Pesti Hírlap, 1910. december (32. évfolyam, 299-312. szám)
1910-12-18 / 301. szám
is 2 héttel a január elseji terminus előtt, feloszlatni is a Házat, újat is választani s az új Háznak a bankprovizóriumról is határoznia?! És Justhék, ime, mégis obstrukcióval fenyegetőznek. Pedig, ha többségben ők lennének, egy pillanatig se habozhatnának a fölött, megadják-e a banknak a provizóriumot Mert itt nem bizalmi kérdésről van szó, nem arról, hogy a Khuen-kormánynak szívességet tegyenek a provizórium megszavazásával. S ha a Khuen-kormánynak nem lenne holnapra többsége, igenis, ebből az a kötelesség hárulna az ellenzékre, hogy megszavazza a provizóriumot — nem a kormánynak, hanem a banknak. Addig, míg a kormánynak többsége van, az ellenzék megteheti, hogy elveihez ragaszkodva, ellene szavazzon a provizóriumnak; de nemcsak hogy nem szabad megakadályoznia a kormányjavaslat törvényes határidőre való megszavazását, hanem, ismételjük, egyenesen a kormányjavaslat mellett kényszerülnének szavazni, ha a Khuenkormány történetesen többség fölött nem rendelkeznék; aminthogy ha ők lennének többségben, ugyancsak meg kellene, hogy szavazzák a provizóriumot. A nemzetre appellálni nem akarhatnak egy hathetes bankprovizórium miatt. Ez nevetséges. A kormányt meg nem buktathatják, ha a többség leszavazását meg is akadályozzák. Az osztrák-magyar bankot se buktathatják meg. Kit akarnak hát megbuktatni — mert hiszen az obstrukció mögött mindig kell, hogy lappangjon valamely megbuktató szándék is, önmagukat akarják megbuktatni, mintha nem buktak volna úgyis elég nagyot már a választásokon. A kormánynak akarnak újabb örömet okozni. Csakhogy tovább is van. Mert az ő pártbajuktól, az ő pártszerencsétlenségüktől s a kormány örömétől még nem igen fájna a nemzet feje. Attól azonban már igen nagyon fájna, hogy a bankprovizórium megobstruálásával micsoda nagy nemzeti értékeket ütnének pofon Justhék. A kormány kényszerhelyzetben van, a bankszabadalmat ideiglenesen meg kell hoszszabbítani január elsejére. Megteszi alkotmányos kötelességét: provizóriumot kér a térazt a meggyőződését fejezi ki, hogy légyottokra jár s a jövő perspektívájából már kibontakozik szeme előtt a jelenet, mikor Nagler Leót, mint sikkasztót, a detektívek elcipelik a rendőrségre. E jóslat után mélységes hallgatásba merül, majd ezt mondja: — Hanem az bizonyos, hogy a fagylaltzsinagóga nagyszerű volt! Élni, azt már tudnak ezek a szélhámosok . . . vényhozástól az exlex elkerülésére. Ha a provizórium megszavazását a kisebbség megakadályozza, ő vígan mossa kezeit s intézkedik, mert intézkednie kell, rendeleti uton. Ez az egy bizonyos, és ezen kívül még csak az, hogy parlamenti ellenállással a kisebbség nem csinálhatja meg azt az önálló bankot, melyet nem volt módjában megcsinálnia a király ellenállása miatt akkor, mikor még többség volt. Igenis, lehetetlen azt el nem ismerni, hogy a kormány alkotmányos kötelességet teljesít a bankprovizóriumnak a Ház elé terjesztésével. Mikor kényszerhelyzetről, mikor csak egy eddigi állapot ideiglenes meghosszabbításáról van szó , nem alkotmányromboló, nemzetellenes tervek keresztülviteléről, akkor a suprema lex az, hogy ne legyen exlex. Végső szükség az, mikor a törvények hozója, a parlament, törvényen kívüli állapotba kell, hogy kergesse az államot vagy annak intézményeit. Alkotmánybiztosíték az obstrukció, ha célja van, ha biztosítani, védeni akarja az alkotmányt gaz támadások ellen egy olyan többséggel szemben, melyet nem ismer el törvényesnek, a nemzeti akarat hű kifejezőjének s ezért módot akar nyújtani a nemzetnek arra, hogy ítéletét korrigálja. De az, amit most Justhék terveznek, nem egyéb, mint ennek a komor időkben bevált, erős alkotmánybiztosítéknak, az obstrukciónak teljes lejáratása. A bankprovizórium megobstruálása nem hozza el a házfeloszlatást (attól talán Justhék ijednének meg a legjobban), nem buktatja meg a kormányt, nem buktatja meg a közös bankot s nem hozza el az önállót; a bankszabadalom megobstruálásának egyetlen eredménye csak magának az obstrukciónak kompromittálása lenne. Nevezzük hosszú vitának, nevezzük obstrukciónak, mindegy. Aki megakadályozza, hogy január hó elsejéig a többség megszavazhassa a provizóriumot, az akarta az exlexet, az akarta a törvényen kívüli állapotot, minden cél nélkül. Csak épen azért, hogy kimutassa: ő kevésbbé tiszteli a törvényt, a parlamentarizmust, az alkotmányt, mint a kormány, mely a törvény, a parlamentarizmus, az alkotmány betűjének és szellemének parancsára kéri a nemzet képviselőitől a bank-pro-Lili: Miért nem vesz be egy aszpirint? Albert: Délelőtt már ötöt bevettem az üzletben. Lili: Öt aszpirint? Albert: Ötöt. Lili (gyöngéden végignézi, aztán elneveti magát): Fogadjunk, hogy nem is fáj a feje! Fogadjunk, hogy egészen más baja van! Az inas megjelenik s a párbeszéd néhány pillanatra abbamarad, mert Albert, aki valami sajátságos respektust érez a merevtartásu legény iránt, mindig zavart és méltóságos hallgatásba burkolózik, ha a keskenyajku és sárgagombos arisztokrata — aki előttük az agglegény Vass bárónál szolgált — feltűnik az ebédlő ajtajában. Lili (miután az inas a kompótos tállal távozott): Vallja meg, drágám, hogy füllented. Albert (egy gyermekágyban fekvő anya bágyadt mosolyával): Miért hazudnám, hogy a fejem fáj? Lili: Mert nem akarja megvallani az igazat. Mert nem akarja megvallani, hogy fölboszantották. Szegény kis uram, maga megszenved, ugye, a felesége nagyzolásáért? Albert (hallgat.) Lili: Magának nem a feje fáj, maga nem is vett be öt aszpirint, hanem magát szokás szerint halálra keserítették megint a hétezer koronás lakás, az inas, a négy nőcseléd, a mélyített fürdőszoba, a külön garderobe-helyiség s az én drága toilette-jeim miatt, s megjósolták, hogy a szegényházban fogja befejezni az életét. Eltaláltam a vizóriumok tehát kéri azt, két olyat, amelyet végső esetben akárhogy, de rendezni kell, mert január elsejéig most már talán Justhék se tudnák megcsinálni az önálló bankot, azt pedig, amit Justh mond, hogy megad ő szívesen egy hathónapos provizóriumot is, ha azután az önálló bankot felállítjuk, aztán ő maga is csak az osztrák-magyar bank ugratására mondta. Mert még ő is aligha tételezheti fel az osztrák-magyar banktól, hogy egy hathónapos provizóriumot tőlünk, akik kényszerhelyzetben vagyunk, elfogadjon,elvégre neki is van némi beleszólása abba, hogy mit kell elfogadnia, mit nem elfogadjon azzal a tudattal, hogy nekünk erre a hat hónapra most csak azért van szükségünk, mert azonnal nem tudnék felállítani az önálló bankot. A kormány a bankprovizórium parlamenti elintézését kéri s ezzel lehetővé válik az, hogy ne legyen bank-exlex, hogy ne kelljen rendeleti úton intézkedni, amire már van precedens is, hogy tehát e törvényellenes precedens mintegy kiküszöböltessék, elfelejtődjék, ne menjen át a gyakorlatba. A parlamentarizmus legfőbb érdekéről van szó s akik most obstruálnak, azok feláldozzák ezt a legfőbb érdekeket semmiért, azoknak munkája nem érdemli meg még azt sem, hogy a célért vívott obstrukció, a parlamenti ellenállás nemesebb nevével jelöljjük; azok nem is parlamenti ellenállást csinálnak, hanem parlamenti útonállást. A főrendiházból. A főrendiház igazoló bizottsága gróf Csekonics Endre elnöklésével ülést tartott. Molnár Viktor előadó javaslata alapján a bizottság a főrendek jegyzékének megfelelő rovataiból törölte báró Piret Lajos és Zelenka Pál püspök elhunyt főrendek neveit. Tudomásul vette a bizottság báró Hengelmüller László, Heinrich Gusztáv, báró Hatvany-Deutsch József, ifj. Lónyay Sándor és Ullmann Adolf főrendiházi tagokká történt kinevezéséről szóló miniszterelnöki átiratot és annak kapcsán a belügyminiszternek átiratát, melynek értelmében a királyi meghívó leveleket úgy a fentebb elsorolt öt kinevezett főrendiházi tag, mint a már korábban igazolt gróf Szirmay Sándor örökös jogú főrendiházi tag részére kieszközölték és kézbesítés végett az illetékes hatóságoknak megküldötték. A kultuszminiszter Budapesten. Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter szombaton reggel Bécsből Szüllő Géza képviselő társaságában Budapestre érkezett. Lili (az ura ölébe ül, karját, melyet japán pongyolája mezítelenül hagy, bizalmasan az Albert nyaka köré fonja s bájos és finom arcocskájával kisbaba módjára hozzá simul. Ártatlanul): Megengedi? Albert (önkéntelenül átöleli a felesége derekát, mégpedig — nem lévén kellő gyakorlata az efajta gyöngédségekben — kissé brutálisabban, mint ahogy épen szükséges volna.) Lili (halkan fölsikolt): Vigyázzon, drágám, eltöri a derekamat. A frizurámat se tegye tönkre, mert ma délután nagy társaság lesz mamáéknál s azt akarom, hogy csinosnak találjanak. (Látva, hogy Albert sértődött arcot vág.) Csacsi, este majd úgy összeborzolhat, ahogy kedve tartja . . . (Komolyan.) Igazán annyira a szivére veszi, ha a szülői ok nélkül duzzognak? Annyira bántja magát, ha ezek az öreg emberek nem tudnak beleilleszkedni a mi fiatal életünkbe? Albert (nem válaszol.) Lili: Nézze, édes fiam, magának nem szabad ám megfeledkeznie arról, hogy a szülei ötven évvel ezelőtt voltak fiatalok, akkor voltak fiatalok, amikor még az egyszerűség, a fényezett bútor, a családi asztal fölött szelíden világító petróleumlámpa, a félszázadig tartó fehérnemű s a három fogásból álló ebéd volt a polgári tisztesség szimbóluma. Ők ebben a milienben voltak boldogok, ez a puritán világ nőtt oda a lelkükhöz, az ízlésükhöz, a gondolkodásukhoz, nem is szabad hát csodálkozni rajta, hogy a mi idegen életünk megdöbbenti őket. Ez ép oly természetes, fiam, mint amilyen természetes volna, hogy a kismartoni posta * Egy héttel később. Albert kissé zordonan és elkeseredve érkezik haza családi tűzhelyéhez. Útközben édesanyjával találkozott, akihez az egyetlen fiú túlzott szeretetével ragaszkodik s az öregasszony oly könnyes, részvevő és kétségbeesett pillantásokat vetett rá, mintha gyermekére kimondták volna a halálos ítéletet. Ez a találkozás még keserűbbé tette a fájdalmat, melyet az agyonkínzott Albert már napok óta érez. Apja hideg, gőgös és komikus megalázkodással bánik vele naphosszat az üzletben. Mélyen hajlong előtte, a segédek jelenlétében az iránt érdeklődik, vajon nem fog-e résztvenni a legközelebbi galamblövő-versenyekben . Lilikét következetesen így emlegeti: „A fenséges asszony.“ Mindez már annyira kihozta sodrából az újdonsült férjet, hogy most némán, vértanu-ábrázattal foglal helyet az ebédlő asztalánál, mely — bár csak ketten ülnek mellette — csak úgy ragyog az ezüsttől és a kristályüvegek sziporkázásától. UU (mikor az inas kimegy a szobából): Nincs magának valami baja? Albert (sötéten): A fejem fáj. Reggel óta fáj a fejem. Azt hiszem, hogy leszakad a feAlbert (hallgat) ! Pesti Hírlap Í&10. december 18., vasárnap.