Pesti Hírlap, 1910. december (32. évfolyam, 286-298. szám)

1910-12-01 / 286. szám

1910. december 1., csütörtök. Pesti Hírlap élén a gróf Tisza István áll. Mint felelős szer­kesztő Herczeg Ferenc jegyzi majd a revvet. Ez a lapalapítási hir azon a réven kí­vánkozik a politikai rovatba, mert a munka­párt köreiben élénk reszenzust kelt, hogy egy ifjú képviselő szereplési ambíciója hozza most abba a ferde helyzetbe a kormánypártot, hogy ismét előtérbe tolódik Tisza István pártvezér­ minősége, szemben a párt természetes és hiva­tali vezérével, Khuen miniszterelnökkel. Bizonyára pikáns, hogy egy ifjú mun­kapárti képviselő, ha már egy könyvkiadó céggel való szoros rokonsága révén erre al­kalma van, nem a miniszterelnöke politiká­jának propagálására, hanem Tisza István szám­ára csinál folyóiratot, mely egyébként, hír szerint, később esetleg napilappá fog át­alakulni. Az az okos ambíció azonban, mely az ifjú lapalapítót vezeti, Khuen személyén túl — igen helyesen — Tiszában látja a poli­tika vezérét és így közvetlen helyen biztosít­ja be politikai érdemeit. A munkapárt körében azt hiszik, hogy Tiszának aligha lehet sejtelme a lapalapítás­­ban rejlő külön politikai ambíciókról, külön­ben nem adta volna oda nevét egy olyan poli­tikai lapvállalkozásra, amelyben a munka­párt beavatottjai kínos tüntetést látnak Khuen ellen és a kormány többi tagja ellen, akiknél a szóban levő ifjú képviselő, Farkas Pál, eddig nem találta meg politikai ambícióinak megfelelő kielégítését.A vátok egyébként ma este további magatartá­sukról tanácskoztak, erről, valamint az egyéb horvát politikai hírekről alább következik je­lentésünk. A horvát képviselők klubja szerdán este fél hat órakor Mazsuranics Bogoszláv alelnök elnöklé­sével értekezletet tartott. Első­sorban a képviselő­ház szerdai ülésében a horvát nyelv használatára vonatkozólag elhangzott beszédeket tárgyalta az ér­tekezlet és hosszabb eszmecsere után abban állapo­dott meg, hogy alkalmas időben a horvát képvise­lők is e kérdésben ki fogják fejteni álláspontjukat. Tudvalevő, hogy gróf Pejacsevics Tivadar volt bán a horvát képviselők klubjának elnökségéről az ősz elején lemondott. Az értekezlet az állást szerdán töltötte be és közfelkiáltással dr Nikolics-Pod­­rinszky Vladimir volt belügyi osztályfőt válasz­totta meg a klub elnökévé, ki meghatottan köszönte meg az egyhangúlag megnyilvánult bizalmat. Ezen­­kívül fesztelen eszmecsere indult meg aziránt, hogy az egyes re­szort­ miniszterekhez nem kel­­lene-e interpellációkat intézni. A horvát képvise­lők körében egyébként sok szó esett a horvát nyelv használatára vonatkozólag a képviselőházban szer­dán elhangzott nyilatkozatokról. Teljes elismeréssel honorálták azt az előzékenységet, melyet úgy a képviselőház elnöke, mint a miniszterelnök tanúsí­tottak. Az est folyamán Bogdánovics Lucián pat­riarchs látogatta meg a horvát képviselőket, kik szívesen fogadták a patriarchát, ki a horvát ország­gyűlésnek méltóságánál fogva virilis tagja. Zágrábból jelentik, hogy a bánnak királyi biztossá való kin­eveztetésének hírét illetékes helyen a leghatározottabban megcáfolják, visszavonását nem is ígérhette meg, legfeljebb azt helyezhette kilátásba, hogy új törvény­javaslatot fog beterjeszteni, mely hivatva lesz helyettesíteni a meglevő törvényt. Tomasics tehát jó tanácsot adott a horvát-szerb koalíciónak, hogy t. i. az ő ígéreteiről hallgasson. Ezt a hallgatást azonban a hivatalos lap fen­tebbi közleményével ő maga törte meg. Ezzel pedig most az a célja, hogy saját gazdáját mártsa be s egyéb hiányában Zágrábban ezzel tegyen szert nép­szerűségre. A horvát urak ugyanis odahaza min­dig azzal kelletik magukat, hogy a magyar kor­mánytól ilyen meg olyan ígéreteik vannak. Termé­szetesen ezekből egy szó sem igaz, de jó kapaszkodj létra ez a popularitás felé. Később, midőn ígéretei­ket beváltani nem tudják, azzal mentegetődzne, hogy a magyar kormány ígéreteit nem váltotta be. Ez már ős­idők óta az alap, melyen a horvát kor­mányok politikája mozog. Ilyen bárdolatlan mó­don azonban és ily gyerekesen mint most Toma­sics, még egy bán se nyilatkozott. A horvát nyelv a magyar képviselő­házban. Mint országgyűlési tudósításunkban ol­vasható, a horvát nyelv ismét bevonult a t. Házba. Nyomában két ellenzéki képviselő, Beírta Ödön és Ugron Gábor, házszabály vitát indított arról, hogy joguk van-e a horvátoknak hosszabb beszédeket mondani horvát nyelven és az elnököt arra akarták bírni, hogy állás­­foglalásával vessen véget a horvát szóára­datnak. Sem Jterzeviczy Albert házelnök, sem gróf Kimen-Héderváry Károly miniszterelnök azonban nem látta szükségét annak, hogy a Justh Gyula elnöksége előtti gyakorlathoz tér­jenek vissza, így hát a horvát képviselő urak kegyétől függ, vajon a magyar képviselőhöz tanácskozása belefulad-e a horvát szóáradatba. Ez mindenesetre olyan állapot, amely sem a magyar parlament, sem a magyar kormány tekintélyének növelésére nem alkalmas. A kor­szeretne, úgy is elvenne, ha nem ember hozott volna össze bennünket, hanem az Isten. Ha én ... szegény leány volnék ... A fiatalember­­egyre ijedtebb arccal hallgat.) A leány: Pedig lehet, hogy nincs igazam, úgy is elvenne. No, mondja, elvenne úgy is? A fiatalember: Még mindig nem sokalja a tréfát? A leány (szomorúan): Hát maga ezt tré­fának veszi? Édes barátom, hisz éreznie kell, hogy mennyire a lelkemből beszélek! Éreznie kell, hogy félek, féltem magát, nem akarom el­veszteni, mert... szeretem. És mert szeretem, merem így megmondani az igazságot: Stern úr, meg az apám becsapják magát, vigyázzon! A fiatalember­­a homlokára szorítja a kezét.) A leány: Mi szegények vagyunk. Ezt ma­ga csak később tudná meg, de én nem akarok csalni. Ha szeret... A fiatalember (felordit): De nekem pénz kell! Nekem pénz kell, Alisz, értsen meg! Én el nem vehetem magát szegényen. Én el nem vehetem!... A leány egy kicsit megremeg, azután szó nélkül, lassan, büszkén átmegy a másik szo­bába, anélkül, hogy a vőlegényére ránézne. A fiatalember egy pillanatig a bezárt aj­tóra bámul, azután meglát a hintaszék-terítőn egy finom csonthajtót, ami a leány kontyából esett ki az imént, felkapja, szenvedélyesen szívja be a jól ismert illatot, még küzd magá­val, de az esze már azon jár, hogy juthatna ki az előszobán át észrevétlenül...) Alba Nevia. * Tomasics bán és Ígéretei. Olyan horvát politikustól, aki előkelő szere­­pet vitt Horvátországban, most azonban visszavo­nult az aktív politikától, kapjuk a következő fej­tegetéseket : Barta Ödön minapi interpellációjában felem­lítette, hogy mi mindent ígér Tomasics bán a hor­vátoknak, oly célból, hogy magának a száborban többséget szerezzen. Külön bizonyítékokat Barta nem hozott fel s ennélfogva látszólag megnyugta­tó volt a miniszterelnök kijelentése, hogy amint a bán az 1868. XXX. t.-c.-en túlmenőleg akarná ál­lását igénybe venni, abban a percben megszűnik bán lenni. . A horvát-szlavon országos kormány hivata­los lapja, a „Narodni Novi­ne“ azonban most nyíl­tan előrukkol azzal, hogy mit ígért állítólag a ma­gyar kormány Tomasicsnak és­­5 viszont a horvát­­szerb koalíciónak. A hivatalos lapnak e közlemé­nyében Tomasics önmagát leplezi le s ez az önle­leplezés mintegy utólagos memento gyanánt szol­gál a miniszterelnök számára, úgy, hogy ha követ­kezetes akarna lenni önmagához, Tomasics bánt rögtön fel kellene mentenie állásától. A horvát-szlavén országos kormány hivata­los lapjának említett cikke lényegében a követ­kező: Tomasics, mikor a báni állás átvételé­ről tárgyalt, azt az ígéretet kapta, hogy a ma­gyar kormány a vasúti pragmatikát az állami költségvetés letárgyalása után vissza fogja vonni. Mikor Tomasics ezt a horvát-szerb koalícióval közölte, figyelmeztette a koalíciót, hogy a magyar kormány ez ígéretét nyilvános­ságra ne hozza, mert ezzel a magyar közvéle­ményt felizgatná és kockára tenné az ügynek Horvát-Szlavon országokra nézve előnyös meg­oldását. Mikor utóbb Bécsben azt hallotta To­masics a kereskedelmi minisztertől, hogy leg­közelebb enquéte fog összeülni a pragmatika tárgyában, joggal mondhatta, hogy a vasúti pragmatikát túlhaladott álláspontnak tekinti. Egyébiránt az idevonatkozó kommünikét, me­lyet a Magyar Távirati Iroda útján adott köz­re, előzetesen közölte a miniszterelnökkel. Ez lényegileg a zágrábi hivatalos lap cikké­nek­ a tartalma. Tomasics Horvát-Szlavon országokban első­rendű historikusnak, közjogásznak, politikusnak és pénzügyi kapacitásnak van elismerve. Már­pedig azt minden első éves jogász, tudja, hogy törvényt, semmiféle kormány nem vonhat vissza, a pragma­tika pedig abban a részben, amely a nyelvre vo­natkozó határozmányokat tartalmazza és amelyet a horvát-szerb koalíció Tomasicscsal együtt kifogá­sol: a törvény. Abban a részében pedig, melyet az akkori kormány rendelet alakjában adott ki, kife­jezetten törvényerővel van felruházva, úgy, hogy csak törvénynyel változtatható meg. Ebből az kö­vetkezik, hogy a magyar kormány a pragmatika­ i a Belpolitikai hírek. A belügyi költségvetés a pénzügyi bizottságban. A képviselőház pénzügyi bizottsága szerdái­ délután 6 órakor gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök részvételével és Láng Lajos elnök­lete mellett ülést tartott, amelyen a belügymi­nisztérium részéről Jakabffy Imre államtitkár és Payr Béla számvevőségi igazgató jelentek me, mint szakreferensek. A pénzügyi bizottság ezen ülésen kezdte meg az 1911-1g­ költségvetés tárgyalását és pedig a belügyi tárcával. Beöthy László előadó ismerteti a belügyi költ­­­ségvetésre vonatkozó javaslatot és rámutat arra­, hogy ez az 1909- iki költségvetéssel szem­ben­ 9.051.000 korona emelkedést mutat. A törvényja­vaslatot általánosságban való elfogadásra ajánlja. Désy Zoltán: A miniszterelnök, úr kormány­­­ralépése idejében kilátásba helyezte a községi ad­minisztráció rendezését, kéri, hogy erre nézve a miniszterelnök tájékoztassa a bizottságot. A státus, rendezés időpontjára nézve is felvilágosítást kér a kormányelnöktől. A költségvetést általánosságban elfogadja. Báró Lévay Lajos foglalkozik a ki­vándorlók kérdésével. A jelenlegi törvény szerint annyira­ meg van nehezítve a törvényszerű kivándorlás le­hetősége, hogy a kivándorolni szándékozók igei nagy száma kényszerűségből kénytelen törvényel­lenes uton kiszökni. Hosszasan vázolja az Ameri­kában létesítendő magyar bank nagy közgazdasági és politikai jelentőségét. A közigazgatás reformjá­ra nézve kijelenti, hogy a miniszterelnök azon nyilatkozatát, melyet a vármegyei tisztviselők kül­döttsége előtt tett, teljesen kielégítőnek tartja. A javaslatot általánosságban elfogadja. Szebeny Antal sürgeti az 1872-iki és a fővá­ros szervezetére vonatkozó törvény reformját, amel ma már teljesen elavult. Fejtegeti a virilizmu hátrányait. Sürgeti a kórházügy rendezését. A város rendezése céljára kéri a kormány támogatá­sát. Sürgős szükségét látja a Tabán rendezésének. A javaslatot általánosságban elfogadja. Kossuth Ferenc kijelenti, hogy tekintettel ellenzéki álláspontjára, a javaslatot nem fogadja el és pedig nemcsak magát az apropriációt, de a költségvetést sem. A kormány különös figyelmébe ajánlja a gyermekvédelmet, mert szerinte a nagy gyermekhalandóság fő oka a ki nem elégítő egész­ségügyi szolgálat. Kivándorlás kérdésében utal ar­ra, hogy mint miniszter, igyekezett mindinkább megnehezíteni a kivándorlást. A kivándorlási ügy­nökök ellen szükségesnek látja a legerélyesebb és főleg a gyors eljárást. A közigazgatás reformja elé a legnagyobb bizalmatlansággal tekint, mert fél, hogy az a vármegyék autonómiájának sérelmé­vel lesz megoldva, holott ő ezt inkább fejleszten­dőnek véli. Magyarország különleges helyzeténél fogva nagyon káros irányzatnak tartaná a köz­ponti kormányzati rendszer erősítését. Gróf Apponyi Albert utal arra, hogy a ki­vándorlás­ kérdése kapcsolatba lett hozva népessé­günk szaporodási percentuációjának csökkenésével. Igaz, örvendetes tény, hogy az országban a statisztika adatai szerint épen a fajmagyar vidé­kek bírnak a legnagyobb szaporodási képességgel, ennek várható kedvező eredményét azonban igen rosszul befolyásolja egyrészt a kivándorlás, más­részt az az eléggé el nem ítélhető visszaélés, amit az „egyke“ néven szoktak nevezni. Megbotránkozá­sát fejezi ki azon, hogy a közegészségügyi tanács egy nyilatkozatában védelmére kel ezen káros és mindenképen elítélendő népszokásnak és okvetle­nül szükségesnek tartja, hogy ezen nyilatkozat

Next