Pesti Hírlap, 1912. november (34. évfolyam, 272-284. szám)
1912-11-16 / 272. szám
_ _____________ Tisza István nekik mégis megkegyelmez. Hiszen nem a kormánypártnak, hanem az ellenzéknek fognak kellemetlenkedni. A legridegebb osztálylélek nyilatkozik meg a diktátor állásfoglalásában. A független városi elemekre, Tisza szerint kétségtelenül büntetésül, ráeresztik a szocialista munkásság sáskahadát. De a falut szűzen akarják megőrizni a demokratikus mételytől. A földművelő munkások nem kapnak a szavazati jogból. Azok, ha szavazati joghoz jutnának s pláne, ha még titkosan is szavazhatnának, képesek volnának a földesuraik, a szegény nagybirtokosok ellen fordulni. Azok, ha megnyitják a joggal szájukat, képesek volnának frontot csinálni az olyan birtokpolitika ellen, mely a mágnás urak ezer holdjait jobban félti az adóterhektől, mint a kis ember árva holdacskáját, az olyan birtokpolitika ellen, mely Magyarországot felosztja tízezer ember között, a százezer földnélküli Jánost pedig áthajtja a tengeren Amerikába. Azok, ha a törvény megadja nekik emberi jogaikat, képesek volnának e jog mellé kenyeret, uram bocsáss, magasabb munkabéreket is követelni. A földművelő munkásoknak tehát a diktátor nem ad szavazati jogot. Azt a városi gyárost ám hadd kunérozzák a szavazati joghoz jutott munkások, de a nagybirtokosok kényelmét ilyen könnyelmű jogkiterjesztéssel nem fogják kockáztatni. Hogy az ipari munkásokat szokás épen nemzetközieknek elgyalázni s hogy a földművelő munkások jelentik a színmagyar munkaerőt, azt ilyenkor a magasabb cél érdekében elfelejti a diktátor. Mert az ő nyugodalma magasabb cél, mint a magyarság megelégedése. A rendezetlen vallási viszonyú gyáros nem számít. De a nagybirtokos urak jobbágyait nem lehet felszabadítani. S ha már nem lehet visszacsinálni egészen a jobbágyságot, legalább kívül szorítják az alkotmányon, a jognélküliség ghettójába. Jó a magyar parasztnak ott is, Tisza, a diktátor, így akarja és így parancsolja, így cenzúrázta meg a kormány tervezetét, így fejtette ki egy tanulmányban: így fogja az igét hirdetni Aradon, ahová hétfőn lerándul beszámolóra és így fogja majd akaratát ráerőszakolni arra a parlamentre, mely maga hívta fel a diktátort az erőszak kezdeből, függönyökkel sötétítse el a szobáját és borogassa a szemét. Legjobb volna, ha mozdulatlanul feküdne a hátán, mert attól tartok, hogy szemideg-sorvadása lesz. A könyvelő nem sötétítette el a szobáját, nem feküdt a hátán mozdulatlanul, nem borogatta a szemét, hanem még az este, — valami különös, szomorú előérzet sugallataként, — így szólt a feleségéhez: — Holnap utazunk! — Hova? — kérdezte meglepetve az aszszony. — Oda! ... oda!.. . oda! ... Itáliába!... Még látni akarom! Az asszony nem akarta elhinni a dolgot és ezért nyomatékosan kérdezte: — A gyereket is magunkkal visszük? — A gyereket is magunkkal visszükeményezésére. S ha valami csoda nem történik és általános választójogi reform gyanánt a király elé azt a szörnyeteg reformot terjesztik, mely Tisza Istvánnak tetszik, akkor a magyar király vagy elkacagja magát ennek a nemzetnek gyámoltalanságán, vagy maga is elröstelli és „sírva borul az asztalra“. . . És ott álltak a Márkus-téren, Velencében. A gyerek nagy, értelmes szemmel bámult maga köré. Már négy éves fiúcska volt, de házi lángész, táltos, csodamondó. — Jaj, de szép! — ujjongott gyermeki lelkesedéssel, — olyan minden, mintha a jó Istenbe itt laknék. Az asszony ellenben alig tudta elpalástolni a csalódását. A Mesevilág, amelyről annyit álmodozott előre, nagyon is józan valósággá vált előtte. A Doge-palota büszke, ódon kövei nagyon feketék és piszkosak voltak neki. A lagúnák bűzét keilein ellennek találta. Az élelmezéssel sem volt megelégedve. Lépten-nyömön csalódást érzett, de a világért sem árulta volna el ezt a férje előtt. Pesti Hírlap_____ 1912. november 16., szombat. .A. tielvszot. mit Kombináció Wekerle körül. Vázsonyi kritikája. A választójogi javaslat tárgyalása? Az ellenzéki nyilvános értekezletek szünetelnek ismét, a munkapárti delegáció pedig a fegyveres kordon biztos védelme alatt intézi el simán mindazt, amit el kell intéznie. A politika légkörében a látszólagos nyugalom mellett mégis ideges vibrációk mutatkoznak. Érzi a többség és éreznie kell a kormánynak is, hogy az ellenzék távolmaradása a karhatalommal körülzárt képviselőházból tarthatatlanná teszi a helyzetét. Hiába hangoztatják hangulatkeltés gyanánt, hogy ha az ellenzék nem akar részt venni a többség „munkájában“, hát akkor a többség egymaga végzi el, amit szükségesnek lát, önmagában lehetetlen az, hogy parlamentben egyoldalúan egy párt működjék. És olyan komoly jelentőségű, pártok fölött álló politikus, mint Vázsonyi Vilmos is, azzal a súlyos megbélyegzéssel illeti a kormányt, hogy tapintatlanság adónovellákkal olyankor előállani, amikor a parlamenti ellenzéket elhallgattatták a Házban. Már most milyen súlyos kritikát provokálna a legobjektívabb megítélés részéről is az az eset, ha a kormány ellenzék nélkül akarná csakugyan tárgyaltatni a választójogi javaslatot! Ennek a gondolatnak is a képtelensége az, ami egyre fűti a kombinációkat, melyeknek alfája és ómegája természetesen a kormány távozása, mint ami nélkül az ellenzék békés leszerelése lehetetlennek mutatkozik. E kombinációk keretében több ízben fölmerült már Wekerle Sándor neve, legújabban pedig egy állítólagos memorandummal kerül kapcsolatba ez a név. A kombináció aktualitása-A kis könyvelő ott állt a Márkus-téren és hógörcstől vonagló vézna kezével úgy mutatott végig a palotákon, mint ahogy Mózes intett az Ígéret földje felé. — Galambok, papa, galambok! — visongott a kisfia. — Szabad őket megsímogatni? És kis kacsájával megsímogatta a szelíden turbékoló, tolongó galambokat, miközben megragadta az apja kezét. — Papa, te is, te is! ... De ne azt simogasd. Az egy darab kő. Itt van a galamb, papa, itt van a kezemben. Nem látod? De nagy csacsi vagy te, papa!* A kis könyvelő nem látott semmit. Az ő szemei számára nem nyílt meg a kiábrándító valóság. Nem látta az ódon kövek feketeségét, a lagúnák szennyes vizét, a Márkus-téri kijózanító vásárt, az idegenek kíváncsi és tömeges butaságát, a velencei viseletű perditák tolongását. Az orrával a levegőbe szimatolt és még a halvásár bűze is édes, mámoros illattá változott előtte. Ügyetlenül, vaksimód simogatta a galambokat és nem látta, hogy ezek szakasztott olyanok, mint aminek nálunk is vannak. Azt hitte, hogy ezüstfehérek, mint a felhő, amely napsugaras időben dele, és hogy arany a csőrük, rubin a szemük, szinte látta, amint lebegnek és hozzák magukkal egy becsületesen eltöltött, szorgalmas, kifogástalan, munkás élet legszebb jutalmát . . . Itália mesevilágát. . . . Minthogy ezzel a fordulattal az erkölcsi világrend ismét helyreállt, egyszersmind a mese is be van fejezve. Jól ezúttal el kell tekintenünk. Minden informálódásunk csak negatív eredményre vezetett De pozitív bizonyosság az, hogy — ha minden kötél szakad — Wekerle nagy politikai tapasztaltsága és egyénisége oly le nem járt érték, mely a bonyodalmak végleges elfajulása esetén is megváltásként szerepelhet a teljes fölfordulás alól. A politika híreit az alábbiakban részletezzük: Wekszle szerepe. Politikai társaságokban szájról-szájra jár egy hír, amely arról szól, hogy egy magyar államférfin, aki az utolsó időben távol állott a parlamenti élettől, a kibontakozás dolgában memorandumot terjesztett a király elé. A memorandum szerzőjeként Wekerle Sándort emlegetik, de a volt miniszterelnök bizalmas barátai mit sem tudnak arról, hogy ő ilyen kibontakozási tervet készített volna. — Az való, — mondta Wekerle egyik bizalmasa, — hogy egyáltalában nem helyesli a kormány politikáját, sőt a leghatározottabban elítéli a parlamentben meghonosított erőszakos rendszert, de tudomásom szerint memorandumot felszólítás nélkül senkinek sem adott át. Ha volna valamely új pártalakulás, amely a kibontakozáshoz vezethetne, Wekerle föltétlenül részt venne abban, hogy az országot jelenlegi feldúlt helyzetéből kimenteni segítsen. De mivel ilyen pártalakulás még nem létesült, ő sem lép akcióba. A helyzetet általában igen sötétnek látja és az áldatlan viszálykodás rossz következményeitől tart. Olyan államférfiú, mint ő, aki a király bizalmát teljes mértékben bírja (nem szabad elfelejteni a búcsúztató királyi kéziratot, melyben ő felsége hangoztatta, hogy továbbra is számot tart kiváló képességeire, felszólítás nélkül, önszántából nem nyújt be memorandumot. Az ellenzék körében sem tudnak Wekerle Sándornak ilyen szerepéről. Egy más oldalról történt kibontakozási kísérletről is beszélnek. Hír szerint a munkapárt egyik tekintélyes tagja érintkezésbe lépett az ellenzéki pártok több vezető tagjával, de a tanácskozásnak eddigete csak tájékozódási jellege van. * A Kossuth-pártkörből. A Kossuth-párt Irányi-utcai körhelyiségében az est folyamán a pártnak számos képviselő és kültagja járt fent. A vezetőség részéről Désy Zoltán, Tóth János és Sághy Gyula alelnökök voltak ott. A párt tagjai élénk és beható eszmecserét folytattak a külpolitikai helyzetről és megvitatták a magyar politikai helyzetet is. A párt tagjai közül többen jelentkeztek a vasárnap tartandó népgyűlésekre. A magyar delegációból. — Munkapárti delegátus a bosnyák vasúti terv ellen. — A magyar delegáció pénteken folytatta tanácskozásait a csendőri karhatalommal körülzárt parlamentben. Délelőtt a négyes egyesült albizottság tartott ülést, amelyen a bosnyák költségvetést tárgyalták, délután pedig a hadügyi albizottság tanácskozott. Az egyesült négyes albizottság ülésén a bosnyák vasutak kérdése is szóba került, amelyről tudvalevőleg Bainski közös pénzügyminiszter hosszabb nyilatkozatot tett az osztrák delegáció tegnapi ülésén. A vitában egészen váratlanul ellenzéki hangot ütött meg egy munkapárti delegátus, Vig Antal fiumei képviselő, aki éles kritikát mondott a közös pénzügyminiszter és a magyar kormány által megállapított bosnyák vasúti programmról. Kifejtette, hogy ha a bosnyák vasútvonalakat azon az úton építik meg, amint azt a tervezet kontemplálja, akkor a kereskedelmi forgalom Ausztria és Dalmácia között Fiume és a magyar-horvát tengerpart teljes megkerülésével bonyolódnék le. Részletesen kimutatta, hogy a tárgyalás alatt lévő vasúti Programm Fiume és a magyar tengerpart érdekeinek teljes negligálását jelenti és kijelentette, hogy ehez a tervhez szavazatával nem járulhat hozzá. A bátor és önérzetes fölszólalás nagy