is vonták. De már akkor a nagy Constantinus nem élt. 45 * Patkány- és egérirtó-bacillus „RATIN"* fertőző betegséget plántál az illető állatfaj között. A m. kir. állami bakteriolo- Sywflgiai intézet véleménye szerint ..FATIN“ más állatra avagy emberre ártalmatlan. zg£ Prospektust Ingyen küld „RATIN“ Bakteriológiai laboratórium vezérképvivősége Buda- Steet Rottenbiller utca 30 szám. 2600