Pesti Hírlap, 1911. augusztus (33. évfolyam, 181-194. szám)
1911-08-02 / 181. szám
1911. augusztus 2., szerda. Pesti Hírlap cégi pár, Hohenlohe-Langenburg herceg és még többen mások, akiknek nevét nem sikerült megtudni. A hercegek itt ép úgy sétálnak az egyszerű halandók között és ép úgy tesznek-vesznek közöttük, mint bárki más, aki idejött zenét hallgatni. Ebből a szempontból meglehetős demokrácia van Bayreuthban. A fejedelmi személyiségeknek és hercegeknek nem jár ki semmi külön figyelem és senki sem törődik velük jobban, mint minden más vendéggel. Külön udvari páholy nem igen van részükre s bizony szépen a földszinten jut nekik csak hely, ha történetesen sokan vannak, vagy későn foglaltattak le helyet az előadásokra. Személyi kultusz itt csak a művészeknek jár le. A legtöbb érdeklődés Wagner Szigridnek szól, akit ma már azért is érdemes megbecsülni, mert arcra, hajzatra, testtartásra nézve a megtévesztésig hasonlít atyjának javakori portraitjaira. Egyébként persze kevésbbé hasonlít a nagy Wagnerhez. Fejedelmi hódolat jár még ki a két dirigensnek, Richter Jánosnak és Muck Károlynak, akit a télen a mi közönségünk is megismerhetett. Elsőrangú dirigens ez a Napoleon-fejű cseh zenész, hipnotizálja a zenekart, amely hatalmasan dolgozik az ő keze alatt. Az énekesek közül a legőszintébb és legnagyobb sikere volt Mildenburg Annának. Csodálatos egy énekes ez a pompás termetű aszszony, aki varázsos hangjával igazán uralkodik a hallgatóságon. A férfi szereplők közül különösebb sikere egyiknek sem volt. Nincs is köztük olyan, akit a közönség már máshonnan ne ismerne s ezek itt sem múlták felül önmagukat. A rendezést, mint mindig, ezúttal is Wagner Szigfrid végezte, az ő munkája ma már apróságokban merül ki, így újra rendezte és pedig sok realizmussal a tömegjelenetek lefolyását. A Mesterdalnokoknál majdnem a túlzásig ment el a realizmus terén. Amikor Hans Sachs bekiált a cipészműhelybe: „Dávid, csukd be a boltot!“ — akkor Dávid mesterlegény ereszti le a függönyt. Ez az apróság már boszantó volt és éptettséggel nem illett bele az egész darab stílusába. Szigfrid mester ezenkívül több új díszletet is csináltatott, amelyek közül egy pár nem rossz, de van köztük néhány, amely már nemhogy realisztikus, de sőt impresszionista festőmodorban van tartva. Az öreg Wagner szelleme, alig hiszszük, hogy ne könnyezett volna a fiának ez idei rendező ötletein. Sokat beszélnek arról, hogy 1918-ban fölszabadulnak a Wagner-művek a családi tulajdonjog és monopólium alól s hogy akkor a Parsifalt is elő lehet majd adni külföldön is. Mi lesz akkor Bayreuthból. Aligha kell félteni ma már Bayreuthot attól, hogy elvesz kizárólagossága. Az emberek megszokásból is el fognak járni ide s ha az előadások a jövőben is jók lesznek, tekintve, hogy nyáron Európában az operák többnyire zárva vannak, Bayreuthnak mindig akad majd közönsége. Ha pedig Szigfrid nem folytatja majd rendezői művészetét olyan fékezhetetlenül, akkor meg különösen jó üzlet lesz még hosszú ideig a bayreuthi nyári operaház. döttje, Takács József ceglédi lelkész, vasárnapra hívta össze közgyűlésre. A közgyűlés a megüresedett lelkészi állásra Soós László budai lelkészt, Harpál Benő fiatal és jeles képzettségű káplánját, hívta meg egyhangúlag. Soós a rendkívül megtisztelő meghívást elfogadta. Káplánok áthelyezése. Dr Horváth Zsigmond kőbányai káplánt Palástra és Fertői Richárd ferencvárosi káplánt Leányvárra plébánosnak nevezték ki. Helyükre dr Zsiska Pált, illetve Bodor Adalbertet küldöttek ki káplánoknak. A magyarországi evangélikus egyház ezévi egyetemes közgyűlését november 8-án a Deák-téri egyházi épület dísztermében tartja meg. , Egyházi élet. Mailáth és Prohászka. Rómából táviratozzék: Gróf Mailáth erdélyi püspök, ki hétfőn este ideérkezett, ma Prohászka püspök ügyében illetékes helyen értekezletet fog tartani. Mailáthnak az a nézete, hogy az index kongregációja Prohászka iratainak a bírálatánál a szavakat nagyon is szigorúan értelmezte és nem gondolta meg, hogy Prohászka olyan olvasókhoz fordult, kik az ő érzésével és gondolkozásával tisztában vannak és fejtegetéseit félre nem érthették. A kongregáció tilalma már csak azért sem volt helyénvaló, mert Prohászka iratainak a hírét olyan körökbe is elvitte, melyeknek az ilyen kérdésektől távol kellene állani. A szolnoki ref. egyház uj lelkésze. Alig pár hónapja, hogy a szolnoki ref. egyház volt lelkésze, Csekey István elhunyt és máris megvan az uj lelkésze az árván maradt egyháznak, mely jólehet csak pár évtizede, hogy önállóvá lett, máris szép temploma és pár ezer hívője van. A hivők beköltözött állami, megyei és vasúti tisztviselőkből s iparosokból állnak. A hívőket az egyházmegye kikül Amerikai vendégeink között. Az angol koronázásra Európába tódult amerikai vendégekből nekünk is jutott valami. A londoni vendégek közül a bostoniak bizottsággá tömörültek össze és igazi amerikai leleményességgel körülutaztak nyugat-Európán s verbuválták a látogatókat a jövő évben megtartandó bostoni kamarai kongresszusra. Az idéa jó volt , akiket a bostoni kereskedők és velük tartó szép asszonyok és leányok munkába vettek, azok bizonyára kedves kötelességüknek fogják tartani, hogy ezerkilencszáztizenkettőben pontosan ott legyenek a nemzetközi kongresszuson Massachusett fővárosában. A bostoniak nyugat-európai körutazásának Budapest volt az utolsó állomása. Programm szerint Velencének és Olaszországnak kellett volna még soron következnie, erről azonban kénytelenek voltak lemondani, mert az üzletek odahaza Amerikában már sehogy sem tudják nélkülözni a június eleje óta úton levő principálisokat. Vendégeink tehát tőlünk Innsbruckba utaztak, majd pedig Párizs következik, míg végül Cherbourgban egy német óceánjáróval búcsút vesznek végkép, old Európától. A budapesti búcsúebéd kedden délután bonyolíttatott le a margitszigeti vendéglő tel rászán jó kedvben és bőségben s olyan magyaros hangulatban, hogy csodálkoztunk a magyar levegő átalakító erején, amely a hideg, kimért és elfagyott képű amerikiakat igen gyorsan megváltoztatta. Kacagás, koccintás, víg zeneszó és énekhang — igaz, hogy szordinós — verte föl a délutáni órákban Szent Margit szigetének ünnepélyes csendjét. A magyarok úgy helyezkedtek el, hogy egy-egy erélyes pillantásu amerikai miss közelébe kerüljenek és nagyszerűen viselkedhettek, mert a hölgyek kitűnő hangulatban voltak s hamarosan megtanulták a legédesebb magyar mondatot. A missek ezzel a jelszóval köszöntek, búcsúztak és boldogítottak mindenkint, aki csak kezük ügyébe került: — Szeretlék kisikem! — ami szeretlek kicsikémet jelent. Hogy nem a magyarok hozták forgalomba ezt a drága kijelentést, azt az is bizonyítja, hogy a hölgyek jól értették a szép két magyar szó jelentőségét. Az első intermezzo, az élénk diskurzus megszakítása akkor következett be, amikor a Rákócziinduló után az amerikai himnuszt játszották a cigányaink. Az amerikaiak nem tudták ugyan rögtön eldönteni, hogy csakugyan az ő himnuszukon ejtik a cigányok a sérelmet, de azért egytől-egyig fölálltak és némán, ábrándozó tekintettel hallgatták végig a yankee-imádságot. A szegény magyar himnusznál már senkinek sem jutott eszébe, hogy fölállást iniciáljon. A magyarok kozmopolita nyugalommal falatoztak tovább, amikor a magyar nemzeti imádságot erőltették a muzsikusok. Bárczy polgármester okos és szép angol beszédet olvasott föl, ami nagyon tetszett, úgy hogy az amerikaiak is tűzbe jöttek tőle és hatalmas tósztokat vágtak ki. Kitűnően, remek szónoki lendülettel beszélt a bostoni polgármester, Mister John F. Fitzgerald. E sorok szerény írója véletlen szerencséből épen a polgármester két szép leánya mellett foglalhatott helyet. A remek termetű, sportoktól edzett missek, abban a percben, mikor a bostoni polgármester szólásra emelkedett föl, bájos huncutsággal kiáltották el magukat: — Pszt, a papa, a papa! Odanézünk és látunk egy atléta termetű, borotvált képű férfit, akiről alig hinné el valaki, hogy két ilyen nagy leánya van már. És a papa beszél, zengő ritmikával, — olyan vervvel mond rólunk dicsérő dolgokat, hogy már valósággal bízni kezdtük a sok dicséretre. Azután ennek a beszédnek is vége van és egy jobb sorsra érdemes magyar emelkedik föl, pezsgős pohárral a kezében. A szegény magyar senki sem ismeri, csak egy borotvált képű álhirlapiró, akivel a szegény magyarnak már sok baja lehetett. Ez az álhírlapíró tentori hangon kiáltott rá a gyászos magyarra: — Eláll, eláll! Kipofozom, ha beszélni mer! Némán marad állva a szemüveges magyar, aki pedig ki tudja milyen szellemes tósztot akart mondani ellenséges kollégájára. Az amerikaiak szerencsére semmit sem értettek meg ebből a budapesti páros jelenetből és a bankett szép simán, jó hangulatban folyt tovább. Asztalbontás után volt már, amikor az egyik amerikai vendég, Budapestről szólva, egy figyelmet érdemlő megjegyzést tett. A megjegyzés szép fővárosunkra vonatkozik s talán nem is való ebbe a keretbe. Azt mondja az amerikai: Hogy őszinte legyek, nem örülök Budapestre jövetelemnek. Az önök levegője meg van mérgezve. Valami hallatlanul ostoba rendelkezés folytán a gyárak önöknél a város északi részén vannak s az önök zónájában a szél is többnyire északról fű. Természetes tehát, hogy magával hozza északról a gyárak szemetét és füstjét, sőt, úgy vélem, a Duna vize is meg lehet mérgezve és szennyes lehet a főváros tájékán, amikor felső folyásánál vannak a gyárak. Második napja vagyok Budapesten, de ettől a szennyes levegőtől máris hurutot kaptam. Az ilyesmit nálunk nem tűrnék s jóllehet Bostonban több a gyár, mint itt, helyes elhelyezésük miatt mégis tiszta a város levegője. Az amerikai megjegyzését kontrolálva, átnéztem a pesti oldalra, ahol Újpest felől tényleg valóságos füstfelhők úszta a város felé. Igazat kellett adnom amerikai asztaltársamnak s meg kellett ígérnem neki, hogy az ő borzasztó jelentőségű igazságára ez után hivom föl az illetékesek figyelmét. Látogatások. A bosztoni kereskedelmi kamara vezetésével itt időző amerikai vendégek kedden reggel tiz órakor a királyi várpalota megtekintésére indultak. Utána a társaság egy része, miután a Mátyás-templomot és a halászbányát szemlélték meg, a budai hegyekbe rándult ki, a másik része pedig, főképen az amerikai városok polgármesterei, Déri Ferenc tanácsnok vezetésével bejárták a főváros nevezetesebb szociális intézményeit. Elsősorban a központi vásárcsarnokot tekintették meg, onnan a Szerbutcába mentek, ahol a különféle öntözőkocsikat és valamennyi típusú köztisztasági gépet mutatták be; innen a fővárosi kenyérgyárba mentek, azután a Gyáli úti munkástelepet, a Váci-uti népszállót, a Berzencei-utcai népházat és a munkástelepeken levő iskolákat nézték meg s a tapasztaltakról a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak. Előadás külkereskedelmünkről. A vendégek ittidőzése tartamára megállapított programaiban érthetetlen módon nem szerepelt kereskedelmi és legkivált külkereskedelmi intézményeinknek a megismertetése. A vendégek felkérésére Zerkowits Emil — akit még Amerikából ismernek — egy nagyobb csoport előtt tartalmas előadásban ismertette külkereskedelmünk fejlődését, kivitelképes termékeinket és iparunkat, úgy hogy pótolva van az a mulasztás, amit az arra illetékesek nem igen vettek figyelembe. Ebéd a Margitszigeten. Az amerikai kereskedőket és iparosokat délután fél három órakor a székesfőváros látta vendégül a margitszigeti felső vendéglőben, ahol tiszteletükre fényes díszebédet rendezett. Az ebéden az amerikai vendégek hölgyeikkel egyetemben mindnyájan megjelentek és ott voltak még: Ottlik István államtitkár, dr Bárczy István polgármester, Vázsonyi Vilmos orsz. képviselő, Déri Ferenc és Antal Gyula tanácsosok, Ripka Ferenc gázgyári vezérigazgató helyettes, dr Bossányi Iván, Thék Endre, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, dr Forbáth Imre műegyetemi tanár, Buzsy Károly, dr Harrer Ferenc és Bukovszky Viktor székesfővárosi tanácsjegyzők és sokan mások. A harmadik fogásnál szólásra emelkedett dr Bárczy István polgármester, aki angol nyelven a következő beszédet mondotta: Hölgyeim és uraim! Csak rövid ideje még annak, hogy önöket városunkba való megérkezésük alkalmával üdvözölni szerencsém volt, s már úgyszólván búcsúznunk kell önöktől, őszintén sajnáljuk, hogy a Budapesten való időzésre csak ilyen ar" _7_