Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)

1912-12-21 / 302. szám

1912. december 21., szombat. Pesti .üblap I' ------— —____________________________________ .— I,...— . . |­ tok egyesülése a főkérdés, hanem a kormány és az erőszak rendszerének a megbuktatása s eb­ben a küzdelemben soha egységesebb nem volt az ellenzék, mint most, mikor kitartásának gyümölcsei a közvéleményben napr­ól-napra oly imponáló módon jelentkeznek. A politika híreit alább adjuk: Justh­ Ciyala ünnepléssé. « — A függetlenségi párt lakomája. — A függetlenségi párt alelnökei pénteken délben fényes lakomát adtak Ju­sth Gyula párt­elnök tiszteletére abból az alkalomból, hogy is­mét élete állott az ellenzéki küzdelemnek. A szövetkezeti pártokhoz tartozó képviselők és kültagok nagy számban jelentek meg a lako­mán, hogy Justh iránti rokonszenvüknek kife­jezést adjanak. Halló Lajos üdvözölte a füg­getlenségi párt nevében a vezért, majd gróf Károlyi Mihály a pártottkivülek, Ságn­y Gyu­la a Kossuth-párt, végül Szmrecsányi György a néppárt ragaszkodását tolmácsolta. Holló, Károlyi és Justh érintették felszólalásaikban az ellenzéki pártok egyesülésének kérdését, me­lyet a tegnapi értekezleten gróf Széchenyi Ala­dár vetett föl. Károlyi Mihály az alkotmányos­­ságért folytatott küzdelem sikere érdekében is kívánatosnak tartja az egyesülést, míg Holló és Justh aggodalmakkal vannak az iránt, hogy a negyvennyolcas és hatvanhetes törek­vések követőinek közös gyakorlati programírtat és sikerül alkotniok és az egyesülés keresztül­vitelét egyelőre korainak tartják. Az értekezletről alább következik részle­tes tudósításunk: Az asztalfött Justh Gyula ült, Holló Lajos és Földes Béla alelnökük között. Gróf Batthyány Ti­vadar alelnököt betegsége gátolta a megjelenésben. Résztvettek fi lakomán: gróf Károlyi Mihály, Sághy Gyula, báró Máhindorff Géza, Jaczkó Pál, Maczky Emil, Polónyi Dezső, Fernbach Károly, Ráth Endre, Koltai Sándor, Döry Pál, Polónyi Gé­za, Szent-K­inyi Gábor, Csuha István, Búza Kai­na, Lovászy Márton, Justh János, Sümegi Vilmos, Bédi Lajos, Szalay Mihály, Bikádi Antal, gróf Batthyány Pál, Benedek János, dr Ormos Ede, Fer­ida Etele, ifj. Madarász József, Batta Aladár, Bak­­csay Andor, Kékek Kornél, Sztru­éosányi György és mások. Holló üdvözlő beszéde. Az ebéd során Holló Lajos köszönötte fel Justh Gyulát s kiemelte, hogy arra nem is kellene alkalmat keresni, hogy Justh Gyulát ünnepeljük. A mi kedves elnökünknek a parlamenti küzdelemben való érdemeit számos alkalommal lett volna mó­dunkban ünneplés tárgyává tenni, hiszen ő nem­csak most, hanem az egész küzdelem során kifej­tett tevékenységével mindig a legnagyobb oda­adással vette ki részét a munkából, amely csak el­ismerést és a legnagyobb mértékű megbecsülést ér­demli küzdőtársai részéről. Ha a katona esküt tesz arra, hogy szárazon és vizen, éjjel és nappal telje­sít szolgálatot, akkor a mi kedves vezérünk igazán olyan katona volt, aki eskü nélkül is, egészségesen és sokszor betegen is egyaránt kivette részét a küz­delemből és nem tartotta magára nézve megenged­hetőnek, hogy a küzdelemből magát csak egy napra is kivonja, hanem akkor is, amikor veszedelemben volt egészséségi állapota, teljes szívóssággal állott a küzdelem élére. Bármit mondanak a lefolyt tízéves küzdelemre, ami büszkén tekinthetünk vissza ezek­re az évekre, büszkén nemcsak mi, hanem a törté­nelem s a későbbi nemzedékek is. Éa itt rá kell térnünk az erők egyesítésének a kérdésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezt sikerült elérnünk. Igt azt mondani, hogy a 48-as programmról letegyünk, nagyon veszedelmes dolognak tatja, hiszen épen a mostani nehéz időkben derült ki, hogy mennyire szükséges, hogy az alkotmány védelmében minél szilárdakb elvi alapon álljunk. Most azt mondani, hogy mellőzzük a függetlenségi törekvéseket, rend­kívül veszedelmes, sőt végzetes következés is dolog volna, hiszen akkor a függetlenségi politikát éppen akkor gyöngítenénk, amikor kimutattuk alkotmá­nyunk gyöngeségét , amikor a függetlenségi poli­tikához kellene csatlakoznia mindenkinek. Igenis, szükség van arra, hogy tovább is becsületes össze­tartással működjenek a pártok, de hogy a kormány­­programmot most dolgozzuk ki, az egyelőre messze­menő dolog. Ennek legfölébb csak az volna az eredménye, hogy el­veszi fene­k a nép bizalmát, ha a függetlenségi eszméktől eltántorodnánk. Élteti Justh Gyulát, aki mindig hű volt a függetlenségi eszmékhez, soha cserben nem hagyta és nem hagyja cserben a jövőben sem. (Zajos éljenzés és taps.) A történelem előtt valósággal példa lesz Justh Gyula, aki iránt lerójuk most szeretetünket és ra­gaszkodásunkat. (Hosszas lelkes éljenzés és taps.) Sághy Gyula a Kossuth-párt nevében öröm­mel hajtja meg zászlaját Justh Gyul­a előtt. Mindenki ismeri az ő hazafiasságát, rendületlen ki­tartását és önfeláldozó következetességét. Kívánja, hogy az isten Justhot jó erőben, egészségben, az or­szág jogaiért folyó harc legerősebb támaszául még sokáig tartsa meg. (Zajos éljenzés és taps.) Károlyi Mihály felszólalása. Gróf Károlyi Mihály emelkedett ezután szó­lásra. Engem nemcsak az a személyes barátság ho­zott ide — mondta — amelyet érzek Justh Gyula iránt és amely engem ő hozzá köt, hanem egy spe­ciális körülmény is, hogy t. i. én némileg magam az ő tanítványának érzem. (Éljenzés és taps.) Ő az én lelkemben fokozottabban megérlelte azt a meggyőződést, amely a demokratikus elvek érvénye­sülésének helyességére vonatkozik. Mint az OMGE elnöke kezdtem politikai pályámat és foglalkoztam főleg a mezőgazdaság érdekeire vonatkozó kérdések­kel. A most gyakran hangoztatott vádakkal szem­ben ki kell jelentenem, akkor is és mindig azt az álláspontot követtem, amely extremitásoktól vissza akarja tartani azt a testületet, amely természeténél fogva, mint egy speciális irány képviselete, egy bi­zonyos extrémebb álláspontot akart elfoglalni. A választójog kérdésében az OMGE-ben is a titkosság mellett, egyes tagok külön álláspontjával szemben foglaltam állást. Volt idő, amikor aggályaim vol­­tak aziránt, hogy az általános, egyenlő és titkos vá­lasztói jog ebben az országban, ahol a nemzetiség nagy szerepet játszik, nem fogja-e a hatalmat a nemzetiségek kezébe átjátszani? Ekkor történt, hogy egy konferencián voltunk Tisza Istvánnál. Nem akarom most publikálni e tárgyalás részleteit, ne­hézségek és ellentétek forogtak fenn közöttünk. Tiszának legfőbb argumentuma az volt,­ hogy óriási veszély rejlik abban, ha a nemzetiségi választók száma megszaporodnék az általános választójog folytán, mert ez a magyar hegemóniát veszélyez­tetné. Gyors egymásutánban következtek ezután az események. Justh Gyula tisztelt barátom mindig az általános, egyenlő és titkos választójogot követelte és pedig a legerősebben, eleinte kevés híve volt, de lassan kint híveinek száma szaporodott. A Khuen­­kabingt bukása után a Lukács-kormány azzal a jel­szóval jött, hogy meg akar egyezni az ellenzékkel minden pontra nézve. Ekkor az ellenzékre az a fel­adat hárult, hogy mivel közjogilag lényeges diffe­renciák nem voltait, a nehézséget okozó főkérdés­ben, a választójog kérdésében egyezzünk meg. Azo­kon a konferenciákon közreműködésemnek legfőbb célja az volt, hogy az ellenzék egy közös választó­­jogi programjában állapodjék meg, amely a kor­mánynyal való tárgyalás bázisául szolgálna. Az akkori időben netalán fenforgott aggályaimat mind alárendeltem ennek a szempontnak. Ekkor jött azután június­ 4-ike, amikor azt láttam, hogy Tiszának, Lukácsnak és az egész munkapártnak minden csak ürügy volt és mindazon aggályok, amelyeket ők előhoztak s amelyekkel engem meg­győzni akartak, hamisak voltak, mert kitűnt, hogy itt nem arról volt szó, amiről itt ezek az urak be­széltek, magyar hegemónia és más kérdés, mert a legkisebb gondjuk is nagyobb volt ennél, hiszen a magyar hegemóniát a legnagyobb sans géne-nel át­játszott­ák az osztrákok kezébe. Ebben az időben meggyőződtem arról, beláttam azt, hogy Justh Gyu­lának van igaza (Zajos éljenzés.), ő már éleslátá­sával előre látta, tudta a fejleményeket. Hiszen, ha azoknak az uraknak annyira szívükön feküdt volna a magyar hegemónia, kötelességük lett volna arra törekedni, hogy ebben a monarchiában miénk le­gyen az első szó, nem pedig az utolsó, holott ők a magyar szupremáciát csúffá tették, lejáratták, künn és benn egyaránt. (Zajos éljenzés és taps.) Merem állítani, hogy ha továbbra is az ő kezükben marad az ország vezetése, olyan szerepre jut ez az ország, sőt még annál kevesebbre, mint ahogy Monte­negró áll. Most én is rátérek egy témára, amely nagyon kényes, amely sok nehézséget okoz, amely még nincs megérlelve annyira, amint i­zt én óhajtanám és ez a téma az egyesülés kérdése. Ma Holló Lajos tisztelt barátom tért ki erre a témára is, mi­után fejtegetéseivel mindenben egyet nem érthe­tek, szükséges azokkal röviden foglalkoznom. Én remélem, hogy a pártegyesület kérdése lassan,­ele feltétlenül halad előre. Belátom, hogy nagy nehéz­ségek vannak. Nagyon helytelennek tartanám, ha egy ilyen pártegyesülést quasi kényszerrel, meg­dolgozásokkal akarna valaki megvalósítani. Ennek alulról kell jönnie, az egész országnak át kell hat­va lennie. Amint ezt a közvéleményt észleljük, nem szabad az ellen cselekednünk, mert az ellenzék­nek és a függetlenségi pártoknak mindig az ké­pezte erejét, hogy a közvéleményre támaszkodtak, a közvélemény szószólói voltak. Mihelyt tehát a közvélemény ilyen irányban megnyilatkozik, az elől elzárkózni nem szabad. Ennek megítélése appre­­ciáció dolgát képezi, nem érzem magam kompe­tensnek annak megítélésére, hogy vajon úgy ta­­láljuk-e, hogy a közvélemény ilyen irányban nyo­mást akar-e reánk gyakorolni, vagy sem. Azt hi­szem azonban, hogy senkinek és semmiféle pártnak érdekszféráját nem érintené, ha ezekről a kérdé­sekről beszélgetnénk tovább, barátságos úton, fe­hér és zöld asztal mellett egyaránt és természete­sen úgy, hogy a vezérek veszik kezükbe a dolgot. (Élénk helyeslés.) A vezérek inieratívája nélkül ezt elképzelni nem lehet és az ő dolguk megta­lálni azt a programmot is, amely az egyesülésre szükséges és alkalmas. (Élénk helyeslés.) Az egyesülés programmjára nézve az én sze­rény nézetem az, hogy természetesen a 48-as princí­piumot elejteni nem lehet (Zajos éljenzés és taps.) de, amint kifejtettem, ez nem jelenti azt, hogy a 67-esek, amennyiben ezen programmunkat el akarják fogadni, ne lépjenek be hozzánk. (Za­jos felkiáltások: Örömmel fogadjuk!) Ezt megte­hetik annyival könnyebben, mert hiszen a 48 nem jelenti a 49-et, és ez csak a jogfolytonosságnak a kiin­dulási pontját jelöli meg. Én nagyon is remélem azt, hogy azok a 67es barátaim, akik igazán olyan erélyesen és kitartóan küzdöttek mellettünk (Fel­kiáltások: Éljen Szmrecsányit), ilyen alakulattól nem fognak fázni, mert ez céljaik megvalósításá­hoz közelebb viszi őket. De van egy másik óha­jom ezen új pártalakulásra, illetve pártprogramm­­ra nézve és ez az, hogy úgy legyen az megalkot­va, hogy kormányképes legyen. Nem ambícióból mondom, nem aspirálok én se miniszterségre, se más magas állásra, tudom, hogy egyikünket sem vezethet ilyen szempont e kérdésnél.­ De szomorú tapasztalatok mutatják, hogyha nem sikerül ne­künk az ország vezetését a kezünkbe venni, ben­nünket söpörnek el a hatalom eszközeivel épen azok, kik előtt sem alkotmány, sem törvény nem szent, kik szabadságjogainkat lábbal tiporják, kik nemzetünk alkotmányának garanciáit sárba ránt­ják. (Zajos tetszés és éljenzés.) Ez nem annyit je­lent, hogy mi jussunk fűhöz-fához, hogy megbízza­nak bennünket kormányalakítással, de annyit je­lent, hogy egy oly gyakorlati programmot csiná­lunk, hogy abban az esetben, ha a nemzet igazi közvéleményének bizalmából a többséget elnyerjük, olyan programmal legyünk készen, amelyet min­den percben és azonnal meg tudunk valósítani. Ezt szeretném én és remélem, hogy az idők ide fog­nak fejlődni. Hiszem és remélem, hogy ez a párt­egyesülés meg fog történni és remélem és kívá­nom azt, — máskép nem is tudom elképzelni, — minthogy úgy történjék meg, hogy abban Justh Gyula főfaktor legyen. (Zajos éljenzés.) Ezt re­mélve és szivem egész melegével óhajtva, emelem poharamat Jüsth Gyulának egészségére, kívánom, hogy a jó Isten hosszú-hosszu ideig egészségben tartsa meg közöttünk! (Megújuló éljenzés.) Jüsth Gyula beszéde. Ezután Jüsth Gyula emelt szót és megkö­szönte az ünneplést, majd így folytatta: — Az egyesülés kérdését nem tartom még megérettnek. Én az egyesülést elvi alapon soha sem elleneztem és soha sem fogom ellenezni. (Éljenzés.) Mi ennek a konzekuenciája? Próbáljuk meg, ha le­het, csináljunk közös programmot és ha ez sike­rült, — ám jó, de nemcsak nagy általánosságban, volt minden előtte s a szíve úgy dobogott, hogy semmit sem látott. Azt sem látta, mikor Betti néni bejött az ebédlőbe, csak a hangokat hal­lotta. Az apja azt kérdezte tőle izgatottan: — Kaptál pénzt? És Betti néni szomorúan felelt: — Nem. — Mire az apja izgatottan fújt, szuszogott s Betti néni csöndesen levetette a köpenyegjét kalapját keztyűjét. És ő várt, várt Betti néni észre sem vette őt; szomorú­nak, szórakozottnak látszott . . . Egyszer csak a kocsis megszólalt az ajtó előtt: — Hát ez a pakkocska, tekintetes asz­­szony? Betti néni kinyitotta az ajtót és elvette a pakkocskát. Egy nőcseléd meggyújtotta a lámpát és Betti néni ekkor észrevette a gye­reket. — Nesze, Jenőke, a kocsid! — mondta. De a gyermek nem tudott elmozdulni onnét, ahol állt. Kis lábát nem tudta fölemel­ni, arca pirosról-fehérre, fehérről-pirosra vált. Betti néni ment hozzá, a kezébe adta. — Nesze, — mondta. — Jó fiú voltál, megérdemled. — S megcsókolta a gyereket. — Bontsad ki . . . Nem az ugyan, amit láttál, azt már eladták, de ez is szép. Egy taliga . . . Az tíz forint. — fordult a gyerek apjához és németül mondta, — ezt kettőért vettem . . . A kis­fiú, kezében a pakkal, némán állt, a szája mozgott, szeme ijedten kimeredt, né­hányszor megingott a lába, azután elesett . . . * Az alvó ember fölébredt. Megdörzsölte a könnyes szemét és szétnézett. Nem látott sem­mit a sötét szobából, csak­ künn, a temető ka­pujában égett két oldalról egy-egy gázlámpa. Gyulát gyújtott s kinyitotta az ivóba vezető ajtót. Kifizette az ebédjét, fölvette a kabátját és elment. ____________

Next