Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1911-04-01 / 77. szám

1911. április 1., szombat. _____Pesti Hibi ap_____ töri az ország magyar jellege fentartásának szük­ségességét. A szászok csupán vallásukhoz, nyelvük­höz s kultúrájukhoz ragaszkodnak a magyar nem­zeti állam keretében. Hivatkozik Tiszára és Appo­nyira, aki amerikai útjáról nyilatkozva, szintén elismerően szólt a szászok hazafiasságáról. A szász­ság csak erős magyar nemzeti államban tarthatja fenn magát s ez politikájuk alapja is. Nem gra­vi­tálnak kifelé, csupán kis fajuk fentartására tö­rekszenek. Az erdélyi politika követeli, hogy a szászokat, mint szászokat fentartsuk, azért, mert a magyar és szász érdek Erdély azon területén telje­sen azonos. Brassóban számban csekély, de qualitati­ve kiváló magyarság lakik. E magyarság politikáját alárendelte a magyar érdeknek s egységes magyar párttá alakult. S e párt első üdvözlését a brassói szász néppárttól kapta. Ez a kis példa is jellegze­tes a szászokra, akik a magyarság megerősödését támogatják. Tiszteljük e szászokban barátainkat. A költségvetést elfogadja. (Helyeslés és taps.) Horváth Mihály kevesli a közegészségügy cél­jára fordított összeget. Sürgeti a községekben s a járásokban az orvoshiány megszüntetését, aminek a községi és körorvosok szomorú helyzete az oka. Határozati javaslatot nyújt be, mely szerint az­­1912. évi költségvetéssel kapcsolatosan nyújtson be törvényjavaslatot a kormány a községi s köror­vosok nyugdíj tervezetéről s a megfelelő tételeket állítsa l­e már az 1912-iki költségvetésbe. Hive a vármegyei önkormányzatnak, de a közegészségügy terén szívesen látja az államosítást. Kevés és drága a kórház, főleg a fővárosban. Fontosnak tartja az alkoholizmus s a prostitúció elleni küzdelmet is. A gyermekegészségügyre kell nagy súlyt fektetni, ezzel lehet ellensúlyozni a kivándorlást. A tör­vénytelen születésű gyermekek ügyét sürgősen ren­dezni kell. A gyermekvédelmi alap terhére meg kell adóztatni az agglegényeket. Ajánlja a kor­mány és a törvényhatóságok figyelmébe, hogy ha arról van szó, hogy valakit kinevezzenek vagy al­kalmazzanak, különösen kis hivatalnoknál az egyenlő kualifikáció mellett azt részesítsék előny­ben, akinek több gyermeke van. A belügyminisz­térium közegészségügyi osztálya komolyan fogja fel a dolgát, csak az a baj, hogy a pénzügymi­nisztérium nem ad neki elegendő pénzt. Miután a javaslatban nem látja a megfelelő intézkedéseket, nem fogadja el. Gróf Tisza István a vármegyei tisztviselők státusrendezése ügyében szólal föl. A rendezett tanácsú városok tisztviselői jobb fizetést kap­nak, mint a vármegyei tisztviselők. Egy rendőr­­kapitány kedvezőbb anyagi helyzetben van, mint egy főszolgabíró. Jogosult tehát a vármegyei tiszt­viselők óhajtása s jogosságát emeli ennek a kérés­nek az a nyugodt, méltóság­teljes magatartás, ame­lyet e kérdésben a vármegyei tisztviselők tanúsí­tanak. Pénzügyileg elég a várra, tisztviselők egyesü­letének erre vonatkozó javaslata. Hiba azonban a javaslat lényegében van. Ennek döntő oka az a körülmény, hogy a kérdést egységes országos stá­tus felállításával kívánja rendezni, amely orszá­gos státus felállítása választott tisztviselőknél ok­vetlenül az automatikus előléptetésnek olyan nagyarányú érvényesítésével járna, hogy az néze­tem szerint közszolgálati szempontból igen súlyos észrevételek alá esik. Ma nagyon szép kifejezést használunk erre a fogalomra, az „automatikus előléptetés“ kifejezését. Régebben kevésbbé udva­rias szóval és pedig épen a tisztviselői karnak több hivatottsággal és erősebb munkakedvvel bíró része Eselsleiternek nevezte és én nem hiszem, hogy a magyar tisztviselői kar javának is az legyen a célja, törekvése, hogy az előléptetési viszonyoknál az érdem ne érvényesülhessen. Amint a kinevezett állásoknál ragaszkodnunk kell ahoz a sarkalatos ehhez, hogy csak a fizetési fokozatokban történik automatice az előléptetés, de egyik fizetési osztály­ból a másikba kinevezés által megy előre az a tisztviselő, ugyanehez ragaszkodnunk kell a köz­­szolgálat érdekében a vármegyéknél is, ahol az­után az előléptetésnek választás útján kell megtör­ténnie. Erre az álláspontra helyezkedett az 1904: X. t.-c. is, ugyanezt az elvet kell keresztülvinnünk most is a helybeli előléptetésnek annál a sokkal ki­­terjesztettebb formájánál, amelyet az állami tiszt­viselők mintájára a vármegyei tisztviselőknél is életbe kell léptetni. Ehez azonban feltétlenül szük­séges az, hogy a státusrendezés vármegyénként történjék, vagyis minden egyes vármegye tisztvi­selői kara külön státust képezzen. A kérdés az: ütközik-e ez legyőzhetetlen nehézségekbe? Hogy e tekintetben tisztán lássak, egy kezdetleges próbát tettem, amelyet a világért sem akarok úgy oda állítani, mint egy megérlelt, kész javaslatot, egy­szerűen egy vázlatnak méltóztassék azt tekin­teni. Nézetem szerint két státust kell minden vár­megyei tisztviselői karnak képeznie a szerint, amint államtudományi vagy jogi qualifikációhoz van az illető állás kötve. Vagyis a jogi qualifiká­­cióval biró állásokra, az árvaszéki és ügyészségi állásokra külön státust kell alkotni és a többi hi­vatalos állásokra ismét külön státust. Az utób­biakra nézve úgy kon­templ­álom a dolgot, mint a Vármegyei Tisztviselői Egyesület munkája. Az alispánoknak egy kisebb részét az V-ik. nagyobb részét a Vl-ik osztályba. A főjegyzők nagyobb ré­szét a VII-ik, kisebb részét a VI-ikba. A főszolga­bírók és első aljegyzők nagyobb részét a VIII. és VII-be, kisebb részét a Vl-ba. A szolgabírák és többi aljegyzők a X., XI. és VII-be. És most a kérdés az, tudjuk-e ezt a csoportosítást várme­gyénként úgy megoldani, hogy minden egyes vár­megyében lehetőleg egyenlő arányban csoportosít­hassuk a magasabb és kisebb állásokat. Egyetlen egy állás van, ahol azt keresztülvinni nem lehet és ez az alispáni állás. Ott csak két dolog között lehet választani. Vagy anszien­itás szerint léptet­jük elő az alispánok egy bizonyos hányadát a VI. és az V. fizetési osztályba, vagy pedig arra az ál­láspontra helyezkedünk, hogy a nagyobb várme­gyék alispánjai jöhessenek be az V-be, ahol ismét nyílt, kérdés lehet, hogy az ilyen nagy vármegyék alispáni állása már eredetileg az V-ikbe szervez­­tessék-e, vagy a megválasztott alispán a Vl-ba jusson és csak bizonyos évekig tartó szolgálat után lépjen elő a Vl-ból az V-be. Én azt gondolom, hogy az utóbbit kell választani. Elismerem, hogy ez is bizonyos méltánytalansággal és igazságtalan­sággal járhat egyik-másik konkrét esetben, de sze­rintem jóval kevesebbel jár, mint az automatikus előléptetés, ahol tisztán az ansziennitás az irány­adó. Mert tagadhatatlan, hogy­ a nagy vármegyék alispánjai nagyobb felelősséggel, több gonddal és több munkával járó állást töltenek be, de tagadha­tatlan az is, hogy nagyobb tisztviselői kar élére emelkednek fel, nagyobb versenyt kell leküzde­­niök, hogy az alispáni állásba eljuthassanak. Indo­koltabb tehát, hogy a nagyobb vármegyék alispán­jai kerüljenek az V. osztályba, mint a kis várme­gyéké. A többi állásokra nézve az igazságos arányt megtalálhatjuk, ha két csoportra osztjuk a tisztvi­selői kart: azokra, akik a VII., VIII. és VI-ba kerülnek és azokra, akik a X., IX. és VIII-ik osztályban vannak. Ami az első csoportot illeti, a főszolgabírákat és a főjegyzőket és az első aljegy­zőket, ezekkel az én kalkulációm az, hogy ezekből az állásokból körülbelül 20 százalék jut a VI., 50 százalék a VII-ik és 30 százalék a VIII. osz­tályba. Azért több a VII.-be, mint a VlII-ikba, mert a főjegyzők nem jutnak a VlII-ikba, ha­nem csak a­­VTI-be. E szerint jutna körülbelül 180 állás az­­ V. és VII-ikbe és ez megosztatnék a vármegyék között aként, hogy a kis vármegyékben két állás jutna a VI-ikba, a közép vármegyékben három, a nagy vármegyékben egy az V-be és há­rom a VI-ba, úgy, hogy körülbelül megmaradna a kellő arány az illető vármegye tisztviselői létszá­ma és a fölötte lévő nagy állások között. Össze­hasonlítja a vármegyei tisztviselők fizetési osztá­lyait a többi állami állami tisztviselőével. Ennek keresztülvitelére törvény­i pénz szükséges. Ha­­ a miniszterelnök ezt az elvi alapot elfogadja, akkor a törvény hamarosan elkészülhet. Az egész reform kikerül egy millióból, a főispánok úti átalányával együtt. , , A másik­ kérdés, amelylyel foglalkozik, a városok igényeinek kielégítése s ennek kapcsán reflektál Szterényi szavaira is. Ne akarjuk szembeállítani a városi s a köz­ségi lakosságot, hogy melyik van súlyosabb helyzetben. Ha a városi lakosság adója nagyobb, a jövedelme is nagyobb. Ugyanez áll a pótadókra is. Itt rámutat arra, hogy míg a vármegyékben vi­gyázunk a pótadók emelésére, addig a községek pótadójával nem törődünk. Ha egy fogalmazó a minisztériumban valamin töri a fejét, annak bizo­nyosan pótadó lesz a vége. (Derültség.) Azt mond­ják, hogy a városok állami és közigazgatási szolgá­lataikért kérik az államsegélyt. Nem tartja helyes­nek s célszerűnek ezt a disztinkciót. Nem szabad kettéválasztani az állami közigazgatási szolgáiak)­ a törvényhatóságtól. Ha együttesen végzi a tisztvi­selő mindkét szolgálatot, sokkal buzgóbban végzi a köz szolgálatában. A tisztviselőkön nemcsak a fi­zetés, hanem a nyugdíj tekintetében is segíteni kell. Erre a célra szolgál a költségvetésbe felvett 3 millió s a jövő évre ígért millió. Fontos, hogy a városok a segélyt mielőbb megkapják. De rendezen­­dőnek tartja gyökerében az egész városi kérdést a városi törvénynyel. Addig is, míg ott meglesz, a városok terheinek könnyítésére nézve lehetségesnek tartja már most megvalósítani a városi rendőrsé­gek államosítását. Akár közrendészeti szempontból, akár ma is még meglehetős rossz helyzetben levő, de kivált egy, a múltban megérdemelt rossz hírnév alatt nyögő erkölcsrendészetünk szempontjából, akár politikai rendészet szempontjából, bizonyos nemzetiségi vagy szocialisztikus tendenciákkal szemben való állami küzdelem szempontjából vizs­gáljuk a kérdést, mindenki, aki ebben az ország­ban gyakorlatilag foglalkozott már rendészeti ügyekkel, tudni fogja azt, hogy minő tarthatatlan és minő mizériák forrása a mai helyzet. Erre az ál­lamosításra nagy szükség van, amelyet kapcsolat­ba kellene hozni a határrendőrség intézményének reformjával. Ez az intézmény szerencsétlen ötödik kereke a mi közigazgatásunknak, maga sem tud­ja hova tartozik s több alkalmatlanságot okoz, mint hasznot. Megemlékezik még Szmrecsányinak és Ra­­kovszkynak az általános vitában a nemzetiségi kér­désben mondott szavairól. Nem ért egyet sok te­kintetben az általuk mondottakkal. Azt helyesli, hogy a tisztviselők a nép felé forduljanak, de nem szabad oly támadást intézni a tisztviselői kar el­len, amely tekintélyét aláássa. Általános vádakkal ne állítsuk pellengérre a külföld előtt ezt az orszá­got. Szabad-e a nemzetiségi izgatóknak ilyen álta­lános vádakkal fegyverrt szolgáltatni? Ilyen Ra­­kovszk­ynak az az állítása, hogy nálunk a községi bíró kocsmáros is, holott csak egy esetre célzott s ott sem nevezte meg az illetőt. Szmrecsányi arról is beszélt, hogy a nemzetiségi törvényt sértjük meg, amikor a bírói végzéseket nem állítjuk ki az illető nemzetiség nyelvén. Ez nem felel meg a valóság­nak, mert a törvény azt írja elő, hogy a bíróság nyelve a magyar. Arról kell gondoskodni inkább, hogy nemzetiségeink tanuljanak magyarul. Ez nem erőszakos magyarosítás. Ha megtanulják a magyar nyelvet, még nem veszítik el nemzetiségüket. A mgyar nemzeti érdeket abban látja, hogy a ma­gyar intelligencia tanulja a nemzetiségi nyelvet. Ismétli, Szmrecsányi és Rakovszky rossz szolgála­tot tettek a magyar ügynek. A költségvetést elfo­gadja. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és kö­zépen.) Az ülés fél háromkor végződik, ezért nem is kellene a terített asztalra virágo­kat rakni, mert azoknak a szaga elveszi, vagy ha nem is veszi el, de csökkenti az étel illatát. Én ugyan az ételevés művészetéhez nem értek, bennem három pénz ára selyemcipó és tíz pénz ára abáb­szalonna elfogyasztása a tökéle­tes és teljes jóllakottság érzetét kelti, de azért nagyon szeretem nézni a jóízűen enni tudó­kat, ha nem mennek a falás túlzásaiba, mert azt azután már megint rossz nézni. Egyszer nagyvárosi barátaimnak volt módomban be­mutatni bográcsban kint a tanyán, hogy mi az a valódi bürgehús. Jó matéria volt valamennyi, ettek szé­pen s ezen az alapon elismerték a juhtenyésztés füllendítésének kiváló fontosságait. Volt köz­tük olyan is, akinek módjában állott a nyugati nagy­városok szakácsra­vészetét gyakran ki­tapasztalni, mégis az egyszerű birkahús is annyira kielégítette, hogy ma is emlegeti. Nem azért mondom, hogy kérkedjek vele, hiszen ehez minden juhászbojtár ért, hanem azért mondom, mert ha ez az illető azt a bürgeebédet emlegeti, nem azt mondja, hogy „most is a szájamban van az ize“, hanem azt mondja: „még most is az orromban van a szaga.“ Szóval az orrával emlékezik. Ennélfogva a harmadik ember beszédét, hogy a szabad tűz füstje illatának a jó étel elkészítésében hivatása van, elvben elfogadtuk, meggyőződésünkké tettük s minden moder­nistát, aki ellenkező véleményen van, körünk­ből száműzni határoztunk. Tömirképy István. _____________________3 Belpolitikai hírek. A képviselőház ülése. A képviselőhöz szomba­ton délelőtt tíz órakor ülést tart, amelyen foly­tatják a belügyi költségvetés vitáját. Az ülés vé­gén interpellációkat terjesztenek elő. A belügyi költségvetéshez eddig húsz szónok jelentkezett szólásra. A miniszterelnök bécsi útja. Mint félhivata­losan jelentik, gróf Khuen-Héderváry Károly mi­niszterelnök szombaton délután negyed hat órakor Bécsbe utazik. A miniszterelnök vasárnapi kihall­gatáson jelenik meg a felségénél s valószínűleg báró Bienerth osztrák miniszterelnökkel is fog ta­nácskozni. Bécsi tartózkodása egy napra van terv­nre véve, vasárnap délután öt órakor szándékozik Budapestre visszautazni. A miniszterelnök bécsi utazása, egy bécsi lap szerint, főleg a bankjavas­lattal van kapcsolatban. Az a kérdés merült föl ugyanis, hogy a bankjavaslat elintézése még az új osztrák képviselőhöz nyári ülésszakában sorra ke­rülhet-e. Ez esetben a bankegyezményt még egy­szer rövid időre meghosszabbítják. Ha azonban a két miniszterelnök tanácskozása azt eredményezné, hogy a bankjavaslat a rövid nyári ülésszak folya­mán, nem kerülhetne az osztrák parlament elé, úgy a bankjavaslatot, miként az 1899-ben is történt, Ausztriában a 14. szakaszszal fogják törvényerőre emelni. Ha ez az eset következik be, úgy a bankja­­vaslatot az osztrák parlament csak az őszi üléssza­kában, esetleg a tél folyamán fogja tárgyalni. A képviselőház húsvéti szünete. A képviselő­ház virágvasárnaptól kezdve a húsvét utáni na­

Next