Pesti Hírlap, 1911. augusztus (33. évfolyam, 181-194. szám)

1911­. auguszuts 9., kedd. Pesti Hírlap keressük barátságukat, szívesen fogadjuk, de hogy ők barátságtalanok az európaival szemben. Ami végre képviseletünket illeti, eljöttek: Giesswein Sándor, Török Aurél és neje, Ziper­­novszky Károly és neje, Lukács (Lucaciu) László képviselő, Seemayer Willibald ethnográfusunk, Kätscher Lipót író, jelen sorok írója és a már em­lített gróf Vay. Úgy tudom, hogy Lukács képviselő felszólal­ni akar, de mellőzve minden politikai vonatkozást, — mint mondja, — tisztán néprajzi nézőpontból akarja bemutatni a románok történetét. Esetleges előadásáról legközelebb. Dr Kohlbach Bertalan. Katonai rovat. ki idei nyári gyakorlatok. A 4. (budapesti) hadtest idei nyári gyakorlatainak idejére, az ural­kodó nagy hőségre való tekintettel, a hadvezetőség nagyszabású egészségügyi intézkedéseket léptetett életbe s a katonai hatóságok minden tekintetben gondoskodtak arról, hogy a gyakorlatozó csapatok legénységének egészségi állapota szigorúan szem előtt tartassák. A gyakorlatok általában a következő programm szerint folynak le: A zászlóalj-kiképzés július 21-től augusztus 2-ig tart. Az ezredekben a csapatok az­után augusztus 24-ig, a dandárokban augusztus 29- ig és a hadosztályokban szeptember 3-ig gyakorla­toznak. Szeptember 4-én és 5-én a zárógyakorla­tokra kerül a sor, melyek az utóbbi időben báró Conradnak, a vezérkar főnökének rendelkezései szerint teljesen harcszerűen, megszakítás nélkül tartatnak meg. A zászlóalj-gyakorlatok alatt az 52. gyalogezred az esztergomi táborba vonul. A 38. gyalogezred és­ a 6. gyalogezred Piliscsabán tábo­rozik. Az ezredgyakorlatok tartama alatt az 52. gyalogezred részben az esztergomi táborban marad, ahol augusztus 9-én a 10. tábori tüzérezred két ütegével nagyszabású harcszerű lövőgyakorlatokat tart, utána pedig Budapestre tér vissza. A 66. gya­logezred Pécsen marad. A 44. gyalogezred a 32. gya­logezred Budapesten levő zászlóaljával augusztus 10-én indul az esztergomi táborba. A 3. bosnyák ezred augusztus 14-én Piliscsabára megy s már 8-án odaérkezik a 23. gyalogezred. Ott lesz augusztus 12-éig a 6. gyalogezred is. A 86. gyalogezred az egész idő alatt Szabadkán marad. A pótzászlóaljak állomáshelyén levő gyalogos zászlóaljak a zászló­­aljgyakorlatok végeztével ezredeikhez vasúton fog­nal­ bavonulni. A 61. gyalogdandár gyakorlatait K­liscsabán, a 62. gyalogdandár Budapesten a Duna nyugati partján, a 63. gyalogdandár­ Budapestén, és a 64. Budapesten és Vecsésen fogja végezni, míg a 31. gyaloghadosztály Piliscsaba, Tinnye és Ung között fog gyakorlatozni, s azután a zárógyakorlatokat nem a budapesti, hanem az 5. (pozsonyi) hadtesttel fogja végezni. A 32. gyaloghadosztály gyakorlatait Kerepes, Gömör, Pécel, Rákoscsaba községekben és azok határaiban végzi. A zárógyakorlatok vé­geztével a csapatok legnagyobb részét vasúton szállítják állomáshelyükre. A lovasság gyakorlatai a következő beosztás szerint mennek végbe: A 8. huszárezred, amely máskor Bücskemtően szokta gyakorlatait, tartani, a földrengés által sújtott városra való tekintettel ez idén Cegléden gyakorlatozik, azután pedig há­rom részre osztva mint hadosztály-lovasság lesz a gyalogcsapathoz beosztva. A 10. huszárezred augusz­­tus­ 29-ig a fővárosban gyakorlatozik, azután a 32. gyaloghadosztálylyal a zárógyakorlatokat végzi. A 12. dzsrdásezred gyakorlatait ez idén a Balatontól délre megtartandó nagyszabású lovassági gyakor­latok keretében tartja meg. A tüzérezredek közül a 10. és 11. tábori tü­zérezred augusztus 24-ig Budapesten táborozik, azután a 10. a 31. gyaloghadosztálylyal, a 11. pe­­dig a 32. gyaloghadosztálylyal gyakorlatozik. A 12. tábori tüzérezred Örkényi lövőgyakorlatainak be­fejezése után a 40. honvédgyaloghadosztálylyal együtt vesz részt a gyakorlatokon. A 4. tarackezred a 31. és 32. gyaloghadosztályhoz lesz beosztva s ezekkel gyakorlatozik. A 4. lovastüzérosztály a lo­vak között járványszerűen fellépett influenza miatt előreláthatóan Budapesten marad. A 4. nehéz ta­rackosztály a fővárosban gyakorlatozik szeptember 1-ig, azután a Felsőmagyarországon megtartandó nagy hadgyakorlatokhoz vonul. A 7. utászzászlóalj Budapesten marad s au­gusztus 28-tól szeptember 7-ig hídépítéseket fog végezni. A 4. szekerészosztály egyes részeivel a fel­sorolt csapattestek gyakorlataiban vesz részt, ren­des szekerészgyakorlatait pedig szeptember 11-től 26-ig fogja végezni. Érdekes harcászati gyakorlat. Ferenc Szal­­vátor főherceg jelenlétében, a Lolhmann tábornok parancsnoksága alatt álló 17-ik lovasdandár rend­kívül érdekes gyakorlatot teljesített. A brigád ill a 3-as dragonyos ezredből s az 1-ső közös huszár­ezredből. A feladat az volt,­­hogy Plor­sdorfnál a Dunaágon átkeljenek s az ellenséget visszaszorít­sák. Este 6 óra 45 perckor érkezett meg a brigád a dunapartra, a két ezred levetkőzött a lovakat fel­szerelték és az egész brigád átúszta a Dunaágat. A túlsó parton a lovakat leszerelték, a legénység fel­öltözött s a két ezred a lehető leggyorsabban ismét menetre készen állott. Ferenc Szalvátor a brigadé­­ros előtt teljes elismerését fejezte ki. A hadsereg köréből. A király Steinböck György tüzérségi szergyári 2. oszt. tüzérségi főmérnököt a tü­zérségi hadszergyár­­átvételi bizotságának elnökévé ne­vezte ki és elrendelte, hogy Sima János 1. oszt. tüzér­ségi főszertárgondnoknak, a castelnuovoi tüzérségi szer­tár főnöke, a saját kérelmére megejtett felülvizsgálat eredményéhez képest mint rokkant, mindenféle népfel­­kelési szolgálatra is alkalmatlan, a nyugállományba át­vétessék, és neki ez alkalomból a nyugdíjállományi vi­szonybeli ezredesi címet és jelleget adományozta; to­vábbá az alább megnevezett nyugállománybeli ka­tonai személyeknek a díj elengedésével adományozta­ a vezérőrnagyi címet és jelleget Demski Fülöp, ns. Hu­­bácsek Ferenc és Porcsalmai és Bulyi Jékey Alajos ez­redeseknek; az ezredesi címet és jelleget: Dischendorfer Ágost, Halmel Vencel, Mudrovcsics József és Pokucsei Nowicki József alezredeseknek ;■ az alezredesi cimet és jelleget: Hoffmann Albert és Vogl János őrnagyoknak; az 1. osztályú főhadbiztosi címet és jelleget: Woda Adolf 2. osztályú főhadbiztosnak; a 2. osztályú katonai építészeti főszámtanácsosi címet és jelleget a következő katonai építészeti számtanácsosoknak: Bezler Károly­­nak és Folprecht Alajosnak; az őrnagyi címet és jelleget: König Adolf századosnak; a századosi cimet és jelleget: Maar Hubert főhadnagynak; a törzsorvosi cimet és jelle­get: dr. Wiener Emil ezredorvosnak; a katonai számtaná­csosi cimet és jelleget: Böltz Mihály százados­ számvi­­vőnek. Végül kinevezte Dittrich Ferenc 28. sz. táb. t.-e.­­beli zászlóst — 1911. évi május 1-ével hadnagygyá a részére fenntartott 1911. évi május 1-ei ranggal; főor­vosokká a cs. és kir. hadsereg tényleges állományában a következő segédorvos-helyetteseket, egyetemes orvos­­tudorokat: Wendel Ervint, Nagy Jánost és Tomaschek Miksát, mind a három a katonai orvosi gyakorló isko­lánál. Első utas kiesett! Vasárnap reggel hét órakor olyan katasztró­fa történt a kelenföldi pályaudvaron, amelynek életbevágó, vérbemenő tanulsága van , amelyet jó lesz, ha alaposan megjegyez magának a közönség. A Balaton mentére igyekeztem sokadmagammal és várakoztam az állomási épület előtt. Egyszer csak kirohan az egyik forgalmi tiszt és izgatottan ki­áltja két vasutasnak: — Egy utas kiesett! Gyorsan a hordágyat! Alig néhány pillanat múlva már vitték a hordágyat a sínek mellett, túl a pályaudvaron Budapest irányában. Az állomás előtt vesztegelt a Székesfehérvár felől jött személyvonat, amelyen a katasztrófa történt. Mentem a vasutasok és az orvosok után. Szerencsére, minden kéznél volt s ezért külön meg kell dicsérnünk a kelenföldi ál­lomásfőnököt. A gépház mellett, egy merész sín­­kanyarulatnál feküdt eszméletlenül az utas, aki a kocsiból kiesett. Ruhája szerint úri nő, a nyakán borzasztó véres sebekkel. A feje már le volt takar­va zsebkendővel. Mögötte egy szép, tizenöt éves szőke leány, félig ájultan a fájdalomtól: — a szerencsétlenül járt asszony gyermeke. Négyen fölemelték a hordágyra és az utazó közönség meg­­illetődő sorai közt vitték az állomási épületbe. Jött a rendőr, megkérdezte a görcsösen zokogó leányt, kicsoda, honnét jöttek. Szegényke, csukló hangon felelt: — Székesfehérváron szálltunk föl. Anyám Bándy Feren­cné. De, ugy­e, életben marad? Megnyugtatják, hogy csal, kisebb sérüléseket szenvedett. Megkérdezem az orvostól, milyen a seb. — Életveszélyes, — ez a rövid felelet. — Ko­­ponyacsontrepedés! Korábban telefonáltak már a mentőknek, Bándyné nem tér magához, alaposabban megvizs­gálja két orvos és ez a vélemény: — Mire beszállítjuk a kórházba, meghal, így is történt. Negyed nyolckor robogó men­tő-automobilon utazott a haldokló a Rókusba, ahol — folytonosan eszméletlen állapotban — néhány perc múlva meghalt. Harminchét éves volt. Egye­bet nem tudni róla. * Szegény Bándyné! Vasárnap kora reggel kelt, hogy Székesfehérvárról Budapestre jöhessen. Másodosztályú kupéba szállt, az után vidám és friss volt. Mikor Budapest felé közeledett a vo­nat, erőt vett rajta az utasok közös láza, a türel­metlenség. Három-négyszáz lépésre a kelenföldi állomástól kinyitotta a kocsi ajtaját. A vonat ép e pillanatban érkezett a kanyarodóba, nagyot zök­kent, az utasok egymásra vágódtak, a Bándyné pedig kirepült, fejjel lefelé a kavicsos pályatest­re. A leánya sikoltott, az utasok rémülten szalad­tak ki a folyosóra, a vonat fél perc múlva megállt . Bándyné nélkül Hány emberben dermedt meg a vér! Há­nyan gondoltak hátborzongva, halálfélelemben ar­ra a könnyelmű pillanatra, amikor ők nyitották ki a rohanó kocsi ajtaját! Este, amikor visszafelé jöttem, a Balaton partjáról hazaigyekvő pestiek egész raja állt a zsúfolt kocsik folyosóján, az ajtók előtt. És a végzetes kelenföldi kanyarodónál egy fiatal ember az ajtóhoz lép, hogy az ablakot le­eressze és kihajolva a reteszt fölnyissa. — Vigyázzon — figyelmeztetem — ma reggel itt bukott ki egy asszony és meghalt. A következő pillanatban vágódik egyet a vonat, egymásnak ütődünk és a meggondolatlan utas hálásan köszöni a figyelmeztetésemet. • — Uram, — mondta a déli vasút egyik idő­sebb alkalmazottja — a mi közönségünkkel iga­zán még a jóságos isten se bír. Ennél türelmetle­nebb, lármázóbb, követelődzőbb publikumot sehol sem láttam, pedig voltam vasúton sok országban. És ha segíteni tudna magán! Szó sincs róla. Aka­dékoskodik, kellemetlenkedik, a személyzetet, amely az ő élete biztonságáért felelős, akadályozza a mun­kában, ajtót-ablakot nyit, maga se tudja miért, boszantja a tisztességtudó és békés útitársait, szó­val olyan fegyelmezetlen, mintha soha nem hal­lott volna vasútról. — Határozottan mondhatom — folytatta — hogy türelmetlenség és (bocsánat a kemény szó­ért!) neveletlenség dolgában a budapesti publi­kum vezet. Ilyenkor látjuk ezt szezonban, különö­sen vasárnap. A vasút megtesz minden lehetőt. Majdnem minden órában indul vonat a nyaraló­helyekre, igyekszünk eleget tenni a rengeteg utas jogosult kívánságainak, vigyázunk rájuk, minden állomáson sorra járjuk az utcahosszúságú vonat kocsijait és bezárjuk az ajtókat. Hasztalan! Az a szegény székesfehérvári asszony miért nyitotta ki az ajtót? Mi szüksége volt rá? Nyilván elsőnek akart kiszállni, hogy a villamost elérje. Jó, de ha huszadiknak száll ki, akkor is kap villamost. A különbség öt perc és öt perc miatt megfeled­keznek a pestiek magukról, az életükről, a család­jukról, mindenkiről. Rohannak, száguldanak s bi­zony sokszor — a halálba. így beszélt az okos, intelligens kalauz, aki ezekben a forró, Balaton mellé kergető hónapok­ban bőségesen gyakorolja a türelem erényét. De hát sem ő, sem a többiek nem bírnak a pestiek­kel. A pesti, az mindenkinél többet tud, minden­hez jobban ért és félre löki azt, aki gondviselés­nek van földre rendelve. Pedig ha tudnák, milyen kiskorúak, hülyén nagyon rá vannak szorulva az állandó gyámkodásra. A székesfehérvári utas ko­porsója mellől mondjuk ezt a komoly beszédet a siető, könyökkel dolgozó, durva és vadságig önző pestieknek. Nem áltatjuk magunkat vele, hogy megszívlelik a prédikációt. Vasárnap kiesett egy utas, ott haldoklott a megrémült pestiek előtt. Egy-két percre talán meg­rázta ez a látvány a közönségnek ama csekély töredékét, amely a vonatokra igyekezett. Azután hajrá, lökdössük a gyengét, a gyámoltalant, rúg­juk, öktelődzzük, mert mi lesz velünk, ha vélet­lenül öt perccel később érkezünk a­­ törzskávé­házunkba, ahol órák hosszat buta élcelődéssel és semmittevéssel ütjük agyon a nagyon drága időt. A neveletlen, mosdatlan szájú, lármás mo­dorról legközelebb. Ez is van olyan undorító, ami­lyen veszedelemes a pesti utasok ugrálása, ajtó­csapkodása, fölháborítóan antikultur viselkedése. Képzőművészet * (A római díj első hölgynyertese.) A fran­cia szépmű­vészeti akadémia most döntött a nagy római díj odaítélésében. A nevezetes díjat, amely már annyi fényes művészi pályának jelentette a kezdetét és amelyért az idén a szobrászok verseng­tek, egy párizsi nő, Heuvelmans Lucienne kis­asszony nyerte el. Ez lesz az első eset, hogy egy nő megkoszorúzva a római díjjal, bevonul a Villa Medicibe. A francia akadémia bíráló bizottsága elé már gyakran kerültek hölgyek munkéi és egyesek olyan kitűnőknek mutatkoztak, hogy komolyan tekintetbe jöhettek a díj odaítélésében. De a bizott­ság az utolsó pillanatban mindig azon a vélemé­­ n

Next