Pesti Hírlap, 1910. december (32. évfolyam, 286-298. szám)

1910-12-01 / 286. szám

6 eső 164 mandátum elnyerése körül igen heves harc folyt. A nemzetiségi párt, mely a legutóbbi kép­viselőválasztások alkalmával a megye területén ösz­­szes országgy­űlési képviselői mandátumait elvesz­tette, teljes erejével feküdt reá az egyes kerületek­re és júniusi kudarcát most akarta reparálni, de minden erőfeszítés dacára a választás alá jött 164 bizottsági tagból csak 28-at tudott behozni és csak 1 mandátumot tudott nyerni. Leghevesebb volt a lugosi III-ik kerületben, hol a polgárság Issekutz Aurél alispánt jelölte. A nemzetiségiek, kik a vár­megyei életben Issekutz erős egyéniségében látják törekvéseik legnagyobb akadályát, minden erejü­ket megfeszítve, dolgoztak, hogy megbuktassák, de a hazafias polgárok lelkesedése meghiúsította min­den erőlködésüket és nemcsak Issekutzot, de vele együtt a többi magyar jelöltet is diadalra vitte. Lu­gos város hazafias polgársága ezzel nemcsak szere­­tetét és ragaszkodását mutatta ki Issekutzal szem­ben ,hanem egyben hálájának is kifejezést óhajtott adni mindazon alkotásaiért, melyekkel a város fej­lődését előmozdította. A jegyzők és a közszállítási szabályrendelet. A községi és közjegyzők országos egyesülete felter­jesztést intézett Bseronymi Károly kereskedelmi miniszterhez, amelyben kérik, hogy egy olyan fü­zetet állíttasson össze és osztasson szét az ország jegyzői kara, a városi, vármegyei és állami tisztvi­selők közt, amely tüzetesen fölsorolja, hogy mely hazai gyárak és iparosok foglalkoznak hazai ipar és gyári cikkek előállításával és hogy milyen az illető áruk ismertető jele­s védjegye. Ezzel lehe­tetlenné akarják tenni azt, hogy a jövőben a szál­lítók külföldi árut fogadtathassanak el hazai gya­nánt, mint a­hogy ezt eddig tették. Színház és zene. Sárga liliom. Vidéki történet 3 felvonásban. Irta: Biró Lajos. Előadták a Magyar színházban. Mióta a „Diákélet“ uralkodóházbeli her­­cege, az ő romantikus szerelmével, annyira népszerűvé tette a színpadon szereplő főher­cegeket, azóta se szeri se száma azoknak a mindenféle fejedelmi sarjaknak, akik mint vidám bohémek, vagy mint kitömni való tök­­filkók járnak-kelnek a különféle bohózatok­ban, hogy a nézőtéren ülő­ nyárspolgárságot jóizűen mulattassák. Az „isten kegyelméből való“ eredetnek ez a prózai kifigurázása bizony kedves cseme­géje a kárörvendező polgári lelkeknek. És csoda-e, hogy az olyan szabadgondolkozású író, mint Biró Lajos is, kedvet kapott egy kissé kigúnyolni az isten kegyelméből való apró fő­hercegi zsarnokságokat. Mert a „Sárga liliom“ hőse, Sándor fő­herceg, egy ilyen apró zsarnok, akinek főher­cegi rangjánál fogva minden szabad. Zsarnok a dorbézolásban és zsarnok a szerelemben. Soha senki semmit se tagadott meg tőle, amit kívánt. Érthető tehát az is, hogy Marosvár, a megyeszékhely közönsége is szent borzalom­mal csodálja a kis főherceg fejedelmi dorbé­zolását. És teszi ezt annál nagyobb lojalitás­­sal, mert a megye legnagyobb birtokosa a fő­herceg, aki egyébként az ottani huszárezred egyik hadnagya. Biró Lajos az első felvonás kávéházi keretében, rendkívül mulatságos epizódokkal tarkított ás éles szemmel megrajzolt genre­­képben tárja elénk a vidéki város kávéházi életét politizáló, önző polgáraival és féktelen úri gőggel mulató huszártiszti kompániájá­val, melynek lelke a kis főherceg. Hogy ez a mulatozás milyen szédítő keretben folyik is mennyire találó fotográfiája az eféle kisvá­rosi muzizásnak, — azt szükségtelen újra is­mételni. Tény, hogy ez a felvonás nagyon mu­latságos, remek alakokkal van benépesítve, élénken is van megírva — és szédítő külső si­kerre tarthat számot. A színpadi „történet” szempontjából pedig az a lényege, hogy a kis főherceg megutálván már a különféle színész­nőkkel való sablonos dorbézolást, valami pol­gári leány csókja után áhítozik, é­s véletle­nül ott a kávéházban pillantja meg Peredy kórházorvos húgát, a gyönyörű Juditot, akibe mindjárt őrülten bele is szeret. És mindjárt főhercegi szavának teljes súlyával ki is je­lenti bajtársainak, hogy ezt a leányt bírni akarja. A bajtársak erre úgy behálózzák a leány férfikíséretét, hogy a kis főhercegnek alkalma nyílik négyszemközti ostrommal pu­hítani meg a leány szívét. A mscnái( Informa«­han Paroov la­kásán, már arról értesülünk, hogy a főherceg túlságosan tolakodó volt, s Judit bátyja egy­szerűen kitiltotta őt a házából. A doktor kü­lönben is nagy idealista. A független demokrá­cia egyik bajnoka, aki lelkéből gyűlöli a „ha­talmasokat“ s különösen a főherceg és udva­­rának garázdálkodásait. A kis főherceg azon­ban mindenáron hozzá akar jutni a tiltott falathoz s a főherceg parancsára gr. Thurzó fő­hadnagy olyan szerepre vállalkozott, amit a legvalószínűtlenebb föltenni egy huszártiszt­ről. Kerítője lett. Kieszelte, hogy az orvost a távoli pusztai ispánná súly­os betegségének ürügye alatt, éjjelre eltávolíttatja házából, a kaput katonai őrszemre bízza, é­s a kis fő­herceget becsempészi az egyedül maradt úri leányhoz. A főhercegnek ez az aljas merény­lete meglepi és csalódásba ejti Juditot, aki bi­zonyos tisztelettel szereti lovagját. A merény­let legkritikusabb percében, mikor a főherceg már állatiasan reá­támad a védtelen leányra,­­ haza rohan a leány bátyja, akinek a fel­bérelt kocsis elárulta, hogy az egész betegláto­gatás csak hazug ürügy volt, s rá­ront a fő­hercegre, aki kardot rántva védekezik, mire Peredy revolverével lelövi. A doktor homlo­kán véres kardvágás látszik, a főherceg pedig halálra váltan ott hever a pamlagon. Judit fájdalmasan siratja ifjú szerelmesét. Berohan gr. Thurzó és felelősségre vonja Peredyt, aki azzal védekezik, hogy csak egy aljas merény­lőt tett ártalmatlanná. Heves jelenetben kény­szeríti most gr. Thurze az orvost arra, hogy a főherceg sebesülését vizsgálja meg és tegye meg orvosi kötelességét. Peredy fogcsikorgatva kötözi be a sebet s konstatálja, hogy a seb je­lentéktelen s a főherceg életben marad. De vigyék rögtön el a lakásáról. Megérkezik a főhadnagy által értesített ezredes, a­ki hallga­tásra, kéri az orvost és véletlen balesetnek akarja elhíresztelni a főherceg sebesülését. De Peredy leleplezéssel fenyegetődzik s erre az ezredes az orvost, mint tartalékos katonai orvost, egyszerűen lecsukatja. A harmadik felvonásban már nagy pu­hítás folyik. Az öreg főherceg beleegyezett abba, hogy fia morganatikus feleségévé te­hesse Juditot, ha majd fia születik. És akkor bárónő is lesz belőle. Peredy doktort pedig a főispán és főkapitány puhítja. De az orvos dü­hös, mint egy megvadult tigris. Különféle nagy javadalmak mellett a város országgyű­lési képviselőségével is megkínálják és pedig ugyanaz a demokrata deputáció, mely eddig a hatalom ellen uszította. Peredy mindenkiben­ csalódott. Betetőzi e csalódását az, mikor hú­gától megtudja, hogy ő szereti a főherceget és szívesen lesz akár a kedvese is, csak szeret­hesse. Gr. Thurze, aki egyébként távoli atyafia Peredynek, végre szellemesen kioktatja az or­vost a józan életfelfogásról. Felvilágosítja Pe­redyt arról, hogy az ő demokratizmusa alatt tulajdonképen a legnagyobb úri gőg lakozik. S Magyarországon manapság nem érdemes mártír pályára lépni. Mert itt mindig, min­denki, mindennel megalkuszik. És Peredy, végre mit tehet mást, — ő is megalkuszik az új helyzettel, melyben neki bizonyára nagy szerepe lesz: a főhercegi „atyafiság“ révén. Kegyetlen a­ morálja ennek az uj darab­nak­, az bizonyos! Kegyetlen az a tendenciája is, melylyel a „katonai becsület“ tiszta fogal­mát egész sereg stréber katonai alakkal figu­rázza ki és mocskolja be. Kegyetlen a megyei és kisvárosi polgári elem jellemrajza, — de Biró Lajos azért szabad gondolkozó, hogy mindezt nem röstellte megírni. Szatírájának páratlan élét pedig mi sem­ jellemzi jobban, mint az egyik alakja, a büszke gr. Tilósházi főhadnagy, aki előadást tart a kis főherceg­nek arról, miért előkelőbbek az Illésháziak a Habsburgoknál? Ők ugyanis az Előd vezér törzséből származnak. S ha véletlenségből nem Árpád törzséből választották volna a ma­gyar királyokat, hanem az övékből, akkor az ő pápája uralkodnék most Magyarországon, nem a Habsburgok. Az erős fűszerezés általában igen bor­sossá teszi a „Sárga liliom“-ot, melynek sike­rét határozottan a második felvonás túlzásai rontják le. E felvonás vontatott jelenetei és erőszakolt helyzetei eszünkbe juttatják, hogy a Magyar színháznak talán nincs is drama­turgja, aki késével kioperálta volna a darab felesleges részeit, melyek még annak regény­napaért­ maradtak benne. A Magyar színház gárdája előadás dol­gában viszont olyat produkált, ami dicsőségé­re válik. Micsoda összjáték és milyen ala­kítások! Törzs, mint Sándor főherceg, egy kicsit „Sasfiókos“ volt ugyan, de végtelenül bájos naivitással zsarnokolt, Z. Molnár remekelt a gr. Thurzójával, Papp Mihály a Peredy dot­­tor nehéz szerepét dolgozta ki művészettel, a huszártisztek közül Szirmai, Vándori, Petheö, de különösen Latabár vált még ki Gsortosra emlékeztető bohémségével. A vidéki polgárok pompás típusait rajzolták meg: Vágó, Kör­mendi, Dobi, Réthey, Huszár. Csiszár a Náci cigány szerepéből csinált elsőrangú kabinet­alakot. Sebestyén a főkapitány hálátlan sze­repét vállalta. Az Asztalos ügyvéd indokolat­lan szerepe Kertész, a főispáné Pártos vállaira hárult. R. Gombaszögi Frida a szép Juditot ját­szotta a nála megszokott nagy intelligenciá­val és művészi szépségekkel,­­ Csatay Janka pedig a primadonna rövid szerepében demon­strálta átöröklött istenadta nagy komikai ta­lentumát (Kézdi.) * (Hangversenyek.) B­o­s­s­i, az első és az egyetlen, az orgonának mindenható ura, gyönyör­ködtetett szerdán ismét csudás, páratlan művésze­tével. És a zenepalota nagy, szel­lős hangversenyter­me szűknek és fülledt levegőjűnek tetszett, s olyan óriási közönség gyűlt össze abban és a határtalan lelkesedés oly elemi erővel bevitette ezt a díszes hallgatóságot. Boees ma szebben játszott mint vala­ha; gyönyörű, átszellemült előadása, páratlan tech­nikájú, virtuóz regiszterkezelése egyaránt csudálat­­ba ejtett; a zeneakadémia rakoncátlan orgonája az előadónak mintegy alkatelemévé lett és valósággal fölelevenedett: danolt, oly szépen és megindítóan, amint azt még nem hallottuk, soha azelőtt. Ez az abszolút tökély, az ideális orgonajáték volt ma es­te. Hogy mit játszott? Egészen mellékes, csak­ a tel­jesség kedvéért említjük: Bach tocscatorját, adagio­­ját és fugáját, Palafati és Padre Martini egy szer­zeményét, valamint Lisztnek az anabaptisták éne­két fugában feldolgozó művét — azontúl pedig csupa Bossi-féle kompozíciót, műsor szerint és rá­adásul. A hallgatóság ihlett, áh­itatos gyönyörűség­gel hallgatta és minden előadása után valósággal elhalmozta ovációkkal az orgona fenkölt (és föl­kent) nagymesterét.­­ Az orgonaelőadások közt egy Magistretti Luigi nevű olasz hárfamfivész ját­szott. O­bb geniális mestere hangszerének és dicsé­retére szól, hogy egyáltalán nem szállította le a hangverseny művészi nívóját — méltó partnere volt Bossinak. Ezzel mindent elmondottunk. Ugyanezen időben a Lyra rendezett hangver­senyt a Vigadó nagy­termében. Az előre hirdetett „bayreuthi operaestély“ Vogelstromnak, az ismert nevű Wagner-ének­esnek, megbetegedése és az estély­ről lemondása folytán elmaradt, és a közreműködő Bafgren-Wang Lili asszony 13 utazás közben meg­hűlt e indispozicióval küzdött — ezért kedves dik­­cióban bocsánatot is kért a közönségtől, — de a jelenvoltak még sem panaszkodhattak, mert művészi élvezetben volt részük. Hafgren-Waag asszony tavaly egyik filharmóniai hangversenyün­kön Erzsébet belépő áriájának stílszerű előadásá­val keltett zajos hatást; akkori sikerét megszerezte ma este. Igaz, hogy intonációja nem volt mindig kifogástalan, és bármennyire skálázott is a szüne­tek alatt a művészszobában, hangja nem tisztult ki teljesen. De kedves egyénisége, bájos mosolya, poétikus sz­emjátéka — és mindenek fölött előadá­sának művészi nobilitása ezúttal sem tévesztette el a hatást- Griegtől és Wolf Hugótól énekelt da­lokat, igen érzelmesen és meleg akcentusokkal; az­után előadta a grófné nagy áriáját Figaróból (kis­sé önkényes tempókkal) és Agatha második felvo­násbeli áriáját (kissé hűvösen és mesterkélten), a halgatóság tapsait pedig egy Wolff-féle dal ráadá­sával köszönte meg. — Vogelstrom helyett dr Picht Ernő énekelt. Ezúttal még zajosabb tetszést keltett, mint múlt hétfői bemutatkozása alkalmá­val. Érces, erőteljes orgánuma csak úgy zúgott végig a nagy termen, de énektudása — különösen szép pianója— a nagy keretben is teljes hatással érvényesült. Ezúttal már több mérséklet, művészi ng­ erénynéfir­­a volt előadásában- mely ma is elárulta Pesti Hírlap 1910. december 1., csütörtök.

Next