Pesti Hírlap, 1910. június (32. évfolyam, 129-155. szám)

1910-06-01 / 129. szám

Budapest, 1910. XXXII. évf. 129. (11.148.) szám. Szerda, június 1. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre.............lé , — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra............2 , év , Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Szerkesztőség:: Budapest, Váci­ körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a t. szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. A választások napja. Gyakran egyetlen perc vagy óra dönti el egy élet sorsát. Most egyetlen nap dönti el­­ az országra nézve a jövendő esztendőket. Mert bár tíz napra terjed a választások határideje, azért már az első napon tulajdonképen eldől a választások eredménye, mert a kerületeknek körülbelül kétharmad részében június elsején lesz a választás. A bécsi Burgt­ól a legutolsó kis falusi viskóig sok helyen szorongva lesik ennek a napnak lefolyását. De mi nyugodtan várjuk az eredményt, mert bízunk a választók több­ségének becsületességében és hazafiasságában. Nem lehet ennek a választásnak más eredménye, mint a törvénytelen kormány csú­fos bukása. Nem szabad máskép történnie. Arról van szó, hogy vagy a kormány bukik vagy maga a magyar nemzet. Ha a kormány győzedelmeskednék vesztegető politikájával, akkor ez az összes nemzeti törekvéseknek s legfőképen Magyarország gazdasági önállósá­gának végső bukása lenne. Ki lenne oly kis­hitű, hogy ne bíznék a nemzet erejében és be­csületességében? Születésre nézve magyar származású em­berek vezetik a kormánypárton most is a vá­lasztásokat, de politikájuk bécsi származású. Azért le kell azt leplezni egész meztelenségé­ben most a választások legelső napján. S ehez a leleplezéshez az utolsó percben segédeszközt nyújtanak maguk az osztrákok. A választópolgároknak mindenütt tudo­mására kell hozni, hogy tulajdonképen mi a feladata ennek a Khuen-kabinetnek és az új munkapártnak? Leleplezte ennek a titkát ma­ga az osztrák pénzügyminiszter, Bilinski, a bécsi Reichsrath pénzügyi bizottságának keddi ülésén. Az osztrák miniszterek ugyanis becsü­letesebb őszinteséggel beszélnek, mint a mai magyar excellenciás urak. A mi minisztereink a választópolgárok elbolondítása céljából össze­vissza hazudoztak mindenről. De Bilinski osz­trák pénzügyminiszter nyílt őszinteséggel be­jelentette, hogy legközelebb ötszáz millió koro­nát kell rendkívüli katonai költségekre meg­szavazni! Ehez kell tehát a most folyó választáso­kon a Khuen-kabinetnek többséget szerezni. Nem is kormány ez a Khuen-kabinet, hanem egyszerűen udvari szállító cég, amely Bécs számára literálja a milliókat. A politikai üzlet, amilyen cinikus, épen olyan reális. Az osztrák érdekek magyaror­szági képviseletére befektetnek választási vesztegetés címén körülbelül ötven millió ko­ronát. Ellenben a vesztegetések által össze­hozott magyar parlament járuljon hozzá öt­száz millió korona szállításához. Ehez a pisz­kos üzlethez adják oda magukat azok, akik most a kormánypártra szavaznak. Sírjukból kellene kikaparni a nemzet régi nagyjait, hogy a kritikus napon álljanak élére a népnek és vezessék abban a nemzeti önvédelmi harcban, amit most meg kell vív­nunk. Arra nincs már ereje a magyarnak, hogy szabadságharcot vívjon, tehát csak ön­védelmi harcot küzdünk most végig, mert véd­jük jogainkat a kormány támadásaival szem­ben. Petőfi szózatának kellene végigharsognia a hazán: „Talpra magyar!“ De a magyar nagyrésze ma már csak a hatalmasok talpát nyalja. Részben letűnt, részben letört hősök helyett nagyrészt törpe epigonok viszik ma a politikában a vezéri szerepet. Azért az em­berek megkopott nimbusza helyett vezessék a választókat az eszmék és elvek. A nemzetet ve­zesse saját érdeke. Gondolja meg minden vá­lasztó, hogy ha pár koronával ma megengedi magát vesztegettetni és szavazatával a mai li­­teráns­ kormányt segíti diadalra, akkor ez az ország megnyom­orí­tásával a Judás-pénznél sokkalta nagyobb összeget visz el tőle. Az ötszáz milliós katonai túlkiadásról persze hallgattak a munkapárti jelölt urak. Közhírré kell tehát tenni a választási urnák előtt az osztrák miniszternek becsületes lelep­lezését, amely pőrére vetkőzteti a magyar kormány politikáját. A kritikus nap csak a kormányra nézve lehet kritikus, mert csúfos vereségét fogja nyilvánvalóvá tenni. De hogy mennyire tud­ják Bécsben is már a magyar kormánynak bukását, azt is leleplezték ma Bécsben, amidőn a költségvetési bizottságban osztrák képviselők támadták meg azt a választási harcmodort, amit a Khuen-kabinet most Magyarországon folytat. íme, hiába szolgálják a munkapártiak az osztrák érdekeket, maguk az osztrákok elítélik őket s egész sereg képviselő megbélyegzi kor­mányunknak választási harcát. Sőt az osztrák kormánynak egy tagja, Georgi honvédelmi miniszter kijelentette, hogy kérdést fog intézni a hadügyminisztériumhoz a magyar választá­sok miatt. Megbotránkozva támadta ugyanis egész sereg osztrák képviselő a Khuen-kabi­­netet, hogy a mi választópolgáraink terrorizá­lása érdekében galíciai, morvaországi, stájer­­országi s bukovinai helyőrségek csapatait Ma­gyarországba vezényli. A magyar kormány hozza azt a szégyent Magyarországra, hogy a bécsi Reichsrath kép­viselői az egész világ előtt megbélyegzik a magyar választási rendszert. Tehát már az Az író. Semmi sem olyan nagy­szerű és semmi sem olyan borzasztó, ha kö­zelről nézzük. Nem. Sem a királyok, sem a halál. T. i.: sem a királyokból az, ami bennök emberi, sem a halálból az, ami benne állati: a buta pusz­títás. A királyok nagyszerűsége s a halál bor­zalma csak egy bizonyos beállítás által veszi föl nagyszerűségének és borzalmának jelle­gét: a távolság által. Minden, ami távol esik tőlünk, a miszticizmus kábító varázsával, vagy borzalmainak ijesztő rémületével tart fogva bennünket s ha személyek, királyok, nagy költők, nagy művészek vagy nagy hősök foglalkoztatják gondolatainkat, fantáziánk és a bennünk lappangó, megvalósíthatlan eszté­tikai érzékünk, melylyel közelünkben élő sze­mélyeket, a közelség egészségesen nyers, kö­zönséges megvilágításánál fogva nem díszít­hetünk fel, minden kincsét fantáziánk és ne­mes esztétikai érzékünknek, a tőlünk nagy távolságban élő, lelkünket és elménket foglal­koztató személyre pazaroljuk. S ahogy megrajzoljuk magunknak testi külsejét, elárasztva a legszebb vagy legérdeke­sebb vonalakkal, formákkal és színekkel, azon­­képen díszítjük fel lelkét a legragyogóbb, em­berben soha nem létező nemes és fenkölt tu­lajdonságokkal. S egyszer csak ... Hát egyszer csak . . . Átkozott egy nap . . . Megismerjük a költőt, a nagy írót . . . Látjuk őt. Már t. i. mi magyarok, mi magyar álmodozók, a magyar irót ... Ott lakik egy körúti bérkaszárnyában, a második vagy harmadik emeleten s a konyhájában bor­sot tör egy kétesen tiszta kötöjü, keck buda­pesti mindenes-szakácsné és közbe a háziasz­­szony leányrokonával veszekedik. Régi kép, kilenc-tiz esztendős, de jól em­­lékszem reá ... Nem régen azelőtt kerültem fel a vidékről s a fiatal lelkem csupa áhitat, rajongás és tisztaság volt még. Friss, mint a tavaszi rügyezés, mely egy hideg télnek át­aludt kegyetlenségéből naiv gyerekszemmel ébred fel és üde sejtjeiből tavaszi gazdagság illata árad szét. Nyitott szemmel jártam a sze­metes pesti utcákat, de a lelkem a legtisztább álmok utait járta és a Jókai-regények alpesi levegőjében csak az eget kereste, anélkül, hogy látta volna lába alatt a földet. És milyen istennek,­­ mert nem ember­nek képzeltem én el a nagy regényírót! Ezt lefesteni nincs toll és nincs ecset. Ezt csak egy másik fiatal lélek tudná elmondani, lázálmai közben. S elmentem, láthatni, beszélhetni vele, a nagy íróhoz. Becsöngettem ... A szivem úgy dobogott, hogy szinte fájt belé, a szám kiszá­radt s a hideg rázni kezdett. Az a fiatal leány nyitott ajtót, akivel a szakácsnő veszekedett. A szeme haragos volt s az arca piros. Barátságtalanul nézett reám. — Mi tetszik? — kérdezte. Mintha fejbe ütöttek volna ezzel a hang­gal, s ezzel a mérges, barátságtalan arccal. És kiabálni kezdtem magamban, segítségért, az álmaim után. Amelyek azt hazudták nekem, hogy Jókai Mórt egyenesen az égből jött an­gyalok szolgálják ki, hogy láthatatlan kezek söprik a szobáját, súrolják az ételfőző edé­nyeit, nyitják ki az ajtaját, melyen belül virá­gok nyílnak, kedves ajkak mosolyognak s va­lamelyik bársony függöny mögül egy fehér­ruhás, bűbájosan szép asszonyi fisak tün­ik majd elő. De nem tűnt elő senki, semmi, csak a kö­vetkező incidens. — Móric bácsi regényt ír és senkit sem fogad — szólt a mérges szemű leány és be­csapta előttem az ajtót. Előttem, vagy valamelyik erdélyi, m­esz­­sze faluból jött, ábrándos papkisasszony előtt, vagy nem is egy, hanem száz, ezer papkisasz­­szony előtt. Majdnem mindegy . . . Még ma is hallom: Móric bácsi regényt ir . . . És ezt a konyhából jövet, egy mérges­­szemű kisasszony mondja el. Hogy Jókai re­gényt ir benn, az ecetszagú konyhán túl, az én drága regényemet s a papkisasszony, a sor papkisasszony és egy ország szent idealizmusa után vágyakozó, mindkét nembeli fiatal lelkek számára . . . Vagy két héttel később a Váci­ utcán lát­tam először életemben Jókait és utoljára is. Valamelyik kereskedés előtt, egy kocsiban ült és valakire várakozott. Az izgatottságtól szé­dülve álltam meg egy pillanatig, de csak egy pillanatig. Nyomban ecet- és konyhaszagot A Pesti Hírlap mai száma 38 oldal. /

Next