Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)
1912-12-21 / 302. szám
1912. december 21., szombat. Pesti .üblap I' ------— —____________________________________ .— I,...— . . | tok egyesülése a főkérdés, hanem a kormány és az erőszak rendszerének a megbuktatása s ebben a küzdelemben soha egységesebb nem volt az ellenzék, mint most, mikor kitartásának gyümölcsei a közvéleményben napról-napra oly imponáló módon jelentkeznek. A politika híreit alább adjuk: Justh Ciyala ünnepléssé. « — A függetlenségi párt lakomája. — A függetlenségi párt alelnökei pénteken délben fényes lakomát adtak Justh Gyula pártelnök tiszteletére abból az alkalomból, hogy ismét élete állott az ellenzéki küzdelemnek. A szövetkezeti pártokhoz tartozó képviselők és kültagok nagy számban jelentek meg a lakomán, hogy Justh iránti rokonszenvüknek kifejezést adjanak. Halló Lajos üdvözölte a függetlenségi párt nevében a vezért, majd gróf Károlyi Mihály a pártottkivülek, Ságny Gyula a Kossuth-párt, végül Szmrecsányi György a néppárt ragaszkodását tolmácsolta. Holló, Károlyi és Justh érintették felszólalásaikban az ellenzéki pártok egyesülésének kérdését, melyet a tegnapi értekezleten gróf Széchenyi Aladár vetett föl. Károlyi Mihály az alkotmányosságért folytatott küzdelem sikere érdekében is kívánatosnak tartja az egyesülést, míg Holló és Justh aggodalmakkal vannak az iránt, hogy a negyvennyolcas és hatvanhetes törekvések követőinek közös gyakorlati programírtat és sikerül alkotniok és az egyesülés keresztülvitelét egyelőre korainak tartják. Az értekezletről alább következik részletes tudósításunk: Az asztalfött Justh Gyula ült, Holló Lajos és Földes Béla alelnökük között. Gróf Batthyány Tivadar alelnököt betegsége gátolta a megjelenésben. Résztvettek fi lakomán: gróf Károlyi Mihály, Sághy Gyula, báró Máhindorff Géza, Jaczkó Pál, Maczky Emil, Polónyi Dezső, Fernbach Károly, Ráth Endre, Koltai Sándor, Döry Pál, Polónyi Géza, Szent-Kinyi Gábor, Csuha István, Búza Kaina, Lovászy Márton, Justh János, Sümegi Vilmos, Bédi Lajos, Szalay Mihály, Bikádi Antal, gróf Batthyány Pál, Benedek János, dr Ormos Ede, Ferida Etele, ifj. Madarász József, Batta Aladár, Bakcsay Andor, Kékek Kornél, Sztruéosányi György és mások. Holló üdvözlő beszéde. Az ebéd során Holló Lajos köszönötte fel Justh Gyulát s kiemelte, hogy arra nem is kellene alkalmat keresni, hogy Justh Gyulát ünnepeljük. A mi kedves elnökünknek a parlamenti küzdelemben való érdemeit számos alkalommal lett volna módunkban ünneplés tárgyává tenni, hiszen ő nemcsak most, hanem az egész küzdelem során kifejtett tevékenységével mindig a legnagyobb odaadással vette ki részét a munkából, amely csak elismerést és a legnagyobb mértékű megbecsülést érdemli küzdőtársai részéről. Ha a katona esküt tesz arra, hogy szárazon és vizen, éjjel és nappal teljesít szolgálatot, akkor a mi kedves vezérünk igazán olyan katona volt, aki eskü nélkül is, egészségesen és sokszor betegen is egyaránt kivette részét a küzdelemből és nem tartotta magára nézve megengedhetőnek, hogy a küzdelemből magát csak egy napra is kivonja, hanem akkor is, amikor veszedelemben volt egészséségi állapota, teljes szívóssággal állott a küzdelem élére. Bármit mondanak a lefolyt tízéves küzdelemre, ami büszkén tekinthetünk vissza ezekre az évekre, büszkén nemcsak mi, hanem a történelem s a későbbi nemzedékek is. Éa itt rá kell térnünk az erők egyesítésének a kérdésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezt sikerült elérnünk. Igt azt mondani, hogy a 48-as programmról letegyünk, nagyon veszedelmes dolognak tatja, hiszen épen a mostani nehéz időkben derült ki, hogy mennyire szükséges, hogy az alkotmány védelmében minél szilárdakb elvi alapon álljunk. Most azt mondani, hogy mellőzzük a függetlenségi törekvéseket, rendkívül veszedelmes, sőt végzetes következés is dolog volna, hiszen akkor a függetlenségi politikát éppen akkor gyöngítenénk, amikor kimutattuk alkotmányunk gyöngeségét , amikor a függetlenségi politikához kellene csatlakoznia mindenkinek. Igenis, szükség van arra, hogy tovább is becsületes összetartással működjenek a pártok, de hogy a kormányprogrammot most dolgozzuk ki, az egyelőre messzemenő dolog. Ennek legfölébb csak az volna az eredménye, hogy elveszi fenek a nép bizalmát, ha a függetlenségi eszméktől eltántorodnánk. Élteti Justh Gyulát, aki mindig hű volt a függetlenségi eszmékhez, soha cserben nem hagyta és nem hagyja cserben a jövőben sem. (Zajos éljenzés és taps.) A történelem előtt valósággal példa lesz Justh Gyula, aki iránt lerójuk most szeretetünket és ragaszkodásunkat. (Hosszas lelkes éljenzés és taps.) Sághy Gyula a Kossuth-párt nevében örömmel hajtja meg zászlaját Justh Gyula előtt. Mindenki ismeri az ő hazafiasságát, rendületlen kitartását és önfeláldozó következetességét. Kívánja, hogy az isten Justhot jó erőben, egészségben, az ország jogaiért folyó harc legerősebb támaszául még sokáig tartsa meg. (Zajos éljenzés és taps.) Károlyi Mihály felszólalása. Gróf Károlyi Mihály emelkedett ezután szólásra. Engem nemcsak az a személyes barátság hozott ide — mondta — amelyet érzek Justh Gyula iránt és amely engem ő hozzá köt, hanem egy speciális körülmény is, hogy t. i. én némileg magam az ő tanítványának érzem. (Éljenzés és taps.) Ő az én lelkemben fokozottabban megérlelte azt a meggyőződést, amely a demokratikus elvek érvényesülésének helyességére vonatkozik. Mint az OMGE elnöke kezdtem politikai pályámat és foglalkoztam főleg a mezőgazdaság érdekeire vonatkozó kérdésekkel. A most gyakran hangoztatott vádakkal szemben ki kell jelentenem, akkor is és mindig azt az álláspontot követtem, amely extremitásoktól vissza akarja tartani azt a testületet, amely természeténél fogva, mint egy speciális irány képviselete, egy bizonyos extrémebb álláspontot akart elfoglalni. A választójog kérdésében az OMGE-ben is a titkosság mellett, egyes tagok külön álláspontjával szemben foglaltam állást. Volt idő, amikor aggályaim voltak aziránt, hogy az általános, egyenlő és titkos választói jog ebben az országban, ahol a nemzetiség nagy szerepet játszik, nem fogja-e a hatalmat a nemzetiségek kezébe átjátszani? Ekkor történt, hogy egy konferencián voltunk Tisza Istvánnál. Nem akarom most publikálni e tárgyalás részleteit, nehézségek és ellentétek forogtak fenn közöttünk. Tiszának legfőbb argumentuma az volt, hogy óriási veszély rejlik abban, ha a nemzetiségi választók száma megszaporodnék az általános választójog folytán, mert ez a magyar hegemóniát veszélyeztetné. Gyors egymásutánban következtek ezután az események. Justh Gyula tisztelt barátom mindig az általános, egyenlő és titkos választójogot követelte és pedig a legerősebben, eleinte kevés híve volt, de lassan kint híveinek száma szaporodott. A Khuenkabingt bukása után a Lukács-kormány azzal a jelszóval jött, hogy meg akar egyezni az ellenzékkel minden pontra nézve. Ekkor az ellenzékre az a feladat hárult, hogy mivel közjogilag lényeges differenciák nem voltait, a nehézséget okozó főkérdésben, a választójog kérdésében egyezzünk meg. Azokon a konferenciákon közreműködésemnek legfőbb célja az volt, hogy az ellenzék egy közös választójogi programjában állapodjék meg, amely a kormánynyal való tárgyalás bázisául szolgálna. Az akkori időben netalán fenforgott aggályaimat mind alárendeltem ennek a szempontnak. Ekkor jött azután június 4-ike, amikor azt láttam, hogy Tiszának, Lukácsnak és az egész munkapártnak minden csak ürügy volt és mindazon aggályok, amelyeket ők előhoztak s amelyekkel engem meggyőzni akartak, hamisak voltak, mert kitűnt, hogy itt nem arról volt szó, amiről itt ezek az urak beszéltek, magyar hegemónia és más kérdés, mert a legkisebb gondjuk is nagyobb volt ennél, hiszen a magyar hegemóniát a legnagyobb sans géne-nel átjátszották az osztrákok kezébe. Ebben az időben meggyőződtem arról, beláttam azt, hogy Justh Gyulának van igaza (Zajos éljenzés.), ő már éleslátásával előre látta, tudta a fejleményeket. Hiszen, ha azoknak az uraknak annyira szívükön feküdt volna a magyar hegemónia, kötelességük lett volna arra törekedni, hogy ebben a monarchiában miénk legyen az első szó, nem pedig az utolsó, holott ők a magyar szupremáciát csúffá tették, lejáratták, künn és benn egyaránt. (Zajos éljenzés és taps.) Merem állítani, hogy ha továbbra is az ő kezükben marad az ország vezetése, olyan szerepre jut ez az ország, sőt még annál kevesebbre, mint ahogy Montenegró áll. Most én is rátérek egy témára, amely nagyon kényes, amely sok nehézséget okoz, amely még nincs megérlelve annyira, amint izt én óhajtanám és ez a téma az egyesülés kérdése. Ma Holló Lajos tisztelt barátom tért ki erre a témára is, miután fejtegetéseivel mindenben egyet nem érthetek, szükséges azokkal röviden foglalkoznom. Én remélem, hogy a pártegyesület kérdése lassan,ele feltétlenül halad előre. Belátom, hogy nagy nehézségek vannak. Nagyon helytelennek tartanám, ha egy ilyen pártegyesülést quasi kényszerrel, megdolgozásokkal akarna valaki megvalósítani. Ennek alulról kell jönnie, az egész országnak át kell hatva lennie. Amint ezt a közvéleményt észleljük, nem szabad az ellen cselekednünk, mert az ellenzéknek és a függetlenségi pártoknak mindig az képezte erejét, hogy a közvéleményre támaszkodtak, a közvélemény szószólói voltak. Mihelyt tehát a közvélemény ilyen irányban megnyilatkozik, az elől elzárkózni nem szabad. Ennek megítélése appreciáció dolgát képezi, nem érzem magam kompetensnek annak megítélésére, hogy vajon úgy találjuk-e, hogy a közvélemény ilyen irányban nyomást akar-e reánk gyakorolni, vagy sem. Azt hiszem azonban, hogy senkinek és semmiféle pártnak érdekszféráját nem érintené, ha ezekről a kérdésekről beszélgetnénk tovább, barátságos úton, fehér és zöld asztal mellett egyaránt és természetesen úgy, hogy a vezérek veszik kezükbe a dolgot. (Élénk helyeslés.) A vezérek inieratívája nélkül ezt elképzelni nem lehet és az ő dolguk megtalálni azt a programmot is, amely az egyesülésre szükséges és alkalmas. (Élénk helyeslés.) Az egyesülés programmjára nézve az én szerény nézetem az, hogy természetesen a 48-as princípiumot elejteni nem lehet (Zajos éljenzés és taps.) de, amint kifejtettem, ez nem jelenti azt, hogy a 67-esek, amennyiben ezen programmunkat el akarják fogadni, ne lépjenek be hozzánk. (Zajos felkiáltások: Örömmel fogadjuk!) Ezt megtehetik annyival könnyebben, mert hiszen a 48 nem jelenti a 49-et, és ez csak a jogfolytonosságnak a kiindulási pontját jelöli meg. Én nagyon is remélem azt, hogy azok a 67es barátaim, akik igazán olyan erélyesen és kitartóan küzdöttek mellettünk (Felkiáltások: Éljen Szmrecsányit), ilyen alakulattól nem fognak fázni, mert ez céljaik megvalósításához közelebb viszi őket. De van egy másik óhajom ezen új pártalakulásra, illetve pártprogrammra nézve és ez az, hogy úgy legyen az megalkotva, hogy kormányképes legyen. Nem ambícióból mondom, nem aspirálok én se miniszterségre, se más magas állásra, tudom, hogy egyikünket sem vezethet ilyen szempont e kérdésnél. De szomorú tapasztalatok mutatják, hogyha nem sikerül nekünk az ország vezetését a kezünkbe venni, bennünket söpörnek el a hatalom eszközeivel épen azok, kik előtt sem alkotmány, sem törvény nem szent, kik szabadságjogainkat lábbal tiporják, kik nemzetünk alkotmányának garanciáit sárba rántják. (Zajos tetszés és éljenzés.) Ez nem annyit jelent, hogy mi jussunk fűhöz-fához, hogy megbízzanak bennünket kormányalakítással, de annyit jelent, hogy egy oly gyakorlati programmot csinálunk, hogy abban az esetben, ha a nemzet igazi közvéleményének bizalmából a többséget elnyerjük, olyan programmal legyünk készen, amelyet minden percben és azonnal meg tudunk valósítani. Ezt szeretném én és remélem, hogy az idők ide fognak fejlődni. Hiszem és remélem, hogy ez a pártegyesülés meg fog történni és remélem és kívánom azt, — máskép nem is tudom elképzelni, — minthogy úgy történjék meg, hogy abban Justh Gyula főfaktor legyen. (Zajos éljenzés.) Ezt remélve és szivem egész melegével óhajtva, emelem poharamat Jüsth Gyulának egészségére, kívánom, hogy a jó Isten hosszú-hosszu ideig egészségben tartsa meg közöttünk! (Megújuló éljenzés.) Jüsth Gyula beszéde. Ezután Jüsth Gyula emelt szót és megköszönte az ünneplést, majd így folytatta: — Az egyesülés kérdését nem tartom még megérettnek. Én az egyesülést elvi alapon soha sem elleneztem és soha sem fogom ellenezni. (Éljenzés.) Mi ennek a konzekuenciája? Próbáljuk meg, ha lehet, csináljunk közös programmot és ha ez sikerült, — ám jó, de nemcsak nagy általánosságban, volt minden előtte s a szíve úgy dobogott, hogy semmit sem látott. Azt sem látta, mikor Betti néni bejött az ebédlőbe, csak a hangokat hallotta. Az apja azt kérdezte tőle izgatottan: — Kaptál pénzt? És Betti néni szomorúan felelt: — Nem. — Mire az apja izgatottan fújt, szuszogott s Betti néni csöndesen levetette a köpenyegjét kalapját keztyűjét. És ő várt, várt Betti néni észre sem vette őt; szomorúnak, szórakozottnak látszott . . . Egyszer csak a kocsis megszólalt az ajtó előtt: — Hát ez a pakkocska, tekintetes aszszony? Betti néni kinyitotta az ajtót és elvette a pakkocskát. Egy nőcseléd meggyújtotta a lámpát és Betti néni ekkor észrevette a gyereket. — Nesze, Jenőke, a kocsid! — mondta. De a gyermek nem tudott elmozdulni onnét, ahol állt. Kis lábát nem tudta fölemelni, arca pirosról-fehérre, fehérről-pirosra vált. Betti néni ment hozzá, a kezébe adta. — Nesze, — mondta. — Jó fiú voltál, megérdemled. — S megcsókolta a gyereket. — Bontsad ki . . . Nem az ugyan, amit láttál, azt már eladták, de ez is szép. Egy taliga . . . Az tíz forint. — fordult a gyerek apjához és németül mondta, — ezt kettőért vettem . . . A kisfiú, kezében a pakkal, némán állt, a szája mozgott, szeme ijedten kimeredt, néhányszor megingott a lába, azután elesett . . . * Az alvó ember fölébredt. Megdörzsölte a könnyes szemét és szétnézett. Nem látott semmit a sötét szobából, csak künn, a temető kapujában égett két oldalról egy-egy gázlámpa. Gyulát gyújtott s kinyitotta az ivóba vezető ajtót. Kifizette az ebédjét, fölvette a kabátját és elment. ____________