Pesti Hírlap, 1910. december (32. évfolyam, 286-298. szám)
1910-12-01 / 286. szám
6 eső 164 mandátum elnyerése körül igen heves harc folyt. A nemzetiségi párt, mely a legutóbbi képviselőválasztások alkalmával a megye területén öszszes országgyűlési képviselői mandátumait elvesztette, teljes erejével feküdt reá az egyes kerületekre és júniusi kudarcát most akarta reparálni, de minden erőfeszítés dacára a választás alá jött 164 bizottsági tagból csak 28-at tudott behozni és csak 1 mandátumot tudott nyerni. Leghevesebb volt a lugosi III-ik kerületben, hol a polgárság Issekutz Aurél alispánt jelölte. A nemzetiségiek, kik a vármegyei életben Issekutz erős egyéniségében látják törekvéseik legnagyobb akadályát, minden erejüket megfeszítve, dolgoztak, hogy megbuktassák, de a hazafias polgárok lelkesedése meghiúsította minden erőlködésüket és nemcsak Issekutzot, de vele együtt a többi magyar jelöltet is diadalra vitte. Lugos város hazafias polgársága ezzel nemcsak szeretetét és ragaszkodását mutatta ki Issekutzal szemben ,hanem egyben hálájának is kifejezést óhajtott adni mindazon alkotásaiért, melyekkel a város fejlődését előmozdította. A jegyzők és a közszállítási szabályrendelet. A községi és közjegyzők országos egyesülete felterjesztést intézett Bseronymi Károly kereskedelmi miniszterhez, amelyben kérik, hogy egy olyan füzetet állíttasson össze és osztasson szét az ország jegyzői kara, a városi, vármegyei és állami tisztviselők közt, amely tüzetesen fölsorolja, hogy mely hazai gyárak és iparosok foglalkoznak hazai ipar és gyári cikkek előállításával és hogy milyen az illető áruk ismertető jeles védjegye. Ezzel lehetetlenné akarják tenni azt, hogy a jövőben a szállítók külföldi árut fogadtathassanak el hazai gyanánt, mint ahogy ezt eddig tették. Színház és zene. Sárga liliom. Vidéki történet 3 felvonásban. Irta: Biró Lajos. Előadták a Magyar színházban. Mióta a „Diákélet“ uralkodóházbeli hercege, az ő romantikus szerelmével, annyira népszerűvé tette a színpadon szereplő főhercegeket, azóta se szeri se száma azoknak a mindenféle fejedelmi sarjaknak, akik mint vidám bohémek, vagy mint kitömni való tökfilkók járnak-kelnek a különféle bohózatokban, hogy a nézőtéren ülő nyárspolgárságot jóizűen mulattassák. Az „isten kegyelméből való“ eredetnek ez a prózai kifigurázása bizony kedves csemegéje a kárörvendező polgári lelkeknek. És csoda-e, hogy az olyan szabadgondolkozású író, mint Biró Lajos is, kedvet kapott egy kissé kigúnyolni az isten kegyelméből való apró főhercegi zsarnokságokat. Mert a „Sárga liliom“ hőse, Sándor főherceg, egy ilyen apró zsarnok, akinek főhercegi rangjánál fogva minden szabad. Zsarnok a dorbézolásban és zsarnok a szerelemben. Soha senki semmit se tagadott meg tőle, amit kívánt. Érthető tehát az is, hogy Marosvár, a megyeszékhely közönsége is szent borzalommal csodálja a kis főherceg fejedelmi dorbézolását. És teszi ezt annál nagyobb lojalitással, mert a megye legnagyobb birtokosa a főherceg, aki egyébként az ottani huszárezred egyik hadnagya. Biró Lajos az első felvonás kávéházi keretében, rendkívül mulatságos epizódokkal tarkított ás éles szemmel megrajzolt genreképben tárja elénk a vidéki város kávéházi életét politizáló, önző polgáraival és féktelen úri gőggel mulató huszártiszti kompániájával, melynek lelke a kis főherceg. Hogy ez a mulatozás milyen szédítő keretben folyik is mennyire találó fotográfiája az eféle kisvárosi muzizásnak, — azt szükségtelen újra ismételni. Tény, hogy ez a felvonás nagyon mulatságos, remek alakokkal van benépesítve, élénken is van megírva — és szédítő külső sikerre tarthat számot. A színpadi „történet” szempontjából pedig az a lényege, hogy a kis főherceg megutálván már a különféle színésznőkkel való sablonos dorbézolást, valami polgári leány csókja után áhítozik, és véletlenül ott a kávéházban pillantja meg Peredy kórházorvos húgát, a gyönyörű Juditot, akibe mindjárt őrülten bele is szeret. És mindjárt főhercegi szavának teljes súlyával ki is jelenti bajtársainak, hogy ezt a leányt bírni akarja. A bajtársak erre úgy behálózzák a leány férfikíséretét, hogy a kis főhercegnek alkalma nyílik négyszemközti ostrommal puhítani meg a leány szívét. A mscnái( Informa«han Paroov lakásán, már arról értesülünk, hogy a főherceg túlságosan tolakodó volt, s Judit bátyja egyszerűen kitiltotta őt a házából. A doktor különben is nagy idealista. A független demokrácia egyik bajnoka, aki lelkéből gyűlöli a „hatalmasokat“ s különösen a főherceg és udvarának garázdálkodásait. A kis főherceg azonban mindenáron hozzá akar jutni a tiltott falathoz s a főherceg parancsára gr. Thurzó főhadnagy olyan szerepre vállalkozott, amit a legvalószínűtlenebb föltenni egy huszártisztről. Kerítője lett. Kieszelte, hogy az orvost a távoli pusztai ispánná súlyos betegségének ürügye alatt, éjjelre eltávolíttatja házából, a kaput katonai őrszemre bízza, és a kis főherceget becsempészi az egyedül maradt úri leányhoz. A főhercegnek ez az aljas merénylete meglepi és csalódásba ejti Juditot, aki bizonyos tisztelettel szereti lovagját. A merénylet legkritikusabb percében, mikor a főherceg már állatiasan reátámad a védtelen leányra, haza rohan a leány bátyja, akinek a felbérelt kocsis elárulta, hogy az egész beteglátogatás csak hazug ürügy volt, s ráront a főhercegre, aki kardot rántva védekezik, mire Peredy revolverével lelövi. A doktor homlokán véres kardvágás látszik, a főherceg pedig halálra váltan ott hever a pamlagon. Judit fájdalmasan siratja ifjú szerelmesét. Berohan gr. Thurzó és felelősségre vonja Peredyt, aki azzal védekezik, hogy csak egy aljas merénylőt tett ártalmatlanná. Heves jelenetben kényszeríti most gr. Thurze az orvost arra, hogy a főherceg sebesülését vizsgálja meg és tegye meg orvosi kötelességét. Peredy fogcsikorgatva kötözi be a sebet s konstatálja, hogy a seb jelentéktelen s a főherceg életben marad. De vigyék rögtön el a lakásáról. Megérkezik a főhadnagy által értesített ezredes, aki hallgatásra, kéri az orvost és véletlen balesetnek akarja elhíresztelni a főherceg sebesülését. De Peredy leleplezéssel fenyegetődzik s erre az ezredes az orvost, mint tartalékos katonai orvost, egyszerűen lecsukatja. A harmadik felvonásban már nagy puhítás folyik. Az öreg főherceg beleegyezett abba, hogy fia morganatikus feleségévé tehesse Juditot, ha majd fia születik. És akkor bárónő is lesz belőle. Peredy doktort pedig a főispán és főkapitány puhítja. De az orvos dühös, mint egy megvadult tigris. Különféle nagy javadalmak mellett a város országgyűlési képviselőségével is megkínálják és pedig ugyanaz a demokrata deputáció, mely eddig a hatalom ellen uszította. Peredy mindenkiben csalódott. Betetőzi e csalódását az, mikor húgától megtudja, hogy ő szereti a főherceget és szívesen lesz akár a kedvese is, csak szerethesse. Gr. Thurze, aki egyébként távoli atyafia Peredynek, végre szellemesen kioktatja az orvost a józan életfelfogásról. Felvilágosítja Peredyt arról, hogy az ő demokratizmusa alatt tulajdonképen a legnagyobb úri gőg lakozik. S Magyarországon manapság nem érdemes mártír pályára lépni. Mert itt mindig, mindenki, mindennel megalkuszik. És Peredy, végre mit tehet mást, — ő is megalkuszik az új helyzettel, melyben neki bizonyára nagy szerepe lesz: a főhercegi „atyafiság“ révén. Kegyetlen a morálja ennek az uj darabnak, az bizonyos! Kegyetlen az a tendenciája is, melylyel a „katonai becsület“ tiszta fogalmát egész sereg stréber katonai alakkal figurázza ki és mocskolja be. Kegyetlen a megyei és kisvárosi polgári elem jellemrajza, — de Biró Lajos azért szabad gondolkozó, hogy mindezt nem röstellte megírni. Szatírájának páratlan élét pedig mi sem jellemzi jobban, mint az egyik alakja, a büszke gr. Tilósházi főhadnagy, aki előadást tart a kis főhercegnek arról, miért előkelőbbek az Illésháziak a Habsburgoknál? Ők ugyanis az Előd vezér törzséből származnak. S ha véletlenségből nem Árpád törzséből választották volna a magyar királyokat, hanem az övékből, akkor az ő pápája uralkodnék most Magyarországon, nem a Habsburgok. Az erős fűszerezés általában igen borsossá teszi a „Sárga liliom“-ot, melynek sikerét határozottan a második felvonás túlzásai rontják le. E felvonás vontatott jelenetei és erőszakolt helyzetei eszünkbe juttatják, hogy a Magyar színháznak talán nincs is dramaturgja, aki késével kioperálta volna a darab felesleges részeit, melyek még annak regénynapaért maradtak benne. A Magyar színház gárdája előadás dolgában viszont olyat produkált, ami dicsőségére válik. Micsoda összjáték és milyen alakítások! Törzs, mint Sándor főherceg, egy kicsit „Sasfiókos“ volt ugyan, de végtelenül bájos naivitással zsarnokolt, Z. Molnár remekelt a gr. Thurzójával, Papp Mihály a Peredy dottor nehéz szerepét dolgozta ki művészettel, a huszártisztek közül Szirmai, Vándori, Petheö, de különösen Latabár vált még ki Gsortosra emlékeztető bohémségével. A vidéki polgárok pompás típusait rajzolták meg: Vágó, Körmendi, Dobi, Réthey, Huszár. Csiszár a Náci cigány szerepéből csinált elsőrangú kabinetalakot. Sebestyén a főkapitány hálátlan szerepét vállalta. Az Asztalos ügyvéd indokolatlan szerepe Kertész, a főispáné Pártos vállaira hárult. R. Gombaszögi Frida a szép Juditot játszotta a nála megszokott nagy intelligenciával és művészi szépségekkel, Csatay Janka pedig a primadonna rövid szerepében demonstrálta átöröklött istenadta nagy komikai talentumát (Kézdi.) * (Hangversenyek.) Bossi, az első és az egyetlen, az orgonának mindenható ura, gyönyörködtetett szerdán ismét csudás, páratlan művészetével. És a zenepalota nagy, szellős hangversenyterme szűknek és fülledt levegőjűnek tetszett, s olyan óriási közönség gyűlt össze abban és a határtalan lelkesedés oly elemi erővel bevitette ezt a díszes hallgatóságot. Boees ma szebben játszott mint valaha; gyönyörű, átszellemült előadása, páratlan technikájú, virtuóz regiszterkezelése egyaránt csudálatba ejtett; a zeneakadémia rakoncátlan orgonája az előadónak mintegy alkatelemévé lett és valósággal fölelevenedett: danolt, oly szépen és megindítóan, amint azt még nem hallottuk, soha azelőtt. Ez az abszolút tökély, az ideális orgonajáték volt ma este. Hogy mit játszott? Egészen mellékes, csak a teljesség kedvéért említjük: Bach tocscatorját, adagioját és fugáját, Palafati és Padre Martini egy szerzeményét, valamint Lisztnek az anabaptisták énekét fugában feldolgozó művét — azontúl pedig csupa Bossi-féle kompozíciót, műsor szerint és ráadásul. A hallgatóság ihlett, áhitatos gyönyörűséggel hallgatta és minden előadása után valósággal elhalmozta ovációkkal az orgona fenkölt (és fölkent) nagymesterét. Az orgonaelőadások közt egy Magistretti Luigi nevű olasz hárfamfivész játszott. Obb geniális mestere hangszerének és dicséretére szól, hogy egyáltalán nem szállította le a hangverseny művészi nívóját — méltó partnere volt Bossinak. Ezzel mindent elmondottunk. Ugyanezen időben a Lyra rendezett hangversenyt a Vigadó nagytermében. Az előre hirdetett „bayreuthi operaestély“ Vogelstromnak, az ismert nevű Wagner-énekesnek, megbetegedése és az estélyről lemondása folytán elmaradt, és a közreműködő Bafgren-Wang Lili asszony 13 utazás közben meghűlt e indispozicióval küzdött — ezért kedves dikcióban bocsánatot is kért a közönségtől, — de a jelenvoltak még sem panaszkodhattak, mert művészi élvezetben volt részük. Hafgren-Waag asszony tavaly egyik filharmóniai hangversenyünkön Erzsébet belépő áriájának stílszerű előadásával keltett zajos hatást; akkori sikerét megszerezte ma este. Igaz, hogy intonációja nem volt mindig kifogástalan, és bármennyire skálázott is a szünetek alatt a művészszobában, hangja nem tisztult ki teljesen. De kedves egyénisége, bájos mosolya, poétikus szemjátéka — és mindenek fölött előadásának művészi nobilitása ezúttal sem tévesztette el a hatást- Griegtől és Wolf Hugótól énekelt dalokat, igen érzelmesen és meleg akcentusokkal; azután előadta a grófné nagy áriáját Figaróból (kissé önkényes tempókkal) és Agatha második felvonásbeli áriáját (kissé hűvösen és mesterkélten), a halgatóság tapsait pedig egy Wolff-féle dal ráadásával köszönte meg. — Vogelstrom helyett dr Picht Ernő énekelt. Ezúttal még zajosabb tetszést keltett, mint múlt hétfői bemutatkozása alkalmával. Érces, erőteljes orgánuma csak úgy zúgott végig a nagy termen, de énektudása — különösen szép pianója— a nagy keretben is teljes hatással érvényesült. Ezúttal már több mérséklet, művészi ng erénynéfira volt előadásában- mely ma is elárulta Pesti Hírlap 1910. december 1., csütörtök.