Pesti Hírlap, 1910. június (32. évfolyam, 129-155. szám)

1910-06-01 / 129. szám

2 PESTI HXRLaP I9 10. június 6., szerda. osztrákok maguk megundorodnak attól, hogy milyen erőszakos eszközökkel képviseli a ma­gyar kormány­­ az osztrák érdekeket. Re­méljük, hogy a magyar választópolgárok is megundorodnak ettől a kormánypolitikától és a választásokon örökre lehetetlenné teszik. A helyzet. A nagy nap.­ ­Amire ezek a sorok az olvasó elé kerül­nek, országszerte javában megindult már a választás. Háromszázharmincöt kerület vá­lasztja képviselőjét szerdán. Néhány órával a hetek óta tartó küzdelem eldőlése előtt meddő dolog volna jósolgatásokba bocsátkozni. Biza­kodni minden párt bizakodik. E bizalom szám­beli adalékait most az utolsó órákban lehetet­len pontosan megállapítani. Tömegesen érkez­nek ugyanis jelentések különböző kerületek­ből olyan jelöltek visszalépéséről, akik máris belátták a további küzdelem hiábavaló voltát. Különösen a Justh-párti jelöltek lépnek vissza sok helyen. Körülbelül a helyzet az, hogy a munka­párt 300, a Kossuth-párt 150 és a Justh-párt is 150 kerületben állja a harcot. A munkapárt körülbelül 240 mandátumot remél, a Kossuth­­párt 120-at, a Justh-párt is legalább 100-at. Bizonyos, hogy ezek a reménységek az egész vonalon nem teljesedhetnek, mert hiszen ösz­­szesen csak 413 mandátum van és Khuené­­kon, Kossuthékon és Justhékon kívül több­kevesebb mandátumot a néppárt, a nemzeti­ségiek, a kisebb pártocskák és a pártonkívü­­liek is szereznek. Dehát — ismételjük — a ta­lálgatás ma már úgyis meddő, amikor hu­szonnégy óra múltán a mandátumok három­negyed részére nézve befejezett tényekkel ál­lunk majd szemben. Jelentéseinket a következőkben adjuk: * A miniszterelnök hazatérése. Mint félhivatalosan jelentik, gróf Khuen-Hé­­derváry Károly miniszterelnök kedden este utazott­­ el Szerajevóból és szerdán déli egy órakor érkezik­­ Budapestre.* Gróf Zichy János Székesfehérvárot te­ rület képviselőjelöltje, gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter és hosszabb beszéd­et mondott. Gróf Zichy János este hét órakor érkezett Szé­kesfehérvárra Nagylángról, ahol beteg édesanyját látogatta meg. A pályaudvaron gróf Széchényi Viktor főispán üdvözölte a minisztert és onnan egyenesen a gyűlés színterére, a Szent István-te­­rembe vonultak, amely zsúfolásig megtelt válasz­tókkal. A belépő minisztert riadó éljenzéssel fogad­ták. Dr Ráday Lajos megnyitó beszéde után gróf Zichy János szólalt fel. — Ellenfeleim — úgymond — azt hangoz­tatják, hogy nincs programmunk. Aki elolvasta vagy végighallgatta a miniszterelnöknek a Viga­dóban kifejtett programmját, az nem mondhat ilyet. De ellenfeleink el vannak foglalva a kortes­kedéssel és nem vesznek annyi fáradságot, hogy ezt elolvassák. Agrár­államban élünk, magam is agrárius vagyok. A földet, melyet apáink vére áz­tatott, szeressük mindnyájan. A mezőgazdaságot, kereskedelmet az iparral kell összhangzásba hozni és nagggyá tenni, mert csak úgy lehet boldog a nemzet. Az iparpártolás eddig tervszerűbben volt, az új kormány céljául tűzte ki, hogy ezt meg­javítja. Az adótörvény reformját szorgalmazni fogja. Nem tagadja, hogy a szövetkezeteket pártfo­golja, de csupán azokat, amelyek a maguk lábán tudnak megélni. Mint vallás- és közoktatásügyi miniszter, erős meggyőződésű katholikus, és ezért tisztelettel hajol meg minden más felekezet meg­győződése előtt is, minden más felekezet érdekeit istápoló­i és támogatni fogja. Sohasem mondtam — mások akarják csak rámkenni — hogy az 1848. XX. t.-c. ne terjedjen ki a zsidó felekezetre; igenis a zsidó vallás levett vallás, amelynek érdekeit tá­mogatni akarom. A népiskolák szaporítása mellett programmjába vette a középiskolák tantervének re­formját. Eddig, amellett, hogy Budapest világvá­rossá fejlődött, nagyon elhanyagolták a vidéki vá­rosokat, ezek után gondot fognak fordítani azok föllendítésére, ipartelepek, kulturális intézmények alapításával. Azután Justh Gyula egyik beszédével foglalkozott, amelyben azt m­ondotta, hogy minden­kitől várta, hogy a darabont kormányhoz szegődik, csak Zichy Jánostól nem. Azt kérdezi, hogy az olyan kormány jobb-e, amely a nemzetet a ki­­rálylyal állandóan összeütközésbe hozza, vagy az olyan, amely nemzet és király között békés harmó­niát igyekszik létesíteni. Ha én egy percig is azt tapasztalnám, hogy a kormánytól való visszavonu­lásommal a haza boldogulását megválthatom, be­csületszavamra kijelentem, hogy abban a pillanat­ban átadnám a helyemet másnak. Nem azért sze­gődtem a kormányhoz, hogy ideálokat pusztítsak el, de csak olyan ideálokat tűzök ki célul, amelyek meg is valósíthatók. Nem vagyok gyermek, aki szivárvány után futkos. Híve az általános válasz­tói jognak, azonban súlyt helyez arra, hogy a ma­gyarság szupremáciája megóvassék. Kéri, hogy tartsanak ki a nemzeti munkapárt mellett, amely­nek diadalraj­utása ennek a hazának boldogulását jelenti. Halász Károly vasutas és Platz Bonifác nyug. tanker, főigazgató beszélt még. Gróf­­Zichy János még az éjjeli vonattal visz­­szautazott Budapestre.* A székesfehérvári nemzeti munkapárt kedden este nagygyűlést tartott, amelyen megjelent a ke-­­ éreztem, egy haragos leányarcot láttam és hal­lottam a hangját: Móric bácsi regényt ir . . . És hidegen tovább mentem­ . . . S ezért maradtam és maradok távol minden írótól és művésztől és nem akarom többé egyiket sem megismerni, látni. Az élet alaposan learatott minden rajongást és idealizmust a telkemből, de a gyökereit az irónia kedvéért még ott hagyta. És mert ott hagyta, ezer és ezer mér­­földes távolságot akarok magam és mindazok között, kiket csodálok. Ezért nem vágytam soha megismerni Mikszáth Kálmánt sem, habár hozzá, a csodá­laton kívül, egyéb nem fűzött. Azt a varázs­láncot, ami a nőket Jókaihoz fűzte, Mikszáth sohasem tudta és sohasem fogja megtalálni. Ő nem a nők írója volt. A férfiaké. Sőt ponto­sabban: a régi Magyarországé. Magyarabb, mint Jókai, de hiába, a nőknek csak a szívü­kön keresztül lehet eljutni az elméjükig. A jubileuma alkalmával mégis láttam őt egyszer. Fel kellett keresnem. És jobb szeret­ném, ha nem láttam volna. Egy kedves, jóízű öreg urat ismertem meg, de nem Mikszáth Kálmánt, vagy legalább is nem azt a Mikszáth Kálmánt, aki azokat a csodálatos könyveket megírta. Mert bizonyára úgy lesz az, hogy az író mindig két ember. Egy közönséges, vagy szimplán, esetleg duplán kedves civil és egy magasrangú katona. Esetleg egy Napóleon, aki ennek dacára, lehet szellemtelen, unalmas társalgó, lusta kellemetlen modern civil, ki ízlés nélkül vagy igen ügyetlenül válogatja ■wiiiíiTiffii féifi ma 'irr-rr-tirT-irímnfri-17 irrnnU­rvin­krin­íiinn­teni meg, esetleg vétkes indolenciából, közvetlen­­ környezetét s ez a környezet, anélkül, hogy ő­­ maga látná és tudna róla, olykor a legártalma­­­­sabban elhomályosítja őt, a napot. Szeretjük ugyan azt mondani, hogy az­­ íróból csak az író tartozik a nyilvánosságra s­­ az ember nem. Az emberhez semmi közük,­­ úgy kellene lenni, de nincs úgy. Nincs úgy­­ sem a közönség, sem az író részéről. A közönség, érthető érdeklődés és kivánd­­­csiság okából, ismerni akarja úgy az írót, mint az életét is. Jogot formál hozzá, igényt tart reá. És minél érdekesebb az író személye és életviszonyai, annál fokozottabb érdeklődéssel olvassa a közönség a műveit. S az író? Jóisten, melyik bir annyi elő­relátással, akarattal és bölcs lemondással, kü­lönösen ha némi oka is van reá, hogy a közön­séget távol tartsa magától? Egyik sem. Pedig ez úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból igen jövedelmező harcászati taktika. Különösen, ha az írónak anyagi viszonyai is megengedik, hogy bizonyos előkelő miszticizmus lebegjen körülötte és kiközösíthesse magát a tömegből, hogy bizonyos perspektíva legyen közötte és a közönség között. Ha más nem, egy távoli falusi kastély, egy tengerparti elegáns villa, vagy nagy uta­zások. Melyek ép úgy lehetnek kötelességei az ügyes kiadónak, mint az esetleg kevés vagy semmi esztétikai és üzleti érzékkel nem ren­­delkező írónak. Habár ezzel az érzékkel ha nem születik vele az író, önmagának kellene magát reá ne­ , vélnie, mint egy talentumát elősegítő, kiegé­­szítő eszközre, sikereinek mélyítésére, széles­­bítésére. És még valamire. A közönség illúziójának megbecsülésére, gondozására, ébrentartására. Különösen a mai közönség ébrentartására, aki nem olyan, mint a tegnapelőtt­ volt, az 1868-iki. Akinek elég volt egy szép frázis, egy bokréta szóvirág és már megvolt a kiválasztott poétája, kihez hű maradt, ha nem is a sírig, de jó húsz esz­tendeig legalább. A mai közönség követelőző, művészi érzé­kű, tanult és szeszélyes. Ő már nem lelkesedik az olyan poétáért, aki disznótorra jár és foga­dásból megeszik három röf kolbászt és meg­iszik rá egy akó bort, akármilyen szép verset is írna az a poéta. Ő azt követeli a maga író­jától, hogy disznótor helyett Párizsba és Ja­pánba járjon, kolbász helyett fürj pástétomot egyen és bor helyett francia pezsgőt igyon a monte-carlói car-szalonban. Hogy a cipőjét az inasa és ne maga pucolja ki, hogy a szerelme, vagy szerelmei olyan elegánsak és érdekesek legyenek, mint egy világszép asszony garde­­robeja és hogy adósságai ne százak, hanem ezrek legyenek s a hitelezők távolról sem le­hetnek csizmadiák, mint volt a nagy Petőfi házigazdája. És a közönségnek igaza van. Lux Terka: ‘ Osztrák csapatok a képviselő­­választáson. Bécsből jelentik'. A költségvetési bizottság kedd délelőtti ülésén Koroszecs szlovén képviselő azt indítványozta, hogy a földmivelési minisztérium költségvetésének elintézése után hívják meg a bi­zottságba Georgi altábornagy honvédelmi minisz­tert, s kérjenek tőle felvilágosítást osztrák csapatok­nak a magyarországi választásra történt kirendelé­­séről. Az indítvány mellett szóltak Diamant és Ma­lik bizottsági tagok. Az indítványt tizenhat szóval tizenhárom ellen elfogadták. A képviselőház honvédelmi bizottságának ked­di ülésén Steiner képviselő szólásra jelentkezett. A honvédelmi miniszterhez intézett kérdés alakjában kifejtette, hogy a napilapok jelentései szerint a Magyarországon folyamatban lévő ország­gyűlési képviselőválasztásokra a galíciai, morvaor­­szági, stájerországi, bukovinai stb. helyőrségek csa­patait kivezényelik. E csapatokat főleg a német, román és tót ajkú választókerületekbe vezényelték ki és céljuk, hogy a magyar kormánynak kortesszol­gálatokat teljesítsenek. E rendelkezések alkalmasak arra, hogy ezen uralkodójukhoz hő nemzetiségek ro­konérzését a cs. és kir. véderő iránt megrendítsék. A közös hadsereget nem szabad az egyén személyes politikai jogainak szabad gyakorlásában való meg­akadályozásra fölhasználni. Végül azt kérdi, hogy a miniszter hajlandó-e ebben a kérdésben fölvilágosí­tást kérni a hadügyminisztertől? Tresics képviselő azt kérdi a honvédelmi mi­nisztertől, mikép tudja igazolni azt, hogy Magyar­­országon a csendőrök már sok parasztot agyonlőt­tek és most a Magyarországgal határos tartomá­nyokból csapatokat rendelnek ugyanilyen célból Ma­gyarországba, hogy a választásokat a fegyveres erők nyomása alatt vigyék­ véghez. Ismeretes, hogy Ma­gyarországon hogyan választanak, mikor a kormány többséget akar szerezni. Minden csapatparancsnok mellé politikai hivatalnokot rendelnek ki, aki sugó­­szolgálatokat teljesít mellette, elzáratja a választási helyiséghez szolgáló összes utakat és csak olyan vá­lasztókat bocsát be, akiket mint kormánypártiakat ismer. Ha a többi ellenzéki választók az ilyen eljá­rás ellen fölháborodnak, igen sűrűn megtörténik, hogy a katonaság vérét ontja a polgároknak. Hor­vátországban már többször csináltak ilyen válasz­tást és úgy látszik, hogy most az ausztriai csapato­kat is ilyen célra akarják kihasználni. Georgi miniszter késznek nyilatkozott, hogy e kérdéseket a hadügyminisztérium tudomására hoz­za és a választ a honvédelmi bizottsággal közölje. A kérdés érdemére nézve nem nyilatkozhatik, mint­hogy az újságokban közölt incidensekre vonatkozó adatok nincsenek a birtokában. A bizottság ezután­­áttért a napirendr® " A munkapárt reményei. A nemzeti munkapárt végrehajtó bizottsága ma este tartotta a választásokat megelőző utolsó ülését Perczel Dezső elnöklésével; az ülésen Lukács László, Hieronymi Károly, Székely Ferenc és Ha­zai Samu miniszterek, valamint Jeszenszky Sán­dor államtitkár is résztvettek. Az ülésen megálla­

Next