Pesti Hírlap, 1911. november (33. évfolyam, 259-271. szám)
1911-11-01 / 259. szám
\ % jf Budapest, 1811 XXXRL évfolyam, 259. (11570.) sasán, _______Szerda, november előfizetési Arak : szerkesztőség . Egész évre..........28 K — | H| ■ H Budapest, Váci körút 7a Hirdetések díjszabás szerint. 8 H 1| | É 1 É I ii ti |§ Telefon 26—40. ” ^nden^dSv^^a^latfc Megjelenik kettő kivételével ________________ _____________________________________________________ ______ A béke — halott !A mai nap folyamán publikáltatta a kormány, hogy a béke meghiúsult. Szomorú hír az országnak — halottak napjára. A béke halott, miért kellett meghalnia? — fogja kérdezni mindenki az országban, és a polgárok többsége föltétlenül fejét csóválva fogja tudomásul venni a béketárgyalások kimúltának hivatalos okát. Mi volt ez az ok? "A kormány felfogása szerint az, hogy „a béketárgyalások folyamán nem sikerült oly föltételeket precizírázni, amelyek az egész ellenzéket megnyugtatnák“. Mivel azonban ez a kormányvélemény kizárólag az ellenzékre akarja kenni a béke meghiúsulásának egész felelősségét, szükséges, hogy a nagy általánosságban tartott félhivatalos jelentésnek kissé a mélyére nézzünk. Disztingváljunk: nem azt mondja a kormány, hogy az ellenzék a béke föltételeire a maga részéről nem tudott volna rámutatni, csupán azt, hogy az ellenzék nem tudta e föltételeket precizírozni. És már ez is nagy, nagy különbség. Mert a mi föltétlenül hiteles s politikai helyzetrovatunkban bőven részletezett értesüléseink szerint az ellenzék, igenis, rá tartotthjmtatt azokra a feltételekre, melyeknek a kormánynyal való közvetlen tárgyalások folyamán vált volna aktuálissá. Az ellenzék, igenis, felállította a mega követeléseit, a véderőreform anyagi terheinek könyvi vitásét, a zászló- és jelvénykérdés, úgyszintén az altiszti kérdés megoldását, a kilences bizottság nemzeti programmjának teljes végrehajtását s ezekkel funkum a választójogi reform megvalósítását az általánosság, az egyenlőség és a fokozatos titkosság alapelvei szerint. Szemben e követelésekkel hajlandó lett volna az ellenzék a választójogi reformmal kapcsolatban a házszabályrevízió kérdésének megoldására is. Hogy a kormány az ellenzék e békefeltételei alapján nem volt hajlandó közvetlen tárgyalásokba bocsátkozni, annak okát a félhivatalos közlemény abban adja, hogy a föltételeket maga az ellenzék nem precizírozta. Mondják, hogy az ellenzék nem foglalta írásba a békeföltételeket, illetőleg amit a föltételek közül írásba foglalt volna, azok csak a véderőreformmal szemben felállított követeléseket érintették, mint amelyeket egységesen vall mind a két 48-as párt; ellenben a választójogi reformnak: junkumjára csak akként utaltak volna, mint amely nélkül az egyk 48-as párt, Justhék, a békére kaphatók nem volnának. Tény továbbá az, hogy maga Jrysth, mint az egyik 48-as párt vezére, soha, a béketárgyalások folyamán sem szűnt meg hirdetni azt, hogy ő általános, egyenlő s az egész vonalon titkos választójog nélkül s e választójognak a véderőreformot megelőző törvénybe iktatása nélkül békére nem kapható. Maga Tisza István itt hangoztatta ma, hogy Justh ilyértelmű legutóbbi, bajai beszéde után, valamint Kossuth legutóbbi cikke után, melyben azt fejtegette, hogy Justh nélkül kibontakozást csinálni nm lehet, — minden békekisérlet Tuzerin. Látnivaló tehát, hogy Justh a maga külön álláspontjával mindenesetre megnehezítette az ellenzék dolgát, ámde Tisza részéről a Justh külön álláspontjára való hivatkozás csak ürügy volt, ürügy a kormány számára, hogy a béketárgyalások fonalát megszakítottnak jelenthesse ki. Mert igaz ugyan, hogy az egyik 48-as pártnak Justh a vezére s hogy e heves férfiú a legkevésbbé mondható a haza bölcsének, mert igaz ugyan, hogy ha a kormány a Justhpárttal békét akar kötni, akkor elsősorban a vezért kell hogy tekintse, nem pedig a vezérnél konciliánsabb alvezéreket; de ha a Justh-párt a maga részéről a választójogi reform prioritását már hajlandó lett volna elejteni, ez azt mutatja, hogy végső esetben maga a vezér is deferált volna pártja álláspontjának, vagy pedig egyszerűen különvált volna pártjától és, egyedül maradván, megnyugodott volna elvei fentartásával a történendőkben. Mert attól csak nem félt a kormány, hogy Justh egyedül is folytatná az obstrukciót? Sőt, tovább megyünk: maga az a tény, hogy Justh a maga régi álláspontjától egy hajszálnyit sem tért el s tovább hirdette fenhangon a választójogprioritását , a véderőjavaslatokkal szemben s tehát e parlament illetéktelenségét a véderőjavaslatok tárgyalására, — maga ez a tény sem bír bizonyító erővel,amikor ugyanekkor Justh nem tett kifogást a béke, a kompromiszszum ellen, tehát az ellen, hogy kormány is, ellenzék is közeledjék egymáshoz kétségtelenül oly módon, hogy a maga álláspontjának merevségéből egyik is, másik is engedjen. Aminthogy elismerjük tehát, hogy Justh- tól helytelen taktika volt a béketárgyalások folyamán is olyan beszédeket mondani, mint amikőt legutóbb is mondott Baján, viszont ki kell jelentenünk, hogy Tisza részéről Justh merev álláspontjára való utalást ügyes taktikának tartjuk, de csak taktikának, semmi egyébnek, mely mit sem változtat a lényegen. Á. P. írta: SZÍNI GYULA. Az első őszi sár csillogott a trachitkockákon. Budapest ívlámpái, gázharisnyái tükröződtek benne és a párás, még meleg levegő nyugtalanul táncolt tőlük. •— Mind megérkeztek már a szép asszonyok — sóhajtotta Árva Péter és szerelmi láza kiült sápadt arcára. Péter a pesti utcán született, ott találták meg egy kapu alatt, olcsó pólyába burkolva, amibe egy cédula volt téve „Péter“ névvel. A másik nevét a várostól kapta. Egyebet azonban nem kapott és úgy nőtt föl mint a verebek, ennek a városnak leghívebb és leglelkesebb lakói. Örökké az utcán élt. Vagy a kávéházban ült és kinézett az utcára. Vagy az utcán járt és benézett a kávéházakba. Néha, különösen olyan időben, amikor üresek a kárók, a kirakati ablakban ült és itt nagy titokzatosan, sokat, rengeteg sokat. Aztán mikor elfáradt, a zsebéből kivett egy könyvet és órák hosszat el tudott benne gyönyörködni, lapozgatni. Ez a könyv volt az egyetlen műve, ami ha nem is a nevét, de legalább a kezdőbetűit viselte. Címtábláját elkopatta az idő, de így is el lehetett még olvasni a vöös betűket: „Szerelmi levelező. Szerkesztette* Á. P." Vonnyadt arcára ilyenkor mosoly ült. A szene, amely szürke volt mint a Duna borús időben, kiragyogott. Ekkor talán azt a névtelen dicsősgető élvezte, hogy ezeren meg ezeren vallottak szerelmet az ő szavaival és a lángoló rózsaszínű levélpapirosok, amikre az ő levélsablonjait másolták le, igazi tüzeket gyújtottak a szívekben. Támolyogva állt föl és kisietett a csatakos utcára. Évek óta minden este így szédült ki a sétáló nők közé, tele reménynyel, tele nagy elhatározásokkal. Ilyenkor „Szerelmi Levelezőjének“ minden sora fölgyúlt benne, erjedt és gerjedt és csak egy nő kellett volna hozzá, aki meghallgatta volna. Néha kiszemelt magának egyet és órák hosszat követte messziről vagy közelről. A nők nagyon fanyarul néztek rá vissza, mert Árva Péternek nem volt valami megnyerő külseje. A nyomorúság leritt róla és még szabálytalanabbá tette arca vonásait. Lassankint megszokta, hogy mennél kitartóbb volt, annál jobban kinevették. Péter azonban könnyen vigasztalódott: — Mit törtem magam egy nő után, amikor ezeren meg ezeren sétálnak az utcán. Enyém minden asszony ! Azontúl már nem vetette magát csak egy után, hanem hűtlen lett az egyikhez, hogy a másikat követhesse nyomon. Ez,sem használt. Mintha csak előre megállapodtak volna, a nők nem akartak tudni sem Árva Péterről. Pedig senki sem égett úgy érték mint ő. Egy karcsúbb termet, egy csinosabb boka, egy merészebb és kihívóbb hajtincs lázrózsákat gyújtott az arcán. Ha egy-egy formásabb lábat látott, le szeretett volna hajolni hozzá és ott a sárban megcsókolni. Kószált, kószált csak az utcán és ezen a különös őszi estén az arca csaknem kicsattant a belső tűztől, a szerelmi szomjúságtól. Mindenütt boldog embereket, karoló, ölelő, csókolózó szerelmeseket látott. Benézett a külvárosi boltokba és a pultok mögött szebbnél-szebb asszonyokat, leányokat pillantott meg. Néha hirtelen elhatározással belépett az üzletbe, néhány fullérért vásárolt valamit és aztán úgy ahogy bement, ki is jött. — Hogy ez a szappan?— kérdezte tikkadt, csaknem fuldokló hangon és a szeme úgy csillogott mint azé, aki egy ifiét óta nem evett. — Tíz fillér — felelte a csinos boltosné és Péter kifizette az árát anélkül, hogy a beszélgetést tovább tudta volna fűzni. Minden kísérlete kudarccal végződött. . . • Pedig már megrogyott minden ma, alig vánszorgott már a sok járástól és a kapukat kezdték becsukni. Már csak tíz perc választotta el attól az időtől, amikor a hódítás alkalma lejár. Azontúl csak olyan nőket lehet látni, akik más karján lépkednek vagy ha egyedül vannak, mindenkinek meghódolnak, aki megszólítja őket. Árva Péternek sietnie kellett. Az utolsó percben megpillantott egy varróleányt, aki szaporán lépkedett, nyilván mert kapuzárás előtt volt. Sovány és már nem fiatal teremtés volt, akiről leritt a szegénység és a munka, amely csúnyává sorvasztotta. De Árva Péter olyan hévvel követte, mintha a mesék szépséges tündérnőjébe bottlott volna bele. A leány hátra sem nézett és egyszerre csak egy kapun gyorsan befordult. És mint aki az utolsó szalmaszál után kapkod, Árva Péter némán kinyújtotta utána a karját, meg akarta .A Pesti Hirlap mai száma 48 oldal