Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1911-04-01 / 77. szám

Budapest, 1911. XXXII. évfolyam, 77. (11.388.) szám. Szombat, április­­ ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .... Félévre................. I. Negyedévre__ Egy hóra............. 2­040„ Egyes szám ára 10 1. Hirdetések díjszabás szerint. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható.Pesti Hírlap SZERKESZTŐSÉG! Budapest, Váci-körút Tfe I. Telefon 25—45. KIADÓHIVATAL : Budapest, Váci-körút 78. Telefon 26—49. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Azokat a t. előfizetőinket, akiknek előfizetése március végével lejár, annak mielőbb való megújítására kérjük, hogy a lap megkül­dése félbeszakít­ást ne szenvedjen. Magyarország — rendőrállam. Khuen-Héderváry miniszterelnök és bel­ügyminiszter asztalán egy törvényjavaslat fek­szik. Szól az ország valamennyi városa rend­őrségének államosításáról. Egy budapesti rendőrtiszt dolgozta ki, de ha a maga fejéből pattant is ki az ötlet szikrája, bizonyos, hogy bátorítás, biztatás, felszólítás nélkül az ötlet kidolgozott és miniszterelnöki mérlegelés elá kerülő tervvé nem vált volna. A terv szerint a városok rendőrségei egy hatalmas állami szervezetté egyesíttetnének, amelynek több fokozata fölött legfelső fórum gyanánt a belügyminisztérium állna. Ennek a kísérletnek a fontossága első pillanatra nem annyira szembeszökő, amilyen hatalmas és a jövőre döntően érvényesülő veszedelmeket hord magában. A rendőrtisztviselők, amikor ezzel a gondolattal, az államosítással előlép­tek, csak a maguk karrier­érdekére gondoltak. Elfeledkeztek ennek a tervnek kárhozatos per­spektívájáról és csak az lebegett a szemük előtt, milyen szép és tágas tér nyílik az eleme­­nntelü­knek, ha valamennyi rendőrség egy nagy szervezetbe lesz egyesítve és a kis város szűk lehetőségeiből egyszerre egy országos bürokra­ta-hálózat állásaira lesz­ kilátásuk. Az illetékes körök és a közönség viszont az első pillanatban nem lát mást, mint azt az adminisztratív előnyt, amit sok helyütt kétség­telenül a városi rendőrségnek államival való helyettesítése nyújthat. Igen nagy azonban a veszedelem és jelentős az a hatás, amelyet en­nek a kísérletnek valóra válása maga után vonna. De sőt már maga a fölmerült terv is elég jelentős és jellemző, hogy a közvéleményt résen állásra figyelmeztessük. A rendőrség államosításának kétségtele­nül sok helyt igen üdvös hatása lenne a köz­­biztonság szempontjából. Ámde egy országnak és nemzetnek más, magasabb érdekei és eszméi is vannak. Magyarország e terv megvalósul­tával a legridegebb rendőrialammá válna. Az, hogy rendőrállam, nemcsak azt jelenti, hogy megtorlatlanul senki se lophatna, rabolhatna többé. Jelent mást is. A rendőrség hálózata a mindenkori kormány kezében formidábilis po­litikai és szociális fegyverré válna. A rendőr­ségnek még ma is, amikor pedig nem oly ha­talmas és önkényre alkalmas, mint a terv vég­rehajtásával lenne, ma is számtalan és köny­­nyebbnél könnyebb mód áll rendelkezésére, hogy a törvény igazi szellemét és a polgárság jogát megtorlatlanul kijátszhassa. Hát még, ha az ország valamennyi rendőrsége, a belügy­minisztérium központjában összefogva, a kor­mány gyorsan és egyszerűen kezelhető eszkö­ze volna! Képzeljünk el egy választást ebben, a Khuen-Hédervárynak oly boldognak és kívá­natosnak tetsző korban. Képzeljük el azt a működést, amit ez az egységesen kormány alá rendelt óriási államrendőrség kifejtene. Kép­zeljük csak el, mivé válna a polgárság válasz­tás előtti mozgalma, amely nélkül igazi politi­kai közvélemény kialakulása el sem képzel­hető . . . Szédületes perspektívák nyítnak előttünk még abban a véleményben vannak, hogy ha fával tüzelnek a mostani városi főzőgépben az étel alá, hát az még csak istenes, de már kő­szénnel nem lehet rendes ételt főzni. Nem tud­ni e felől sem semmi bizonyosat. Mifelénk a városon már­ kipusztult a magyar konyha régi szabadtű­zhelye, de kint a tanyákon, a jobbmódi­ polgári szállásokon még megvan s nagyot kell még fordulnia a világnak ahoz, hogy véglegesen elpusztuljon. Behódoltak ugyan ott is a modernségnek, van vastűzhe­­lyes konyha is, de azért megmaradt a régi is, amelynek a­ térforma helyein úgy ég a szabad tísz, mintha áldozati láng volna. S úgy tet­szik, hogy az ott főzött étel más. Lehet, hogy ez képzelődés, de azért az is lehet, hogy van benne valami igazság. Különben az ördög tud­ja. Vannak jólfőző asszonyok, akik nem szere­tik az új főzőkanalat, mert annak fa­szaga van s az beleszivódik az ételbe. Vannak, akik még azt is tartják, hogy a tüzelőfa minémű­­sége is határoz. A boldogult napámasszony szeretett főzni, tudott is. Az élete utolsó éveit tavasztól őszig a tanyán töltötte, ott jobban elvolt a szabad levegőn. És bár a szőlőkapás­ban olyan szolgája volt, aki már harminc éven túl ott egy helyben hivatalo­skodott, ha az apám egyéb dolgától kijutott a tanyára, azonnal megkörnyékezte: ugyan, az isten áldjon meg, csinálj legalább egy néhány napra való tüze­lőfát, mert ezt a vén kapást hiába tanítom, nem tud tüzelőfét készíteni. Pedig hát egy­fajta fából csinálták mind a ketten: venyégé­­nek, rezsének, öreg szőlőtőkének, korhadt gyü­mölcsfának a sorsa az, hogy a tűzre kerülvén,­­ még halálában is szolgálatot tegyen. És azért a szakadékba, amelyet ez az államosítási terv elénk varázsol. Mi lenne a személyes szabad­ságból, mi lenne azokból az emberekből, akik magukra vették polgártársaiknak, a tömegnek, vezetését és fölvilágosítását! És hová mindenüvé nyújtaná ki a kezét ez a szinte korlátlan hatalommal megszervezett állami rendőrség. Nem állana sokáig és a saj­tószabadság már megsínylené, megszenvedné. A gyülekezési és egyesülési szabadság, amely nálunk ma is a hatóságok jogérzetére és mél­tányosságára bízott szabadság, végleg elköl­tözne e szép hazából, amely teljesen a véres Oroszországhoz válnék hasonlóvá. És kérdezzük, ha ismét egy nemzeti el­­lentállás válnék szükségessé és a lelkek eltelve a nemes keserűséggel, föl akarnának emelked­ni a nemzeti jogok és a törvény védelmére, a Bécsből küldött kormánynak csak mosolyogva egyet kell majd intenie az ő rendőrségének és Magyarországban az a sík­ hallgatás uralkod­nék, ami uralkodott a provizórium alatt. Em­lékezünk rá, hogy a darabont korszak alatt Debrecenben például és más városokban is a municipiumok utasítására, maga a rendőrség volt a végrehajtó szerve a nemzeti ellenlárás­­nak. Ez természetesen az államosított rendőr­ség korában nem képzelhető többé. Sőt, a kor­mánynak kezében volna a biztos és kényelmes fegyver, minden ellentállási kísérlet rögtönös letörésére. És ha ezt átgondoljuk, rögtön megértjük, hogyan került ez a javaslat Khuen­ Héderváry miniszterelnök és belügyminiszter asztalára és miért fogadták olyan szívesen. Tudjuk, hogy Khuennak régi kedves terve a közigazgatás még sem lehet mondani, hogy ebben némi igazságok ne tartózkodnának. Bálónénál, míg itthon volt, érdemes volt zsíros-piritós kenye­ret enni. Azonban ha kértek tőle, megkérdezte, hogy mennyi kell, mert egy-két darabbal nem érdemes vergődni. — Hát nem mindegy az magának, ha három karajat pirít, vagy tizenhármat? Hi­szen az egyre megy. — Nem egészen. — mondta. — Aliért? A sparhertre veti, aztán ké­szen van. — Dehogy, — vélte, — dehogy vetjük a sparthertre. Az nem étel. Szabad tűz kell an­nak az udvaron, ott lehet csak pirítani. Igen, ott puhábban pirul s megjárja a füst. Aki azután az ilyen szabadtüzes kenyér­ből evett, az akarva — nem akarva is kényte­len volt belátni, hogy ennek csak halvány utánzata az a másik. Ez igy van. A füstölt sonka is különb sonka, mint a nem füstölt sonka s mit érne például az a csipetkés bab­leves órjával, amelynek az órja előbb a ke­­ményfüst keresztséget nem állta ki? Mondják azt is, hogy a fa­szén izzó pa­razsának vannak olyan füstillatai, amik az ételnek a savát-borsát gyarapítják. Bálónc­ is, mikor pirítást pirított, a szabad tűzre fa­sze­net­ rakott. Régibb, még nem modernizált tö­rök katonákban is ezen forralják a kávét, lesz az egészen más ital, mint amit itthon finom fekete kávé, gyanánt adnak. Nálunk a kávét sötétbarnára pörkölik s ha a gazdasszony siet, erős tüzet rak alá, hogy hamarább készen le­gyen a bab kavargatásával. Pedig a kávébal­ éfherikus olaj a hetven fok melegnél már el- A füst meg a főzés. Már régen nem főztünk, tehát főzzünk már megint egy kicsit, ezzel úgy sem ártunk senkinek, de még — úgy lehet — használunk is vele, mert egy régi mondás szerint, ha az embernek nincsen étvágya, akkor szakács­könyvet kell olvasni, attól megjön. Ez ugyan nem mindenkire nézve így igaz, mert mások­nál a konyha illata hozza meg az étvágyat. Szélcsendes alkonyainkon a tanyák között ko­­csizva, az alacsony házak kéményeiből szét­­legelő rőzsel­ü­st szaga, is szokott olyan étvágyat csinálni, hogy ahoz fogható patikaszer nin­csen. De ebben mégis elöl jár a célszerű vizen­járó p.Tirti szegény ember, mikor a vízparton vagy a hajóban a földpadkán az ócska bög­rében szabad víz mellett paprikás-krumplit főz vereshagy­mával. Ahogy annak a szaga a v­ízből kihalászott uszadékfa füstjével egybe­­rlegyedik és elhatalmasodik a levegőben, az már nem is illat, hanem beszéd s lehet látni olykor, hogy az emberek, akiknek módjukban állhatna naponta akár három bankettet is vé­­gigenni, a partról mily sóvárogva nyelik ma­gukba ezt az illatot s mit nem adnának érte, ha akkor rögtön, abban a pillanatban a­ füstös bögre mellé odatelepedhetnének, mint az a fő­ző bocskorosember teszi. Ha úgy elméletben főzünk s az ételcsi­­nálás tudományát feszegetjük, gyakran fölve­tődik az a kérdés, hogy az étel jóságához hoz­zájárul-e a füst? Sokan mondják, hogy igen. Mások azt mondják, hogy a mostani vastűz­­helyeken is lehet jó ételt főzni, pedig ott a füst­nek már s­emmi szerepe sincsen. Mások is­­­ A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.

Next