Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)
1911-04-01 / 77. szám
1911. április 1., szombat. _____Pesti Hibi ap_____ töri az ország magyar jellege fentartásának szükségességét. A szászok csupán vallásukhoz, nyelvükhöz s kultúrájukhoz ragaszkodnak a magyar nemzeti állam keretében. Hivatkozik Tiszára és Apponyira, aki amerikai útjáról nyilatkozva, szintén elismerően szólt a szászok hazafiasságáról. A szászság csak erős magyar nemzeti államban tarthatja fenn magát s ez politikájuk alapja is. Nem gravitálnak kifelé, csupán kis fajuk fentartására törekszenek. Az erdélyi politika követeli, hogy a szászokat, mint szászokat fentartsuk, azért, mert a magyar és szász érdek Erdély azon területén teljesen azonos. Brassóban számban csekély, de qualitative kiváló magyarság lakik. E magyarság politikáját alárendelte a magyar érdeknek s egységes magyar párttá alakult. S e párt első üdvözlését a brassói szász néppárttól kapta. Ez a kis példa is jellegzetes a szászokra, akik a magyarság megerősödését támogatják. Tiszteljük e szászokban barátainkat. A költségvetést elfogadja. (Helyeslés és taps.) Horváth Mihály kevesli a közegészségügy céljára fordított összeget. Sürgeti a községekben s a járásokban az orvoshiány megszüntetését, aminek a községi és körorvosok szomorú helyzete az oka. Határozati javaslatot nyújt be, mely szerint az1912. évi költségvetéssel kapcsolatosan nyújtson be törvényjavaslatot a kormány a községi s körorvosok nyugdíj tervezetéről s a megfelelő tételeket állítsa le már az 1912-iki költségvetésbe. Hive a vármegyei önkormányzatnak, de a közegészségügy terén szívesen látja az államosítást. Kevés és drága a kórház, főleg a fővárosban. Fontosnak tartja az alkoholizmus s a prostitúció elleni küzdelmet is. A gyermekegészségügyre kell nagy súlyt fektetni, ezzel lehet ellensúlyozni a kivándorlást. A törvénytelen születésű gyermekek ügyét sürgősen rendezni kell. A gyermekvédelmi alap terhére meg kell adóztatni az agglegényeket. Ajánlja a kormány és a törvényhatóságok figyelmébe, hogy ha arról van szó, hogy valakit kinevezzenek vagy alkalmazzanak, különösen kis hivatalnoknál az egyenlő kualifikáció mellett azt részesítsék előnyben, akinek több gyermeke van. A belügyminisztérium közegészségügyi osztálya komolyan fogja fel a dolgát, csak az a baj, hogy a pénzügyminisztérium nem ad neki elegendő pénzt. Miután a javaslatban nem látja a megfelelő intézkedéseket, nem fogadja el. Gróf Tisza István a vármegyei tisztviselők státusrendezése ügyében szólal föl. A rendezett tanácsú városok tisztviselői jobb fizetést kapnak, mint a vármegyei tisztviselők. Egy rendőrkapitány kedvezőbb anyagi helyzetben van, mint egy főszolgabíró. Jogosult tehát a vármegyei tisztviselők óhajtása s jogosságát emeli ennek a kérésnek az a nyugodt, méltóságteljes magatartás, amelyet e kérdésben a vármegyei tisztviselők tanúsítanak. Pénzügyileg elég a várra, tisztviselők egyesületének erre vonatkozó javaslata. Hiba azonban a javaslat lényegében van. Ennek döntő oka az a körülmény, hogy a kérdést egységes országos státus felállításával kívánja rendezni, amely országos státus felállítása választott tisztviselőknél okvetlenül az automatikus előléptetésnek olyan nagyarányú érvényesítésével járna, hogy az nézetem szerint közszolgálati szempontból igen súlyos észrevételek alá esik. Ma nagyon szép kifejezést használunk erre a fogalomra, az „automatikus előléptetés“ kifejezését. Régebben kevésbbé udvarias szóval és pedig épen a tisztviselői karnak több hivatottsággal és erősebb munkakedvvel bíró része Eselsleiternek nevezte és én nem hiszem, hogy a magyar tisztviselői kar javának is az legyen a célja, törekvése, hogy az előléptetési viszonyoknál az érdem ne érvényesülhessen. Amint a kinevezett állásoknál ragaszkodnunk kell ahoz a sarkalatos ehhez, hogy csak a fizetési fokozatokban történik automatice az előléptetés, de egyik fizetési osztályból a másikba kinevezés által megy előre az a tisztviselő, ugyanehez ragaszkodnunk kell a közszolgálat érdekében a vármegyéknél is, ahol azután az előléptetésnek választás útján kell megtörténnie. Erre az álláspontra helyezkedett az 1904: X. t.-c. is, ugyanezt az elvet kell keresztülvinnünk most is a helybeli előléptetésnek annál a sokkal kiterjesztettebb formájánál, amelyet az állami tisztviselők mintájára a vármegyei tisztviselőknél is életbe kell léptetni. Ehez azonban feltétlenül szükséges az, hogy a státusrendezés vármegyénként történjék, vagyis minden egyes vármegye tisztviselői kara külön státust képezzen. A kérdés az: ütközik-e ez legyőzhetetlen nehézségekbe? Hogy e tekintetben tisztán lássak, egy kezdetleges próbát tettem, amelyet a világért sem akarok úgy oda állítani, mint egy megérlelt, kész javaslatot, egyszerűen egy vázlatnak méltóztassék azt tekinteni. Nézetem szerint két státust kell minden vármegyei tisztviselői karnak képeznie a szerint, amint államtudományi vagy jogi qualifikációhoz van az illető állás kötve. Vagyis a jogi qualifikációval biró állásokra, az árvaszéki és ügyészségi állásokra külön státust kell alkotni és a többi hivatalos állásokra ismét külön státust. Az utóbbiakra nézve úgy kontemplálom a dolgot, mint a Vármegyei Tisztviselői Egyesület munkája. Az alispánoknak egy kisebb részét az V-ik. nagyobb részét a Vl-ik osztályba. A főjegyzők nagyobb részét a VII-ik, kisebb részét a VI-ikba. A főszolgabírók és első aljegyzők nagyobb részét a VIII. és VII-be, kisebb részét a Vl-ba. A szolgabírák és többi aljegyzők a X., XI. és VII-be. És most a kérdés az, tudjuk-e ezt a csoportosítást vármegyénként úgy megoldani, hogy minden egyes vármegyében lehetőleg egyenlő arányban csoportosíthassuk a magasabb és kisebb állásokat. Egyetlen egy állás van, ahol azt keresztülvinni nem lehet és ez az alispáni állás. Ott csak két dolog között lehet választani. Vagy anszienitás szerint léptetjük elő az alispánok egy bizonyos hányadát a VI. és az V. fizetési osztályba, vagy pedig arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a nagyobb vármegyék alispánjai jöhessenek be az V-be, ahol ismét nyílt, kérdés lehet, hogy az ilyen nagy vármegyék alispáni állása már eredetileg az V-ikbe szerveztessék-e, vagy a megválasztott alispán a Vl-ba jusson és csak bizonyos évekig tartó szolgálat után lépjen elő a Vl-ból az V-be. Én azt gondolom, hogy az utóbbit kell választani. Elismerem, hogy ez is bizonyos méltánytalansággal és igazságtalansággal járhat egyik-másik konkrét esetben, de szerintem jóval kevesebbel jár, mint az automatikus előléptetés, ahol tisztán az ansziennitás az irányadó. Mert tagadhatatlan, hogy a nagy vármegyék alispánjai nagyobb felelősséggel, több gonddal és több munkával járó állást töltenek be, de tagadhatatlan az is, hogy nagyobb tisztviselői kar élére emelkednek fel, nagyobb versenyt kell leküzdeniök, hogy az alispáni állásba eljuthassanak. Indokoltabb tehát, hogy a nagyobb vármegyék alispánjai kerüljenek az V. osztályba, mint a kis vármegyéké. A többi állásokra nézve az igazságos arányt megtalálhatjuk, ha két csoportra osztjuk a tisztviselői kart: azokra, akik a VII., VIII. és VI-ba kerülnek és azokra, akik a X., IX. és VIII-ik osztályban vannak. Ami az első csoportot illeti, a főszolgabírákat és a főjegyzőket és az első aljegyzőket, ezekkel az én kalkulációm az, hogy ezekből az állásokból körülbelül 20 százalék jut a VI., 50 százalék a VII-ik és 30 százalék a VIII. osztályba. Azért több a VII.-be, mint a VlII-ikba, mert a főjegyzők nem jutnak a VlII-ikba, hanem csak aVTI-be. E szerint jutna körülbelül 180 állás az V. és VII-ikbe és ez megosztatnék a vármegyék között aként, hogy a kis vármegyékben két állás jutna a VI-ikba, a közép vármegyékben három, a nagy vármegyékben egy az V-be és három a VI-ba, úgy, hogy körülbelül megmaradna a kellő arány az illető vármegye tisztviselői létszáma és a fölötte lévő nagy állások között. Összehasonlítja a vármegyei tisztviselők fizetési osztályait a többi állami állami tisztviselőével. Ennek keresztülvitelére törvényi pénz szükséges. Ha a miniszterelnök ezt az elvi alapot elfogadja, akkor a törvény hamarosan elkészülhet. Az egész reform kikerül egy millióból, a főispánok úti átalányával együtt. , , A másik kérdés, amelylyel foglalkozik, a városok igényeinek kielégítése s ennek kapcsán reflektál Szterényi szavaira is. Ne akarjuk szembeállítani a városi s a községi lakosságot, hogy melyik van súlyosabb helyzetben. Ha a városi lakosság adója nagyobb, a jövedelme is nagyobb. Ugyanez áll a pótadókra is. Itt rámutat arra, hogy míg a vármegyékben vigyázunk a pótadók emelésére, addig a községek pótadójával nem törődünk. Ha egy fogalmazó a minisztériumban valamin töri a fejét, annak bizonyosan pótadó lesz a vége. (Derültség.) Azt mondják, hogy a városok állami és közigazgatási szolgálataikért kérik az államsegélyt. Nem tartja helyesnek s célszerűnek ezt a disztinkciót. Nem szabad kettéválasztani az állami közigazgatási szolgáiak) a törvényhatóságtól. Ha együttesen végzi a tisztviselő mindkét szolgálatot, sokkal buzgóbban végzi a köz szolgálatában. A tisztviselőkön nemcsak a fizetés, hanem a nyugdíj tekintetében is segíteni kell. Erre a célra szolgál a költségvetésbe felvett 3 millió s a jövő évre ígért millió. Fontos, hogy a városok a segélyt mielőbb megkapják. De rendezendőnek tartja gyökerében az egész városi kérdést a városi törvénynyel. Addig is, míg ott meglesz, a városok terheinek könnyítésére nézve lehetségesnek tartja már most megvalósítani a városi rendőrségek államosítását. Akár közrendészeti szempontból, akár ma is még meglehetős rossz helyzetben levő, de kivált egy, a múltban megérdemelt rossz hírnév alatt nyögő erkölcsrendészetünk szempontjából, akár politikai rendészet szempontjából, bizonyos nemzetiségi vagy szocialisztikus tendenciákkal szemben való állami küzdelem szempontjából vizsgáljuk a kérdést, mindenki, aki ebben az országban gyakorlatilag foglalkozott már rendészeti ügyekkel, tudni fogja azt, hogy minő tarthatatlan és minő mizériák forrása a mai helyzet. Erre az államosításra nagy szükség van, amelyet kapcsolatba kellene hozni a határrendőrség intézményének reformjával. Ez az intézmény szerencsétlen ötödik kereke a mi közigazgatásunknak, maga sem tudja hova tartozik s több alkalmatlanságot okoz, mint hasznot. Megemlékezik még Szmrecsányinak és Rakovszkynak az általános vitában a nemzetiségi kérdésben mondott szavairól. Nem ért egyet sok tekintetben az általuk mondottakkal. Azt helyesli, hogy a tisztviselők a nép felé forduljanak, de nem szabad oly támadást intézni a tisztviselői kar ellen, amely tekintélyét aláássa. Általános vádakkal ne állítsuk pellengérre a külföld előtt ezt az országot. Szabad-e a nemzetiségi izgatóknak ilyen általános vádakkal fegyverrt szolgáltatni? Ilyen Rakovszkynak az az állítása, hogy nálunk a községi bíró kocsmáros is, holott csak egy esetre célzott s ott sem nevezte meg az illetőt. Szmrecsányi arról is beszélt, hogy a nemzetiségi törvényt sértjük meg, amikor a bírói végzéseket nem állítjuk ki az illető nemzetiség nyelvén. Ez nem felel meg a valóságnak, mert a törvény azt írja elő, hogy a bíróság nyelve a magyar. Arról kell gondoskodni inkább, hogy nemzetiségeink tanuljanak magyarul. Ez nem erőszakos magyarosítás. Ha megtanulják a magyar nyelvet, még nem veszítik el nemzetiségüket. A mgyar nemzeti érdeket abban látja, hogy a magyar intelligencia tanulja a nemzetiségi nyelvet. Ismétli, Szmrecsányi és Rakovszky rossz szolgálatot tettek a magyar ügynek. A költségvetést elfogadja. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és középen.) Az ülés fél háromkor végződik, ezért nem is kellene a terített asztalra virágokat rakni, mert azoknak a szaga elveszi, vagy ha nem is veszi el, de csökkenti az étel illatát. Én ugyan az ételevés művészetéhez nem értek, bennem három pénz ára selyemcipó és tíz pénz ára abábszalonna elfogyasztása a tökéletes és teljes jóllakottság érzetét kelti, de azért nagyon szeretem nézni a jóízűen enni tudókat, ha nem mennek a falás túlzásaiba, mert azt azután már megint rossz nézni. Egyszer nagyvárosi barátaimnak volt módomban bemutatni bográcsban kint a tanyán, hogy mi az a valódi bürgehús. Jó matéria volt valamennyi, ettek szépen s ezen az alapon elismerték a juhtenyésztés füllendítésének kiváló fontosságait. Volt köztük olyan is, akinek módjában állott a nyugati nagyvárosok szakácsravészetét gyakran kitapasztalni, mégis az egyszerű birkahús is annyira kielégítette, hogy ma is emlegeti. Nem azért mondom, hogy kérkedjek vele, hiszen ehez minden juhászbojtár ért, hanem azért mondom, mert ha ez az illető azt a bürgeebédet emlegeti, nem azt mondja, hogy „most is a szájamban van az ize“, hanem azt mondja: „még most is az orromban van a szaga.“ Szóval az orrával emlékezik. Ennélfogva a harmadik ember beszédét, hogy a szabad tűz füstje illatának a jó étel elkészítésében hivatása van, elvben elfogadtuk, meggyőződésünkké tettük s minden modernistát, aki ellenkező véleményen van, körünkből száműzni határoztunk. Tömirképy István. _____________________3 Belpolitikai hírek. A képviselőház ülése. A képviselőhöz szombaton délelőtt tíz órakor ülést tart, amelyen folytatják a belügyi költségvetés vitáját. Az ülés végén interpellációkat terjesztenek elő. A belügyi költségvetéshez eddig húsz szónok jelentkezett szólásra. A miniszterelnök bécsi útja. Mint félhivatalosan jelentik, gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök szombaton délután negyed hat órakor Bécsbe utazik. A miniszterelnök vasárnapi kihallgatáson jelenik meg a felségénél s valószínűleg báró Bienerth osztrák miniszterelnökkel is fog tanácskozni. Bécsi tartózkodása egy napra van tervnre véve, vasárnap délután öt órakor szándékozik Budapestre visszautazni. A miniszterelnök bécsi utazása, egy bécsi lap szerint, főleg a bankjavaslattal van kapcsolatban. Az a kérdés merült föl ugyanis, hogy a bankjavaslat elintézése még az új osztrák képviselőhöz nyári ülésszakában sorra kerülhet-e. Ez esetben a bankegyezményt még egyszer rövid időre meghosszabbítják. Ha azonban a két miniszterelnök tanácskozása azt eredményezné, hogy a bankjavaslat a rövid nyári ülésszak folyamán, nem kerülhetne az osztrák parlament elé, úgy a bankjavaslatot, miként az 1899-ben is történt, Ausztriában a 14. szakaszszal fogják törvényerőre emelni. Ha ez az eset következik be, úgy a bankjavaslatot az osztrák parlament csak az őszi ülésszakában, esetleg a tél folyamán fogja tárgyalni. A képviselőház húsvéti szünete. A képviselőház virágvasárnaptól kezdve a húsvét utáni na