Pesti Hírlap, 1912. augusztus (34. évfolyam, 181-206. szám)
1912-08-30 / 205. szám
10_______________________________ »■ . ---- — ■ ------ ---------------- --........... gatója nem tett rögtön feljelentést a rendőrségnél, mert ennek első folyománya az, hogy az eset belekerül az összes lapokba s erre a hírre a betevők megrohanják a takarékpénztárt, visszakövetelik betétjeiket és válságba jut az egész intézet. Megbízott az igazgató egy privátdetektiv-irodát. Ez kikutatta a két sikkasztót s midőn a vizsgálat jóformán be volt fejezve, akkor adták át az ügyet az állami rendőrségnek, mely aztán elfogta a sikkasztókat. Ha nincs már akkor megbízható magándetektív, talán belebukott volna a nagy takarékpénztár az egész kis rendőri esetbe. Más eset. Előkelő nagykereskedő cégnél sikkasztás történik. A gyanú természetesen a szegény hivatalnokokra terelődik. A cégtulajdonos azonban kerülni akarja a feltűnést, nem megy rögtön a rendőrségre, hanem privátdetektivet bíz meg. Ez kisüti, hogy a sikkasztó a cégtulajdonos saját fia volt. Természetesen elhallgatják az esetet s a szülői fegyelem még derék férfit tudott faragni a fiatalemberből. Ha a cégtulajdonos állami detektivekkel kutatja ki ezt a titkot, akkor saját fiát belekergette volna ezzel vagy az öngyilkosságba, vagy a börtönbe. Mert az állami detektívnek meg kell tenni a hivatalos feljelentést kutatása eredményéről, mert a sikkasztás most már hivatalból üldözendő cselekmény, így a privátdetektív-intézmény megmentette a család becsületét s a fiatal embernek jövőjét. A legközelebbi példa a napokban történt. Tisztességes polgári családnak fiatal leánya eltűnik. A kétségbeesett szülök feljelentést tesznek a rendőrségen. Azonban oly gyakori a leányoknak az eltünedezése, hagy a Rendőrség nem ér reá valamennyit felkutatni. S ez volt a szerencse. Megbízott ugyanis a család egy magándetektív-irodát. Ennek alkalmazottai csakugyan megtalálják a leányt egy szállóban s a züllés útján. Elcsábították és nem mert szüleihez visszatérni. A privátdetektiv a szülőket elvitte a szállóba s ezek onnan hazavitték a leányukat, így sikerült még a szerencsétlen leányt megmenteni. Ha állami detektív csinálja ezt, akkor a leányt a szállóból a rendőrségre viszik, orvosi vizsgálat után esetleg nyilvános kórházba küldik s erkölcsi kihágás miatt le is zárják vagy javító intézetbe küldik. Az igazságszolgáltatásnak és emberjavításnak hivatalos eljárása ugyanis mindig ilyen nyilvános és brutális, úgy, hogy a papiros igazságért megölik az embert. És igen is szükség van szerelmi detekti-ívekre is. Akárhányszor büntetett előéletű csalók és iparlovagok behálóznak tisztességes gazdag leányokat vagy vagyonos fiúkat behálóznak szerelem nélkül, rideg számításból olyan nők, akik egyébként a szerelemből élnek. Ilyenkor a múltnak kikutatása a családnak nemcsak érdeke, hanem kötelessége is. Az állami detektívtestület ilyen dolgokban nem állhat a nagyközönség rendelkezésére. Privátdetektivre tehát szükség van. Hát még a válóperekben! Szilágyi Dezső úgy megkötötte a házasságot, hogy abból akkor is alig tudnak a hitestársak kiszabadulni, ha már a legnyilvánosabb erkölcstelenség tönkre tette azt. Az öreg királyi Curia a házasságtörést csak akkor tekinti bebizonyítottnak, ha két tanú a saját szemeivel látta azt. Hány férj és hány feleség szenvedi éveken keresztül a társadalmi meghurcoltatás szégyenét a hitestársa botrányos házasságtörései miatt, de nem válhat el, mert nem tud tanút és bizonyítékot keríteni. Ilyenkor a privátdetektív szolgálatot tesz nemcsak a család tisztaságának, hanem a társadalom tisztességének is. De természetesen csak egy feltétel alatt, ha a privátdetektív abszolút becsületességgel jár el. Ezt pedig csak egy módon lehet elérni: tessék a privátdetektív irodákat a hatóság engedélyéhez kötni és az összes magándetektíveket hivatalos rendőri felügyelet alá helyezni, ami abból áll, hogy a rendőrségnek joga van bármikor, de kötelessége legalább félévenként a privátdetektivirodák összes könyveit és levelezését átvizsgálni. Zsolt. Pesti Hírlap______ 1112. augusztus 10., péntek. Napi hires. Halálugrás a turulmadárról— Végzetes mozifölvétel. — A Ferenc József-híd pesti oldalán négy-öt-, ezer ember sreglett össze csütörtökön délután. A roppant tömeg a hídfő körül tolongott és mindenki a magasba nézett, sokan szörnyöködve és szívdobogva nézték a jelenetet, amilyent Budapesten még sohasem látott senki. Fönt a híd első oszlopának legmagasabb pontján, ahol a kiugró, cirádás oszlopdíszítés végződik, a turulmadár szárnyai között úszódreszben egy fiatalember készülődött, hogy minden pillanatban leugorjék a szédítő magasból. A Dunába akart ugrani, gyönyörű fejest akart produkálni, miként tavaly a szegény Csípcsala-fiú, aki holtan bukott a Duna tükrére, mert elhibázta a lendületet, pedig nem is ugrott olyan rettentő magasból. A told karfájáról ugrott, ez a csütörtöki vállalkozás azonban sokkal borzalmasabb volt, sokkal vakmerőbb játék a halállal. És nem végződhetett másképen a merész mutatvány: a tizenhat éves iskolásfiú a turulmadárról levetette magát, rosszul ugrott, holtan maradt a Dunában. A jelenetet pedig, amely ötezer emberben fojtotta vissza a lélegzetet, lefotografálta egy mozgóképes vállalkozó, kitűnt, hogy az egész produkció pénzért történt, mozifelvételt csináltak róla, mozgófénykép örökítette meg a szerencsétlen fiú halálugrását. Délután fél öt óra volt, amikor kétfogatú bérkocsi állott meg a Ferenc József-híd pesti oldalán. Csak egy pillanatra állt meg a kocsi, kiugrott a gyalogjáróra Kovalik Dénes tizenhat éves tanuló, aki az erzsébetfalvai Wagner-féle iskola növendéke. A bérkocsi nyomban tovább vágtatott, a Rudolf-rakpartra fordult, néhány száz méterre a kocsiút közepén megállott és itt kiszállt belőle két úr, akik fotográfus-apparátust állítottak föl. Ez föl sem tűnt eleinte senkinek. A fiú, amikor a kocsiból kiugrott, a híd elejéhez szaladt, ahoz a házikóhoz, ahol a jegyeket adják ki. Szempillantás alatt levetkezett. Ledobta a kabátját, a cipőjét, a nadrágját, hirtelen fölugrott a láncra. Itt kezdődik a kis háznál az első fölfelé hajló lánciv, amely fölér egészen a hídoszlop tetejéig. Ezen fölszaladt. Folyton Issabban és óvatosabban. Csak úszónadrág volt rajta, de a kezében is szorongatott valamit. Lent a híd gyalogjáróján két fiú — amint később kiderült, iskolatársai voltak — a kabátot és cipőt magukhoz vették és lementek a vízpartra. Egyszerre nagy tömeg verődött össze a híd előtt. Mindig többen és többen jöttek. A Rudolf-rakpartról, a Vámházkörútról, a Kálvin-tér felől, mindenünnen futottak az emberek a Ferenc József-hídhoz. Kovatik Dénes pedig csak mászott, mászott. Mind magasabbra jutott. Már ott volt egészen az oszlop tetején, ahol a hídlánc hajlása kezdődik. Elszörnyüködve nézte a tömeg, amikor az úszónadrágos fiú még mindig nem állt meg, hanem még magasabbra igyekezett. — Megörült, bizonyos, hogy örült ! — Most fog lebukni, lehetetlen, hogy le ne szédüljön, borzasztó! Az egész környék elcsendesült, a villamosok megálltak, a forgalmat elzárta körbekörül a fekete tömeg, a sűrű embertábor, csak itt-ott hallatszottak a megállapítások, hogy nem lehet épeszű ember, aki ilyet csinál. Egy pillanatra halálos csend lett. A fiú a hidoszláfi karcsú tornyáról felkapaszkodott a turulmadárra, amely aranyozott, kiterjesztett szárnyakkal díszíti a torony csúcsát. A madár szárnya alatthelyezkedett el. Most már céljánál volt. Nyugodtan nézett le a tömegre. A véletlen játéka volt, hogy amikor az izgalom tetőfokára hágott, épen arra haladt dl dr Ssimon István rendőrfogalmazó, aki Kovalik Dénest ismerte, sőt legutóbb meg is büntette két napi elzárásra, mert a fiú minduntalan leugrált az összekötő vasúti hídról. Fölismerte. — Hallatlan, épen holnapra idéztem meg újra Kovasikot, — mondotta dr Németh, Lipót fogalmazónak, akivel együtt érkezett és most ilyen rettentő produkcióra vállalkozott. . . Most a fia a turulmadár szárnyai alatt kibontogatta a papiroscsomagot, amit magával vitt. Apró cédulák voltak, egymásután eleresztgette s a papirosok peregve röpködtek le a tömeg közé. Már előre elkészített írások voltak. — Üdvözlet a magasból! — Üdvözlöm a turulmadárról! Ilyen üdvözlősorok voltak a papirosokon. A fiú nyugodtan ült. Akiknél véletlenül távcső is volt, láthatták, hogy mosolyog, amint a papírlapokat szélnek ereszti. * Megjöttek vágtatva a tűzoltók. Hatalmas talélétrákkal, mentőkötelekkel. Messzire pedig működött a fotográfusgép, a két úr közül folyton csavarta az egyik, de még mindig nem vette észre senki, hiszen minden ember a magasba nézett, minden izgalom egy pontra irányult, különösen, amikor a tűzoltók hozzáfogtak munkájukhoz. Egy-két perc alatt fölszerelve álltak a tolólétrák. A leghosszabb sem ért azonban a turulmadárig, csak a hídoszlop tornyáig, de innen is elérhették volna a fiút és lehozhatták volna, ha Kovatik Dénesnek nem lett volna más célja, mint hogy a madárra fölmászszon. Vagy ha egy meghibbant agyú ember, mint ahogyan a tömeg gondolta és nem veszi észre, amint a tűzoltók óvatosan érte nyúlnak és elkapják a mentőkötelekkel. Két tűzoltó kúszott a magasba. Roppant izgalommal figyelte az emberáradat minden mozdulatukat. Már fölértek a kis toronyhoz. Alig egy méteres távolság választotta el őket a fiútól. Az egyik tűzoltó, Kiss Aurél, már egészen megközelítette, ott állt a létra legmagasabb fokán. Mintha csak erre várt volna Kovalik, odakiáltott a tűzoltónak: — Engem ugyan nem fog meg! Aztán a turulmadár szárnyaiban megkapaszkodva kiegyenesedett és leugrott. Hatalmas ívben repült, de elhibázta, roszszul számította ki az ugrást s a turultól a víz színéig való távolságnak .Körülbelül a felénél hirtelen megfordult a levegőben és háttal csapódott a Dunára. Nyomban elmerült. A híd körül nagy területen tizenöt-húsz csónak egymástól nem messzire félkör alaktan várta a produkció hősét, hogy kimentsék, ha csakugyan leugrik. Tűzoltók ültek a csónakokban és ott volt köztük a Műegyetemi Athletikai és Football Club négyes csónakja és motoros csónakja is. A München nevű gőzhajó is megállott a híd előtt. Megkezdődött a kutatás, csápolyákkal, hosszú kampós rudakkal háromnegyed órán keresztül keresték Kovalik Dénest, de nem tudtak ráakadni. Nem vetette fel a víz a holttestét. Még hat órakor is, amikor már a csónakosok abbahagyták a keresést, nagy embertömeg lepte el a lúd környékét. Az egyik rendőr, a 1061. számú, aki a sarki kávéházból a mentőknek telefonált, amikor viszszafelé jött, észrevette a Rudolf-rakparton a fényképező embereket. Odament és megkérdezte, mit csinálnak. — Mi Pest látképét vesszük föl, nem az ugrást, de épen jól jött ez nekünk, érdekesebb lesz a kép . . . A rendőr furcsának találta a dolgot 63 jelentést tett dr Szimon István fogalmazónak, aki nyomban intézkedett ugyan, de a két mozgófényképes ember hitelen eltűnt, úgy látszik, várt rájuk a kocsi