Pesti Hírlap, 1912. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-02 / 1. szám
Budapest, 1912. CLI FIZETEM /.RAK t Egész te ....... 2S K —i Félévre ...................H „ — „ ' N gyedévre........ 7 » — ,i Egy hóra ......... 2 40 Egyes szám i 10 t ^ Hirdetések díjazás szerint. Az epré hiroétekre vonatkozó xrinden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. XXXI?. Keddnair 2. SZERKESZTŐI: Budapest, Váci-körút 78. I. emelet. Telefon 26 -45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körút 78. Telefon 26—40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Xjév a politikában. Ik év. Régi harc. A magyar nemzet, úgy teszik, Sziszifuszi munkájára van kárhoztatva. Ivoronkint nekilendül a nemzeti aspiráció s aztán ismét visszalöki a királyi hatalom. A rideg politika dermesztő fagyától elpusztulnak issankint már a frazologia virágai is: nem írhatjuk többé, hogy ujult erővel s uj reménységekkel indulunk az, uj esztendőnek. Mert, őszintén szólt, bizny a mi nemzetünk a hosszú meddő vzdelemben meglehetősen kifáradt, reményét hite elvesztette s szükség van arra, hogy jogainak védelmére folyton ösztökéljük, lelkesítsük. Most az új eszendő határán a politikusoknak üdvözlő és köszönő beszédeiből szűri le a közvélemény a emlő képét. Körülbelül annyit ér ez, mint a régi csillagjóslás. S ha a kormánypárti beszédeket boncolgatjuk, akkor meg a delhi jóslások kétértelműsége jut az ember eszébe. Olyan furcsán osztották ki ugyanis a szerepeket, hogy a nemzeti munkapárt üdvözlő szónoka, Plusz Sándor, Volt igazságügyminiszter, küzdelmet és harcot prédikált, gróf Khuen miniszterelnök pedalra, békét hirdette s a nemzetnek békét és jagalmat, kivánt az Uj esztendőre. Ez a két beszéd így ,leadvat maga ellentétében híven tükrö, a mai kormánypártot és az ebben uralkodó ellentétes áramlatokat. Elhiszszük Khuenről, hogy ő békét és nyugalmat akar azoldnak, mert hiszen ha ezt az ország megkapná, akkor neki is jutna ebből a békéből és nyugalomból. De a puszta jókívánság nem elég még a politikában sem. Azért van Khuen kezében a kormányhatalom, hogy ne kívánja, hanem teremtse meg a békét és e cél érdekében elsősorban nyomja el a nemzeti munkapártban azt a harcias hangulatot, amelynek még Plósz Sándor is kifejezést adott beszédében. Arról beszélt ugyanis a munkapárt hivatalos szónoka, hogy a jövendőben a parlament tárgyalásainak „a házszabályok valódi intenciói szerint“ kell lefolyniuk. Plusz tanár úr, úgy látszik, Berzeviczy volt képviselőházi elnöknek akart itt leckét adni a házszabály kezeléséből. Mi azonban nagyon kicsinyesnek találjuk azt, hogy egy legalább számra nézve hatalmas többség mindig a házszabályok kezelésén nyargalászszék. Nagyon rosszuláll a kormánynak és többségének dolga, ha sikere és boldogulása csak attól függ, hogy miként kezeli a képviselőház elnöke a házszabályokat? Legszomorúbb azonban a kormánypárt vezérszónokának beszédében az a rész, amelyben igazi szolgalelkűséggel hirdeti, hogy ők meg akarják szavazni a véderő javaslatokat és egyetlen szót sem tud találni a nemzeti aspirációk védelmezésére. Pedig mikor még Pigsz úr miniszteri fizetést húzott, akkor az egész szabadelvű párt hangoztatott legalább bizonyos nemzeti követeléseket a véderő emelésével szemben rekompenzáció gyanánt. Bocsánatot kérünk az udvariatlan kifejezésért, de a nemzetnek legnagyobb veszedelmét, az országnak legtöbb kárát épen az okozza, hogy a kormánypárti többség idők folytán nemzeti tekintetben ennyire elhitványodott., Ha a parlament többsége maga sem követel semmit a létszámemeléssel szemben a koronától, akkor természetesen követeli a hadvezetőség a védelőjavaslatok változatlan elfogadását. A mai nemzeti munkapárt egyenes örököse a régi szabadelvű pártnak és vezető elemei ebből kerültek ki. De ugyanazon emberek a régi szabadelvű pártban katonai téren a nemzeti követeléseknek egész programmját állították fel és ezeknek redukálásából szerkesztett.:öddre gróf Tisza István a régi kilences bizottsági programmal, most pedig ugyanezek az urak a nemzeti munkapártban nem követelnek semmit és vezérszónokuk az új esztendő első napján azt hirdeti, hogy ők változatlanul meg akarják szavazni a véderőjavaslatokat. Ha egy párt önként reááll az „unbedingte Unterwerfung“ álláspontjára, akkor igazán nagyon kevés várni valója van ettől a parlamenttől a nemzetnek. Új esztendő napján eszébe jutott Klauennek és Plósznak is, hogy a kormánypártot tulajdonképen munkapártnak hívják és mindketten emlegették a munkát. De egyikük sem tudott a véderőjavaslatokon kívül megjelölni munkatervet, amely az új esztendőre parányi kis hasznot is jelentene az országra nézve. Plósz úr kitalált egy szép frázist: ,,a munka előföltétele a munkaképes parlamentnek“. Csak azt felejtette el, hogy a parlament munkálkodásához a kormánynak munkaprogramának munkatervvel, a nemzet javára szolgáló törvényjavaslatokkal kell előállania. S a tisztelt kormány ezt elmulasztotta, mert a parlament elé csak a katonai terhek fölemelésének munkáját állította és épen ezzel tette a parlamentet munkaképtelenné. 1- 4 ■ Haldoklás. Irta: PAKOTS JÓZSEF. A* Szobában éber-illat terjengett. Mintha fekete, nehéz köd feküdt volna rá mindenre, a bútorokra, homályos szögletekre és a gubbasztó, fáradt emberekre. Egy-egy felcsukló szipogás, halk, sóhajtás tört át vergődve, kínosan a csendességen, mint ahogy a fel-fellobbanó mécs átsápad az éj mély feketeségén. A haldokló elványadt, láztól kimart, kínoktól meggyötört vékony teste elveszett a tornyos ágyneműk között. A szakálla egészen benőtte szép, finom, kékeres arcát. A tört fényű, megnagyobbodott szeme alatt mély, árnyékos árkok húzódtak. A haldokló megmozdult. Egy kétségbeesett asszonyhang riadt fel a szoba mélységéből: — Mit akarsz, György?.................. Panaszos, alig érthető hörgés felelt rá: — Mi van azzal a gyerekkel? Mikor jön már meg? — Mindjárt itt kész, csak egy kis türelem !— hangzott a rábeszélő, gyengé a válasz. — Mindjárt. .mindjárt.. folyton ezt mondjátok. De én már nem adok várni. Meg kell halnom és addi't.. butlig... — De, Györgyé,jes, ne izgasd magad. A vonat még nem zheatt meg. Aztán mindig is késni szokátt filgy kicsit. Hiszen tudod. Az állomás is elét vessz, van ide. Amíg a pocsi ideér ... ra bügyögtetve. Erőltetett nyugodtsággal, sietve beszélt az assz,ny ■& föléje hajolt az urán----——— -------------------------nak, hogy egy futólagos pillantással végigkémlelje az arcát. — Jó, jó, várok... — sóhajtott a haldokló és könyek szivárogtak a szemhéjára. — Györgyöm, mindenem! — sirt fel az asszonyból a beálló nagy veszteség biztos sejtése és vonagló ajkát rászorította a halvány homlokra. — Róza, te mindig jó voltál... — mormolta a férfi alig hallhatóan, — mindig jó voltál. A gondolatomat is mindig kitaláltad. Róza, légy utoljára is jó. A fiamat, a fiunkat... Azt akarom. Már itt kellene lennie. — Itt is lesz. Negyed óra múlva itt lesz. — És ha nem? Ha az igazgató nem eresztette? — Ugyan, hogy gondolhatsz ilyet? — De biztos. Azt mondtam: ne írd meg a gyereknek, hogy beteg vagyok. Épen szüretidő van, hát azzal az ürügygyel hívd haza, hogy itt legyen a szüreten. Hátha az igazgató nem adott szabadságot? Vagy az osztályfőnöke? Jaj, Róza, ha így volna!... — Ne, ne! Ne rémítsd magad. Az igazgatónak megírtam az igazi okot. A haldokló megkönnyebbülten sóhajtott, aztán egy véget nem érő, fullasztó, de már erőtlen, szinte hangtalan köhögésbe fogott. A homlokára verejték ütött ki és sovány, csontos, sárga ujjaival görcsösen tépte, vájkálta az ágyneműit. Az asszony szinte megüvegesedett szemmel figyelte. Minden köhögésre megvonaglott a teste, a bekövetkező vég irtózatos félelme látszott rajta. — Róza! —- hangzott fel újra a haldokló suttogása, amikor a köhögés után kissé megpihent. — Mi az, drágám? — Gyalázat a vasúttól, hogy mindig késik. Gyalázat. Ez ellen tenni kellene. Nem gondolják meg, hogy ilyen késéssel mennyi embernek okoznak kárt. Nem igaz? — Igaz, mindenem. — Nem volna szabad késnie. A halál úgy siet. Jaj, ha én eljutok a végső állomásra, mielőtt az a vonat ideérne! Róza, milyen furcsa. Úgy rémlik, hogy most két vonat robog egymás után, űzi, kergeti egymást. Az első vonaton én ülök, ez a halál vonata,a másodikon a gyerek ül, az a vonat az életé. Miért is ültem én gyorsvonatra? Mert ez a gyorsabb, ez, ez! És hogy sipll, dübörög. Itt visszhangzik a tüdőmben, a mellemben. És elmaradnak mellettem az állomások, a hívogató, kedves, akácfás állomások, amelyekről annyiszor álmodtam, ahol mind ki akartam szállni. Ha nem is hosszú időre, de egy kis pihenőre, hogy aztán annál ájultabb erővel robogjak tovább. A sok kis életállomás, Róza! És most mind elhagyom őket. Nem szállhatok ki, alig is láthatom, oly sebesen száguld el a vonat. A levegő csak úgy zúg mellettem. Szinte sivít. Ez a halál szele, Róza! Hova jutok, Róza? — Ne gondolj ilyenekre, Györgyöm! — Hát mire gondoljak? Inkább ilyenekre, mint arra a másik vonatra, amely mögöttem jön. Az ód, az én fiam röhög azon. Oh, hova jut ő is? Ha még idejekorán elérné az én vonatomat, hogy beszéljek vele, hogy megmagyarázzam. Oh, az élet! Vigyázzon! Aztán meg akarom csókolni őt, magamhoz akarom A Pesti Hírlap mai száma 64 oldal