Pesti Hírlap, 1910. november (32. évfolyam, 260-272. szám)

1910-11-01 / 260. szám

______________________ ______Pesti Hírlap______ _____________1910. november 1., kedd. Khuen. — Mi csak egyszers mindenkorra véglege­sen rendezni akarjuk az ügyet.­­■ Arra a kérdésre, hogy terveztetik-e valami el­vi deklaráció vagy törvényjavaslat, ez volt Khuen válasza. — Lehetséges, hogy sem az egyik, sem a má­sik, hanem egy harmadik formában fogunk megál­lapodni, amely talán mind a kettőt magában foglal­ja. De erről, most nem akarok nyilatkozni, mert a délutáni tanácskozásoknak épen ez a tárgya és nem tudhatni előre, hogy milyen irányba terelődnek. Mi azt szeretnék, ha már ma megállapodásra kerülhet­ne a sor, de ha ez nem sikerül, akkor holnap és hol­, napután is folytatni fogjuk a megbeszéléseket. Ké­szek vagyunk itt maradni addig, amíg a tárgyalások eredményre vezetnek. Egy másik újságíró előtt a miniszterelnök akként nyilatkozott, hogy a válságról szóló hírek nem fedik a valóságot. Azok a tárgyalások, amelye­ket Lukács László pénzügyminiszter részvételével, ismét megkezdenek, arra szolgálnak, hogy a kom­plikációt kiküszöböljék. Nem arról van szó, hogy a készfizetések felvételének határideje egy törvény­­ben megállapítassék, hanem más ügyekről, amelye­ket többféleképen állítanak oda. Csak világos, ha ilyen kényes kérdésben a nyilvánosság előtt csak akkor tesz közléseket, ha a tárgyalások befejezést nyertek. Most a tárgyalások közepén állunk, — mondotta — és amennyire én a helyzetet átlátom, mondhatom, hogy a mindkét oldalon uralkodó han­gulat nem harcra, hanem a tárgyalások kedvező le­folyására enged következtetni. * Elvi megegyezés? Az osztrák miniszterelnökség palotájá­ban gróf Khuen-Héderváry Károly minisz­terelnök, báró Bienerth osztrák miniszterel­nök, Lukács László magyar pénzügyminisz­ter és Bilinski lovag osztrák pénzügyminiszter között hétfőn délután három órakor a kész­fizetések felvétele dolgában döntő jelentőségű tanácskozás kezdődött. A tanácskozás egy negyed hatig tartott. Gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterel­nök és Lukács László pénzügyminiszter együtt mentek vissza a magyar házba, ahol a sajtó ott várakozó képviselőinek rendelkezésére bo­csátották a hivatalos kommünikét, amely így hangzik: A két miniszterelnök és a két pénzügy­­miniszter között hétfőn délután megtartott beható több órás tanácskozáson sikerült a két kormánynak a készfizetés kérdésé­ben eddig fennállott ellentéteket legna­gyobb részben kiegyenlíteni. A két pénz­ügyminiszter most már azonnal érintke­zésbe lép az osztrák-magyar bank vezető funkcionáriusaival, hogy megállapíttassék az az elvi alap, amelyen majd a két kor­mány szakelőadói a részletkérdéseket el­intézik. Visszatérve a magyar házba Khuen mi­niszterelnök és Lukács pénzügyminiszter rö­vid tanácskozást folytattak. Kedden gróf Khuen-Héderváry minisz­terelnök visszautazik Budapestre, míg Lukács László pénzügyminiszter Pécsben marad és Bilinski osztrák pénzügyminiszterrel további tárgyalásokat fog folytatni az iránt, hogy a készfizetések kérdésének végleges megoldására és tisztázására minő eljárási módot kövesse­nek. Lukács az osztrák-magyar bank vezetői­vel is megkezdi a tárgyalásokat s amennyiben ezek kedden befejezhetők, még aznap vissza­utazik Budapestre. Popovics Sándor, az­ osztrák-magyar bank kormányzója, két napi budapesti tartóz­kodás után visszaérkezett az osztrák főváros­ba és behatóan érdeklődött a tárgyalások ered­ménye iránt.* Mi van a megegyezésben ! Bécs, okt. 31. __Saját tudósítónktól. — A készfizetések kérdésében létrejött meg­egyezés tartalmát mind a két kormány részé­ről szigorúan titokban tartják. Aminthogy ezt még a szakreferenseknek előbb kodifikálniok is kell. A megegyezés, hír szerint, két részből áll és pedig: 1. Ausztria elvben elismeri a készfizeté­sek megkezdésének a szükségességét. 2. A készfizetések megkezdésének határ­ideje a birodalom két állama, pénzügyi hely­zetének és a nemzetközi pénzpiac helyzetén­ek alapos megfontolása után állapítandó meg. A tárgyilagos döntést az osztrák-magyar bank­nak engedik át.­ ­ A készfizetések ügye az osztrák minisztertanácsban, Bécsből jelentik. A készfizetések kérdésé­ben folytatott tanácskozás befejezése után báró Bienerth osztrák miniszterelnök elnökletével az osztrák kormány tagjai minisztertanácsra gyűltek egybe, melyen a készfizetések kérdésé­ben lefolytatott tárgyalások eredményével fog­lalkoztak.* A munkapárt öröme. A nemzeti munkapárt helyiségében hétfőn este nagy számban jelentek meg a képviselők; a kabinet tagjai közül ott voltak: Hieronymi Ká­roly kereskedelemügyi miniszter és Székely Fe­renc igazságügyi miniszter. A közben nagy meg­elégedéssel vettek tudomást a Bécsből érkezett hí­rekről, melyek szerint a készfizetések főbb pontjai­ban megegyezés jött létre; a munkapártban annál is inkább örültek e hirnek, mert tudják, hogy ez a magyar álláspont honorálásával történt s a bécsi sikeres tárgyalásokból általában a parlamenti helyzet további fejlődésére kedvező következtetést vontak le. Belpolitikai hírek. A képviselőház ülése. A képviselőház szom­baton, november 5-én, ülést tart, hogy az igazság­ügyi bizottságnak a polgári perrendtartásról szóló jelentését átvegye. A honvédelmi miniszter a királynál, Hazai Samu honvédelmi miniszter vasárnap este Bécsbe érkezett. A miniszter hétfőn délelőtt az általános kihallgatások során megjelent a királynál, hogy megköszönje altábornagggyá való kinevezését. Hazai Samu a délután folyamán fölkereste a ma­gyar palotában a miniszterelnököt és hosszasan tanácskozott vele. A horvátországi választások. A hétfőn lezaj­lott három pótválasztás sem teremtett kedvezőbb helyzetet a horvát politikában. A törvény értel­mében a feloszlatás után három hónappal, tehát november 22-ig össze kell ülnie az új országgyű­lésnek, s addig mindössze három hét áll a bánnak rendelkezésére, hogy a koalícióval megegyezésre jusson. Ez aligha fog sikerülni, mert az ellenzék addig nem hajlandó a békítő tárgyalásokat meg­kezdeni, amíg az országgyűlésen az igazolás dol­gát el nem intézik. A koalíció ugyanis szóvá fogja tenni a hatóságok visszaéléseit és ezen az alapon öt kormánypárti mandátum megsemmisítését fog­ja kérni. Panaszolják, hogy hamisított választói igazolványnyal szavaztattak a bán jelöltjeire, másutt pedig az ellenzéki választókat megakadá­lyozták a szavazásban, így tehát nagyon kétséges, hogy sikerül-e a bánnak oly többséget teremteni, amelylyel a horvát országgyűlés munkaképességét biztosítani tudja. A választások eredménye egészen megváltoz­tatta a szábor képét. Harmincöt kerületben új em­bereket választottak, s az országgyűlésen a szo­cialistákat kivéve, minden párt képviselve van. Bármennyire különböző azonban az álláspont, amit e pártok képviselnek, mégis bizonyos, hogy vala­mennyien megegyeznek abban, hogy ez idő szerint csakis olyan párt képes a kormányzatot kezébe venni, és az országgyűlésen a kormánypárt szere­pére vállalkozni, amely határozottan a magyar-hor­­vát kiegyezés alapján áll. A legnagyobb szerep a megegyezés terén az önálló szerb párt kezében van s az önálló szerbek Pribicsevics és néhány társa ki­vételével a megegyezést támogatják. A bán Buda­pesten jelentést fog tenni a miniszterelnöknek a választások lefolyásáról és a keletkezett helyzetről, mely alkalommal meg fogják állapítani az ország­gyűlés összehívásának határnapját is. A koalíciós pártok részéről ma hire járt, hogy a bánhoz való közeledésről csak az esetben lehet szó, ha a bán abban a helyzetben lesz, hogy teljes garanciát nyújt az iránt, hogy még az indemnitási vita előtt a szolgálati pragmatika módosítását keresztülviszi, hogy a kiegyezés elleni sérelmek megszűnnek és hogyha a horvát országgyűlés parlamenti jellegét biztosítja. Tíz választás ellen petíciót fognak bead­ni. A parasztpárt, mely a mai pótválasztásnál is egy mandátumot nyert, a bán politikáját fogja tá­mogatni. Ennek jeléül tekinthető az, hogy a párt vezére, Radics István, ma meglátogatta Tomusics bánt, akivel hosszabb ideig értekezett. A pártok számaránya, mint Zágrábból je­lentik, eddig a következőképen alakult: 33 horvát­­szerb koalíciós (15 horvát önálló, 16 szerb önálló, 2 pártonkívüli), 19 bánpárti, 15 keresztény­szocialista jogpárti, 8 Starcsevics-párti, 7 paraszt­párti, 1 szerb radikális, 1 pártonkívüli. A mai pótválasztások következő eredmény­nyel végződtek: Karlóca: Szekulics Lázár kormánypárti, Ni­­kolics Vladimírral szemben. Verőce: Sperec kormánypárti, volt osztály­főnök, Jenezsics keresztény-szocialistával szemben. Bosnyáci: Babagredác Máté parasztpárti, Amrus osztályfőnökkel szemben. Bécsből jelentik: gróf Khuen-Héderváry Ká­roly miniszterelnök hétfőn délután Chavrak Levin osztályfőnök, bánhelyettes látogatását fogadta. A bánhelyettes Tomasics horvát bán képviseletében érkezett Bécsbe, hogy a miniszterelnöknek a hor­vát választásokról jelentést tegyen. A polgári perrendtartás. A képviselőház igazságügyi bizottsága hétfői, tizenötödik ülésé­ben befejezte a polgári perrendtartásról szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. Az ülésen Erdély Sándor elnökölt. A kormány részéről jelen volt Székely Ferenc igazságügyminiszter Rohonyi Gyula és Tory Gábor államtitkárok. Plósz Sándor előadó előterjesztette a függőben hagyott szakaszok új szövegezését s az egyéb igazításokat. A bizottság kisebb viták után elfogadta a módosításokat. Na­gyobb vitát csak a 222. § okozott, mely korábban elfogadott új intézkedés gyanánt 600 koronáig terjedhető bírságot szab a félre vagy képviselő­jére, ha tudva nyilvánvalólag valótlan tényeke tagadásokat­ terjeszt a bíró elé. Az új intézkedést a bizottság csaknem egyhangúlag fogadta el. A tárgyalások során nagy súlyt fektettek a világos, tiszta, magyaros szilre is. A javaslat végső szövege megállapíttatván, Darvas Fülöp meleg felszóla­lásban emlékezett meg a javaslat európai hírű szerzőjének, Plósz Sándornak, nagy érdemeiről és odaadással teljesített becses kodifikáló munkássá­gáról, egyben jegyzőkönyvi köszönetet indítvá­nyozott. Lengyel Zoltán, az egyetlen jelenlevő el­lenzéki képviselő, a maga részéről őszinte elisme­réssel csatlakozott az indítványhoz. A bizottság éljenzés közt emelte határozattá az indítványt. Végül Székely Ferenc igazságügyminiszter kö­szönte meg a bizottságnak és jelenlevő miniszté­­riumbeli munkatársainak a kitartó közreműkö­dést. A bizottság ezután elhatározta, hogy Plósz Sándor előadó mellé Kenedi Géza és Várady Zsig­­mond bizottsági tagokat küldi ki pótelőadókul. A módosított javaslatot Plósz Sándor előadó a bi­zottság jelentésével a képviselőháznak előrelátha­tólag szombaton tartandó legközelebbi ülésén fogja előterjeszteni s igy annak parlamenti tár­gyalása november közepére várható. A delegációk* A magyar külügyi albizottság ülése» Munkakerülő munkapárti delegátusok. A magyar delegáció külügyi albizottsága hétfőn délelőtt ülést tartott Bécsben, amelynek egyetlen érdekessége az volt, hogy a bizottság tagjai közül csak egy delegátus vett részt az ülésen és csak a vége felé jelent meg egy hor­vát delegátus is. Ez az érdekesség szomorúan jellemzi, hogy mennyire törődnek a diadalmas többség politikusai kötelességeikkel. Amikor arról volt szó, hogy a kétszázhatvan tagú több­ségből kik kerüljenek Bécsbe a legfontosabb közjogi és pénzügyi érdekek képviseletére, ak­kor bezzeg volt tülekedés és versengés, na­gyobb, mint amilyet ez a delegátusi tagság megér; de amikor arra kerül a sor, hogy elvé­gezzék a címmel járó kötelezettségeket is, amikért egyébként külön napidíjat kapnak, akkor senkit sem lehet látni, akkor a munka­párti többség delegátus urai, a nemzeti munka apostolai, egyszerre munkakerülőkké válnak és léhán, könnyelműen túlteszik magukat a

Next