Pesti Hírlap, 1911. augusztus (33. évfolyam, 181-194. szám)

1911-08-02 / 181. szám

1911. augusztus 2., szerda. Pesti Hírlap cégi pár, Hohenlohe-Langenburg herceg és még többen mások, akiknek nevét nem sikerült meg­tudni. A hercegek itt ép úgy sétálnak az egy­szerű halandók között és ép úgy tesznek-vesz­­nek közöttük, mint bárki más, aki idejött zenét hallgatni. Ebből a szempontból meglehetős demokrá­cia van Bayreuthban. A fejedelmi személyisé­geknek és hercegeknek nem jár ki semmi külön figyelem és senki sem törődik velük jobban, mint minden más vendéggel. Külön udvari páholy nem igen van részükre s bizony szépen a földszin­ten jut nekik csak hely, ha történetesen sokan vannak, vagy későn foglaltattak le helyet az előadásokra. Személyi kultusz itt csak a művé­szeknek jár le. A legtöbb érdeklődés Wagner Szigridnek szól, akit ma már azért is érde­mes megbecsülni, mert arcra, hajzatra, testtar­tásra nézve a megtévesztésig hasonlít atyjának javakori portraitjaira. Egyébként persze ke­­vésbbé hasonlít a nagy Wagnerhez. Fejedelmi hódolat jár még ki a két dirigensnek, Richter Jánosnak és Muck Károlynak, akit a télen a mi közönségünk is megismerhetett. Elsőrangú diri­gens ez a Napoleon-fejű cseh zenész, hipnotizál­ja a zenekart, amely hatalmasan dolgozik az ő keze alatt. Az énekesek közül a legőszintébb és legnagyobb sikere volt Mildenburg Annának. Csodálatos egy énekes ez a pompás termetű asz­­szony, aki varázsos hangjával igazán ural­kodik a hallgatóságon. A férfi szereplők közül különösebb sikere egyiknek sem volt. Nincs is köztük olyan, akit a közönség már máshonnan ne ismerne s ezek itt sem múlták felül önma­gukat. A rendezést, mint mindig, ezúttal is Wag­ner Szigfrid végezte, az ő munkája ma már ap­róságokban merül ki, így újra rendezte és pe­dig sok realizmussal a tömegjelenetek lefolyá­sát. A Mesterdalnokoknál majdnem a túlzásig ment el a realizmus terén. Amikor Hans Sachs bekiált a cipész­műhelybe: „Dávid, csukd be a boltot!“ — akkor Dávid mesterlegény ereszti le a függönyt. Ez az apróság már boszantó volt és éptettséggel nem illett bele az egész darab stílu­sába. Szigfrid mester ezenkívül több új díszletet is csináltatott, amelyek közül egy pár nem rossz, de van köztük néhány, amely már nemhogy realisztikus, de sőt impresszionista festőmodor­­ban van tartva. Az öreg Wagner szelleme, alig hiszszük, hogy ne könnyezett volna a fiának ez idei rendező ötletein. Sokat beszélnek arról, hogy 1918-ban föl­szabadulnak a Wagner-művek a családi tulaj­donjog és monopólium alól s hogy akkor a Parsifalt is elő lehet majd adni külföldön is. Mi lesz akkor Bayreuthból. Aligha kell félteni ma már Bayreuthot attól, hogy elvesz kizáróla­gossága. Az emberek megszokásból is el fognak járni ide s ha az előadások a jövőben is jók lesznek, tekintve, hogy nyáron Európában az operák többnyire zárva vannak, Bayreuthnak mindig akad majd közönsége. Ha pedig Szigfrid nem folytatja majd rendezői művészetét olyan fékezhetetlenül, akkor meg különösen jó üzlet lesz még hosszú ideig a bayreuthi nyári opera­ház. döttje, Takács József ceglédi lelkész, vasárnapra hívta össze közgyűlésre. A közgyűlés a megürese­dett lelkészi állásra Soós László budai lelkészt, Harpál Benő fiatal és jeles­ képzettségű káplánját, hívta meg egyhangúlag. Soós a rendkívül megtisz­­telő meghívást elfogadta. Káplánok áthelyezése. Dr Horváth Zsigmond kőbányai káplánt Palástra és Fertői Richárd fe­rencvárosi káplánt Leányvárra plébánosnak ne­vezték ki. Helyükre dr Zsiska Pált, illetve Bodor Adalbertet küldöttek ki káplánoknak. A magyarországi evangélikus egyház ezévi egyetemes közgyűlését november 8-án a Deák-téri egyházi épület dísztermében tartja meg. , Egyházi élet. Mailáth és Prohászka. Rómából táviratozzék: Gróf Mailáth erdélyi püspök, ki hétfőn este ide­érkezett, ma Prohászka püspök ügyében illetékes helyen értekezletet fog tartani. Mailáthnak az a nézete, hogy az index kongregációja Prohászka iratainak a bírálatánál a szavakat nagyon is szi­gorúan értelmezte és nem gondolta meg, hogy Pro­hászka olyan olvasókhoz fordult, kik az ő érzésével és gondolkozásával tisztában vannak és fejtegeté­seit félre nem érthették. A kongregáció tilalma már csak azért sem volt helyénvaló, mert Prohászka iratainak a hírét olyan körökbe is elvitte, melyek­nek az ilyen kérdésektől távol kellene állani. A szolnoki ref. egyház uj lelkésze. Alig pár hónapja, hogy a szolnoki ref. egyház volt lelkésze, Csekey István elhunyt és máris megvan az uj lel­késze az árván maradt egyháznak, mely jólehet csak pár évtizede, hogy önállóvá lett, máris szép temploma és pár ezer hívője van. A hivők beköltö­zött állami, megyei és vasúti tisztviselőkből s ipa­rosokból állnak. A hívőket az egyházmegye kikül­ Amerikai ven­d­égeink között. Az angol koronázásra Európába tódult ame­rikai vendégekből nekünk is jutott valami. A lon­doni vendégek közül a bostoniak bizottsággá tömö­rültek össze és igazi amerikai leleményességgel körülutaztak nyugat-Európán s verbuválták a lá­togatókat a jövő évben megtartandó bostoni ka­marai kongresszusra. Az idéa jó volt , akiket a bostoni kereskedők és velük tartó szép asszonyok és leányok munkába vettek, azok bizonyára kedves kötelességüknek fogják tartani, hogy ezerkilenc­­száztizenkettő­ben pontosan ott legyenek a nemzet­közi kongresszuson Massachusett fővárosában. A bostoniak nyugat-európ­ai körutazásának Budapest volt az utolsó állomása. Programm sze­rint Velencének és Olaszországnak kellett volna még soron következnie, erről azonban kénytelenek voltak lemondani, mert az üzletek odahaza Ameri­kában már sehogy sem tudják nélkülözni a június eleje óta úton levő principálisokat. Vendégeink te­hát tőlünk Innsbruckba utaztak, majd pedig Pá­rizs következik, míg végül Cherbourgban egy né­met óceánjáróval búcsút vesznek végkép, old Eu­rópától. A budapesti búcsúebéd kedden délután bo­­nyolíttatott le a margitszigeti vendéglő tel rászán jó kedvben és bőségben s olyan magyaros hangu­latban, hogy csodálkoztunk a magyar levegő át­alakító erején, amely a hideg, kimért és elfagyott képű amerikiakat igen gyorsan megváltoztatta. Ka­cagás, koccintás, víg zeneszó és énekhang — igaz, hogy szordinós — verte föl a délutáni órákban Szent Margit szigetének ünnepélyes csendjét. A magyarok úgy helyezkedtek el, hogy egy-egy eré­lyes pillantásu amerikai miss közelébe kerüljenek és nagyszerűen viselkedhettek, mert a hölgyek ki­tűnő hangulatban voltak s hamarosan megtanul­ták a legédesebb magyar mondatot. A missek ez­zel a jelszóval köszöntek, búcsúztak és boldogítot­tak mindenkint, aki csak kezük ügyébe került: — Szeretlék kisikem! —­ ami szeretlek kicsi­kémet jelent. Hogy nem a magyarok hozták for­galomba ezt a drága kijelentést, azt az is bizonyít­ja, hogy a hölgyek jól értették a szép két magyar szó jelentőségét. Az első intermezzo, az élénk diskurzus meg­szakítása akkor következett be, amikor a Rákóczi­­induló után az amerikai himnuszt játszották a ci­gányaink. Az amerikaiak nem tudták ugyan rög­tön eldönteni, hogy csakugyan az ő himnuszukon ejtik a cigányok a sérelmet, de azért egytől-egyig fölálltak és némán, ábrándozó tekintettel hallgat­ták végig a yankee-imádságot. A szegény magyar himnusznál már senkinek sem jutott eszébe, hogy fölállást iniciáljon. A magyarok kozmopolita nyu­galommal falatoztak tovább, amikor a magyar nemzeti imádságot erőltették a muzsikusok. Bárczy polgármester okos és szép angol be­szédet olvasott föl, ami nagyon tetszett, úgy hogy az amerikaiak is tűzbe jöttek tőle és hatalmas tósztokat vágtak ki. Kitűnően, remek szónoki len­dülettel beszélt a bostoni polgármester, Mister John F. Fitzgerald. E sorok szerény írója vélet­len szerencséből épen a polgármester két szép leá­nya mellett foglalhatott helyet. A remek termetű, sportoktól edzett missek, abban a percben, mikor a bostoni polgármester szólásra emelkedett föl, bá­jos huncutsággal kiáltották el magukat: — Pszt, a papa, a papa! Odanézünk és látunk egy atléta termetű, bo­rotvált képű férfit, akiről alig hinné el valaki, hogy két ilyen nagy leánya van már. És a papa beszél, zengő ritmikával, — olyan vervvel mond rólunk dicsérő dolgokat, hogy már valósággal bíz­ni kezdtük a sok dicséretre. Azután ennek a beszédnek is vége van és egy jobb sorsra érdemes magyar emelkedik föl, pezsgős pohárral a kezében. A szegény magyar senki sem ismeri, csak egy borotvált képű álhirlapiró, akivel a szegény magyarnak már sok baja lehetett. Ez az álhírlapíró tentori hangon kiáltott rá a gyászos magyarra: — Eláll, eláll! Kipofozom, ha beszélni mer! Némán marad állva a szemüveges magyar, aki pedig ki tudja milyen szellemes tósztot akart mondani ellenséges kollégájára. Az amerikaiak szerencsére semmit sem értet­tek meg ebből a budapesti páros jelenetből és a bankett szép simán, jó hangulatban folyt tovább. Asztalbontás után volt már, amikor az egyik ame­rikai vendég, Budapestről szólva, egy figyelmet ér­demlő megjegyzést tett. A megjegyzés szép fővá­rosunkra vonatkozik s talán nem is való ebbe a keretbe. Azt mondja az amerikai: Hogy őszinte le­gyek, nem örülök Budapestre jövetelemnek. Az önök levegője meg van mérgezve. Valami hallat­lanul ostoba rendelkezés folytán a gyárak önök­nél a város északi részén vannak s az önök zónájá­ban a szél is többnyire északról fű. Természetes tehát, hogy magával hozza északról a gyárak sze­metét és füstjét, sőt, úgy vélem, a Duna vize is meg lehet mérgezve és szennyes lehet a főváros tájékán, amikor felső folyásánál vannak a gyárak. Második napja vagyok Budapesten, de ettől a szennyes levegőtől máris hurutot kaptam. Az ilyes­mit nálunk nem tűrnék s jóllehet Bostonban több a gyár, mint itt, helyes elhelyezésük miatt mégis tiszta a város levegője. Az amerikai megjegyzését kontrolálva, átnéz­tem a pesti oldalra, ahol Újpest felől tényleg va­lóságos füstfelhők úszta a város felé. Igazat kel­lett adnom amerikai asztaltársamnak s meg kel­­lett ígérnem neki, hogy az ő borzasztó jelentőségű igazságára ez után hivom föl az illetékesek figyel­mét. Látogatások. A bosztoni kereskedelmi kamara vezetésével itt időző amerikai vendégek kedden reggel tiz óra­kor a királyi várpalota megtekintésére indultak. Utána a társaság egy része, miután a Mátyás-tem­plomot és a halászbányát szemlélték meg, a budai hegyekbe rándult ki, a másik része pedig, főképen az amerikai városok polgármesterei, Déri Ferenc tanácsnok vezetésével bejárták a főváros nevezete­sebb szociális intézményeit. Első­sorban a központi vásárcsarnokot tekintették meg, onnan a Szerb­­utcába mentek, ahol a különféle öntöző­kocsikat és valamennyi típusú köztisztasági gépet mutatták be; innen a fővárosi kenyérgyárba mentek, azután a Gyáli­ úti­ munkástelepet, a Váci-uti népszállót, a Berzencei-utcai népházat és a munkástelepeken levő iskolákat nézték meg s a tapasztaltakról a leg­nagyobb elragadtatással nyilatkoztak. Előadás külkereskedelmünkről. A vendégek­ ittidőzése tartamára megállapí­tott programaiban érthetetlen módon nem szere­pelt kereskedelmi és legkivált külkereskedelmi in­tézményeinknek a megismertetése. A vendégek fel­kérésére Zerk­owits Emil — akit még Amerikából ismernek — egy nagyobb csoport előtt tartalmas előadásban ismertette külkereskedelmünk fejlődé­sét, kivitelképes termékeinket és iparunkat, úgy hogy pótolva van az a mulasztás, amit az arra ille­tékesek nem igen vettek figyelembe. Ebéd a Margitszigeten. Az amerikai kereskedőket és iparosokat dél­után fél három órakor a székesfőváros látta ven­dégül a margitszigeti felső vendéglőben, ahol tisz­teletükre fényes díszebédet rendezett. Az ebéden az amerikai vendégek hölgyeikkel egyetemben mind­nyájan megjelentek és ott voltak még: Ottlik Ist­ván államtitkár, dr Bárczy István polgármester, Vázsonyi Vilmos orsz. képviselő, Déri Ferenc és Antal Gyula tanácsosok, Ripka Ferenc gázgyári vezérigazgató helyettes, dr Bossányi Iván, Thék Endre, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, dr Forbáth Imre műegyetemi tanár, Buzsy Károly, dr Harrer Ferenc és Bukovszky Viktor székesfő­városi tanácsjegyzők és sokan mások. A harmadik fogásnál szólásra emelkedett dr Bárczy István polgármester, aki angol ny­elven a következő beszédet mondotta: Hölgyeim és uraim! Csak rövid ideje még annak, hogy önöket városunkba való megérkezésük alkalmával üdvözölni szerencsém volt, s már úgy­szólván búcsúznunk kell önöktől, őszintén sajnál­juk, hogy a Budapesten való időzésre csak ilyen ar" _7_

Next