Pesti Hírlap, 1911. szeptember (33. évfolyam, 220-232. szám)
1911-09-16 / 220. szám
____________________________________________Pesti h is robban, a revolver tovább is dörren; abszolutizmus és korrupció, az atyuska rendszere az egyik oldalon; és alkotmányos, törvényes, boldogabb, emberibb, szabadabb életvágy a másik oldalon. Folyik a bírák és Európa boldogabb népei mély szánalommal nézik az orosz színpadot, a világtörténetnek ezt a folyton folyó ciklusát, — ahogy egy francia történetíró mondja, ezt a kétségbeejtően nyomorult országot, mely lassan-lassan elveszti régi eszméjét, ősi alapját, az atyai rendszert és még nem fogadta el az új alapot, a törvényt, az ember kormányzását önmaga által. Szegény Oroszország! Az orosz eszme meggyengült benne és nem vette át Európa eszméjét; elvesztette ideálját az atyai hatalmat és nem találta még meg a törvényt, a nemzetek anyját. A helyzet. Kétélű taktika. A képviselőházban változatlanul folytatja az ellenzék eddigi taktikáját: nagyon kevés beszéd és nagyon sok technikázás. Ezt a taktikát, érdekesen világítja meg egy párbeszéd, mely a vitarendező bizottság egyik tagja és a kormánypárt egyik tagja közt a folyosón elhangzott: — Miért nem csináltok inkább beszédes obstrukciót? — kérdezte a kormánypárti. — Elég egy hétre három beszéd, — volt a válasz. — Ti persze azt szeretnétek, ha mindennap volna három beszéd, akkor februárra kifogyna az ellenzék a szónokaiból s szabad volna a katonai javaslatok útja. Nos, mi nem teszszük meg nektek ezt a szívességet, mi takarékoskodunk a beszédekkel, hogy mennél tovább elhúzhassuk az obstrukciót, legalább is addig, amíg ti megbuktok. — Ez épen a kérdés, — szólott most a kormánypárti képviselő, — hogy bírjátok-e addig a technikázást? Mert én szívesen elfogadom, hogy a technikázás gyilkos taktika a kormány ellen, de állítom, hogy egyszersmind öngyilkos taktika az ellenzék részéről, mert ennek a harcmódnak előbb-utóbb bele kell fulladnia a közundorba. — Ez épen a kérdés, — fogta fel a szót ismét az ellenzéki vitarendező, — hogy melyik következik be előbb s melyik utóbb: a kormány gyilkos halála-e, vagy az ellenzék öngyilkos halála? Amelyik győzi a másikat, az győz. — ügy van, — hagyta rá a kormánypárti, —ez tehát amolyan versenyfutás, melyben mindkét fél egyaránt megy a vég felé, csak az a kérdés, melyik tud később odaérni. Ez a párbeszéd találóan jellemzi a technikai obstrukció folytán mindinkább elfajuló helyzetet, mely feltartóztathatatlanul rohan a végletek felé, ha ugyan az utolsó pillanatban mégis csak akcióba nem lép valamilyen kompromisszum mentőhorgonya. •X* Véderőreform és költségvetés. Oly politikustól, akinek módjában volt az 1912-iki költségvetés részleteibe beletekinteni, kapjuk a következő sorokat: — A véderőreform elleni küzdelem, szemben a korábbi véderővitákkal, nem annyira a katonai vagy nemzeti szempontokból emelhető kifogások, mint a pénzügyi terhek elviselhetetlensége körül folyik. Hiába nyugtatta meg a pénzügyminiszter az országot a pénzügyi bizottságban tett előterjesztésével, az ellenzéki szónokok még mindig féltik az ország teherviselési képességét, így a napokban egyik ellenzéki képviselő pártja megdöbbenése mellett mutatott rá arra, hogy az ország kulturális kiadásai mennyire szorulnak háttérbe a katonai kiadások miatt. Szerinte 1908-ban a közoktatásügyre 5,1 százaléka esett az összkiadásoknak, míg 1911-ben csak 4,9 százalék. Eltekintve az utóbbi számok helytelen voltától, teljesen önkényes volt az összehasonlítás, mert az 1908-i adat zárszámadási eredmény, holott 1911-i adat költségelőirányzati tétel, ami mindig 3—4 tized százalék különbözetet jelent. — Az efféle beállításokra beszélő cáfolat lesz az 1912. évi költségvetés, melyet a pénzügyminiszter a jövő hó közepén fog benyújtani. Az 1912-iki költségvetés perdöntő lesz a teherviselési képesség vitájában, mivel a véderő és a honvédségi törvényjavaslatokból az államra háruló terhek épen az 1912. évben jelentkeznek maximális méretekben. Ki fog tűnni, hogy az a 14 százalék, melyet eddigi számításunk szerint a rendelkezésünkre álló állambevételeinkből hadügyi szükségletekre áldoznunk kellett, igen magasra volt "becsülve és hogy a megnövekedett katonai kiadások dacára, Magyarország kulturális budgetje még soha ily kedvező képet nem mutatott. Mindez pedig új jövedelmi források megnyitása nélkül, az államháztartás takarékos vezetése mellett lesz elérhető. A véderőreform többszükségletének ellensúlyozására új adókra szüksége nincs, nem is volna üdvös, ha új jövedelmi forrásokat kellene igénybe venni. Vázsonyi szellemes hasonlata, mely szerint nem az a fő, hogy takarékoskodjunk, hanem hogy keressünk, az állami életre nem alkalmazható. A magángazdaságnak fő elve, hogy kiki addig nyújtózkodjék, amíg a takaró tart, az államháztartásban sem a kiadásokat kell a bevételekhez alkalmazni, hanem megfordítva, azért itt a takarékosság az egyedüli helyes elv és amennyiben az állam kötelessége is új jövedelmi forrásokat keresnie, úgy azokat elsősorban polgárainak kell megnyitnia. / * A katonai javaslatok ellen. Székelyudvarhely város polgársága a várnagy és ellenzék részvételével október 8-án népgyűlést rendez a katonai javaslatok ellen és az általános, egyenlő, titkos választói jog mellett. A népgyűlés előkészítő bizottságának élén Székelyudvarhely képviselője, Valentsik Ferenc áll, a gyűlésre meghívta a függetlenségi pártokat, melyeknek tagjai közül részvételüket ezideig Justh Gyula, Désy Zoltán, továbbá Győrffy Gyula és Sümegi Vilmos ígérték meg. A losonci gyűlésre, amelyen a függetlenségi és 48-as párt elnöke, Justh Gyula is részt vesz, a Választójog Országos Szövetsége részéről dr Barta Imre utazik le, a szociáldemokrata párt részéről pedig Garbai Sándor, akik a gyűlésen beszédet mondanak. Pécs város törvényhatósági bizottsága hétfőn foglalkozik rendes közgyűlésén a napirenden levő politikai kérdésekkel. Az ellenzéki bizottsági tagok az obstrukciót helyeslő s a véderőjavaslatok ellen és az általános választójog mellett állást foglaló indítványt terjesztettek be. Az indítvány támoga tására a szocialisták vasárnap délelőtt nagy népgyűlést tartanak. Marosvásárhelyen a függetlenségi pártok népgyűlést akartak tartani, amelyre meghívták Justh Gyulát, valamint a város képviselőit, Désy Zoltánt, Gál Sándort és a székelyföldi képviselőket. Dr Varga Lajos főkapitány a népgyűlés megtartását nem engedélyezte azzal az indokolással, hogy a város közönségének törvényes képviselete, a törvényhatósági bizottsága már határozott ebben a kérdésben s igy nem engedheti meg, hogy egy felelősség nélkül való tömeg ítélkezzék a Város főközönségének határozata fölött annál kevésbbé, mert attól tart, hogy a város nyugalmát, fel akarják zsákvárni, azt pedig ő megengedhetőnek nem tartja. Ezért a bejelentett népgyűlés megtartását tudomásul nem veszi. Törvényhatóságok az obstrukció ellen. Sopronvármegye törvényhatósága pénteken közgyűlést tartott Baán Endre főispán elnöklésével, amelyen foglalkozott a versed átiratokkal. A közgyűlés 151 szavazattal 17 ellen elha- * Erna megrázta fejét. — Nem megyek, mert tudora, hogy te nem jönnélvelem . . . — De talán mégis ... egy-két hétre meglátogathatnád . . . — Hiába küldesz, anyuskám! Leányod szófogadatlan, rossz, haszontalan gyerek, aki mégis csak itt marad. De ha te is jössz, akkor szívesen . . . Az asszony tagadólag intett. — Én nem mehetek . . . Nem érezném jól magam ott . . . sohasem szívesen időztem nagymamánál . . . Azután ő legszívesebben a fiáról beszél és ez nekem nagyon fájdalmas . .. Menj csak egyedül . . . neked jót tenne a levegőváltozás ... — Maradunk tehát mind a ketten, — szólt Erna, — majd valahogy tapintatos formában megírom a nagymamának, hogy az ő kedves unokájáról közbejött akadályok miatt mondjon le . . . Menjünk az erdőbe. Evődve, tréfálva haladtak a keskeny ösvényen át az erdő felé. Útközben ismerősökkel találkoztak, azok is csatlakoztak hozzájuk. Aszszonyok, fiatal leányok, serdülő ifjak. Minél többen lettek, annál hangosabb lett a jókedv. A fiatalság előre sietett, s mint a kalitból kirüppent madárkák zsibongtak, gondtalanul kergetődztek. Ahogy a tisztásra értek, fölverték az ott húselő ismerős fiatal embereket és kényszeríteni akarták őket, hogy velük tartsanak. — Szívesen! — kiáltották ezek, de előbb fogyaszszuk el az uzsonnát. Van itt az egész társaság részére. Tessék, hölgyeim, Nem sokáig kérették magukat. Leheveredtek a fűre, leültek a fatörzsekre és úgy falatoztak. Egyik csoportban a leányok és a fiuk, kissé hátrább az asszonyok. Itt is, ott is összebújtak, nevetgéltek, pajkoskodtak. Az aszszonyok mulattatásáról a „komoly“ urak gondoskodtak, a „nagykorúak“, amint Erna nevetve elnevezte őket. Ezek iparkodtak is kitenni magukért, különösen a fiatal özvegygyel foglalkoztak szívesen. Erna néha-néha odaszaladt anyjához. — Anyuskám, jól érzed magad? — Jól, gyermekem. Tardos gondoskodik róla, hogy ne unatkozzam. Erna kezét nyújtotta a fiatal embernek. — Csak mulattassa, Tardos, az én anyuskámat! Jutalmul, ha legközelebb ellátogat hozzánk, kap tőlem egy szegfüvet. A legszebbet, amit a kertben találok. A fiatal ember meghajolt. Erna el akart sietni, de hirtelen megállott. Reánézett anyjára, megcsóválta fejét, azután bizalmaskodva beleöltötte karját az aszszony karjába és kissé félre vonta. — Bocsánat, Tardos, csak valamit akarok mondani anyuskának! Titok! Nagy titok! A fiatalember mosolyogva biccentett fejével. Erna néhány lépés után megálloit. — Anyuskám, — szólt suttogó hangon, — ugye, az előbb azt mondtam neked, hogy szép vagy . . . hogy az a halaványság érdekessé teszi az arcodat ... az a csendes szomorúság, amely oly lágyan elömlik arcodon, mint egy gyöngéd fátyol . . . — Ugyan, Erna ... — Tévedtem, anyuskám! Most az arcod piros, a szemeid csillognak. Az egész lényedből valami meleg, kedves mosoly sugárzik ki . . . én nem tudom . .. de .. . így még sokkal szebb vagy! Ezt akartam mondani. Azután megcsókolta anyját és a sikerült tréfán jót nevetve, elszaladt. Társnői már várták. — Erna! Erna, gyere! — Itt vagyok! Mi az? — Játszani fogunk valamit. Jó? — Jó! De mit? A bányán voltak, annyit akartak. Véged is hosszas vita után a bújócskában állapodtak meg. A széles derekú, termetes fák, az összeölelkező bokrok, a neszfogó pázsit a legalkalmasabbak voltak a játékra. Az egyik leány szemét bekötözték, a többiek szétrebbentek, menekültek, akár a megriasztott bárányok. Csakhamar a bokrok között, a fák mögött hajladoztak, suhantak tova, lopva, óvatosan, elfojtott nevetéssel. Mind távolabb és távolabb hangzott néha egy-egy halk nesz, mintha fürge gyíkok siklanának át az erdőn, mintha játszadozó szellő mozgatná a bokrok ágait. Aztán csalogató hangok hallatszottak, a kereső leány persze arra sietett, üldözte a rejtőzködőket, a megmegroppanó ág áruló zörrenését buzgón követte, hogy a bujkálókat megtalálja. Erna, mintha csak fészekben volna, úgy elhelyezkedett két bokor között. Egy ideig csalogatta a kereső leányt, ide-oda Akiként, most azután kissé meg akart pihenni, ült és hallgatózott. Csak távolabbról hallott néha-néha hozzá már fáradtan érkező zajt. Teljes bizton írla :______ _____1911. szeptember 16., szombat.