Pesti Hírlap, 1910. június (32. évfolyam, 129-155. szám)
1910-06-01 / 129. szám
Budapest, 1910. XXXII. évf. 129. (11.148.) szám. Szerda, június 1. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre.............lé , — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra............2 , év , Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Szerkesztőség:: Budapest, Váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a t. szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. A választások napja. Gyakran egyetlen perc vagy óra dönti el egy élet sorsát. Most egyetlen nap dönti el az országra nézve a jövendő esztendőket. Mert bár tíz napra terjed a választások határideje, azért már az első napon tulajdonképen eldől a választások eredménye, mert a kerületeknek körülbelül kétharmad részében június elsején lesz a választás. A bécsi Burgtól a legutolsó kis falusi viskóig sok helyen szorongva lesik ennek a napnak lefolyását. De mi nyugodtan várjuk az eredményt, mert bízunk a választók többségének becsületességében és hazafiasságában. Nem lehet ennek a választásnak más eredménye, mint a törvénytelen kormány csúfos bukása. Nem szabad máskép történnie. Arról van szó, hogy vagy a kormány bukik vagy maga a magyar nemzet. Ha a kormány győzedelmeskednék vesztegető politikájával, akkor ez az összes nemzeti törekvéseknek s legfőképen Magyarország gazdasági önállóságának végső bukása lenne. Ki lenne oly kishitű, hogy ne bíznék a nemzet erejében és becsületességében? Születésre nézve magyar származású emberek vezetik a kormánypárton most is a választásokat, de politikájuk bécsi származású. Azért le kell azt leplezni egész meztelenségében most a választások legelső napján. S ehez a leleplezéshez az utolsó percben segédeszközt nyújtanak maguk az osztrákok. A választópolgároknak mindenütt tudomására kell hozni, hogy tulajdonképen mi a feladata ennek a Khuen-kabinetnek és az új munkapártnak? Leleplezte ennek a titkát maga az osztrák pénzügyminiszter, Bilinski, a bécsi Reichsrath pénzügyi bizottságának keddi ülésén. Az osztrák miniszterek ugyanis becsületesebb őszinteséggel beszélnek, mint a mai magyar excellenciás urak. A mi minisztereink a választópolgárok elbolondítása céljából összevissza hazudoztak mindenről. De Bilinski osztrák pénzügyminiszter nyílt őszinteséggel bejelentette, hogy legközelebb ötszáz millió koronát kell rendkívüli katonai költségekre megszavazni! Ehez kell tehát a most folyó választásokon a Khuen-kabinetnek többséget szerezni. Nem is kormány ez a Khuen-kabinet, hanem egyszerűen udvari szállító cég, amely Bécs számára literálja a milliókat. A politikai üzlet, amilyen cinikus, épen olyan reális. Az osztrák érdekek magyarországi képviseletére befektetnek választási vesztegetés címén körülbelül ötven millió koronát. Ellenben a vesztegetések által összehozott magyar parlament járuljon hozzá ötszáz millió korona szállításához. Ehez a piszkos üzlethez adják oda magukat azok, akik most a kormánypártra szavaznak. Sírjukból kellene kikaparni a nemzet régi nagyjait, hogy a kritikus napon álljanak élére a népnek és vezessék abban a nemzeti önvédelmi harcban, amit most meg kell vívnunk. Arra nincs már ereje a magyarnak, hogy szabadságharcot vívjon, tehát csak önvédelmi harcot küzdünk most végig, mert védjük jogainkat a kormány támadásaival szemben. Petőfi szózatának kellene végigharsognia a hazán: „Talpra magyar!“ De a magyar nagyrésze ma már csak a hatalmasok talpát nyalja. Részben letűnt, részben letört hősök helyett nagyrészt törpe epigonok viszik ma a politikában a vezéri szerepet. Azért az emberek megkopott nimbusza helyett vezessék a választókat az eszmék és elvek. A nemzetet vezesse saját érdeke. Gondolja meg minden választó, hogy ha pár koronával ma megengedi magát vesztegettetni és szavazatával a mai literáns kormányt segíti diadalra, akkor ez az ország megnyomorításával a Judás-pénznél sokkalta nagyobb összeget visz el tőle. Az ötszáz milliós katonai túlkiadásról persze hallgattak a munkapárti jelölt urak. Közhírré kell tehát tenni a választási urnák előtt az osztrák miniszternek becsületes leleplezését, amely pőrére vetkőzteti a magyar kormány politikáját. A kritikus nap csak a kormányra nézve lehet kritikus, mert csúfos vereségét fogja nyilvánvalóvá tenni. De hogy mennyire tudják Bécsben is már a magyar kormánynak bukását, azt is leleplezték ma Bécsben, amidőn a költségvetési bizottságban osztrák képviselők támadták meg azt a választási harcmodort, amit a Khuen-kabinet most Magyarországon folytat. íme, hiába szolgálják a munkapártiak az osztrák érdekeket, maguk az osztrákok elítélik őket s egész sereg képviselő megbélyegzi kormányunknak választási harcát. Sőt az osztrák kormánynak egy tagja, Georgi honvédelmi miniszter kijelentette, hogy kérdést fog intézni a hadügyminisztériumhoz a magyar választások miatt. Megbotránkozva támadta ugyanis egész sereg osztrák képviselő a Khuen-kabinetet, hogy a mi választópolgáraink terrorizálása érdekében galíciai, morvaországi, stájerországi s bukovinai helyőrségek csapatait Magyarországba vezényli. A magyar kormány hozza azt a szégyent Magyarországra, hogy a bécsi Reichsrath képviselői az egész világ előtt megbélyegzik a magyar választási rendszert. Tehát már az Az író. Semmi sem olyan nagyszerű és semmi sem olyan borzasztó, ha közelről nézzük. Nem. Sem a királyok, sem a halál. T. i.: sem a királyokból az, ami bennök emberi, sem a halálból az, ami benne állati: a buta pusztítás. A királyok nagyszerűsége s a halál borzalma csak egy bizonyos beállítás által veszi föl nagyszerűségének és borzalmának jellegét: a távolság által. Minden, ami távol esik tőlünk, a miszticizmus kábító varázsával, vagy borzalmainak ijesztő rémületével tart fogva bennünket s ha személyek, királyok, nagy költők, nagy művészek vagy nagy hősök foglalkoztatják gondolatainkat, fantáziánk és a bennünk lappangó, megvalósíthatlan esztétikai érzékünk, melylyel közelünkben élő személyeket, a közelség egészségesen nyers, közönséges megvilágításánál fogva nem díszíthetünk fel, minden kincsét fantáziánk és nemes esztétikai érzékünknek, a tőlünk nagy távolságban élő, lelkünket és elménket foglalkoztató személyre pazaroljuk. S ahogy megrajzoljuk magunknak testi külsejét, elárasztva a legszebb vagy legérdekesebb vonalakkal, formákkal és színekkel, azonképen díszítjük fel lelkét a legragyogóbb, emberben soha nem létező nemes és fenkölt tulajdonságokkal. S egyszer csak ... Hát egyszer csak . . . Átkozott egy nap . . . Megismerjük a költőt, a nagy írót . . . Látjuk őt. Már t. i. mi magyarok, mi magyar álmodozók, a magyar irót ... Ott lakik egy körúti bérkaszárnyában, a második vagy harmadik emeleten s a konyhájában borsot tör egy kétesen tiszta kötöjü, keck budapesti mindenes-szakácsné és közbe a háziaszszony leányrokonával veszekedik. Régi kép, kilenc-tiz esztendős, de jól emlékszem reá ... Nem régen azelőtt kerültem fel a vidékről s a fiatal lelkem csupa áhitat, rajongás és tisztaság volt még. Friss, mint a tavaszi rügyezés, mely egy hideg télnek átaludt kegyetlenségéből naiv gyerekszemmel ébred fel és üde sejtjeiből tavaszi gazdagság illata árad szét. Nyitott szemmel jártam a szemetes pesti utcákat, de a lelkem a legtisztább álmok utait járta és a Jókai-regények alpesi levegőjében csak az eget kereste, anélkül, hogy látta volna lába alatt a földet. És milyen istennek, mert nem embernek képzeltem én el a nagy regényírót! Ezt lefesteni nincs toll és nincs ecset. Ezt csak egy másik fiatal lélek tudná elmondani, lázálmai közben. S elmentem, láthatni, beszélhetni vele, a nagy íróhoz. Becsöngettem ... A szivem úgy dobogott, hogy szinte fájt belé, a szám kiszáradt s a hideg rázni kezdett. Az a fiatal leány nyitott ajtót, akivel a szakácsnő veszekedett. A szeme haragos volt s az arca piros. Barátságtalanul nézett reám. — Mi tetszik? — kérdezte. Mintha fejbe ütöttek volna ezzel a hanggal, s ezzel a mérges, barátságtalan arccal. És kiabálni kezdtem magamban, segítségért, az álmaim után. Amelyek azt hazudták nekem, hogy Jókai Mórt egyenesen az égből jött angyalok szolgálják ki, hogy láthatatlan kezek söprik a szobáját, súrolják az ételfőző edényeit, nyitják ki az ajtaját, melyen belül virágok nyílnak, kedves ajkak mosolyognak s valamelyik bársony függöny mögül egy fehérruhás, bűbájosan szép asszonyi fisak tünik majd elő. De nem tűnt elő senki, semmi, csak a következő incidens. — Móric bácsi regényt ír és senkit sem fogad — szólt a mérges szemű leány és becsapta előttem az ajtót. Előttem, vagy valamelyik erdélyi, meszsze faluból jött, ábrándos papkisasszony előtt, vagy nem is egy, hanem száz, ezer papkisaszszony előtt. Majdnem mindegy . . . Még ma is hallom: Móric bácsi regényt ir . . . És ezt a konyhából jövet, egy mérgesszemű kisasszony mondja el. Hogy Jókai regényt ir benn, az ecetszagú konyhán túl, az én drága regényemet s a papkisasszony, a sor papkisasszony és egy ország szent idealizmusa után vágyakozó, mindkét nembeli fiatal lelkek számára . . . Vagy két héttel később a Váci utcán láttam először életemben Jókait és utoljára is. Valamelyik kereskedés előtt, egy kocsiban ült és valakire várakozott. Az izgatottságtól szédülve álltam meg egy pillanatig, de csak egy pillanatig. Nyomban ecet- és konyhaszagot A Pesti Hírlap mai száma 38 oldal. /